ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-06-21 / 25. szám

röket jár be s keze nyomán rózsák fakadnak, liliomok nőnek, édes gyümölcs terem. A keresztény szeretet ezen megnyilatkozását jóleső örömmel szemlélve, egyesületünk pártfogoltjai nevében hálás köszönetet mondok az egyesület minden egyes jóakarójának és jótevőjének s az egyesület megjelent tagjait az isteni Gyermekbarát nevében tisztelettel üdvözölve a Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Müve VI. rendes közgyűlését ezennel megnyitom. A beszédet lelkes taps és éljenzés követte. A nagy tetszésnyilvánítás befejeztével az elnöklő püspök indítványozta, hogy a közgyűlés üdvözölje Ó Eminenciáját, Csernoch János dr. bibornokhercegprimást, kegyelmes főpásztorunkat, mint az egyesület nagy pártfogóját, támogatóját és fővédnökét. Az indítványt a közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta el. A felirat szövegét lapunk más helyén közöljük. Majd RufFy Pál miniszteri tanácsos emelkedett szólásra és az egyesületet átható keresztény szeretetet magasztalta szép szavakban, melyet nem pótolhat sem a hivatalos apparátus, sem a gazdagság, sem a kincs, hanem csak az érző sziv, ez pedig a szeretettel karöltve jár és azért bámulja és csodálja az egyesület szép fejlődését, mely hivatva van a szegény, elhagyott kath. gyermekeket megmenteni, s azokat az egyház hü gyermekeivé, a haza hasznos polgáraivá nevelni. Ezt az érző szivet és lángoló szeretetet szeretné az állami gyermekvédelemben is látni. Majd köszönetet mondott az elnöknek a szép buzditó beszédeért. Ruffy tanácsos felszólalását jóleső érzéssel vették tudomásul a jelenlevők és a tanácsost őszinte, szívből fakadó beszédeért megéljenezték. Következett Rott Nándor dr. prelátusnak, az egyesület buzgó és körültekintő központi igazgatójának a jelentése, mely a következő: Rott igazgató jelentése. Midőn a „Keresztény Szeretet Orsz. Gyermekvédő Müve" VI. rendes közgyűlését tartja, bátor vagyok rövid visszatekintést vetni az elmúlt évnek legfontosabb eseményeire. I. Egyesületünkre megtisztelő és működésünket ajánló tény, hogy a nméltóságu püspöki kar érdeklődése és jóindulata nemcsak nem fogyatkozott meg velünk szemben az elmúlt év folyamán, hanem határozottan emelkedett. A Bibornok Hercegprímással élükön a nméltóságu püspöki karból számosan körleveleikben ajánlották egyesületünket a papság és a hivek figyelmébe. Bármily . kéréssel fordult Egyesületünk a püspöki karhoz, mindig készséges támogatásra talált s számos egyházmegyében a főpásztorok elrendelték, hogy a kath. iskolák s plébániák az Egyesület tagjai sorába lépjenek s igy iskoláinkat s a papságot munkatársainkká tették, kik velünk együtt azon buzgólkodnak, hogy az Ur Jézus parancsának megfelelően a kisdedek minél nagyobb számban szítsanak az isteni mesterhez ! II. Az egyházmegyei igazgatók sorában kevés változás történt. Csak br. Gudenus Ervin fejérmegyei igazgató mondott le állásáról, kinek helyébe a megyéspüspök ur Kisteleki István székesfehérvár-belvárosi plébánost nevezte ki. — A pécsi egyházmegyében különösen nagy lévén a gondozottak száma, Beck Lajos esperes, egyházmegyei igazgatónak már segítőre volt szüksége s igy a főpásztor Gaál János szemináriumi aligazgatót adta melléje segítőtársul, kinek hatáskörébe főleg egyesületünknek terjesztése tartozik. Mindenesetre csak örvendhetünk ez egyesületi munka és munkások ilyen szaporulatának, hiszen ez is világosan hirdeti, hogy terjed azon áldás is, mely a keresztény irányú gyermekvédelemmel kapcsolatos. III. De nemcsak az egyházmegyei igazgatók sorában történt változás, hanem a központi tisztviselői karban is. Dr. Breyer István hercegprimási titkár, ki az egyesület alapitása óta annak buzgó, áldozatkész titkára, majd pénztárosa is volt, az egyesületnél viselt tisztségekről lemondott. Az egyesület mély sajnálattal látta távozását, mert benne egyik legodaadóbb ügyvezető munkását vesztette el. Helyébe Püspök-Elnök urunk ideiglesen Keményfy Kálmán Dániel esztergomi plébánost nevezte ki titkárnak, pénztárosnak pedig Pauer Károly főszékesegyházi karkáplánt. Azalapszabályok módosítása nyomán szükségessé vált egyesületi ügyészi állásra pedig Püspök-Elnökünk dr. Gróh József esztergomi ügyvédet nevezte ki. Mindezen uj tisztviselők állásaikban a jövő évi közgyűlésig véglegesittetnek. IV. Emellett egyesületünk az elmúlt évben állandóan fejlődött és gyarapodott s ezzel igazolta, hogy eleven élet lüktet benne. Nem volt az egyesület terjedő mocsárhoz, hanem elevenen csörgedező hegyi patakhoz hasonló, mely tovább haladva mindinkább nő és folyóvá növi ki magát. Tagjainak száma erősen emelkedett az elmúlt esztendőben ügy, hogy hivatalos lapunk immár 7000 példányban megy szerte az országban. Budapest székesfőváros kezdetben elég hiányosan volt képviselve egyesületünkben, de a buzgó budapesti igazgató, dr. Valnicsek Béla kőbányai plébános, fáradhatatlan buzgósággal jóvátette a mulasztásokat s most a székesfőváros vezető helyet foglal a tagok számát illetőleg úgy, hogy az igazgató úrnak utolsó jelentése szerint az Egyesületnek Budapesten 33 alapító, 412 rendes, 63 pártoló tagja és 139 jótevője volt. Van azonkívül 14 papi és 42 világi csoportvezető. Az esztergomi főegyházmegyében van legtöbb tag, utána a kalocsai érseki megyében, a pécsi, rozsnyói, erdélyi és szombathelyi megyékben van legnépesebb szervezetünk és legtöbb védencünk is. V. Egyesületünket mind több oldalról ostromolják ma már s gyermekek elhelyezését kérik úgy, hogy a Püspök-Elnök úrnak az egyházmegyei igazgató figyelmét egyesületünk céljának megfelelő s ahhoz szigorúan alkalmazkodó eljárásra kellett felhívnia a gyermekek felvételénél. Igy elrendelte, hogy a) csak olyan gyermekek vehetők fel, kik valóban züllésnek indultak, vagy a züllés veszélyének vannak kitéve, deákok segélyezése tehát ki van zárva, mert ez nem szorosan vett gyermekvédelem ; b) az alapító tagsági dijak nem költhetők el, hanem tökésitendők; c) az összes pénzek a központba küldendők s onnét utaltatnak ki a szükségletekhez képest s az előirányzat mértéke szerint; d) gondozásra az egyes egyházmegyékben csak annyi gyermek vehető föl, amennyi az illető egyházmegyében való elterjedésével lehetőleg arányban áll. VI. A gondozottak nagy száma s azok különböző társadalmi állása, mind szükségesebbé teszi egy Gyermekotthonnak fölállítását. Több helyet vettünk már szemügyre, de sajnos: sem a hodrusbányai elhagyott kincstári épületek, sem az irgalmas nővérek piliscsabai és hegybányai épületei nem bizonyultak alkalmas helyeknek. Vannak egyéb ajánlataink is s reméljük, hogy Isten segítségével ezen szükséges intézményt is majd életbe hívhatjuk nemsokára, noha az egyesület anyagi ereje egyelőre még szerény s nagy óvatossággal kell az intézetalapítás körül eljárnunk. Az épület volna a fődolog s itt jótevőknek esetleges nagylelkűségére számítunk, mely nélkül a kérdést hamarosan megoldani alig lehetséges. VII. Egyesületünk elterjedését illetőleg mindenesetre a városokra kell fektetnünk a fősúlyt s a városi közönség részéről — mely leginkább van érdekelve — kell várnunk a pártolást is. Ezt átérezte az Egyesület s azért az utolsó közgyűlés óta, az év folyamán az Egyesületnek egyik legbuzgóbb harcosa, az egyesületi Hivatalos Közlönynek szerkesztője. Keményfy K. Dániel, bejárta az ország városainak egy részét és Egerben, Székesfehérvárott, Budapesten, Szegeden, Pécsett, Hatvanban, Szabadkán, Szegszárdon összesen 17 előadást tartott. Elismerés illeti a szervezett városok papságát, a plébánosokat, a kath. egyesületeket s iskolákat, kik minden lehető buzgósággal iparkodtak az előadások sikerét biztosítani ugy, hogy azok iskolai, vagy egyesületi ünnepélyek keretében nagy és előkelő közönség közepette tartattak meg. VIII. Ezen előadások kapcsán s az egyesület javára rendezett iskolai ünnepélyekből kapta Egyesületünk jövedelmének jókora részét. A tagdijak elenyésző jövedelmi forrást képeznek mostanig úgy, hogy* a jótékony adományok és az ünnepélyekből befolyt összegek képezik bevételeink nagyobb részét. A jótékony adományok összegét tekintve is jelentékeny haladás mutatkozik ez évben az előbbi évekkel szemben. Különösen ki kell emelnünk Wodianer Alberné bárónőt, ki 2000 koronát, dr. BayertKrucsay Dezsőt, ki 1000 koronát, az esztergomi Főkáptalant, amely 1000 koronát juttatott egyesületünknek, mig az esztergom-főegyházmegyei templom-gyűjtésből 5086 korona, a rozsnyói gyűjtésből 961 korona, a győriből 653 korona, a páratlan áldozatkészségről tanúskodó kalocsai jótékony bazár jövedelméből 1700 korona, a budai kath. kör ünnepélyéből 650 korona. Az esztergomi Mócik-féle nagyszabású hangverseny jövedelméből 760, az esztergom-vizivárosi zárda ünnepélye után 300, szabadkai isk.-nővérek zárdai ünnepélye után pofozta a „bitang tolvajt", néhány kofa is ütött rája egy jót s a rendőr bácsi szépen vitte magával a fiút egy nagy, kétkapus, emeletes házba a — kapitányságra . . . Egyenesen Szentimrey Szabolcs rendőrfőkapitány elé . . . — No fiú, te sem fogsz többet lopni a piacon — gondolja magában a rendőr. A ferences-templom órája már régen ütötte el a déli egy órát, a rendőrség hivatalos órájának végét s a rendesen hajszálnyira pontos főkapitány még mindig nem jött haza ebédre. Felesége, kinek ez szokatlan volt, türelmetlenül várta. A feltálalt leves is kezdett már kihűlni . . . Végre nyilik az ajtó — és bejön férje-ura, a főkapitány . . . Hivatalosan komoly és kemény ábrázatját ha hazajön — rendesen a hivatalában hagyja az egyenruhájával együtt — ma azonban ezt is fentartja . . . Elősiető nejét, ki egy édes cica bizelgésével nyújtja feléje ajkát: gyengéden félretolja s ami még eddig sohasem történt meg — csókját sem viszonozza, puha, selymes, telt karjait lefejti magáról idegesen; kérdéseire csak szórakozottan s ingerült hangon válaszol ... De mivel a szervírozó szobaleány előtt nem akar kifakadni, elteszi mondanivalóját az ebéd végére .. . Majd négyszem között . . . A nagyságos asszony lükön ül. . . Mi lelhette férjét máma? . . . Hiszen máskor alig várta, hogy haza jöhessen asszonyához, hogy őt magához vonja, csókjaival elhalmozza . . . s ma! ... Talán csak nem ... De hisz ez lehetetlenség róla még csak feltételezni . . . Még gondolatban sem tudna ő az asszonyához hűtlen lenni . . . Eh, mit, félre ilyen gondolattal . . . No, még mit . Szótlanul, némán vették be ebédjüket a Julis szobaleány legnagyobb csodálkozására, aki aztán nem is győzte a konyhán a maga módja szerint indokolni a naccságáék különös viselkedését . . . Mikor ebéd végén a szobaleány betette magaután az ajtót, Szentimrey nagyot köszörült torkán, nem tudta, hogy hol, hogyan, miképen kezdje mondókáját . . . — Ilonkám édes, mondd meg nekem csak, melyik varrónőnél csináltatod te a ruháidat ? — kérdezi végre s meglátszik, hogy nehezére esik neki e szelid hang. — Én, én? miért kérdezi ezt maga tőlem, maga csúnya, maga rossz ember, maga kanibálférj; hiszen nagyon jól tudja, hogy a Turinénál, annak a cserepesnek a feleségénél, aki a mult héten leesett a háztetőről, hiszen tudja, maga vette fel az esetet. — Ugy, hát Ilonka te tudtad azt, hogy leesett a háztetőről, te tudtad azt, hogy fekszik; nos akkor egyszerűen neked nincsen szived; az én feleségem egy szívtelen asszony, egy kegyetlen nő — kiáltja most már a szepegő asszonykára a férje, — de ugye, azt nem tudod még, hogy a te varrónőd fiát ma bekísérték hozzám, érted, bekísérték, mert lopott! értettél ? lopott!! Kenyeret lopott! s tudod, miért tette, azért — mert éhes volt, mert a főkapitány felesége nem akarta kifizetni neki azt a pár korona munkadijat, amivel hónapok óta tartozik neki; lopott — mert nem volt pénze: kenyeret venni... Természetesen meg kellett büntetnem, hisz a törvény — törvény! de tulajdonképen téged kellene most megbüntetnem, téged! mondd miért tetted ezt, miért?. . . A nagyságos asszonynak — aki alapjában véve nem volt keményszívű, akit szülői még a szél fuvallásától is óvtak, de ki a szalonok parkettján nevelkedve, fogalma sem volt arról: hogy létezik olyan ember is a világon, aki éhezik, akinek kenyérre kell a pénz — megeredtek a könnyei és nagyon, de nagyon sirt . . . úgy, hogy urának kellett most vigasztalni és babusgatni, hogy ne sírjon már annyit . . . hiszen majd csak jóvá teszi még valahogyan . . . . . . Egy padozatlan szobában örömkönnyeket hullaszt egy Istentől súlyosan megpróbált iparospár. Turi János és a felesége . . . Fiukat nyomban hazabocsájtotta délután a szigorú Szentimrey főkapitány, miközben figyelmeztette, hogy '• „lopni még szükségből sem szabad, mert nemcsak az Isten, de a törvény is bünteti." — A szép főkapitányné pedig két ruhakosár élelmiszerrel és a munkadíjnak kétszeresével igyekezte kárpótolni a szegény családot . . . ... De azóta Szentimreyné nagyságos asszony mindig pontosan fizeti a munkadijakat. „Ugye, kell a pénz kenyérre?" szokta ilyenkor részvéttel kérdezni. B. R.