ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-06-21 / 25. szám

ESZTERGOM 1914. június 21. látszott mindenkin, hogy az egyesület fontos és messzire kiható céljáról meg van győződve s a mély csend is, mely az egész közgyűlés lefolyását jellemezte, bizonyitotta a közönség meleg érdeklődését a kath. gyermekvédelem ügye iránt. Az elnöklő püspök jobbján Rott Nándor dr. prelátus-kanonok, papnevelő-intézeti kormányzó, az egyesület központi igazgatója, balján pedig Keményfy K. Dániel szentszéki tanácsos, plébános, az egyesület titkára és az egyesületi lap szerkesztője foglaltak helyet. Kivülök még Pauer Karoly főszékesegyházi karkáplán, az egyesület pénztárosa és dr. Gróh József ügyvéd, az egyesület ügyésze foglaltak helyet az elnöki asztalnál. A másik asztalnál ültek a központi bizottsági tagok és más előkelő egyházi férfiak, a széksorokat pedig nagyobbrészt hölgyek foglalták • el. A megjelentek közül a következők neveit sikerült feljegyeznünk: Rottenhiller Fülöp, Ruffy Pál, dr. Andor György, prelátus, miniszteri tanácsosok, Nemes Antal v. püspök, Molnár János prelátus-kanonok, orsz. képviselő, Csekó Gábor apátkanonok Eger, Bán Sándor prépost-plébános, Nóvák Lajos prépost, c. kanonok, Zsembery István, az Országos Kath. Szövetség alelnöke, Hindy Zoltán, az Orsz. Kath. Szövetség igazgatója, dr. Babura László lelkiigazgató, Czaykovszky Evariszt pápai kamarás, pozsonyújvárosi plébános, Saly László pápai kamarás, prefektus, Marcsy József bankigazgató, dr. Hamar Árpád ügyvéd, dr. Valnicsek Béla kőbányai plébános, Reviczky Aladár lazarista atya, P. Biró S. J., dr. Aubermann Miklós, JNémethy Ernő, Labuda Ferenc, Uhlár Béla, Bodor Béla, Zboril Albin káplánok, illetve hitoktatók, Jamborszky József, Rejtő Sándorné, Ruffy Pálné, özv. Káldy Gyuláné, Prágai Mária, Balázs Benedikta stb. Az esztergomiak közül az előbb emiitett tisztikaron kivül megjelentek: özv. Reviczky Gáborné, Marosi Józsefné, dr. Breyer István, Marosi József, Mátéffy Viktor, dr. Erődy Tihamér és Hegedűs Sándor, lapunk kiadóhivatalának buzgó vezetője. A közgyűlést Rajner Lajos dr. püspök, az egyesület alapító-elnöke nyitotta meg magasszárnyalásu beszéddel, melyben főleg a keresztény szeretet gondolatát fejtegette, mely alapját képezi a kath. gyermekvédelemnek. A kiváló beszédet szószerint itt közöljük. Rajner püspök beszéde. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Egyesületünk a gyermekvédelem ápolására a keresztény szeretet jegyében vállalkozott. Ebben különbözik egyéb, hasonló mozgalmaktól. A keresztény szeretet volt megindítója ezen műnek, adta az első lökést arra, hogy foglalkozzunk az elhagyott, vagy züllésnek kitett gyermekek megmentésével. A keresztény szeretet ma is a gyökér, melyből egyesületünk táplálkozik, hogy erőt merítsen a maga elé tűzött magasztos feladat sikeres megoldására, — a rugó, mely azt folytonos működésben tartja s mint az óramű nemcsak hajtja, azt fogja nekik mondani — hogy a férje Londonból hozatta neki. Már csak ő — ő — ő — mint Szentirnrey Szabolcs rendőrfőkapitány felesége: megteheti ezt a lukszust magának. A baroneszt meg környékezni fogja a leggyengédebb — agyguta . .. El is felejtette, hogy nincsen egyedül, hogy a nincstelen varrónő szegényes fiacskája még mindig ott áll előtte . . . Egyszerre csak feltekint s csodálkozva mereszti reá nagy, szép szemeit . . . — Hogyan fiam, te még itt vagy? No jól van, csak mondd meg az anyádnak, hogy megvagyok a munkájával elégedve, majd máskor is dolgoztatok vele. De a fiu csak nem akar a helyéről elmozdulni. Valami fojtogatja, szorítja a torkát belülről. Félénken, szégyenlősen hol a cipő hegyére, hol meg a plafonra néz fel . . . Haza gondol ahol édesapja betegen fekszik s nincsen orvosságra való, hogy anyukája éjjeken át virrasztott, hogy a munka mára készen legyen ; hogy a kis testvérei éheznek, a ládafiában pedig sem kenyér, de még egy huncut krajcár sincsen ... Vár tehát, áll, csak áll . . . Végre az úriasszony újból kérdi, de most már ingerültebb, ideges hangon: — No mire vársz még, rendben van, eredj haza! . . . A fiú kiböki nagykeservesen: — Az édesanyám kéretné, ha legalább a legutolsó ruhának a munkadiját tetszene neki kifizetni, a többivel vár megint, azt mondotta, hogy legalább eztet tessék neki megadni, mert kellene, mert . . . hogy meg ne akadjon, hanem szabályozza is, hogy célt ne téveíszen, hogy áldás fakadjon keze nyomán, hogy keresztény erkölcsre neveljen, Istennek kedves nemzedéket teremtsen, a hazának hű fiakat, az egyháznak hivő és engedelmes gyermekeket, a társadalomnak hasznos tagokat adjon, virágos kertté varázsolja azokat a kis sziveket, melyek az ő segedelme, felkarolása, tevékenysége nélkül elhagyatottságukban a velük született rossz hajlandóságok mellett, a gonosz példa és csábítás hatása alatt csak dudvát, bojtorjánt és mérges gyümölcsöt teremnének. Szent Ágoston szerint semmi sem oly erős és vastermészetű, mint a szeretet. Ha ez igy van, akkor egyesületünk, mely a keresztény szeretet alapján épült, a legszilárdabb alapon nyugszik. Valójában pedig ugy tudjuk, hogy a szeretet még a vasnál is erősebb, mert a vasat megemészti a rozsda, megolvasztja a tűz, elkoptatja a használat; a szeretet azonban mindennek ellenáll; az idő meg nem változtatja, az ellenállás meg nem töri, a kisértet kipróbálja, a szenvedés megacélozza. Azért mondatik róla az Énekek Énekében, hogy „erős mint a halál", mely mindenek fölött győzedelmeskedik, kaszájával minden életet letarol és nincs ki ellenálljon hatalmának; „kemény mint a pokol", mely martalékát vissza nem adja; „lángolása mint a tűz lobogása", fényes, égető, emésztő, lelkesül az önfeledésig, „a vizek sokasága nem oldhatja el és a folyóvizek nem boriihatják el." Vagyis semminemű szenvedés, fájdalom, megpróbáltatás nem szünteti meg, kész minden áldozatra, „ha az ember háza minden vagyonát adná is a szeretetért, megveti azt, mint semmiséget." (Én. 8, 6, 7.) íme a szeretet a Szentírás szavai szerint csupa áldozat, hűség, önmegtagadás, állhatatosság, kitartás, erő és szilárdság. Azért mindenek szája a szeretet dicséretétől áradoz, a költők megéneklik kiválóságait, magasztalják hőseit. A szeretet nélkül való embernek mindenki kitér, félnek, ijedeznek tőle. Az emberiség legmagasztaltabb kincse a szeretet: kötelék, mely embert emberhez fűz, tapasz, amely a társadalom rétegeit egybeforrasztja, biztosíték, mely az állami alakulatot lehetővé teszi. De hát mi is a szeretet, melynek ily csodálatosak hatásai? „A szó, a név mindig ugyanaz, mondja egy modern tudós férfi, ha azonban mindenki be akarná vallani, hogy mit érez szivében, mikor ugy véli, hogy szeret, egy egész sorozatával találkoznánk a legellentétesebb érzelmeknek: mélabús ábrándozás, érthetetlen vágyódás; ittas mámor és emésztő fájdalom; aljas szenvedély, mely szégyenében a sötétséget keresi, hivalkodó munkakerülés kötelességmulasztással és hősies elszántság és áldozatkészség; önzés, mely más erényét és becsületét, egész élete boldogságát áldozatul kívánja és ismét lemondás, önfeláldozás, mely örömmel oda ad életet, egészséget; a kétségbeesés pokla és menyország boldogsága" (Weisz Apolog, d. Christenth. III. 2. 1083.) És ez mind szeretet volna? Igen a szeretet szenvedélye, de nem a sze— No de ilyet, hát ezt se hallotta még, hát elszököm én neki evvel a pár nyomorult forinttal vagy mi; no de igy molesztálni az embert; hisz világosan megmondtam az . . . az anyádnak, hogy az egészet egyszerre fogja majd megkapni, nincs nekem időm itt veletek krajcároskodni; mond meg neki hogy én az egészet egyszerre fogom neki kifizetni majd; értettél, de most lódulj, siess haza hamar ... — mondja neki a nagyságos asszony mérgesen. A fiú — mint egy kiutasított pincsi kutya — vette a papírját, vette a kalapját és kisompolygott a szobából, amelynek berakott bútorzatán nem tudta magát eléggé elbámulni a vackokhoz, ládákhoz és rongyokhoz szokott proletárfiú szeme . . . Azt se tudta, hogyan viszik le a lábai a süppedő szőnyeggel letakart lépcsőn . . . Ugy fájt neki valami belülről. Otthon várnak most reá . . . Várják azt a pénzt, amit ő most hoz a nagyságos asszonytól ... Az anyja az apa ruháját, a beteg apa ruháját vitte a zálogos zsidóhoz: hogy tudjon selymet, cérnát, bélést venni a nagyságos asszony ruhájához ... S ő maga is bizony tegnap délutántól nem evett még semmit, egy falatot sem . . . Oly erős sirhatnékomja van neki . . . Mit fognak az apáék most otthon csinálni ... Ő nem kapott, ő nem hoz pénzt haza . . . A mig igy ezeket el-elgondolgatta az ő egyszerű gyermekeszével, útja elvitte a város piacterén keresztül. Elkeseredetten, sóvárgó szemmel nézte a sok szép érett gyümölcsöt, ennivalókat, a kirakatba tett étvágygerjesztő henteskészitményeket, retet erénye. A szeret szenvedélye természetes gerjedelem, mellyel akaratunkon kivül vonzalmat érzünk valamely személy vagy tárgy iránt, melyben az igaz, a szép, a jó nyomait véljük fellelni. Gerjedelem, mely rokonérzést kelt, könyörületre hangolja, jótékonyság gyakorlásában találja kielégítését. Ezen gerjedelmek a tárgy szerint, melyre vonatkoznak, lehetnek nemesek vagy aljasak, addig azonban, mig az akarat azokat magáévá nem teszi, az erkölcs szempontjából közömbösek, sem erénynek, sem bűnnek nem tekinthetők: erénnyé akkor válnak, ha az erkölcsi jóra irányulnak s kellő észbeli megértéssel szabad elhatározásból az akarat azokat magáévá teszi. A szeretet mint erény nem lelki rokonság, vagy kellemes külső benyomások folytán keletkező érzelem, nem a szívnek izgalomtól rezgő hullámzása, nem a lélek titokteljes vágyódása : a szeretet csak akkor válik erénnyé, ha tettekben nyilvánul, ha az erkölcsi parancs végrehajtójaként jelentkezik, ha komoly és őszinte törekvéssel párosul embertársunk iránt jóságos indulatot tanúsítani, vele jót tenni, neki hasznára lenni, A szeretet nem keresi saját érdekét, a maga hasznát nem veszi figyelembe, másnak való jótevésben merül ki. Az ilyen szeretet nemes lelkek tulajdona s az emberi sziv kiváló disze és ékessége, de azért még nem fedi a keresztény szeretet fogalmát: keresztény szeretetté csak akkor válik, ha a jót, mit mivelünk, a keresztény vallás nyújtotta természet feletti indokból cselekedjük. Isten a szeretet, (Ján. 4, 16.) forrása és tárgya, mestere és mértéke a szeretetnek. Ami nem Istentől ered, nem Istentől van és nem Istenhez vezet vissza, az végső elemzésben nem egyéb, mint önzés, önszeretet. A szenvedély kielégítés után tör, az ösztön hajtja, a rokon és ellenszenv irányítja, a szeszély befolyásolja és ha jót mivel, teszi azt, mert a jótékonyság kedélyhangulatának megfelel, a jóltevésben megnyugvást, kielégítést, vigaszt, talál. A keresztény szeretet a jót magáért a jóért, a legfőbb Jóért. Istenért teszi. Sem kielégítést, sem vigaszt nem keres a jóltevésben. Egyedül a szeretet középpontja lebeg szemei előtt, szive ezen középpont felé tör. A szeretet apostolával mint a sas felülemelkedik minden felé, ami földi, ami mulandó. Embertársában is Istent látja. Istent keresi, Istent szereti és pedig nem egyszerűen csak mint Isten művét, Isten alkotását, hanem inkább mint az isteni szeretet és jóság megnyilatkozását, mint az isteni tökéletességnek képmását, melynek épségben tartásában Isten kedvét leli és dicsőítését találja. Midőn egyesületünk a keresztény szeretet alapjára helyezkedett, az volt a célja, hogy azokat az igaz gyöngyöket, melyek Isten képmását viselik magukon s azért végtelen értékűek, a sárból, hová az élet forgataga belesodorta, kiemelje, megtisztítsa, fényessé, ragyogóvá tegye. A keresztény társadalom az eszmét felkarolta, magáévá tette s a kereszt tövéből kiindult mozgalom egyre nagyobb hullámokat vet, szélesebb köaz ínycsiklandó sokaságokat — mig kicsi testvérkéi, szülei, meg ő is — úgy, de úgy éhesek . . . Forgott előtte a világ . . . Haza menjen?... Mit is csinál ő most otthon? . . Hiszen nem birja már nézni a beteg apa küzdelmét a nyomorral és betegséggel . . . Nézi... nézi az előtte álló pékbódé ropogóspozsgás kerek zsemlyéit, a friss, puha fehér kenyeret, amellyel tömve a bolti polcok . . . Oly csábítóan ingerli a friss sütemény jó szaga . . . Eh, mit, a pék háttal áll az ajtónak, nem is figyel a bejáratra, az ottan álló kenyérkosárra ... a népsürgés nagy . . . nem is vennék észre ... ha egy kenyérkét elemelne . . . Hej, hogy örülnének kis éhező testvérkéi . . . Jaj, de jó lenne most egy ilyen lágy, friss fehér kenyérke . . . Kenyér . . . kenyér . . . kenyér . . . súgja neki a kisértő . . . S a szegény elkeseredett, éhező fiú, kinek a sok nyomorgás megzavarja amúgy is még ingatag, éretlen eszét, óvatosan körülnéz ... kinyújtja reszkető sovány kezét . . . megfogja a kenyeret... és uccu neki! — futásnak eredt. . . — Tolvaj! Fogjátok meg! — hallja maga után kiáltani a péket, aki a falon függő tükörből az egész jelenetet látta s csak azért állt háttal az ajtónak, hogy a gyanúsan viselkedő fiút a tükörből szemmel tarthassa ... —; Fogjátok meg! — kiáltják az utána iramodó pék és a vásári emberek s nem telt bele két perc sem s a gyengén táplált fiú, ki nem győzte szusszal a menekülést — egy rendőr karjaiban találta magát ... A pék jobbról-balról fel-