ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-01-12 / 2. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. január 12. 2. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kézipatok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv köny 7 kereskedésében. Az értékek sülyedése. Esztergom, 1913. január 11. A magyar ifjúság hazafias nevelésében erös támpontul szolgál a nemzetnek közeli szabadságharca, melynek eseményei valósággal megbűvölik az ifjú lelkeket, érdekesekké, emlékezetesekké teszik az országnak csaknem minden vidékét. A romantikus hajlamú fiatalság a középiskolai nevelés behatása alatt a térképeken a csatáknak s a régi váraknak jelzését kutatja szomjas lélekkel s vajmi kis benyomást gyakorolnak lelkére a modern haladás karjain emelkedő városok és ipari telepek. Bizonyos, hogy nemzeti szempontból megbecsülhetetlen a tanitók és tanároknak ezen általános törekvése, amelynek inditó okát sokszor inkább a közvéleménytől jövő ítélet befolyásoló hatalmában, mint az igazi gyökeres meggyőződésben s az egyéni fellángolásban találjuk. A hazafiúi buzgólkodást nagyon szépen tudják nálunk gyümölcsöztetni azok, akiket még a socialistaság láza a forradalmi berkekbe át nem szóllitott és sokszor hazafiúi színezettel, mint bőséges és hatályos flastrommal takarják be egyéni életüknek hiányát, sőt hivatásbeli működéseiknek árnyoldalait. Az egyház vezetése alatt álló iskolákban nem igen találjuk meg az előbb rajzolt alakoskodást, mert a tanerő — legyen az akár alsó, akár felső kiképzésű — nincs annak a veszélynek kitéve, hogy a mülelkesedés kiszámíthatatlan, de hőn óhajtott előrelépéseket szerezzen számára a tanügyi pályán. Tessék elgondolni, hogy mire számithat egy felekezeti tanitó, rendezzen bár könnyekig meginditó hazafias ünnepélyeket a tót mozgalmak által megszállott felső vidékeken, vagy pedig a pángermanizmus álmában nyögdécselő délvidéken. Egyáltalán semmi haszonra sem lehet kilátása, sőt az is bizonyos, hogy a magyar nyelv tanításában szerzett érdemeinek toronymagasságát sem hajlandó meglátni felettes hatósága, ha a közeli helyek valamelyikén az állami tanerő ugyanezen irányban bármily kevéske előrehaladást tud is előmutatni. De természetes is a dolog, hiszen az állam legelső sorban a saját embereit igyekszik megörvendeztetni, ha van mód rá, hogy valamiképpen kiválaszthassa őket a tömegből. A világért sem szeretnénk megrágalmazni azon jó érzésű és becsületes törekvésű tanerőket, akiket a kenyér, még pedig a több és a jobb kenyérnek a vágya az állam szolgálatába vitt át. Bizonyos, hogy közöttük is vannak nagy számmal, akik őszintén, hűségesen szolgálják a hitük és hazájuk érdekeit, de az is bizonyos, hogy egyedül az ö lelkük jóindulatától függ egyedül, miszerint a becsületes életirányt megtartják-e, avagy felhasználva a részükre kiutalt nagyobb szabadságot, rendkívüli és megrovás alá eshető módon is keressék-e előnyeiket és előmenetelüket. Hasonló módon a községek által fentartott iskoláknál is nagy a veszély, hogy - a liberális városi, vagy községi vezetőség helytelen irányba terelheti a tanférfiak ambiciózus törekvéseit, amidőn észreveszik, hogy a szabadkömivesség karjain közelebb érhetnek a tanügyi tanácsos és a polgármester melegítő kebeléhez. Amikor a jelzett körülmények között az ifjúság vezetői lemondanak a becsületes küzdésnek nehéz, göröngyös, de megnyugtató útjáról, akkor hazafias cselekedeteiknek értéke is rohamosan esik az érdemeknek skáláján, mert mig egyrészről a gyanúsításnak tág kapukat nyitnak, addig másrészről megfertözödik lelkűknek tisztasága a segítségül hivott társaságok furcsa légköréből. S itt elérünk azon ponthoz, amelyen veszélyeztetve kell látnunk nemzetünk ifjúságának lelkületét a nagyhangú szónoklatok s a puszta nemzeti szinü ünnepélyek dacára is, mert jóllehet a fejletlen megfigyelésü gyermek nem is veszi észre az egyéni emelkedést célzó hazafias pózolást, a magasabb osztályok ifjúsága megérzi a szavak mögött rejlő cinizmust s a fellépésben rejlő alakoskodást, ha különösen az a tanférfiu a történelem előadásánál el-elejt egy-két szót, amely mig a modernséget van hivatva vázolni, addig jó adagot lehúz a történelmi események ideális látszatából. Hozzájárulnak az előbbi eltévelyedésekhez, a politikai szerepléseknek hibái és bűnei, amelyek meg éppen gyilkos eredményeket szülnek az ideálokat kereső ifjú szivekben. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A fehér és a fekete patkányok. (Kinai történet.) Pang-koo-khen hírneves tudós tanár a re«rgeli idején a bambusz verandán ült és nagy gömbölyű szemüvegét törülgette. Titata, bájos leánya, egy fiatal fehér patkány nyakára kötögetett rózsaszínű selyemszalagot. Ekkor belépett Sang-fö, egy szép fiatal férfi. Szemhéjának vágása nem volt egészen ferde. Ez volt az egyedüli, ami nem volt szép rajta. — Hivattalak, Sang-fő — kezdé a tudós — hogy beszéljek veled, először a vizsgálat, másodszor a sárga gomb és harmadszor leányom Titata miatt és ö is hallgassa meg mondani valómat. Nem kaphatod őt meg feleségül Sang-fő, mert nincs kilátásod a sárga gomb elnyerésére és pedig, mert megbuktál. Hagyj csak engem beszélni. Igen jól tudom, hogy a többi huszonkét vizsgálatot jó sikerrel állottad ki; azt is tudom, hogy különben gazdagon vagy ellátva gombokkal és igen könnyen fogsz jó asszonyt kapni, de nincs sárga gombod és én egyetlen leányomnak mandarint óhajtok férjül és nem boncot vagy írnokot. Egyáltalában hogyan is lehet elbukni, Sang-fő, hogyan történt az? — Megvallom, — felelt Sang-fő kissé megdöbbenve — hogy gondolataim majdnem mindig Titatánál voltak. — Ez magyarázat, de nem mentség. Örülök, hogy mindenki szereti a jó gyermeket, miért ne szeretnéd hát te is; de minden kedvtelés, mihelyt helyes útjáról eltér, elvonja az értelmet a tudományoktól. Nekem is van kedvtelésem, amint tudod, t. i. a szelídített patkányok tenyésztése és ápolása, hogy ne mondjam nevelése. — Titata, gyermekem, adj csak annak a kicsikének a rózsapiros fülecskével egy darabka piskótát, azok a nagyok mindig elkapkodják előle. — Tehát azt akartam mondani, Sang-fő, hogy patkányaim valósággal a szivemhez nőttek. Kedvenceim értik minden egyes szavamat és én mindegyikét pontosan ismerem individualitásuk szerint. Bundájuk szőrszálai mind meg vannak számlálva. Sőt lelkűknek benseje is tárva van előttem, — szándékosan mondom „lelkük", Sang-fő. mert sokkal inkább van lelkük, mint például Nyugat-Amerika rettenetes lakóinak, akik testvéreinkkel odaát oly csúnyául bántak, mert ezek a yankeek lélek helyett konzervszelencéket hordanak bensejükben. De patkányaim, — Titata, édes gyermekem, ne felejtsd el, hogy a Puttiputtot meg a piszeorrut még meg kell füröszteni — igen, Sang-fő, a kis állatok és én bizony sokat tűrünk el egymástól. Például ott az a rubinszemű egyszer, mialatt székemben elszunnyadtam, meggyalázta hajfonatomat, amikor azt mintegy öt ujjnyi hosszúságban lerágta. Persze már régen megbocsátottam neki, ami embernek természetesen a nyakába került volna! Mit mondjak még neked, Sang-fő, — én mindemellett nem feledkeztem meg a tudományokról és a hetvenhárom vizsgálat egyikét sem hanyagoltam el. És te, fiatal ember, megbukol a huszonharmadiknál! — Nemde, Titata, nekünk egyáltalán nincs szükségünk férfira? Nem vagy-e te napja, királynője házamnak? — És mi lenne a szelid patkányokból, ha Titata elmenne ? Sang-fő elefántcsontszínű arcbőrén pirosság ömlik el. „Hallgass meg engem, o fénye a tudományoknak és atyja a Titata napnak! Buddha kegyességének nevében és az összes napok központi napjának színe előtt kérlek, engedd elmondanom azt, amit érzek! Tény az, hogy Titata kizárólag napja életemnek és királynője minden tehetségemnek. És Konfutse sirja fölött lebegő napszikrákra kérve-kérlek, lágyitsd meg szivedet, mert mi volna ő ebben a kalitkákkal telt kalitkában más mint patkánykirálynő ; nem, mint rabszolganője ezeknek a rágcsálóknak, és miért kelljen a kelet virágának 1500 millió embernek részvétét kiérdemelnie?" — Kár minden szóért, Sang-fő, — monda makacsán a különben jóságos atya — és ha nem tudsz egyebet felhozni mentségedre, jobb lesz, ha ismét tanulmányainkhoz látunk. — Titata, édes gyermekem, ne sirj itt előttem, — a sárga gomb nélkül nem leszesz az övé. Kettőspont. Különben sem tudja semmivel sem menteni bukását! — Óh, ha akarnék róla beszélni — kiáltá Sang-fő tragikus fájdalommal — de hiszen egész Peking tudja, hogy Kvang-kni-ptang, a vén farizeus, szintén Titatára vetette egyik szemét, jóllehet tudja, hogy a kedves leányka az én gondolataimat és álmaimat boldogítja! És Kvang-kni-ptang volt examinátorom a művészi keverések tanából. Nos, ez a vén szatyor irigységből és gonoszságból buktatott el. Mondom nektek, hogy Kvang-kni-ptang már nem pusztán sárga az irigységtől, hiszen sárga minden kulturfaj; nem, ö kénsárga és szemeimben az egyedüli sárga veszedelem egyáltalában. Hidd el, nagy mester, oly válogatott kérdéseket tett föl nekem, amelyek az első pillanatra egész