ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-07-26 / 30. szám

az egyikét a másik nélkül el sem tudja képzelni. Félő tehát, hogy a gyermek vallásos hitének megingása egyszersmind erkölcsi felfogásában is válságot idéz elő, épen abban a korban, mikor leginkább van erkölcsi belátásra szüksége. A vallásoktatás mint antiszociális, antimorális és tudományellenes elv már teljesen megérett a kiküszöbölésre. Helyébe a vallástól ment erkölcsoktatást kell léptetni." Es mikor annak szükségét ily zagyvalékos lélektani összevisszasággal megállapította, a programm harmadik lényeges pontjául a tanítóság teljes anyagi és erkölcsi függetlenségét, anyagi viszonyaik rendezését és szolgálati pragmatikájuk sürgős elkészítését veszi fel. „És itt — úgymond — nemcsak a klerikalizmus befolyásától fél. — A tanítóság és tanárság intelligensebb része ma már minden felsőbb nyomás és üldözés ellenére úgymond a radikalizmus eszméit karolta fel s tőlük várják elsősorban a radikális programm kultúrpolitikai részének megvalósítását és ha a felsorolt eszmék nem is állanak a papi politika tüzvonalában, „de ébrentartásuk s az értük való agitáció életbe vágó és fontos, mert a reakció épen e téren terjeszkedik legintenzívebben s a legtöbb önkéntesét innen toborozza." Ebből azt is megtudhatják, hogy az a tanitó és tanár, aki nem velük, a radikálisokkal tart, az kevésbbé intelligens individuum ! És most halljuk a katholicizmus egyik legádázabb ellenfelét, Somogyi Bélát, aki magát szocialistának vallva, mintha bizony a radikálisták első sorban is nem azok volnának — nem számítja magát azok soraiba, ámde azért a legélesebben kiváló progresszivista radikális tanitó a szó teljes értelmében véve, szól a következőkben: „A nagy néptömegek gondolkozását ma két nagy népnevelő tényező iparkodik céltudatosan formálni: a szocializmus és a népiskola. Ez idő szerint ez a két tényező nagyjában még ellentétes irányban dolgozik. A szocializmus a társadalom forradalmi átalakításának akar harcosokat nevelni; a népiskolának pedig az a rendeltetése, — mert azt tette rendeltetésévé az uralkodó osztály, hogy a mai társadalmi rend megmaradásának kedvező ideológiát ápolja, ennek a társadalmi rendnek oszlopos intézményeit és eszméit öröktől fogva valóknak, változhatatlanoknak és szenteknek hirdesse. A népiskolai nevelés megelőzi a szocializmus nevelését, azon kivül kötelező mindenkire nézve, ezen a nevelésen tehát a törvény betűje szerint — minden embernek keresztül kell mennie és bármilyen nyomorúságos legyen is népoktatásunk, a magyar gyermekek kétharmadrésze valóban keresztül megy is rajta. Ez a megelőzés hatalmas erejűvé, maradandó hatásúvá teszi a népoktatás antiszocialdemokratikus munkáját, mert abban a korban hat az emberre, amikor legfogékonyabb a szellemi hatások befogadására és megtartására. Ehhez járul még az is, hogy az egyház, az egész felismerte a közeledőben a „Feketeruha"-t, 500 lovas azonnal eléje nyargalt üdvözlésére és kíséretére. Desmet sírt, ilyet ő még nem látott, nem hallott, de nem is álmodott! ... Ez a jó szívnek, ez a szeretetnek, ez Krisztusnak, ez a kath. vallásnak páratlan diadala volt! . . . Igy érkezett meg a diadalmenet az indiánok telepére. Kezeit akarta mindenki rázni a jó páternek; azonnal sült hust hoztak neki, majd látva kimerültségét, lefektették és . . . diszörség vigyázott sátra előtt, hogy álma édes és csendes legyen . . . Ébredésekor a törzs négy legkiválóbb főnöke állta körül fekvőhelyét, a „Négyszarv", a „Fekete Holdvilág", az „Ülő Bika" és a „Nyaknélküli Ember". Egy nap tartott az ismerkedés, utána való nap (jun. 21-én) pedig megtartották az ünnepélyes törzsi tanácskozást. A gyűlés a „Nagy Szellem"-hez intézett imádsággal és a békepipa kiszívásával vette kezdetét. Az imádságot égre emelt kezekkel Desmet mondotta; a pipára az agg „Négyszarv" gyújtott rá, ő kínálta meg a barátság jeléül Desmet-t és a törzs kiválóságait. Desmet szavainak csodálatos erőt kölcsönzött a „Nagy Szellem". Megtörtént a megható kézfogó az amerikai kormány és az indián főnökök között Desmet jelenlétében és áldásával. Azóta külön szabad területen élnek az indiánok, ahol most már zavartalanul müvelik földjeiket, tenyésztik állataikat, ahol keresztek ragyognak a templomokon és iskolákon, ahol kórházak és árvaházak árasztanak meleget és boldogságot . . . Hogyan is mondja csak Mindszenty? „Ne bántsatok Egyházamért, ha szivem dobog: Nevével fölkelthettek, ha meghalok." KUma fémjelzett irodalom, az államnak és az egyháznak minden intézménye támogatja az iskolát a szocializmus ellen immunizáló munkájában. Ez egyik oka annak, hogy a munkásság osztálytudatossá tétele és az osztályharc alapján való szervezése aránylag oly lassan halad előre. Hiába érzi a proletár a saját testén a kapitalista rendszer átkát — hiába tanítjuk — ezer meg ezer bizonyítékkal felszerelve — arra, hogy minden gazdasági bajainak és ebből folyóan minden egyéb nyomorúságának a kapitalista termelési rendszer a forrása: megelőzött bennünket egy másik nevelés, amely a maga tanításait mélyen bevéste a csodálatosan fogékony és csodálatos megtartó erejű gyermeki öntudatba. Ennek a másik nevelési rendszernek egyik legfontosabb szerve a népoktatás. Nekünk tehát arra kell törekednünk, hogy a népoktatás reakcio-konzervativ szelleme megváltozzék. Ezt részben törvényhozási uton érhetjük majd el, amikor — ebben a tekintetben rokonérdekü polgári pártokkal összefogva — kivesszük az iskolát az egyházak kezéből, azt egészen államivá vagy községivé tesszük és a felekezeti szellemtől a lehető legtökéletesebben megtisztítjuk. — Franciaországban látjuk ennek a példáját ; a francia népiskola világiasitásának bizonyára igen nagy része van abban, hogy minden ujabb választáson százezrekkel szaporodnak a progreszsziv pártok hivei. De be kell hatolnunk a népiskolába a tanitók utján is, és ez a munka — joggal állithatom, már folyamatban is van. Szociálismust ugyan egyetlen néptanító sem tanít iskoláinkban: ne is tanítson. De van már jókora sereg tanitó, a ki igazságot tanit, igazságot és semmi mást. A történelmi hazugságokat helyes világításba állítják a mi modern tanítóink, a vak ágyútöltelékké nevelés rendszerből kivonják magukat; a „minden jól van", „Isten mindent bölcsen rendezett el", „mindig így volt, mindig igy lesz", a föltétlen megnyugzás és megelégedés moráljára bátran rácáfolnak, uj erkölcstant hirdetnek, amely megmutatja a mai rendszer bűneit és nyavalyáit és megmutatja a gazdasági igazságosság útját is, az emberiség jobb, boldogabb jövendőjéhez elvezető utat. A modern tanitók az igazságot tanítják és nekünk elég, mert az igazság utja tökéletesen egy egyenesbe esik a szocializmus útjával. Arra kell tehát törekednünk, hogy az igy dolgozó tanitók száma megnövekedjék: a néptanítókat el kell hóditanunk a reakciós konzervatív osztályoktól. Ez a munka nem könnyű, de nem is kilátástalan. A tanitók már származásuknál fogva is közel esnek a proletársághoz : többnyire földhöz ragadt proletárok gyermekei. (Mert más ki is bocsátaná gyermekét arra az intellektuális pályára, amelynek munkásai fölesküsznek az örökös koplalásra.) De nem csak származására, hanem saját gazdasági helyzetére nézve is igen közel esik a tanitó a proletársághoz. A kötelező kemény gallér csak látszólag emeli az „urak" közé, valóságban a tanitó többet küzködik az anyagi gonddal és nyomorúsággal, mint az átlagos ipari munkás. Az uralkodó osztályok nagyon silányan díjazzák a tanítónak azt a nagy és reájuk nézve rendkívül érdekes munkát, hogy az uj nemzedéket a mai rendszer támaszává iparkodik nevelni. A tanítónak tehát tulajdonképen semmi érdeke sincsen a mai rendszer támogatásában. Ha mégis támogatja, ezt öntudatlanul teszi; azért teszi, mert ő maga is a tendenciózus nevelésnek, az osztály érdeket szolgáló tanítóképzésnek rabja. Nem ismeri a társadalom struktúráját, nem nyert természettudományos irányú kiképzést, ellenben szaturálva van az isteni világrend szent imádatával, a szellemi látáskört eldeszkázó ultrasovinizmussal, az elmúlt véres dicsőségért való szent lelkesedéssel. De mivel van bizonyos mennyiségű ismerete és mivel minden tanításnál szemléltetőbben beszél az ö saját gazdasági helyzete, meg a körülötte élő nép nyomorúsága: nem lehetetlen dolog őt felvilágosítani, saját osztályhelyzetének és osztályérdekének fölismeréséhez elvezetni. Be lehet neki bizonyítani, hogy az uralkodó osztályok érdeke nem kívánja, sőt ellenzi a tanitóság helyzetének gyökeres javítását. A minisztereknek, nagypapoknak, nagybirtokosoknak és bankároknak nincs szükségük népiskolára, hiszen ők nevelőkkel, házi oktatókkal taníttatják gyermekeiket; ellenkezőleg nyomorgó tanitó és nyomorúságos iskola kell nekik, hogy igazi tudásra ne tehessen szert a nép, hanem csak ócska ideológiákon rágódjék. És bebizonyítható, hogy minél jobban távolodik valamely állam a feudális-klerikális állapotoktól, annál inkább tökéletesiti népoktatását és javítja a néptanítók helyzetét. Ezekkel az alapigazságokkal fordult a radikális tanitómozgalom és ennek lapja, az „Ujkorszak" a magyar tanítósághoz. Nem hirdettünk a tanítóknak pártpolitikát és ezt a jövőben sem szándékozunk tenni. Ami mozgalmunk a szakmai mozgalom, amelynek során keressük az utat, amelyen eljuthatunk a népoktatás nagyszabású fellendítéséhez és a tanitóság gazdasági helyzetének gyökeres javításához. Az egyik út a politikai demokrácia : általános egyenlő, titkos választójog. A másik út az iskolák államosítása és felekezetlensége, az iskolában az igazi tudomány terjesztése, az ócska hazugságok és babonák kiirtása. Ma már jó sok tanitó halad ezen az úton. Arra azonban sohasem próbáltunk befolyást gyakorolni, hogy a tanitó melyik politikai párt keretében iparkodjék megvalósítani a hirdetett ideálokat. Maguktól jutottak el a szociáldemokrata párthoz, vagy a polgári radikálisokhoz. És én a szocialista, nem irigyeltem és nem irigylem a csatlakozó tanítókért a radikális pártot sem, most a legfontosabbnak azt tartom, hogy a tanitó azokat a célokat szolgálja, melyeket a radikális tanitómozgalom maga elé tűzött és mert . . . azon a polgári párton keresztül is ide fog vezetni a tanitóság útja. Hiszen itt a mi táborunkban vannak azok, akiknek közvetlen életérdekük a jó népoktatás; tehát az igazi jó népoktatás és a tanitóság igazi megbecsülését csak a szocializmus meggerősödése és győzelme fogja meghozni. A radikális tanitómozgalom, amely az összes progresszív irányú tanítóknak összefoglaló szervezése, az eddig elért és az eseményeket figyelemmel kisérő elvtársak előtt nem ismeretlen — eredményeknél nem állhat meg. Ezt a mozgalmat, mint az összes progresszív tanitók mozgalmát — folytatni kell és ezt a mozgalmat támogatni kell mindenkinek, aki a progresszió hive, tehát legelső sorban a szociáldemokrata pártnak. Ebben példát mutatnak francia elvtársaink. Ott a progresszív tanitómozgalmat igazi értéke szerint becsülik és támogatják, aminek egyik jellemző bizonyítéka például az is, hogy a francia progresszió tanitók lapjába (Bevue de 1' Enseignement Primaire) Jaures elvtárs, korunk egyik legkiválóbb politikusa, szónoka és publicistája, továbbá Sembat és Albert Thomas elvtársak, a francia szocializmus kitűnőségei írnak vezércikkeket. Azt hiszem, hogy a mi pártunk is egyre nagyobb mértékben fogja méltányolni ezt a mozgalmat, amely nekünk, — ha a tanitó szavazókat és tanitó agitátorokat egyelőre nem produkál is nagy számban, mindenesetre óriási kulturértéket jelent." Eddig a magát egyszerű szocialistának valló, de lényegében agitatív progresszivista és racionalista — atheista szociáldemokrata radikális népboldogító tanitó, aki azonban, több mint valószínű, hitét korántsem hagyva cserben, távol áll attól az önzetlen szándéktól, hogyha teheti: akár Bebel, akár Marx vagyont gyűjtve, egykor bankár lehessen. Közöltem a cikkét egész terjedelmében, amely kétségtelenül igen figyelemre méltó annyival is inkább, mert a tanitók toborzását célozván egyúttal, hol együgyűeknek, hol pedig képzett szakmabelieknek tartván őket, azzal hivja, csalogatja a radikális táborba, hogy majdan a politikai radikális párt leszen az, amely a tanítóknak összes eddigelé előterjesztett, vagy a jövőben előterjesztendő összes kívánságokat reljesiteni fogja. És pedig a francia állapotokra való hivatkozással, ahol mint hallom és tudomásom van róla, a tanitók fizetése semmivel sem több, mint a magyarországi tanítóké és társadalmi helyzetük sem jobb, jólehet, lapjukba az általa megnevezeit két kiváló elvtárs is ir vezércikkeket. No már pedig, ha valahol, úgy Franciaországban van virágzásban a progressziv szociáldemokratikus radikális uralom ! Somogyi cikke azonban értékes anyag annak szétbontására és tételenként való annak elbírálására, vajon miket mond, hogyan állítja be azokat. — Amiről majd a jövőben! Bertalan Vinee. Sz. István napja a fővárosban. Á Szent István napi körmenet iránt igen nagy érdeklődés mutatkozik. Az Országos Katolikus Szövetség (IV., Ferenciek-tere 7., III. 1., I. em. 8.) felhívja a katolikus egyesületek és körök vezetőit, továbbá a főtisztelendő papságot, hogy már most sürgősen jelentsék be részvételeiket, különösen azok, kik nagyobb csoportokban jönnek, hogy megfelelő férőhelyről gondoskodhasson számukra. A külön-külön utazók legjobban teszik, ha közvetlenül fordulnak a szállodákhoz. Az államvasutak aug. 18—22-ig a szokásos vasúti kedvezményt ismét mindenki számára megadták. Az országos