ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-10-26 / 43. szám

szövetségnek nincs létjogosultsága, mert a keresztény politikai meggyőződést bármely párt keretén belül lehet vallani és követni. Azóta még csúnyább helyzet állott elö ebben az országban. A keserves tülekedések során kiveszett az a kevés tisztesség is, ami még lappangott itt-ott. Most már nincs becsülete se miniszternek, se képviselőnek. Nem hisznek egy 'pártnak sem. A program, a becsület teljesen mellékes lett s ezzel ellentétben a pénz halvánnyá lett a politikai élet terén. Annak hódol miniszter, képviselő, kortes és szavazó polgár egyaránt. A fent emiitett tilalom: „Köpködni tilos" — elvesztette minden hatályát s ma már ott vagyunk, hogy a törvény ereje, a börtön réme sem tudja megfékezni az embereket s a radikális újságok teritékre viszik a miniszterek után a püspököket, söt a legelső egyházi és közjogi méltóságot: a hercegprímást is. Megdöbbenve áll az egész ország, hiszen eddig nem csak a katholikusok, hanem a protestánsok és zsidók is a legnagyobb érdeklődéssel nézték és várták, hogy a nemzet jogait védő magas püspöki karba mily tehetségek és kiválóságok kerülnek s nem találkozott olyan újság, amely beléjük mert volna kapni, mert veszett merészségük az egész nemzet haragját korbácsolta volna fel. Ezt is megkisérlették s a közönség elolvasta. Meghibbant sok léleknek egyensúlya s a törvénynek büntető karja bármily erősen is fog lesújtani a rágalmazók tollas kezére, a kételkedés sötét árnyait nehéz lesz a lelkekről elhessegetni. Tervszerű romboló munkával állunk itt szemben s a folytonos sülyedés és romlás utján mintegy vizióként élőnkbe tűnik Lengyelország sorsa. Nyiltan és titokban rágódik a sok féreg a magyar nemzet testén s az ellenséges nemzetiségek lesik a prédát s kimérik jó előre, hogy a megbomlott országnak melyik tagját fogják lehasitani. R. Templomhely-jelzés ünnepély Mogyorósbányán. A mi alkotó hercegprímásunk kegyes tevékenysége által már Szentkereszthez tartozó Mogyorós (bánya) községben Magyarok-Nagyasszonya egyházi plébánossal, aki Reichenhall-ból jött e kedves helyre. Másnap korán reggel a kegyoltárnál mondtam a szentmisémet, megtekintettem az uj sz. Anna templomot is, amely a kapucinusoké, bepillantottam a kincstárba is s azután hálát adva a sok-sok kegyelemért, Salzburgon át Wienbe érkeztem. Az osztrák fővárosban még egyszer megtekintettem az Adria-kiállitást, másnap pedig a délutáni vonattal hazautaztam édesatyámhoz, ki már alig győzött várni. Hogy megörült szegény, amikor megpillantott! — Semmi bajod sem esett fiam ? — Kérdezte örömteljes hangon. — Nem édesem. No hála Istennek, de most mesélj, mesélj sokat, elhallgattak éjfélig is ... És én meséltem . . . Meséltem neki a pápáról, a Kolosszeumról, a katakombákról . . s öregem szeméből egy nehéz könnycsepp csordult végig az arcán. — Fiam, — ugy mond — boldog vagy, hogy ezeket láthattad! Adj hálát az Istennek! — Már tizenkettőt ütött az óra, mikor elhallgattam . . . Édes álomba merültem, a hosszú út fáradalmait csak most sikerült kipihennem . . . De végzek. Bucsut veszünk a nagy, a szépséges úttól. Elhallgatok, bár még sokáig, bizonyára mig élek, el-el merengek az emlékeken, melyekből leírtam mindent, ami önöket, kedves olvasóim, érdekelhetett. Ha nem jól irtam, ha esetleg unalmas voltam, bocsássanak meg érte I (Vége.) vasárnap délutánján megindító kis ünnepély volt. — Mogyorósbánya községnek a Patronusa a kath. alapot kezelő kultuszminisztérium, mert Mogyoróst hajdan a sz. Klára apácáktól vette el József császár. A község már tiz év óta templom nélkül áll. — A düledező régi templomot már tiz évvel ezelőtt bezáratta a hatóság és a halogatások az erkölcsi züllés, örvény szélére és a nemzetiségi izgatók karjaiba juttatta már-már az eredetileg jó lelkű, szorgalmas, dolgos mogyorósiakat. Az alig egy pár éve Szentkereszten működő Bodó János, fáradságot nem ismerő tevékenysége terelte és tereli vissza az ősi hűségre a mogyorósiakat is. Látni lehetett vasárnap is, mit jelent egy hű, dolgos lelkiatya községének. — Az első gazda fogattal ment Bajót községbe, (hol jelenleg még a beteg plébánost is helyettesíti), a másik fogat pedig Szentkeresztre ment a keresztért és innen indultak a fogatok Mogyorósra. A község elején óriási virágkoszorúkkal várta a község népe az Űr Jézus keresztfáját és felékesítve, az ártatlan gyermekek örömrivalgása között indult meg a menet és a község főterén álló kereszt előtt leemelték a nagy keresztet a szekérről és Bodó atya a Szentlélek segítségül hívásával megemelte a keresztet és a férfiak veié vitték fel a község közepén emelkedő halomra, hogy jelezze a kereszt az új építendő templom helyét. — A hívek imádságától kisérve felértek az építendő templom helyére, — honnan az esztergomi anyatemplomra gyönyörű a kilátás; — a ft. Atya maga kapát ragadott és az Atyának, Fiúnak f és Szentlélek Istennek nevében megtette az első három kapavágást és a férfiak tüstént kiásták a f gödröt, melyet a ft. Atya ima kíséretében szentelt vízzel meghintett és felállította az új templomot jelző keresztet; mely előtt leborulva elimádkozta az egész nép a Szentkereszt hódolati imáját, mely kereszten ott ragyog felírva a krisztusi mondat: „Ezen kőszálon építem Anyaszentegyházamat." — Minden egy hivő csókjaival halmozta el az Üdvözítő keresztfáját. Nagy volt a megindulás, nem volt szem könnyzápor nélkül. — Lelkesen — Isten áldja meg ft. Atyát — kiáltásokkal, egetverő éljenekkel, kézcsókkal halmozták el derék lelkiatyjokat a jó mogyorósiak. Mutatja és serkent, hogy minő szép és gyümölcsöző dolog a nép lelki-testi javáért dolgozni. — A tevékeny hercegprímásért imádkozott Miatyánkot a nép buzgón. Bodó két évvel ezelőtt a beteg bajóti plébánost helyettesitette s a kultuszminisztérium kiküldötte Fankovics nevű mérnök, ki a templom terveit és költségvetését készítette, fölkereste őt a plébánián, mondván: „Az építendő templom helyét miért nem jelölte ki a ftdő úr. Ezt a mulasztást pótolta Bodó, kinek határtalan lelkesedése és agilitása — (amit boldogult József kir. herceg is megdicsért egyizben, mondván neki: „Főtisztelendőségedet szeretem, mert vállalkozó szelleme van, mert nekünk magyaroknak az a bajunk, hogy nincs elég vállalkozó szellemünk), — ebből a maA párisi kutyatemetöben. Napjainkban, midőn már némely „modern* ember nem temetteti ei magát, hanem porhüvelyét „tűzáldozat" gyanánt a krematoriumnak testálja, midőn némely nagyvárosi temetőben a kereszt már „nem zavar", csak simára csiszolt obeliszkek erdeje feketéllik hamutartó urnákkal és lefelé forditott fáklyákat tartó „halálistenekkel" — ily pogány milliőbe egész stylszerüen beleillik és a modern pogány ember következetességére vall, hogy itt-ott a nagyvárosokban értelmetlen lényeknek, melyeket elragadott a halál, azt a végtisztességet adják meg, mely eddig csak az embernek dukált! A monisták „vallása" szerint ugyanis mindkettőre különbség nélkül áll: „hogy egyszer volt, de már nincs, mert visszatért az anyatermészet kebelébe". És ha az emlékkő hálás emlékezet, visszamaradó hű szeretet jele, akkor teljesen méltányosnak látszik, hogy a hű „Neró^-k, „Ami"-k és „Amor"-ok emléket kapjanak 1 A milliós lakosú városok természetesen jó példával járulnak elő. A legérdekesebb kutyatemető azonban mindenesetre a Szajna melletti Bábelben található. St. Madeleine templom mellett kell felszállni a villamosra, mely fél óra alatt kivisz a párisi kutyatemetöbe (Asnieres). Köröskörül a szabad természet csendje uralkodik. A temetőt két méter magas kőfal köriti, melynek vasrácsos kapuja mellett a kapus házikójából bamba ábrázatú aszszonykép bámul a belépőre. „A temetőt akarja megtekinteni? 50 cts. a belépődíj!" A kis ezüst-obulusra megnyílik a rácsos kapu és a nőstény Gáró száraz lábbal bevezet bennüngában véve kis aktusról is tudott nagy lelki hasznot csinálni a népnek. — Különben Bodó János másban is buzgólkodik, t. i. a Krakkóban élő ft. Pater Tóth Maryan és Fráter Benedek aszkéta életű pálos — fehér barátokkal megakarja alapítani szigorított alapon Budapesten az első magyar pálos rendházat függetlenül a lengyel rendházaktól. E sorok írójának indítványára a (Bpesti) Középponti Kath. Kör elhatározta, hogy teljes erejével támogatja e szép eszmét — az egyetlen magyar szerzetes-rend, a kedves fehér barátok visszatelepítését — megengedve, hogy e kegyes célra begyült összegek az egylet pénztárában letétként kezeltessenek. — E sorok írója a köv. cim alatt: A Mária-Remetei és Fehéregyháza-i (Árpád sirja) szigorított pálos fehér barátok kolostorára, a Középponti Kath. Kör gyűjtése tette be az Egyesült Bpesti Főv. takarékpénztár központjában (V. Dorottya-u. 4) az 125918. sz. 107. könyv. 649. lapú könyvbe, melybe már 1000 kor. felül gyűjtött maga. Mária-Remete, Budapest főváros búcsújáróhelye, lassankint egész kis Máriacellé növi ki magát; közelében van a Báthory barlang (a Hárshegyen), hol a szentéletü pálosatya a bibliát fordította le magyarra. Ezen barlangban időnkint lelkigyakorlatokat (remetéskedve) tarthatnak majd a pálosok, eleget tevén a szent rend alapító intenciójának. — Mária-Remetére jövőre már kimegy a villamos, új közutat építenek, szállodát stb. — körülötte épül a Mária-Remete-i kertváros. A remetei kápolna egyletnek kb. 600 ezerkor, vagyona van. Fehéregyháza Óbudán (Árpád sirja) a hires Alba-Ekklézsia — búcsújáróhely, melynek templomát Schulek tanár tervezi és jövő évben az építést megkezdik, — szintén alkalmas hely a visszatelepítésre, hiszen dicső Mátyás királyunk bízta meg egykor a pálosokat Árpád apánk sírjának önzésével. — Csak ezen helyeken remélhető, hogy az egyetlen magyar szerzet fölviruljon. Egy kis jóakarattal visszaadhatnák az illetékes faktorok a hazának e dicső rendet, hálára kötelezve ezáltal irántuk a nemzetet. Balatoni Gräfl Károly. E jelben fogsz győzni! (Vége.) Konstantin akaratára megnyílnak a keresztény hivek rejtekeinek zárkái. A Via Appián elterülő katakombákból, melyekben 43 pápa s 174.000 vértanú nyugszik, előléptek Krisztus szolgái, hogy nyiltan és szabadon hirdessék az evangéliumot s megkezdjék a társadalmat átalakító munkájukat s bontsák szét a kereszténység erényeinek virágcsokrait. A vallásszabadság nyomán a közélet fájának gyümölcseiként mutatkoznak a kereszténységnek a lélek értékéről s szabadságáról, a testvériségből fakadó békéről s a jótékonyságról szóló égi tanai. ket a kutya Hadesbe. Különös kép tárul itt elénk! Mindenfelé apró sirok és síremlékek hosszú sorait látjuk. Első pillanatra azt hinnők, hogy egy gyermektemetőbe tévedtünk: minden apró és csinosan rendezett itt. De néhány lépésre rátalálunk a rejtély kulcsára: a bejárattól nem messze a középen tekintélyes emlékkő emelkedik a magasba tetején „a hű Barry kutyának" szobrával. Ez mintegy genius loci szerepel itt, körülvéve társainak seregétől. Va—1 m. magas márványkövek, aranyfeliratu márványlapok következnek itt egymásután, felváltva fehér homokkőből készült kutyaházikókkal s mű- vagy élővirág diszitésekkel. A kis kutyaházikókhoz lépcsőzet vezet fel, melynek falára a „boldogult" neve vagy egy-egy mondás emlékének „megörökítése". Sűrűn látjuk az „átszellemült" kedvenc dögök márványszobrát, vagy fotográfiáját is a siron. Egy hercegnő elhunyt kutyája szobrára rátetette a hercegi koronát is, mi feledhetlen görbelábú barátjának „örök nyugalmát" bizonyára lényegesen előmozdítja. A polgári sorsú kutyakedvelők beérik faragatlan kő, vagy egyszerű számozott fa-emlékkel. Még igy is meglehetős drága egy-egy ily eb-sir (40—100 frank), mihez még hozzájárul a sir fentartásának évi költsége. Legérdekesebbek a sírfeliratok. „Feledhetetlen Hektoromnak . . . Éltem örömének . . . örök emlékül!" „Léte csupa kedvesség, merő önfeláldozás és meg nem szűnő szeretet volt; csókjainktól ápolva reggeltől estig . . . feledhetlen jó barát, óh hogy téged nem láthatunk többé." De a csendes butaságnak ez ömlengéseit felülmúlja az őrület, mint egy kövér mopszli fehér karrarai márványból készült síremlékén olvastam: