ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-09 / 32. szám

Szent István ösi székesegyháza az esztergomi várhegyen. Nincs város, mely Szent István impozáns ünneplését annyira magáénak vallhatná, mint éppen Esztergom városa. Mindenki tudja, hogy itt ringott nemcsak Szent István, hanem vele együtt a magyar kereszténység bölcsője is. A romjaiban is nagyszerű, gyönyörű fekvésű, a városra kiugró sziklán emelkedő várrom s benne, mint gyönyörű ékszer, ereklyetartó, a Szent István kápolna, szótlanul is hirdetik, hogy itt a daliás idők emlékei közt járunk. Hátha még megengedte volna a kegyes isteni Gondviselés, hogy a várbeli bástyákon belül négy tornyával, messze kimagasló alakjával emelkedhetnék a Szent Istvántól emelt első esztergomi székesegyház. Minő érzelmekkel venné körül a szent falakat a Szent István napján Esztergomba zarándoklók serege! De legalább lelki szemünk elé hadd állítom fel pár vonással első szentkirályunk ünnepe alkalmával. Feljegyezték Szent Istvánról, hogy szeretett templomokat építeni s azokat jókarban tartani. Mikor széles birodalmát járta, akkor nem feledkezett meg a Szent király a templomok látogatásáról sem. Mondja a „Képes krónika" szerzője, hogy „minden egyházakat, amelyeket maga alapított, esztendőnkint legalább háromszor meglátogatja vala. S midőn az egyházhoz érkezett, legelsőben is minden oltárt megjár s mindegyik előtt egy-egy imádságot mond vala; azután kimenvén, az egyházat körüljárja vala és a falak, vagy tetők romlásait, vagy repedéseit éles szemmel és aggodalmasan megvizsgálja és rögtön megjavíttatni parancsolja vala s addig a városból, vagy faluból el sem távozott, mig nem látta, hogy kijavították." Szinte természetes, hogy Szent István a templomok ilyen kedvelője, a magyar Sión ormán is, szimbóluma gyanánt a győztes kereszténységnek templomot, fényeset, nagyszerűt emelt az Úrnak. A száz évvel később iró Hurtvik püspök szerint ez az egyház „roppant nagy és bámulatos" vala. Keletkezése idejére nézve Abericus trois fontainesi cistercita — körülbelül 1242. év körül — ad felvilágosítást: Ő ugyanis kronikonjában az 1010. évhez teszi a templom befejezését, hozzátéve még: „A magyarok azt mondják, hogy Szent Adalbert prágai püspök István királyt a szent hitre téritette és megkeresztelte; hogy a király saját prédikálásával téritette meg a magyarokat és hogy Szent Adalbert nagyobb tiszteletére egyházat emelt." Hogy Szent Adalbert tiszteletére épült, ezt megerősíti Stephanus Damalevicius gnesneni érsek, mondván, hogy „mikor Sz. István Pannónia első királya a szent martir megöletéséről értesült, tiszteletére az esztergomi várban egyházat emelt." (Katona J.-nak „Analecta de Strigonio" címen közölt kézirata után. Magyar Sión. 1863.). Tiszta, szép, csillagos este volt. A természet .már elimádkozta esti Miatyánkját, az estharang dalolásával. Most csendesen pihent. Egy szenjánosbogárka röppent el néha előtte, hangtalanul, nesztelenül, mint a beteg gondolatai. Az égen a csillagok ragyogtak, itt-ott megmozdult közülük egy, vagy a végtelenből látszott jönni s aztán rövid futamodás után ismét eltűnt. Elnyelte a nagy kékség, amely kibocsátva megsajnálta őt. S Béni nézte azokat a csillagokat és azon gondolkozott, hogy vájjon melyik is lehet az övé ? — meg hogy vájjon mily hosszú életű lehet még annak a lángja. De feleletet nem kapott. Az egyik csillag úgy mosolygott, mint a másik. Mindegyikük azt akarta mondani, hogy — én vagyok — és hogy soká, nagyon soká élek. Piroska ezalatt kijött. Mandolin volt a kezében és leült egy hintaszékbe, anélkül, hogy Szederkényi észrevette volna. Ugy jött, mint az éj tündére; lassan, nesztelenül s oly kedvesen, hogy szépségét csak hegedűn lehetett volna eljátszani. Piros körmös gömbölyű kis kezét ráérintette a mandolin rezgő húrjaira s azok megszólaltak, jelezve, hogy élnek. Egy szép, suhogó-búgó sóhaj volt ez az érintés, amely még a szendergöt sem tudta észhez téríteni. A hold levilágitott a földre, le a virágokra s hosszú árnyékot vetett magának. Egy csalogány meg fölrepült a bokorból, mintha nyugalmát zavarták volna meg s dalolt, fütyült, mire a falak visszhangoztak neki. (Folyt, köv.) Az 1397. évi Visitatio Canonica szerint az „első esztergomi székesegyházat Szent István, Magyarország királya alapította, Szűz Mária és Szent Adalbert tiszteletére szentelte, mint fő és első egyházat, a magyarföldi egyházak legfőbbjét." (Memoria Bas. Strigon. 1856.). A főbb egyházak közül tehát az elsők egyike az esztergomi, amely a magyar földet ékesítette: a székesfehérvári, pécsi egyházak mind utána készültek. A Szent király a megépített templomot pazar bőkezűséggel, arany, ezüst edényekkel, ruhákkal is felszerelte. De nézzük magát a templomot. A templom maga tipikus magyar építési módra vall. A magyar volt az első, mely e földön a rómaiak után komoly igyekezettel, mint választott hazájában megtelepedett. Érdekes, hogy őket utánozva, a római castrumok mintájára építette templomait a magyar, t. i. várszerűen, négy toronnyal a sarkában. Harcias külseje volt a templomnak, de nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy ezidőtájt Bonifác pécsváradi apátot prédikálás közben is megsebezték a pogányok s így 200 vitéz asszisztenciája mellett végezte ezentúl az isteni tiszteletet. Az esztergomi templom mai fogalmaink szerint nem volt igen nagy: 30 öl hosszú, 10 öl széles volt, tehát körülbelül fele a mostani bazilikának. A templom belsejét öt pár oszlop, — a székesfehérvárit hét pár — osztotta három hajóra. A mellék hajók apzisban végződtek, de ezek csak belül voltak félkörüek, kivül szegletesek. (Förster: III. Béla emlékezete. Karácsonyi: Szent István élete.) 1156. esztendőben Martyrus érsek (1150—58.) Szűz Mária tiszteletére oltárt emelt, mely előtt szombati napon a legnagyobb ünnepiességgel mondották el az officiumot. A templomot a sors keze súlyosan látogatta meg, midőn az 1188 — 1198. évek közt leégett. De szerencsére kiváló restaurátora akadt Jób érsek személyében. A helyreállítás az 1200. év körül történt meg. Jób érsek által emelt gyönyörű portalét leirja Katona I., a neves történetíró, már fönnebb emiitett kéziratában, melyet máig is a primási archívumban őriznek. A kapu ivét ez a felirás ékítette: „Mentem sanctam, spontaneam, honorem Deo et Patriae libertatém." A kapu középrészén: „Porta patet vitae, sponsus vocat intro venite." Az iv által határolt mezőben Béla király, Jób érsek, Sz. István s egyéb részen is a kapunak szentek képei. Szent István e feliratos szalagot tartja kezében : „Suscipe Virgo pia, mea regna regenda." Ott volt Szent Péter, Sz. Máté, Sz. Adalbert és Sz. Miklós alakja is. A szépen elkészült egyház a tatárjárás rettentő viharát túlélte; köszönhette pedig ezt a vár erős fekvésének és aragoniai Simon ispán vitézségének. Az egyház okiratait, ruháit nagy kár érte Vencel cseh király beütése idején, aki az Árpádok magvaszakadása után fiát akarta a magyar trónra Kinek volt igaza? Irta: Smirala Paula. Községünknek érdekes alakja volt Telkes András gazda. Két fiát Pált és Antalt rajongásig szerette s bármily fáradtan jött haza a mezei munkából, szívesen eljátszogatott velük. Minden öröme e két gyermek volt, örökké róluk beszélt s oda adta volna lelke üdvösségét is, hogy boldognak lássa őket. Azért sok-sok álmatlan éjszaka után elhatározta, hogy Pált, aki gyöngébb tehetségű, a gazdaságba fogja, hogy majdan utódja legyen, — Antalt, aki nyilt eszű, tehetséges gyermek tovább taníttatja, hogy úr váljék belőle. Nem sajnálta a csengő aranyakat, mert a fiu megfelelt várakozásának, az első tanulók közt volt mindég. Szorgalma nem ismert határt, éjjeleit is nappallá tette, hogy csak minél többet tanulhasson. Idővel nagy, hires ember lett. Haza csak nagyritkán vetődött, akkor is csak rövid időre, de hírneve annál gyakrabban. Pál ezalatt ugy élt mint a többi gazdatársa. Fölkelt a felkelő nappal, Isten szabad ege alatt tartózkodott naphosszat s vigan szántotta négy ökre után a barázdákat. Közben megházasodott, volt 4 szép gyermeke, gazdasága nőttön-nőtt s a falu első embere lett. Telkes András, mint aki szénáját jól rendbehozta jókedvűen pipázgatott a ház előtti padkán, megvolt elégedve életével és két fiával. Amire vágyott, azt teljesülve látta . . . s nyugodtan tért az örök pihenőre. Eltelt 40 év, mióta Antal elszakadt hazulról, ültetni. Ö Kokoth (a mai Párkány neve) mezején tábort ütve, az egyház kapuin erőszakosan behatolt s ott az okleveleket széttépte s az edényeket, ruhákat megrongálta, elrabolta. A századok mozgalmas, sőt vérzivataros időiben az esztergomi egyház majdnem hogy romokban hevert. Csanád érsek, a Telegdiek nemzetségéből, kinek szobra Nagy Lajoséval együtt méltán disziti a bazilika bejáratát, állította helyre, majdnem alapjából épitve az egyházat, ő szép, metszett, faragott kövekből a falakat nagy gyorsan felépíttette, szép üveg ablakokkal, cserép tetővel látta el, gazdagon felszerelte mindenféle edényekkel. Az érseki palotát, a várat fényesen helyreállíttatta, palotája mellett fekvő két kápolnát szépen feldiszittette, úgy hogy „gyönyörűség volt nézni." Egy század múlva — ne csodáljuk: csúnya veszekedő, harcos idők voltak — már ismét javításra szorult az imént helyreállított egyház. Hunyadi és Széchy Dénes, kiknek szobra szintén a bazilika előcsarnokában áll, voltak a restaurátorok. A pápa, V. Miklós, megengedte, hogy kétezer arany erejéig a hívek is adózzanak az építéshez. Nagy ünnepiességgel ment végbe a templom felszentelése hét püspök jelenlétében. Széchy bíboros sírköve máig a bazilika kriptájában van e felírással: (Z)ech S. R. E. Cyriaci in Thermis. presbyter Cardinalis Archi Episcopus, Comes perpetuus Strigoniensis Primas, S. Sedis Apostolicae legátus natus, die 1 Februaru —. Mátyás történetirója Galeotti Mazio dicséri a templomot, mint amely szép porfir padozattal ékeskedett s arany és ezüst edényekkel bőven fel volt szerelve. Ackermann Kálmán. Hogy megy végbe ma egy háború? 1. A támadás. Nagy tömegek csak nagy területen mozoghatnak. Azért nem lehet a százezrekből álló hadsereget egy uton meneteltetni. Az egyes hadosztályok több párhuzamos uton menetelnek az ellenség felé. A támadás megkezdéséig az ellenségről híreket csak drágán megfizetett kémek szolgáltatnak. Mihelyt azonban az ellenség területére lép a támadó fél, azonnal előreküldi azon csapatait, melynek feladata a hírszerzés. Ezt elsősorban a lovasság teljesiti. Csak ott, ahol a viszonyok a lovasság részére nem kedvezőek, pl. hegyes vidéken, karszton, ott erre a célra is gyalogságot kell használni. Persze akkor a hírszerzés már valamivel lassúbb lesz, bár az észleleteknek a hadoszlopokhoz való visszajelentését itt is lovasságra lehet bizni. Igen sokszor kerékpáros osztagok is igen jó szolgálatot tehetnek a hírszerzésnél. Legújabban a repülőgépek mikor tudatták, hogy atyja meghalt. Rögtön haza utazott. Mikor megérkezett, atyja koporsójánál találta már az egész rokonságot. A zokogó Pált ott vigasztalta felesége, gyermekei, valamennyien résztvettek fájdalmában s azon voltak, hogy minél kevésbé érezze a veszteséget. Még a négy éves kis Ferkó is simogatta arcát: „Apuszta ne szijj, mejt én is fodot" ! — Antal csak állt a koporsó mellett, vele nem törődött, az ő fájdalmában nem osztozott senki. Irigykedve nézte a jelenetet. Az ö nyakát sohasem fogják átölelni kicsiny gyermekek. Ő csak fáradott, dolgozott, küzdött másokért, egész életét az emberiség szolgálatára szentelte . . . s most nincs aki szeretettel átölelje, egykor szemét befogja, megsirassa. (Neki csak fizetett cselédei vannak.) — És megvádolta atyját, hogy örömtelen életének ő volt okozója . . . Pál pedig amint nézte Antal finom lilaszegélyű ruháját s a saját durva daróc öltönyét, — annak ápolt kis kezét, az ö széles kidolgozott tenyerét, — irigykedve gondolt arra, hogy még a főbiró is tisztelettel hajt előtte fejet, míg neki mindenki előtt alázkodni kell. És megvádolta atyját, hogy amazt jobban szerette, míg őt csak kihasználta ... És amint a két testvér ott sirt a koporsó mellett csendesen, sokáig, mindegyik a saját sorsát siratva... Az öreg Telkes gazda vonásai mintha elkomorodtak volna, (s haragos ráncok képződtek volna a homlokon) De lehet, hogy csak a gyertyaláng lobogása mutatta ilyennek a vonásokat . . .