ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-08-03 / 31. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. augusztus 3. 31. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A rövidlátók kéjelgése. Esztergom, 1913. augusztus 2. A húsz év előtti gerinctelen politikájú katholikusok sorában sok fájdalmas operációt végzett a néppárt, amidőn a szabadkömivesség karjain felfelé kapaszkodó világiaknak s a pásztorbotot vadászó egyházi férfiaknak kíméletlenül szemükbe vágta, hogy az a politikai irány, amely az egyén minél szélesebb érvényesülése végett megtapossa a legszentebb elveket, legázolja a magyar nép érdekeit, a mindenkori kormánynak hódolatot és bizalmat szállít, nem egyéb — a legenyhébb kifejezéssel élve — mint erős kilengés a jellemtelenség felé. Természetes dolog, hogy az erkölcsi tisztogatás gyümölcse sok leleplezés, sok félbenmaradt karrier, de még több harag és gyűlölet lett mindazok szivében, akiknek a néppárt gáncsot vetett az önzés útján s akik a remélt Eldorádó helyett betörött orral vonultak vissza odúikba, a kitüntetések és tisztségek vadászatáról. Most végre — úgy látszik nekik — elérkezik a visszafizetés ideje. „Bomlik a néppárt" — híresztelik az ellenséges orgánumok. Az elfojtott dühnek kéjes sóhajtása fakad sok ajkon. „Püspökök a néppárt ellen" — irja egy utcai lap. A halk sóhajtás hangos örömujjongássá válik. Pedig semmi okuk sincs a kéjes sóhajra s a hangos örömujjongásra mindazoknak, akik az egyház tisztségeit, javait élvezik s a néppártot nem szeretik, mert, ha okos szemmel méregetik az utolsó két évtized politikai történetét, be kell látniok és el kell ismerniök, hogy a néppártnak hangos szava, meg nem rettenő bátorsága, ügyes és eredményes szervező munkája állította meg a szekularizáció felé törtető liberális hadat s tisztogatta az egyházjogi tekintetben zavaros felfogású ellenzék elveit és szellemét. A Tisza Kálmán buzgólkodása folytán súlyosan ránk nehezedő protestáns hatalmat szintén a néppárt szorította vissza annyira, hogy végre hithű katholikus is bejuthatott vezető állásba és ott elveinek megfelelően rendezhette be magánéletét, amelyre szintén kiterjedt a hivatalos felügyelet és fontos rovat volt a minősítési táblázatban. Hogy ez igy van és nem másképen, igazolja az egyik felekezetlen ellenzéki lapnak Balthazar elleni feljaj dúlása, midőn igy érvel meglehetősen pesszimisztikus hangon: „A magyar protestáns lelkészeknek nem volna szabad megfeledkezni arról, hogy az országban nagy kisebbségben vannak s ha Tiszában bizakodva harcot provokálnak, — csak azt a pártot keltik uj életre, mely immár csak a multak emléke közé kezd tartozni — t. i. — a néppártot. Mert ha aztán példájokra ez a párt is körülhordozza a véres kardot az országban, azért egyedül ők lesznek felelősek és Isten és ember előtt őket fogja terhelni azon súlyos vád, hogy ők az okai a vallási béke felbomlásának." Sok túlzás és valótlanság foglaltatik ezen sorokban, az igazság azonban mégis az, hogy a katholikusság jogait védelmező néppárt az egyetlen tényező, amely a más vallásúak jogának tiszteletben való tartása mellett visszaveri az ellenünk intézett jogtalan támadásokat, és folytonos intő jel mindazoknak, akik alattomban vagy nyiltan vallási harcokat provokálnak. Jól tudjuk, hogy sokan vannak a mi egyházunkban, akik a néppárt nagy érdemeit egy kegyes kézlegyintéssel szeretik elintézni s még kegyesebben úgy szeretnének vele elbánni, mint egy hűséges, de megunt cseléddel, mondván: —• Elvégezted eddig kötelességeidet, de menj békében az örök nyugalomra, mert uj cselédet akarunk fogadni a megalakítandó „konzervatív párt" személyében. Hiszen utóvégre helyesen cselekednek a konzervatív törekvésű urak, ha egy uj cégér alatt növeszteni akarják a katholikusság fegyveres táborát, azonban végzetes hibát követnek el akkor, amikor a szervezkedést rombolással óhajtják megkezdeni ahelyett, hogy a csatasorban levő kipróbált harcosoknak baráti jobbott nyújtanának. Rossz vezér az, aki a régi katonákat kikergeti a veszélyben lévő várból, mielőtt ujabb sereget szervezne. Ha gyöngének találják a néppártot a jövő nagy küzdelmeire, ám fújjanak uj riadót, írjanak uj jelszavakat zászlóikra s hódítsanak a katholikus táborba uj embereket, foglaljanak el olyan választókerületeket, amelyekben nincs a néppártnak eddig talaja. Mindenki dicsérni fogja a felkelő vezéreket s örvendeni fogunk a nem várt segitő csapatoknak. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az egyiptomi nőkről. Irta: dr. Kőrösy László. Az egyiptomi nőket nemcsak a történeti emlékezés teszi érdekessé, hanem nagyon sok szép keleti rege is. A fáraók leányainak báját ismerjük a templomok és sziklasirok falairól, a honnan lótusz virággal a kezökben a halhatatlanság mosolyával tekintenek reánk. Magas és karcsú termetök, előkelő és bájos mozdulatuk van. Mandula metszetű nagy szemök még a sirköveken is mosolyog. Finom, formás szájacskájuk még kőbe faragva is beszédes. Hoszszukás, gyöngéden hajlott orruk vidám kíváncsiságra vall. Összeérő, vastag szemöldökük kaczér félivbe foglalja ábrándosan nevető szemeiket. Dus hajuk rendezése gondos művészetre, virágokkal ékitése költészetre s kápráztató ékszereik hatalomra és Ízlésre vallanak. Ezer és ezer ó-egyiptomi szépséget láttunk kőbe faragva, falra festve, papiruszokra rajzolva és igy páratlan faji jellegök vonásai örökre lelkünkbe vésődtek. Megvannak-e még a négy ötezer esztendős műemlékekről reánk tekintő fáraó leányok utódai a mai Egyiptomban? Erre a kérdésre sokkal illetékesebb kutatók is nehezen találnak választ. Mert a világ minden részéről Egyiptomba utazó dúsgazdag hölgyeknek is ez az első kérdése. Különösen, mikor, a kairói világhírű múzeumban meggyőződtek arról, hogy az ó-kori fáraó leányoknak sokkal ragyogóbb ékszereik, ötletesebb piperkészleteik és csodálatosabb szépitöszereik voltak, mint nekik. Oda kell tehát mennünk, a hol dolgoznak, vagy a hol imádkoznak, hogy választ találjunk érdekes kérdésünkre. A Nilus partjain szakadatlanul dolgozó felláttok s a buzgón imádkozó koptok között ráakadhatunk az ősi egyiptomi női típusra, a fáraóleányok halhatatlan szépségének örököseire. A felláhok és a koptok még az ősi birodalom népének maradványa. A felláhok örökös jobbágyok, a kik sok urat és vallást cseréltek. A mikor betörtek a rómaiak, akkor azoknak dolgoztak s az ő vallásukat fogadták el. Mikor a bizantinok kerekedtek fölül, a görög császár lett a zsarnok s a keleti vallás a vigasztalás. Mikor az arabok betörtek, akkor arabbá vált a nyelvök és a vallásuk, de azért mindig csak rabszolgák maradtak. Ha a Nílusnak nincs olyan nagy csodatevő ereje, akkor a felláhok már rég kipusztult volna. A szent folyó öntözött partok mesés termékenysége mindig meghozta a zsarnokok számára a sarcot s a szegény felláhoknak a mindennapi kenyeret. A koptok a felláhok testvérága, csakhogy keresztény felekezet s igy soha se keveredett össze a jövevény mohamedánokkal. Vallásukhoz szívósan ragaszkodtak, sőt szabadságukat és hazájukat is feláldozták érte. Mert mikor a bizantinok üldözni kezdték őket sajátszerű felekezetök miatt, a koptok az arabokat hivták segítségül. Az arabok betörtek s Egyiptom azóta nagy átalakuláson ment keresztül. A felláhnők mohamedán vallásúak a nyelvök arab, családi életök és szokásaik egészen különbözők az ősökétől. Az izlám négy törvényes feleséget engedélyez minden igazhivőnek. A kinek azonban módja van hozzá, az annyi nőt tarthat, a mennyire telik. A szegény feiláh nem fogadhatja el Allah kedvezményét és sártéglából épített kunyhójában megelégszik egy asszonnyal is. A felláhnő abban különbözik a vaskos, alacsony termetű telivér arab nőtől, hogy sokkal előkelőbb termete, dúsabb haja, sűrűbb szemöldöke, kifejezőbb arca, nemesebb hajlású orra, finomabb metszetű ajka és beszédesebb szeme van. Még tisztábban mutatkozik az ó-egyiptomi jelleg a koptoknál, a kik nem házasodtak össze az arabokkal. A koptoknak külön városnegyedük van a templomuk közelében és a nők sohase fátyolozzák le az arcukat. A felláhnők sem járnak ugy mint az arab vagy török nők, a kiknél az öltözet legelső része a titokzatos fátyol. A felláhnő odahaza vagy munka közben födetlen arccal dolgozik és csak akkor leplezi el fejkendőjével magát, mikor férfiú közeledik feléje. Á felláhok és a koptok magas termetű, bodros, feketehajú, fekete szakállú, vékony bajuszú, mandula szemű, erős szemöldökű, egyenes tartású, finom ajkú, hosszúkás orrú alakok, a kiknek az elhízáshoz semmi hajlandóságuk sincsen. A koptoknak jó nyelvtehetségök van, épen, azért szívesen alkalmazzák ügyvivő hivatalnokoknak. A felláhnők sűrű szemöldöküket antimonnal szokták festeni. Hosszú fekete szempilláik mandula metszésű nagy szemök szépségét még inkább kiemelik. Az a derült és vidám mosoly azonban, mely a fáraó lányokat jellemzi, teljesen elmosó-