ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-08-02 / 31. szám

mutat, hogy a szerbek hosszura akarják nyújtani a háborút, hogy a monarkiát kifárasszák, s az orosz diplomáciai vagy katonai beavatkozásra időt nyerjenek. A Szerémségben tervezett betörést a szerbek a déli magyar hadtestek s a dunai flottilla gyors megjelenése következtében elejtették, s most Nis körül koncentrálják védelmi pozíciójukat, s Boszniába való betöréssel akarják megosztani a monarkia haderejét. Bármiként manövriroznak, ha lokalizálva marad a háború, megérdemlett bűnhődésüket el nem kerülik. A monarkia becsülete és létérdeke forog kockán, mint uralkodónk Ferencz József császár és apostoli király népeihez intézett manifesztumában kifejti, melynél fenköltebb, nemesebb hangú háborús-manifesztumot a világtörténelem nem látott. „A határon bűnös áramlat csap át, mely el akarja szakitani tőlünk a népet, melyről 30 éven át oly atyailag gondoskodtam. Gyilkos merényleteknek egész sorozata, s egy tervszerűen szőtt összeesküvés, melynek borzasztó sikere szivén talált engemet és hü népeimet. .. Azért ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének és a Mindenható előtti felelősségemnek ..." Ha pedig Oroszország bele mer avatkozni monarkiánknak Szerbiával való viszályába, akkor a trónörököspár meggyilkolása kiindulópontja leendett a teutonizmus és szlavizmus világharcának, de nem a legkedvezőtlenebb pillanatban. Akkor is ki fog tűnni, hogy a szlavizmus erkölcsi erök hiján tisztán materialis számarányában bizakodva — túlbecsülte önmagát. Mig monarkiánk szláv elemeinek kótyagos része imádkozik a „minden oroszok" országának eljöveteleért, addig a lengyelek és az ukrajnai ruthének, kik már megkóstolták az orosz kancsuka uralmát, kézzel-lábbal szabadulni iparkodnak töle. A varsói löportorony már légbe repült, s Londonban már tudni vélnek a lengyelek mozgolódásairól. Az ukrajnai görög katholikus ruthének is csak az alkalmat lesik, hogy az oroszoktól szabaduljanak, kik százezreiket kényszeritették a skizmára. A finnek pedig, mihelyt kiteszi az orosz hadsereg a lábát, Svédországhoz csatlakoznak. Szóval az orosz kolosszus nem oly erős, mint a milyennek látszik. Emlékezzünk csak japánokról! Ha valaha háború jogos volt, ugy a mi háborúnk jogos. Egy minden civilizációt nélkülöző, terrorisztikus eszközökkel dolgozó s bennünket folytonos fegyveres készenlétre kényszerítő szomszédot nem tűrhetünk magunk mellett. S ha a trónörököspár gyilkosságához még hozzávesszük a szerb királyi pár néhány év előtt történt barbár gyilkosságának bűnét, melynek sötét árnya most feléled az események kapcsán; a monarkia csakugyan a büntető Nemezis eszköze jelen hadjáratában. S mivel a hadjárat jogos, azért magában véve erkölcsös is. Azért helyeselte az ország főpapja dr. Csernoch hercegprimás is a főrendiházban tartott emelkedett hangú beszédében a monarkia hadüzenetét, Isten áldását kérve az osztrák-magyar fegyverekre. X. Pius pápa közbenjárásának hire alkalmasint csak költött hir. A pánszlávizmus veszedelme egyúttal a katholikus egyház veszedelme! A régi pápák Belgrád ellen küldték Savoyai Jenőt. S most 200 év múlva újra aktuálissá és gyújtóvá vált egy a töröknél nem kevésbé ádáz ellenségünkkel szemben a harci induló, melyet most monarkiaszerte lelkesen fújnak és énekelnek: Prinz Eugen der edle Ritter Wollt dem Kaiser wiedrum kriegen Stadt u. [Festung Beigerad. Er liess schlagen einen Brucken, Dass man kunnt hienüber rucken Mit'r Armee wohl auf die Stadt

! Prinzip golyója üterén találta a trónörököspárt; de Cabrinovits bombája viszszafelé sült: alighanem szétrobbantja Szerbiát. II. Vilmos császár a demars után gratulált uralkodónknak: ich gratuliere zum energischen Ton! Reméljük, hogy nem sokára sürgönyözheti: ich gratuliere zur energischen Tat! Bruno. Esztergom lázban. Tüntetések a háborúért. Idáig még egészen ismeretlen belső erőhatalom hajtotta rabigába a máskor nagyon is jámbor, csendes természetű kisvárosi nyárspolgárokat. Mintha az ujbor ereje győzött volna az emberi agyakon. Kipirult tekintetek, csillogó szemek, hangos beszédek, hadonászó, vitatkozó emberek lázban égő szive ujjong a háborúért. Nem épen a vér látása és az ellenségeink kínos haldoklása után vágyakozik az emberek beteges hajlama. Nem. Az ismeretlen fogalom, a háborús izgalmak élvezése, továbbá az eddig rakoncátlanul viselkedő, folyton sértegető, pernahajderkedö szomszédunk alapos megrendszabályozása iránt Esztergom város fiatalsága az idősebb polgárokkal és hevűlőkkel karöltve impozáns demonstrációkat rendezett az elmúlt héten a monarkia, az apostoli király, a magyar dicsőség és a háború mellett. * Ahogy még mult szombat este hire futamodott a szerb kormány fenegyerekeskedő válaszának, a város esti közönsége hangos tüntetést rendezett még azon este. Zuhogó eső miatt a lázas embertömeg a kávéházak füstös csarnokában öntötte ki szive eddig eltitkolt keserűségét a rossz és hepciáskodó szomszéd iránt. * Annál impozánsabban demonstrált Esztergom város lakossága a háború mellett vasárnap este. Még alig hogy besötétedett, sürü rajokban özönlött a harci vágytól égő emberáradat a Széchenyitérre. A társadalmi élet minden rétege képviselte magát a tüntetésen. Fehérhajú, megrokkant járású öregek, komolyarcú férfiak, lázas szivü fiatalok és rikoltozó kisemberek. Nyolc óra után példás rendben indult meg a három-négyszáz főre menő tömeg. Amerre elhaladt, az ablakok kinyíltak, kendővel hölgyek integettek a nemzeti trikolóros menetnek. S folyton-folyvást nagyobbodott a tömeg. Mire a 76-os kaszárnya elé ért, közel ezer főre szaporodott. A kaszárnya előtt egetverő éljenzés remegtette meg az aludni tért, sötét mezbe öltözött hatalmas épülettömböt. Lelkes éljenzés, kalaplengetés fejezte ki a lakosság együttérzését a hadsereg iránt! — Éljen a monarkia! — Éljen Ferenc József! — Éljen a hadsereg! — Le a királygyilkosokkal! —; Éljen a trónörökös! — Abcug Szerbia! Ordította a tömeg. A tjsztek és katonák lel.kesedve szalutáltak, hajlongtak a tüntetőknek. Kossuth Lajos utcából a IV. Béla király utcán és a Plébánia-utcán keresztül Deák Ferenc utcába vonult a mámoros áradat, onnan ismét a Széchenyi-térre. Néhány lelkesítő beszéd elhangzása után megindult újból a tüntető sereg. Amerre elhaladt, az emberek kalaplevéve üdvözölték a hangos sereget. Központi kávéház előtt Döme Béla cigányzenekara Rákóczi indulóval, Fürdő szálloda előtt Balog Géza bandája a Kossuth-nótával fogadta. Mire aztán a Ferenc József úton át a primási palota elé ért a tömeg, két-háromezerre növekedett száma. Falrengető éljenzéssel üdvözölték a távollevő bíborost a tüntetők, akiknek óhajára Dvihally Géza teljesen világtalan katonát. Hanem elviszik magad helyett a pénzedet, a takarékból, amit a Fáni nénédtől örököltél. Azért nincs más hátra, minthogy azonnal kikérd a pénzedet onnét. Bábi asszony is helyeselte a pénzkivételt s másnap beküldte emberét a városba. Gergő már kora reggel beállított a takarékpénztári helyiségbe. A takaréki urak még nem is érkeztek meg, ellenben ott volt már egy sereg asszony s oly óriási zenebonát csaptak, hogy Gergő majdnem megsiketült belé. Sokan betétkönyvecskéket szorongattak kezükben azon célból, hogy kiveszik a pénzüket. — Tyű! — gondolta Gergő — ez a sok menyecske mind megelőz engem a kivétellel s mire rám kerülne a sor, elfogy a takaréki pénz, én nem kapom meg a pénzemet. Ezen segíteni kell. — Asszonyok! Viruló s hervadó rózsaszálak! — kiáltott harsányan. — Ha akarnak szemnek és szívnek kedves dolgot látni, siessenek ki a város végére. Ott sorakozik sok ezernyi vitéz huszár: mennek a szerbek ellen. Nosza, rohant ki az asszonynép nagy része az épületből s igy Gergő elsőnek jelentkezett a betétkivétellel. — Megtisztelőm a tekintetes urakat, — szólt alázatos hangon — legyenek szívesek, adják ki ezt a csekély pénzecskét. — Megijedt maga is? — kérdezte tőle a takarékpénztár könyvelője. — Én! Még csak az kellene, hogy megijedjek ! . . . — Hát akkor miért" viszi ki a pénzét ? — kérdezték tőle. — Hát, izé, magához vette a jó Isten a feleségem keresztanyját és elvette a Perec Istók a keresztlányát. Tehát itt is, ott is kell a pénz kőccségre; mondta Gergő nagy hangon. A takaréki urak mosolyogtak s kifizették Gergőnek a felesége ötszáz korona betétjét, kamataival együtt, ami kitett már ötven koronát. — Ejha, de megnőtt már a fia is! — csodálkozott Gergő s az ötven korona kamatot nem is tette a többi mellé. Az ő fáradsági dija lesz az. Örüljön az asszony, hogy visszakapja pénzét. Erre megérkeztek a huszárokat leső asszonyok is, szidták Gergőt, mint a bokrot, hogy ugy fölültette őket. — Ne búsuljatok húgaim, — biztatta őket Gergő — ha szép, derék embert akartok látni, itt vagyok én. Feleségül is veszem mindegyiteket, amelyiteknek csak nagy summás betétkönyve van. Gergő ezzel bucsut mondott a takaréknak s haza törtetett a falujába. Egész estén azon törték a fejüket Bábi asszonnyal, hogy hová rejtsék el az Ötszáz koronát? Hosszas töprengés és próbálgatás után végre abban állapodtak meg, hogy a ház hátsó végében levő körtefa tövébe ássák el. Gergő azonnal ásót kerített elő s Bábi asszony pedig kapát vett kézbe. A hold pedig világított nekik a pénz elrejtéséhez, amely ugy esett meg, hogy Bábi asszony a pénzt először is ruhába göngyölte s aztán ruhástól együtt beledugta egy csorba tejesfazékba. Ugy került a kincs a földbe. Harmadnap reggel azonban Bábi asszony nagy rémülettel látta, hogy az elásott fazék kibujt a földből. A körtefa alatt hevert összetörve, ellenben a beledugott pénz máshova bujt el. A szörnyű rémületre Gergő is előkerült s az ördög nevét emlegette. De akárhogy is emlegette, a pénz nem került elő. Ennélfogva ünneplőbe öltözött, elsietett a városba s nagy panasszal adta elő baját a szolgabíró úrnak. — Szörnyű ostoba nép ! — támadott rá az indulatos szolgabíró — minek kellett a földbe ásni a pénzüket! A biztos helyről elviszik, hogy odahaza elrabolják tőlük s végül a nyakunkra jönnek, hogy mi keressük meg azt, amit a butaságuk miatt elveszítettek! Gergő szörnyen szegyeivé a dolgot elballagott onnét a takarékpénztárba, hogy beteszi a múltkor kapott s félretett ötven korona kamatot. Legalább némi kis vigaszt visz haza vele az asszonynak. — Tessék, tekintetes úr, ez a kis pénz ! — nyújtotta át a pénztárosnak. — Az ötszáz korona lesoványodott ötvenre. Igy jár az ember minden portékájával, ha rosszul gondozza. Alighogy ott hagyta a takarékpénztárt, egy ismerős menyecskével találkozott a piacon, aki nagy panasszal adta elő, hogy a takarékból kivett pénzét a kamrába félretett rozoga sporherdbe rejtette el, melybe a rossz vásott gyermekei tréfából begyújtottak, mig ö a komaasszonyánál időzött s ugy elégett az összes bankó pénze. Ép

1 kapóra jött Gergőnek a panasz. Ha már ugy megszidta őt a szolgabíró úr, ő is hasonlókép könnyíti meg a lelkét: — Ugy kellett neked hugám, amiért olyan oktondi voltál. Azért vetted ki a biztos helyről a drága pénzt, hogy odahaza a gyermekek elégessék, akárcsak a szalmát! . . .