ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-01-19 / 3. szám

Kollár Péter, dr. Pacséri Károly. Póttagok: Vaszary Mihály, Eröss Rezső, Szekeres Bónis, dr. Gróh József. Vacsora. A közgyűlés után 50 terítékű bankettre gyűltek össze a tagok. Jelenvoltak a tisztikaron kivül Bogisich Mihály, dr. Fehér Gyula, dr. Rott Nándor prelátus-kanonokok, Pacséri Károly dr. tanfelügyelő, stb. Az első felköszöntöt Mattyasovszky Lajos elnök mondotta az uj fővédnökre: dr. Csernoch János hercegprímásra. Azután dr. Fehér Gyula megköszönve a tagoknak a tisztikar nevében a megválasztást az elnököt éltette, mire az elnök a tisztikart köszöntötte, Guzsvenitz Vilmos c. kanonok ismét az elnökre ürítette poharát, mig Bombay Nárcisz titkár az egyetértést és kölcsönös szeretetet éltette. A lapok elárverezését Lipovniczky Pál mérnök vezette. A tagok kedélyes szórakozás közben még sokáig együttmaradtak. A magyar föld okkupációja. Nehéz idők szárnycsapásába kerültünk. A honfi bánat méltán csordítja szemeink könnyét. Kemény a küzködésünk. Mezőgazdasági életünk tengernyi panasszal van. A drágaság megölte a mindennapos életet; vérszivónk lett. A pénzforrások bedugultak; az emberek nem boldogulnak. S ezt mindenki jól érzi. Még a falu népe is. Mert az újságok, ezek a szaporaszáju hirhordók befurakodnak a gerendás szobák petroleumszagu esti világába is és barázdát szántanak a gazda gondterhes homlokára : hogy csehül áll a magyar! Csehül bizony! Sokan törnek rontására. Mig nagyjai odafönn összemarakodnak, addig a széleken, a falvak során nagy a pusztulás. Szivünkbe nyilalik a panaszos kiáltás, lelkünkbe vág sajgó, mély sebet az ijedelem a gazdasági inség fenyegetődzésein, az uzsorások elhatalmasodásán. A földön fekszünk. Fel van vágva ütőerünk, amelyen patakokban ömlik ki az életünk. Bizony, nagy a vihar a fejünk fölött. Szélzugása, rohanása az életet korbácsolja s hosszú esztendők romlása lesz még a siratója . . . Vértelen harcokban nagyszerű példa van a népek romlására, földjük okkupálására. Az angolok Amerikára vetették magukat. Mert föld kellett; sok kincs, világhatalom. Pénzt és vért áldoztak érte. Milliárdjaikat a háborúk Molochja ette, fiaik életét az indiánok halálesküvése. Meddő küzdelem. A benszülöttek ősereje állta a betolakodó idegen áram hullámverését, mint a százados tölgy az elemek küzködését. A népgyilkolásnak más faját kellett kitalálni. A pálinkához folyamodtak. És a hatás leírhatatlan volt. — Fegyver nélkül az angoloké lett Amerika. Magyarország lassú okkupálását is evvel kezdték. A pálinkával. A földnélküliek, a hazátkereső idegenek. A jövevény leüti sátorszögét: végrehajtja tervét. — Olcsó pénzért, nyájas szóval hordójából mérget mér. Lassan, de biztosan öl. Jelei vannak: Vérszegénység, összetörött munkabírás, agylágyulás, kora vénség. De aztán jön a többi baj is. A családi perpatvar, a meddő házasság, elválás, a rossz példaadás. A kis vagyon elapad, az adósság nő, a ház dobra kerül. A lélek elborul, a szellem ereje csődöt mond s lesz belőle futóbolond. Igy aztán a tömlöcök hamar megtelnek; kórházak és tébolydák népesednek. S a pálinkátmérő idegen csak mosolyog. Jól megy a dolog! — A magyar lépésről-lépésre veszíti a talajt s az idegen a nyomában halad. Hisz ö hazát szerezni jött 1 Földet okkupálni. Ördög és pokol! Hát ez is honfoglalás! Oh, ha azok a kacagányos ősök, világverő félistenek feltörnék a mohát sírjaik fölül, megtagadnák ezt a honátvesztő, gyáva ivadékot, amely ezt a nagy áron vett hazát jött-ment idegennek pálinkáért adja át! Ám az idegennek van még fegyvere, hogy a romlás biztosabb legyen. Izgatni kezd. Azt a pálinkával rontott tömeget uszítja. A jobbakra. Akik még nem adták el magukat; ahol az apai örökségben még a gazda maga ül. Forradalmi gondolkodásra neveli, vagyonfelosztásra utalja. Lapokat küld; füzeteket osztogat. Bennük mérget nyújt. Ha kell ingyen ád; sokszor névleges áron. Jól tudja, hogy haszna ebből is csak neki lesz. Az osztott földet pálinkáért majd ő veszi meg. Lelketlen ámitó, aki az erkölcsi egyensúlyát vesztett tömeget félrevezeti. Gyűlöletet szit a szivében és lázadásra viszi. Nem színezünk sötéten. A valóságot beszéljük. A társadalmi feszültségek ma itt, holnap ott törnek ki. Veszélyeztetve van vagyoni, családi, társadalmi életünk. S a baj egyre nő. Mint a lavina. Megrendül alattunk a föld s nem tudjuk, mit hoz a holnap? Nem öntözi-e meg a felzaklatott, rossz útra vezetett szenvedély vérrózsákkal az anyaföldet ? S ki hozta fejünkre a vészt? Az idegen. A földet foglaló. A lázitó. Aki kitúr a magunkéból. Szomorú tény. Népsorvadás. Elő temetkezés... Keresztény politika és alkotmányosság a választójogi reformban. Irta: Dr. Giesswein Sándor, prelátus-kanonok, orsz. képviselő. Amit ma alkotmányos kormányzásnak nevezünk, t. i. az uralkodói hatalomnak bizonyos megosztása és a népnek a törvényhozói funkcióba való bevonása, az tulajdonképpen a keresztény királyság eszméjéből fakad. Azelőtt a monarchikus és demokratikus gondolatnak ez az összeolvasztása úgyszólván ismeretlen fogalom volt az állami élet fejlettebb fokozataiban. Az akkori állam tulajdonképpen csak két formáját tudta megvalósítani az országkormányzatnak. Az egyik az abszolút uralkodás volt a tirannisz, azaz zsarnokság, miként azt a régik hívták, a teljesen korlátlan királyi vagy császári hatalommal — a másik pedig a népuralom volt rendszerint köztársasági kormányformával, ideiglenesen választott kormányfőkkel az élén. Csakhogy ez a népuralom tulajdonképpen a kevesek zsarnoksága volt a sokadalom fölött. Mert az athéni és római s más hasonló köztársaságokban az aránylag csekély számú szabad ember korlátlanul uralkodott a rabszolgák ezrei fölött. S hozzá tehetjük még, hogy ezek az ókori köztársaságok csak addig fungáltak, mint ilyenek, mig területük kis körzetet foglalt magában. A római köztársaság valójában már régen impérium, azaz korlátlan hatalom alatt álló állam volt, még mielőtt Caesar a császári egyeduralmat megteremtette. A keresztény középkor alkotta meg az Isten kegyelméből való uralkodás fogalmát. És ez egészen matt jelent, mint amit alatta liberális és szocialista államtudósok érteni szoktak, mintha ebben az uralkodás korlátlansága foglaltatnék, hanem inkább azt, hogy aki Isten kegyelméből uralkodik, az Istennel szemben felelősséggel is bír. Azért sorolja fel például akvinói Szent Tamás az uralkodó kívánatos tulajdonságai közé, hogy a gyengéket és elnyomottakat oltalmazza és a szegényeket fölsegítse. Oly dolog ez, miket Plató, Arisztotelész és Cicero föl nem említ, söt amire azok gondolni nem mertek. S az uralkodónak ez a kötelessége, mely az Isten kegyelméből való uralkodásból folyik, az alapja minden alkotmányosságnak és parlamentáris kormányformának, melynek az a hivatásuk, hogy a gyengéket az elnyomatás ellen védelmezzék, bizonyos érdekképviseletet adván ezeknek a törvényhozó testületben. Azok a régi tartományi zsinatok, melyek nemcsak egyházi ügyeket tárgyaltak, hanem a szó szoros értelmében szociálpolitikai kérdésekkel is foglalkoztak és a népet a zsarnoki hatalommal szemben megvédelmezték, ősi típusai a modern parlamentnek. Az Egyház befolyásának köszönhető, hogy a római birodalomba beszivárgó, katonai hódításon felépült birodalmak és államalakulatok, nem lettek, mint minden más hóditó hatalom, korlátlan egyeduralmak. Igy a német-római császárság távolról sem volt olyan korlátlan egyeduralom, mint a bizánci császárság, az orosz carizmus és a török, vagy egyéb keleti szultánságok. A középkori feudális korszak, melyet az ő erősen szociális irányzatával oly kevesen ismernek és oly sokan félreismernek, hozta létre az alkotmányos uralkodás eszméjét. A katholikus Egyház védő szárnyai alatt fejlődött ki s a pápák, különösen VII. Gergely egész tekintélyét vetette latba, hogy Nyugateurópában ne fejlődhessék ki a bizantinizmus, a minden egyházi és világi hatalmat magába egyesítő korlátlan császári és fejedelmi uralkodás formája. Két ország volt, ahol az alkotmányos kormányzat már a középkorban különösen alkalmas talajra talált, Angolország és Magyarország. A középkor utolsó időszakában azonban a gazdasági viszonyok a politikai hatalom centralizációját tették kívánatossá, amiből aztán az uj irányú eszmekörének befolyása alatt az abszolút királyság egy neme fejlődött ki. Ennek a típusa XIV. Lajos francia király, ki azt szokta volt mondani : az állam én vagyok. Nálunk Magyarországban a török hódoltság és a belviszályok nyitottak utat az abszolutisztikus uralomnak, melyet az akkori anarchia idejében sokan, mint megmentőt üdvözöltek. Csak az egy angol nemzet, amely a keresztény hagyományokhoz oly csodálatos módon ragaszkodik, tudta föntartani és tovább fejleszteni az igazi konstitucionalizmust, vagyis az alkotmányos kormányzatot. Montesquieu francia tudós és iró, ki a XVIII. században Angolországot meglátogatta, lelkesedéssel irta meg az angol alkotmányosság természetrajzát és az abszolutizmus nyűge alatt szenvedő francia polgárság mohón szivta be a polgári szabadságnak ez evangéliumát. E francia abszolutizmus, mely az elavult formákhoz csökönyösen ragaszkodott s a feltörekvő polgári elemet a feudális nemességgel szemben minden pozicióból kizárta, e balkezü viselkedésével a francia forradalmat zúdította nyakába, amely azután megalkotója lön először Franciaország számára s aztán Európa számára a modern konstitucionalizmusnak, bár ennek kialakulásában nem csekély része volt az Amerikai Egyesült Államok konstiluciójának is. Csakhogy a francia forradalom szelleme ebbe egy dolgot kevert, bele, mely könnyen egy másfajta abszolutizmusra vezethet — és részben vezetett is. — Ez a népfölség elve, oly értelemben véve ezt, mintha minden jognak és törvénynek forrása maga a nép volna. A keresztény gondolat szerint sem a fejedelem, sem a nép nem forrása a törvényeknek, hanem az örök isteni igazság; fejedelem és nép csak eszköz ennek kodifikálásában. Minálunk tudvalevőleg az 1848. törvényhozás léptette életbe a modern, francia forradalmi mintára szabott alkotmányt, megszüntetvén a már teljesen elavult rendi alkotmányt, mely csupán a nemesi osztály képviseletét engedte meg s igy sehogysem felelt már meg a gyengék védelme keresztény princípiumának. Európa nyugati országai többnyire már előbb nyertek modern konstituciót, a középeurópai államok számára azonban az 1848. év hozta meg ezt a mozgalmat, melyet egy ideig el lehetett fojtani, de amely aztán mégis keresztül tört minden akadályon. Ezek a konstitúciók azonban nem voltak végleges kialakulások. A régi kizárólagos abszolutizmussal szemben ezek is jelentékeny haladást jelentettek, de egyoldalúak lévén, lassanként a rendiségnek egy uj alakját teremtették meg, a kapitalisztikus vagy pénzgazdasági rendiséget. Ez a gazdasági és állami életbe belevitte az úgynevezett liberális irányzatot. Azt mondtam az úgynevezett liberális irányzatot, a gazdasági liberalizmust, mert ennek az igazi, nevezetesen az egyéni társadalmi szabadsághoz (latinul: libertás) semmi köze. Az ő egyoldalú doktrinerségével, mely a gyakorlati élet követelményei iránt kevés érzékkel birt, a nagy tömeget védtelenül dobta oda a nagy tőke kénye-kedvének. Ezért lett hatásaiban antiszociálissá. Európa minden országában ez ellen ugy védekeztek, hogy fokozatosan lehetőleg az állam minden polgárát bevonták a képviseleti alkotmányosság jogkörébe. Ha a nemesi rendiség abszolutizmusát a vagyon alapján kialakult polgári osztály belevonásával lehetett megszüntetni, akkor a tőke abszolutizmusát a munka alapján bevont uj rend alkotmányos jogaival lehet legyőzni. Ez a jogos és méltányos alapja, az általános pénz és véradó idejében, az általános választójognak, mely nemcsak Nyugateurópa minden államában, hanem még a Balkán-országokban a kulturális állapotok szerint is több, kevesebb korlátozással minden állampolgárnak, adócenzusra való tekintet nélkül vagy legalább minimális adócenzussal ad képviseleti jogosultságot. Ebben a természetes fejlődésben Európa minden nemzete és állama megtette azt, amit az idők tőle követelnek, csak Középeurópa két állama maradt hátra. Az egyik részben, Poroszország, mint tartomány, a tartománygyülési képviselet választásánál, — de a német birodalmi gyűlésen való képviseltetésnél a porosz állam polgára szintén az általános és titkos választás jogát élvezi. A másik pedig Magyarország, a választási visszaélések hazája és itt a hátramaradottság a képviseleti rendszer minden fázisában (a községi, törvényhatósági és országgyűlési képviselők választásánál) jelentkezik. S most ütött a végső órája, hogy mi is a kor színvonalára törekedjünk,