ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-07-13 / 28. szám

XVIII. évfolyam. Esztergom, 1913. július 13. 28. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek BuzárovitB Gusztáv kön; vkereskedésében. A közjog és a közgazdaság. Minden jel arra vall, hogy a külpolitikai viszonyok már a legközelebbi időben tisztázódni fognak és el fognak tűnni azok az okok, melyek az ipar és kereskedelem mostani pangását előidézték. De hogy a gazdasági helyzet javulása teljes legyen, szükséges, hogy végre a belpolitikában is beálljon az a konszolidáció, mely az eredményes kulturmunkának első feltétele. A Désy-per talán már tisztázta is a helyzetet annyira, hogy végre közelebb vagyunk a révhez. Magyarország belpolitikáját több mint egy évtizeden át az obstrukció s az ennek elnyomására született parlamenti anarkia zavarta meg. A magyar belpolitika sajnos! most az úgynevezett holt pontra jutott, melyről csak nehezen tud elmozdulni. Az ipar és kereskedelem érdeke, hogy ez az állapot végre valahára megszűnjék. Gazdasági fellendülés csak nyugodt politikai viszonyok közt lehetséges, miért is Magyarország összes dolgozó osztályai hangosan követelik, hogy vezető államférfiak tegyék félre a személyes tekinteteket és ha kell, félreállásukkal tegyék lehetővé a csendes kibontakozást. Az iparnak és kereskedelemnek az a kívánsága, hogy a meddő közjogi kérdések kikapcsoltassanak és a politikai pártok akciója a gazdasági térre irányitassék. Ezen az alapon az egyes pártok könynyen megtalálhatnák egymást és együttesen dolgozhatnának szegény országunk gazdasági talpraállitásán. Nálunk mindig az a baj, hogy a kormányoknak csaknem az egész tevékenysége a párttaktikában és az ellenpártok letörésében merült ki. Ezért nagy alkotásokra sohasem jutott idő, s a gazdasági, szociális törvényhozás elakadt. A parlament minduntalan csak olyan törvényeket szavazott meg, melyek a nép ujabb terhét jelentették, arra azonban senki se gondolt, hogy az adók alatt roskadó lakosság szociális érdekeit is ki kell elégiteni. A parlamentnek már összetételénél fogva se lehet érzéke az ipar és kereskedelem nagy érdekei iránt. Reméljük, hogy az uj választói jog korlátozottsága mellett is jobb kezekben, oly elemeket is fog a törvényhozásba juttatni, akik nemcsak meddő közjogi kérdéseken fognak rágódni, hanem az ország gazdasági boldogulására fognak munkálkodni. Ezért is már most szükséges, hogy a földmivelö, a kisgazda, a kereskedői és iparos osztály a legközelebbi választásokra a szervezkedést megkezdje. Jelöltjeiket csak ugy fogják diadalra juttatni, ha zárt sorokban fognak a harcba indulni. A gazdasági alapon való szervezkedést az egész vonalon meg kell kezdeni. Nehéz munka lesz, az igaz, mert a közjogi szólamokkal szaturált közvéleményt nem lesz könnyű az uj irányba terelni. De végre is meg kell szabaditani ezt az országot azoktól a politikai kalandoroktól, akik többnyire személyes és párthatalmi célokat követve, valóságos gazdasági rombolást idéztek elő. Ebben az országban azokat kell úrrá tenni, akik a nép igazi érdekeivel törődnek, s akiknek zászlaján a szociális boldogulás jeligéi ragyognak. Gáspáry József. A közjog és a közgazdaság. Minden jel arra vall, hogy a külpolitikai viszonyok már a legközelebbi időben tisztázódni fognak és el fognak tűnni azok az okok, melyek az ipar és kereskedelem mostani pangását előidézték. De hogy a gazdasági helyzet javulása teljes legyen, szükséges, hogy végre a belpolitikában is beálljon az a konszolidáció, mely az eredményes kulturmunkának első feltétele. A Désy-per talán már tisztázta is a helyzetet annyira, hogy végre közelebb vagyunk a révhez. Magyarország belpolitikáját több mint egy évtizeden át az obstrukció s az ennek elnyomására született parlamenti anarkia zavarta meg. A magyar belpolitika sajnos! most az úgynevezett holt pontra jutott, melyről csak nehezen tud elmozdulni. Az ipar és kereskedelem érdeke, hogy ez az állapot végre valahára megszűnjék. Gazdasági fellendülés csak nyugodt politikai viszonyok közt lehetséges, miért is Magyarország összes dolgozó osztályai hangosan követelik, hogy vezető államférfiak tegyék félre a személyes tekinteteket és ha kell, félreállásukkal tegyék lehetővé a csendes kibontakozást. Az iparnak és kereskedelemnek az a kívánsága, hogy a meddő közjogi kérdések kikapcsoltassanak és a politikai pártok akciója a gazdasági térre irányitassék. Ezen az alapon az egyes pártok könynyen megtalálhatnák egymást és együttesen dolgozhatnának szegény országunk gazdasági talpraállitásán. Nálunk mindig az a baj, hogy a kormányoknak csaknem az egész tevékenysége a párttaktikában és az ellenpártok letörésében merült ki. Ezért nagy alkotásokra sohasem jutott idő, s a gazdasági, szociális törvényhozás elakadt. A parlament minduntalan csak olyan törvényeket szavazott meg, melyek a nép ujabb terhét jelentették, arra azonban senki se gondolt, hogy az adók alatt roskadó lakosság szociális érdekeit is ki kell elégiteni. A parlamentnek már összetételénél fogva se lehet érzéke az ipar és kereskedelem nagy érdekei iránt. Reméljük, hogy az uj választói jog korlátozottsága mellett is jobb kezekben, oly elemeket is fog a törvényhozásba juttatni, akik nemcsak meddő közjogi kérdéseken fognak rágódni, hanem az ország gazdasági boldogulására fognak munkálkodni. Ezért is már most szükséges, hogy a földmivelö, a kisgazda, a kereskedői és iparos osztály a legközelebbi választásokra a szervezkedést megkezdje. Jelöltjeiket csak ugy fogják diadalra juttatni, ha zárt sorokban fognak a harcba indulni. A gazdasági alapon való szervezkedést az egész vonalon meg kell kezdeni. Nehéz munka lesz, az igaz, mert a közjogi szólamokkal szaturált közvéleményt nem lesz könnyű az uj irányba terelni. De végre is meg kell szabaditani ezt — Elég volna már a politikai immoralitásból, az ország, nemzet becsapásából, félrevezetéséből, megvesztegetéséből. A kormány megint szerzett egy alkoholos mandátumot. Megint lepénzelt, agyonterrorizált egy választó kerületet. Elkótyavetyélte az államnak egy nagy summa összegét s eggyel több lett a mandátuma. Mikor azután meg van egy ilyen szégyenkerület, előállnak a nagyhangú hazugságokkal. A munkapárt általános politikai jelentőségét bizonyítja a győzelem. Ujabb igen fontos mozzanatát látják benne annak a térfoglalásnak, amelyet az uj kormányzat iránt való bizalom megnyilvánulásai mutatnak. Az időközi választások és a törvényhatóságok megnyilatkozásai minden ellenzéki kritikát lecáfoló bizonyságot szolgáltatnak amellett, hogy a nemzet értelmisége és a nép széles rétegei lelkes nyíltsággal állanak Tisza István politikája mellé és komolyan el vannak határozva arra, hogy az általa és kormányzata által képviselt irányzat megszilárdítása utján előmozdítsák a nyugodt nemzeti munkálkodás lehetőségét. Valahogyan igy beszélnek munkapártiéit, helyesebben az állam pénzén Íródott újságok. Nevessünk-e vagy mérgelődjünk, igazán nem tudja az ember. Mig nem gondolunk arra, hogy micsoda szomorú háttere van az ilyen hamis diadal hirdetésének, akaratlanul a mosoly ül az arcra. A dolog meggondolása azonban keserűséget szül. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Fekete kenyérkarajt és fehér hagymát vett ki a zsebéből. Zavartalanul reggelizett. Akkor azután mielőtt rá akart volna gyújtani a földes makrapipájára, megkínáltam szivarral és hellyel. Erre bizalmasan mellém telepedett. Hanyatt feküdt a puha páfránypamlagon és az égre nézett, a mikor füstölögni kezdett. Éreztem hogy jól érzi magát az öreg és megkértem, meséljen most nekem valami visegrádi históriát, a régi vár történetéből. — Németül vagy magyarul? kérem, —kérdezte kissé meglepődve. — Mert a fiam és az unokám rosszul beszél németül, de jobban magyarul, én pedig, kérem, megfordítva. — Mindegy, akárhogy, csak mesélje el a legszebbik visegrádi históriát. Mosolyogva nézett felém : — Nem leszek unalmas ? Mert még a dédapám adta tovább a dédapjától. Megnyugtattam, hogy én vagyok a legcsöndesebb mesehallgató és jobban szeretem a régi mesét, mint az ujat. Aztán ügyesen rákezdte. Persze egyszerűbb szókkal. De mindvégig figyelmesen hallgattam. — Nagymaros, kérem, ma még mindig nagy sváb mezőváros, mert a soká élő öregek egy kukkot se tudnak magyarul. Persze csak azt tudják, hogy akkor vándoroltak be a régi Nagymaros romjai közé, mikor a törököt kikergették, innen az ország szivéből. A fiatalok már magyarok lesznek. A visegrádiak is jórészt németek, mert azok is építeni és foglalni vándoroltak ide. Hanem azért a visegrádiak többet örököltek, mint az átellenes nagymarosiak. Sokat tudunk ám á régi várról, a mit még az erdőbe menekült és onnan kiszabadult néhány régi visegrádi család mesélt el az öregeinknek. Több mint kétszáz esztendő óta őrizzük ezeket a régi meséket. Ezek közül mondom most el, ugy a hogy tudom, a Mátyás király pázzsának históriáját. Azt mondtam, hogy egy derék fiatal nagymarosi dalia a leghíresebb magyar király várának apródjai közé került. És hogy Nagymaros még akkor tősgyökeres, régi, magyar királyi révhelység volt. Hát igaz. Ugy hallottam én is. A tizenhat esztendős derék ifjút édesatyja kisérte át a tündérszép visegrádi várba, a hol a fiu csakugyan dicsőséges állásba került. A vár udvarmestere alaposan megmagyarázta a jövevénynek összes kötelességeit, midőn fölavatta és daliás egyenruháit kiadta. Az uj apródot Mátyás király személyes szolgálatára rendelték. A trónterem előszobájában őrködött, midőn a király parancsolatára várakozott. Mikor a szülei háztól elbúcsúzott, édesanyja egy régi Mária-ezüstérmecskét adott át a következő szókkal: — Viseld ezt egyetlen fiam éjjel-nappal és megótalmaz a Boldogságos Szűz, Magyarország Patrónája éjjel-nappal. Isten veled 1 Néhány hét múlva rémes csatazaj hallatszott át a nagymarosi révből, a hol a mi királyi apródunk édesatyja volt a révkapitány. Csehországi jött-ment rablók, az éhenkórász zsebrákok rontottak a királyi rév raktáraiba. Az erős puskaropogás kora reggel fölriasztotta a visegrági királyi őrséget is. Nyomban gyors naszádokon siettek át segítségre. Dobogó szívvel tekintgélt ki Mátyás király uj Mátyás király apródja. — Visegrádi monda. — Irta: dr. KŐrösy László. I. — Mátyás király válogatott apródjai közé került egy ifjú nagymarosi levente. Nagymaros persze akkor tősgyökeres régi magyar királyi révhelység volt . . . Igy kezdődött egy öreg visegrádi favágó meséje. Ugy jutottam hozzá, hogy egy gyönyörű nyári korareggelen a dömösi erdőszélről átsétáltam a visegrádi erdőbe. Egy kies völgyben remek páfrányokat itatott a kristálytiszta forrás. De a dalos madarakat is üdítette, mert azok fölségesen hangversenyeztek a cserfák és bükkök lombos ágai között. Ezen az idilli helyen egyesegyedül a mosolygó napsugár tréfázott, a mint az ingó-ringó fák lombjain keresztül belopózott, hogy megaranyozza a vidáman táncoígató mókuskák kifent bajuszát. Egyszerre csak egy kőkorsós öreg paraszt kanyarodik le lassan az erdei gyalogút lejtőjén a gondűző völgybe. Tisztességesen köszönt. Én pedig levettem a szalmakalapom, mert az öreg is hajadonfőtt járt. Megszólítottam az ezüstfejű, sárgabajszu, narancsarcu kékszemű aggastyánt, hogy miben foglalatoskodik. Azt mondta, hogy favágó a kincstári erdőben. Már ma négy órahosszat dolgozott és most eljött egy kis fölöstökömre a forráshoz. Fekete kenyérkarajt és fehér hagymát vett ki a zsebéből. Zavartalanul reggelizett. Akkor azután mielőtt rá akart volna gyújtani a földes makrapipájára, megkínáltam szivarral és hellyel. Erre bizalmasan mellém telepedett. Hanyatt feküdt a puha páfránypamlagon és az égre nézett, a mikor füstölögni kezdett. Éreztem hogy jól érzi magát az öreg és megkértem, meséljen most nekem valami visegrádi históriát, a régi vár történetéből. — Németül vagy magyarul? kérem, —kérdezte kissé meglepődve. — Mert a fiam és az unokám rosszul beszél németül, de jobban magyarul, én pedig, kérem, megfordítva. — Mindegy, akárhogy, csak mesélje el a legszebbik visegrádi históriát. Mosolyogva nézett felém : — Nem leszek unalmas ? Mert még a dédapám adta tovább a dédapjától. Megnyugtattam, hogy én vagyok a legcsöndesebb mesehallgató és jobban szeretem a régi mesét, mint az ujat. Aztán ügyesen rákezdte. Persze egyszerűbb szókkal. De mindvégig figyelmesen hallgattam. — Nagymaros, kérem, ma még mindig nagy sváb mezőváros, mert a soká élő öregek egy kukkot se tudnak magyarul. Persze csak azt tudják, hogy akkor vándoroltak be a régi Nagymaros romjai közé, mikor a törököt kikergették, innen az ország szivéből. A fiatalok már magyarok lesznek. A visegrádiak is jórészt németek, mert azok is építeni és foglalni vándoroltak ide. Hanem azért a visegrádiak többet örököltek, mint az átellenes nagymarosiak. Sokat tudunk ám á régi várról, a mit még az erdőbe menekült és onnan kiszabadult néhány régi visegrádi család mesélt el az öregeinknek. Több mint kétszáz esztendő óta őrizzük ezeket a régi meséket. Ezek közül mondom most el, ugy a hogy tudom, a Mátyás király pázzsának históriáját. Azt mondtam, hogy egy derék fiatal nagymarosi dalia a leghíresebb magyar király várának apródjai közé került. És hogy Nagymaros még akkor tősgyökeres, régi, magyar királyi révhelység volt. Hát igaz. Ugy hallottam én is. A tizenhat esztendős derék ifjút édesatyja kisérte át a tündérszép visegrádi várba, a hol a fiu csakugyan dicsőséges állásba került. A vár udvarmestere alaposan megmagyarázta a jövevénynek összes kötelességeit, midőn fölavatta és daliás egyenruháit kiadta. Az uj apródot Mátyás király személyes szolgálatára rendelték. A trónterem előszobájában őrködött, midőn a király parancsolatára várakozott. Mikor a szülei háztól elbúcsúzott, édesanyja egy régi Mária-ezüstérmecskét adott át a következő szókkal: — Viseld ezt egyetlen fiam éjjel-nappal és megótalmaz a Boldogságos Szűz, Magyarország Patrónája éjjel-nappal. Isten veled 1 Néhány hét múlva rémes csatazaj hallatszott át a nagymarosi révből, a hol a mi királyi apródunk édesatyja volt a révkapitány. Csehországi jött-ment rablók, az éhenkórász zsebrákok rontottak a királyi rév raktáraiba. Az erős puskaropogás kora reggel fölriasztotta a visegrági királyi őrséget is. Nyomban gyors naszádokon siettek át segítségre. Dobogó szívvel tekintgélt ki Mátyás király uj