ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-03-23 / 12. szám

föltételektől is megfosztott s mégis minden kelle­metlenkedés és üldözés dacára kitart hivatásában és bizik a jobb jövőben, bizonyos tekintetben a hősiesség eleven megtestesitöje. Lehetetlen a cso­dálatot megtagadni tőle. A hiba inkább a világtól elzárt szemináriumaik nevelői rendszerét terheli. Baj volt továbbá a konkurdátumos időkben a kor­mánytól kinevezett püspökök túlságos ijedős­sége, akik az alsó papságnak minden kulturális, szociális és politikai tevékenykedését és mozgoló­dását aggodalmasan tilalmazták és pedig pénzügyi okokból. Mindig attól rettegtek t. i. hogyha a politizáló, vagy társadalmilag tevékenykedő papok fizetését a kormány be találná tiltani, mi lesz akkor velük? Ki fogja őket fizetni? A püspök? De hisz ő nem birná e terhet. íme tehát a konkordátumból származható visszaélések veszedelme volt az egyik föfő okozója a papság túlságos visszavonultságának, a világhíressé vált sekrestye katholicizmusnak. E visszavonultságra kárhoztatta továbbá a francia papságot a francia katholikusoknak sok irányú politikai megosztódása. Féltek és félnek akár az egyik, akár a másik politikai pártot és irányt magukra haragítani. Hogy a minden párt­ban helyet foglaló jó híveiket el ne veszítsék, jel­szavukká lön : A kis ujjúnkat sem mozdíthatjuk a politikáért s a népnek politikai s állampolgári fel­világosításáért. Az uj idők természetesen megteremtik az uj embereket Franciaországban is. Az uj idők min­den szociális és vallási nyomort megértő és mél­tányoló szelleme lassankint behatol már a legel­hagyatottabb falusi plébániára is. A jelen nemze­dék igyekszik jóvátenni, amit a mult vétett. A francia katholikusok Zichy Nándora, Piou képviselő kijelentése szerint az egyháznak elvá­lasztása az államtól nemcsak végvesztét nem okozta az utóbbinak, sőt inkább uj életet hozott számára Még antiklerikális körökben is a vallásos szellem ujjáébredéséről beszélnek. Az újjászületésnél persze nem kell mindjárt imádkozókkal tele templomokra gondolni. Egyelőre már az is üdvös változásról tanúskodik, hogy mind­jobban apad a dühös katholikusgyülölők száma. Már a kath. szónokokat is meghallgatják. A katho­likusok szabadon és bátran megvallják hitüket, nem engedik elnyomatni magukat ellenfeleiktől, hanem igazán kath. életükkel kikényszerítik nagyra­becsülésüket. Az állami hatalom ellenséges indulatú és jogtalan túlkapásaival szembe mernek szállni. De Lamarzell szenátor joggal hangoztatta: A közvélemény többé már nem az üldözők „párt­ján van." A mérsékelt irányú Poincarénak elnökké választása is emellett tanúskodik. Innen a Gom­besisták dühe, mely megválasztásakor ellene ki­tört. Még nem régen az „Univers" szomorúan konstatálta, hogy 100 egyházmegyében a kispapok száma 20-ra sem rug, 50 egyházmegyében a kultuszfillérekből a papoknak még a mindennapi kenyérre sem telik. Ezzel szemben az Allgemeine Rundschau örömmel állapítja meg, hogy sok me­gyében a papi hivatások száma rohamosan nő. Igy a jelen iskolaévben a párisi kisszeminárium­ban 102 uj növendéket vettek be, mig az 1906—7 években a felvettek száma csak 14-re rúgott. A szeparáció okozta ijedt meghökkenésből és a meg­élhetési gondból, mely kezdetben elfogta a fiatal­ságot, kezdenek lassanként kikászolódni. A papok megélhetését biztosító kultuszfillérek ugyan nem mindenütt folynak be a szükséges mennyiségben, de a gazdagabb egyházmegyék testvéri szeretettel megosztják bevételeiket a szegényebbekkel. írók, tudósok, művészek megtérései, a minők Huysmann, Bourget, Rétté stb. egyre számosab­bak lesznek. A tanárok között alakult egy egye­sület a vallásosság terjesztésére a gondjaikra bí­zott ifjúság között. Máris 18 egyetemi tanárt, és 184 gimnáziumi tanárt számlál tagjai között. A korábbi időkben elhanyagolt vallásos iskolákért (ecole libre) nagy a felbuzdulás mindenfelé. Óriási áldozatokkal alapítják és tartják fenn őket az ál­lami iskolák fenntartására is megadóztatott katho­likusok. Sőt még kath. egyetemek felállítására is telik az ő csodálatraméltó áldozatkészségükből. Az állami iskolák védelmére alakult liga kongresszusain máris keserűen panaszkodnak a kath. iskolák veszedelmes konkurrenciája miatt. Né­mely helyen mindkét fajta iskolák növendéklét­száma egyenlő. Sok helyen azonban az állami iskolák konganak az ürességtől. Azért máris az állam protekciójáért kiabálnak és az állami iskolák monopóliumát szeretnék törvénybe iktatni. Bryand miniszterelnök máris beterjesztett jelen hó első napjaiban ily irányú törvényjavaslatot a parla­mentbe. Az állami iskolák neutralitásának ellenőr­zésére sok helyen a családapák léptek sorompóba és tömörülnek egyesületekbe. Az állami iskolákból kizárt vallásoktatás megadásában pedig a hölgyek járnak a plébánosok kezére. 1912-ben az „Archi­confrerie de 1' oeuvre des Catéchismus" 40.000 tagot számlált és 200.000 gyermeket részesített vallás­oktatásban. Jóravaló kath. tanerők kiképzése különösen szivén fekszik a francia püspöki karnak. 67 nagy tanítóképzőt állítottak már e célra. Mióta Parisban 1910-től a fizetés és nyugdíj kérdését szabályoz­ták, a tanítói hivatás is örvendetes emelkedést mutat. A szociális tevékenység is kezd német min­tára nagyobb arányokban kibontakozni. Az „ Action populaire de Reims" szerez magának e téren nagy érdemeket. Az Association catholiqe de la jeunesse francaise is áldásosán működik, a mennyiben tag­jai közt a jámborságot és munkaszeretetet terjeszti. A Federation gymnastique sportive 1200 szak­osztályt egyesit magában 110.000 taggal, akik papi vezetés alatt szabad óráikat a sportnak szen­telik, melyben testük, lelkük edződik, a bünalkal­maktól pedig védve maradnak. Egyedül a sajtó az a terület, amelyen még mindig nem tudták elég eréllyel felvenni a ver­senyt a katholikusok. Igaz, hogy e téren követték el a múltban a legégbekiáltóbb mulasztásokat, akár­csak mi, jámbor magyarok. E vesztett csatát jóvá­tenni vajmi nehéz, mert az ellenséges botrány­sajtó jóformán minden talpalatnyi földet lefoglalt már jó előre. Se a túlzott chauvinismusban szen­vedő La Croix, sem a modernista szaglász, nagy­képűsködő Univers az ő 3500 előfizetőjével, a kik­nek legnagyobb része a jó öreg falusi plébáno­sokból kerül ki, sem az ifjú keresztény demokrata irányú La Democratic 5000 előfizetőjével nem veheti fel a versenyt sikerrel a párisi nagy pisz­kosokkal. Emberöltő beletelhetik még, mig a vesz­tett csatát jóváteszik a francia katholikusok. Aminő áldozatkészeknek ismerjük azonban a „grandé na­tion" fiait, biztosan lesz náluk a sok jeremiad után sajtófeltámadás is. Hát nálunk, szegény magyaroknál, mikor hangzik fel az örvendetes Alleluja?! DP. Tóth Kálmán. Piros tojás, fehér bárány. Symbolikával telitett a húsvéti ünnep. Kis ártatlan bárány, piros tojás mind-mind symbolum. Az a legértékesebb e symbolumoknál, hogy fövoná­saik csak egyre mutatnak, csak egy főgondolat körül forognak. Mindegyiknél az élet gondolata tör elő. Egy uj élet kell, egy tökéletesebb, egy tisztább, egy szebb élet kell. Nem az örökösen aggódó, szürke tucat élet, hanem diadalmas, fehér, húsvéti élet. Emberek vagyunk. Senki sem állított még nagyobb valótlanságot, mint Nietsche: „Teljesen test vagyok és semmi más." Ez egy csonka, félbe­maradt teremtménynek látta az embert, aki saját erejéből már annyira emelkedett, hogy megszaba­dította magát az istenség fogalmától. „Már most ur lesz a felsőbb ember. Meghalt Isten, akarjuk most, hogy az Übermensch éljen." Éljen az Über­mensch, kapaszkodjék legázolt társrabszolgáin ke­resztül a jövő magasságába . . . Csak túrja na­gyobbra, nagyobbra az Übermensch megalázott szégyenében sírját akár a föld fölé, akár a föld alá, hogy ott elférjen nagy gőgje, mennél mélyebbre, hogy ne hallja bukása után a diadalmas éneket. Emberek vagyunk. De mi teszi az embert emberré ? A lélek! Ez a magában véve egy hal­hatatlan életelv, mely élővé, mozgóvá teszi a csontvázra felhalmozott hustömeget. A lélek nem általánosan teszi katexochén emberré az embert, hanem annak egy legkiválóbb tulajdonsága: a személyiség. A személyiség keni királlyá az em­bert s koronázza oly koronával, melynek fénye mindig ragyog. Koronás király az ember, ha sze­mélyiség. Höchstes Glück der Mensahenkinder Ist nur die Persönlichkeit. Nemcsak e filozófia, morális, ethika mondja ki e tételt, hanem a költőkirály Goethe is. S csakugyan az embereket szentekké, az embereket politikai s erkölcsi nagyságokká a személyiség teszi. Legsajnálatosabb jelenség a tömeg ember. Szinte látom a személyiség-koldusok nagy tömegét, arcukon nincs az emberi öntudat kifejezése, sze­mük értelmetlenül kimered, szavuk egy gyönge szónak értelmetlen ezerszeres visszhangja, kezük mintha egy zsinórra lenne kötve, melyet valaki ide-oda rángat. Emberek, van lelkük, de nincs személyiségük. Nagyon régen volt, mikor hosszú láncra fűzték a rabszolgákat s igy hajtották végig azokat az utcákon; de még manapság is vannak ezren és ezren egy szellemi rabláncra fűzve, akik végig mennek az egész országon, egy valakinek, diadalát hirdetik, egy valakinek palotáját építik „megadjuk" kövekből. Régen háború árán szerez­tek rabszolgákat, gyakran kevés volt száz meg száz ember vére; manap elégséges egynéhány arany pengése, hogy rabszolgák legyenek. Nemcsak az a szegény földhözragadt lesz rabszolga, ki azon a judásbéren rongyot vesz, hogy befödhesse testét; nemcsak az a hivatalnok hagyja magát lekötni, kinek különben kenyere nagyon kiszárad és keserű lesz, hanem az is, aki teritett asztalát tokaji bor­ral akarja megterhelni, aki szalonkabátjának fekete egyhangúságát kitüntetésekkel akarja tarkítani. Legkevésbé sem akarom megtámadni a más meggyőződésű embereket. Tiszteletet követelek minden meggyőződés számára, mert a meggyőző­dés a személyiség megnyilatkozása. A más meg­győződésű is személyiség, de a meggyőződés ne legyen vásárolt. Jugurtha ezt akarta irni Róma kapujára: Rómában minden eladó. Több mint kétezer évvel később ugyanezt mondhatta volna: rólunk. Csak még a kis bíró nem dobolja ki a meggyőződés vásárt. Nemcsak pénzen lehet vásá­rolni a meggyőződést, olcsóbban is adják. Néha elég egy dinom-dánom, eszem-iszom, sőt egy pár kupica pálinka is a meggyőződés vételére. Nemcsak a kabátos embernek privilégiuma a meggyőződés, hanem azé is, aki egyszerű ködmönben jár. Mind­kettőnél kapható. De nemcsak a kereslet nagy, hanem a kíná­lat is. Itt vagyok? mit adtok? megadjátok azt. amit akarok? leszek ez, meg ez? — Sokat adunk, mindent, amit csak kérsz — a válasz és kész az alku. Egy uj meggyőződés, mely csodálatosan a válasz pillanatában alakul ki. Egy uj ember, aki még szivét is kész kitenni uj meggyőződésért. De a régi emberrel önálló személyiségét is elve­tette s magamagát fűzte a rabláncra. Nemzeteknek, népeknek legnagyobb kincsük az önállóság, melyért ezren s ezren áldozzák fel életüket: az egyes embereknek legnagyobb kincsük a személyiség, melyet oly könnyen vetnek el hit­vány érdekért. Hogy lehet latba vetni a szemé­lyiséget az érdekkel ? Aki ezt teszi, az nem ismeri a személyiség értékét. A személyiség nem földről való, hanem az isteninek átültetése a földre. Személyiség a lélek virága. Gazdagabb lelkű lehet az a földhözragadt munkás ember, kinek tudomá­nya még az elemi ismeretekre sem terjed ki, de meggyőződéses személyisége van, mint a tudós nagy ur, aki fényes állását meggyőződésével vásá­rolta. Kigúnyoljuk Nietschét übermenschével, de nem akarjuk észrevenni, hogy legtöbben még ehhez képest is csak übermenschek vagjmnk. Nietsche egyszerűen a test-embert látja s annak követel koronát, de a meggyőződést eladó elis­meri a szellemi többletet a testnél, de ennek a szellemi többletnek legértékesebb gyöngyét oda­adja a testi hizelgésnek. Az ember eladni tudja a személyiségét, de a hiányt semmivel sem tudja, pótolni. Alacsony, szürke, mindennapi, tucat ember lesz nem mer a magasba nézni, csak a földön keres oly pontot, ahol lábát szilárdan, de kényel­mesen tudná megvetni. Nem fog lelkesedni a tudományért és művészetért, ami a személyiség termékei. Nem tudja megérteni a jó, az igaz és a szép eszméit, hanem csak üres szóvirágokkal ékeskedik. Egyszóval tartalom nélküli lesz. Mindig valami benső nyugtalanság fogja aggasztani. Olyan lesz, mint a vásári ezermester, szines pántliká­kat, malacokat, galambokat huz ki a cilinderből, a bámészkodó tömeg arra esküszik, hogy ez mind, mind a kalapból való, mig a bűvész talán még a fortélyra sem gondol, hanem arra, mi lesz a va­csorája. Külsőleg az is mindent mutathat, kitünte­téseket, pénzt, jövedelmet, állást húzhat ki egy csoda-kalapból, de valaminek hiányát fogja érezni: a személyiség hiányát. Merem állítani, hogy az eladottság tudata gyötri. Szabadságot akarnak mindenütt ez emberek, munkában, tudományban, művészetben, sőt még az erkölcsben is. Egy szabadságot ajánlok, mely­többet ér minden szabadságnál: a lélek szabad­ságát. Légy személyiség, ne add el meggyőződé­sedet, akkor oly ember leszel, amilyennek Isten teremtett. Bármi is légy, nem leszel akkor aggódó, szürke életű, hanem diadalmas, fehér lelkű. Erre intsen mindenkit a húsvéti piros tojás, fehér bárány. Kedár.

Next

/
Thumbnails
Contents