ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-05-11 / 19. szám

szoros összeköttetésben van. Maga Cicero irja: „quo salvo salvi sumus futuri ... — annak épségétől függ a mi jövendő sorsunk." Hát van-e nekünk ilyen szent tűzhelyünk, melyet a társadalom ápol ? Van-e olyan tűzhelyünk, melyről a pünkösdi tüznyelvek világítanak ? Vájjon körül fogja-e a mi társadalmunkat is a „szent tüz" lángja ? Tüz van elég, de ez a tüz nem a Lélek világából való. Van felekezeti tüz, van osztálygyűlölő tüz, van szeretetlen tüz, van érzékiségből való tüz, van párttüz, van alkotmánytipró tüz, van puskatüz, de a mi lelkünknek mindez idegen tüz, olyan, mint a mocsárból felszálló mérges gázok kísérteties tüze. Á mi kivánságunk csak az lehet, hogy legyen a társadalomnak lelke; ne az anyagi, hanem a lelki erők osszák a parancsot, mert a Lélek csak a lélekben rakhat fészket. S ha a pünkösdi Szentlélek lesz a társadalom lelke, akkor ez a „szent tüz" valóban megújítja a föld szinét. 8 kérünk végül a pünkösdi Lélektől nemzeti lelket! A „nemzeti lélek* szót az iskolai kézikönyvek már eléggé kificamították. S mégse mondhatunk le a hozzá való jussról. Minél többször halljuk hangoztatni, annál inkább érezzük a hiányát. Kell igenis nekünk egy nemzeti lélek, mely mint szárnyas Géniusz védje a magyar nyelvet, irodalmat, becsületet, jogot és alkotmányt. Kell nekünk nemzeti lélek, mely nem tücsökországok önnállóságában keresi a szálkát, hanem bölcs belátással észre veszi saját önállótlanságának gerendáját. Kell nekünk nemzeti lélek, mely nem a szolgaság aspirációjából él és nem mindig nehezebb járomnak kutatja a szagát, hanem joggal, igazsággal és alkotmányos érzékkel védi a maga erkölcsi és gazdasági önállóságát. S kitől kérjük ezt a nemzeti lelket, mikor alig van jó barátunk és annál több az ellenségünk?! Ki mástól, ha nem a pünkösdi lélektől. Hisz a nemzeteknek is csak a Lélek adhat lelket! „A Lélek ahol akar, ott fuj" — mondja a Szentírás. Tehát kérjük a Szentlelket, hogy fújjon keresztül a megdermedt magyar hazán és ébressze újra a nemzeti lelket. Veni Creator! Jöjj te Teremtő szellem! Hozz uj, friss, élettel és örömmel teljes életet az emberbe, a társadalomba és nemzetbe! Mert különösen most érezzük a régi klasszikus igazságát, hogy a Te tüzed „épségétől függ a mi jövendő sorsunk." Porubszky Géza dr. Visszaemlékezés a' posoni közönséges — papnevelő — házra. Közli: Trubinyi János. (Vége.) A franczia nyelv tanulásával és franczia könyvek' olvasgatásával fölkapott köztünk egy idö óta a Voltairismus, és illuminatismus, a' szabados gondolkodás; kivált mióta a' spirituálisok megszüntettettek, s' helyettök az ifjú studiorum praefectusok kénytelenitettek prédikálni. Ezekből pedig az ötödik-éviekre háramlott e' fontos dolog. Az illuminatismus annyira ment, hogy 1789-ben új esztendő napján egyik ötödik-évi kispap azzal lepett meg a sz. szószékben, hogy: az illuminatismus szükséges, mert Krisztus is .azért született e világra, hogy az embereket megvilágosítsa. Az elöljáróság köriratot bocsátott museumrólmuseumra, hogy ki az illuminatesok' főbbjeit ismeri, 's csínjaikat tudja, adja be; neve titokban maradand, stb. Találkoztak oly igazlelküek, kik őket és hitgántsolásaikat föladták. Azon verseket is mellyeket a dogmaticai padokra Voltairből irtak, a' friponerie' ,s fripones fölfedezték stb. A bűnben marasztalt tanuló társaim közül öten kivetkőztettek, a' többi megfeddetett. A' kivetkőztettek közül ketten szerencsétlenül a' Martinovicscsali szövetségbe és vetemedtek, és vele bűnhődtek: Stancsics Ignátz és Neümüller József. Az illuminatismus' gátoltatására leginkább hatott Ostermayer Ferenc második aligazgató okossága, szelídsége és atyáskodása. Kár, hogy még azon évben kimúlt. A' posoni növendék-papság ezen hit és erkölcsben erősültét méltán tanítóinak köszönheti. Ezek mindnyájan tanult, tudós, érett 's világosan látó férfiak voltak; kik meg nem elégedtek a' csupa szóbeli tanítással, hanem mindnyájan irományaikkal is munkálkodtak; 's leczkéken kivül alkalmi beszédeikkel is meglepték a növendékséget. Ebben is elsősködött maga Szabó András. (Questiones exegeticae criticae) Vetélkedtek vele: Viser Ádám, (De adjunctis et instrumentis passionis Christi; de probandis spiritibus." stb.) Kramer Ferenc (Quid est de dogmate, de fide, de sententia theologica, de fide sola salvifiea stb.) Frank György (de tolerantia; de aevi nostri Gnosticis stb). Hlyének akartak lenni ezen értekezések is : Praecipua religionis christianae capita; de meggátoltattak. Az 1789—90-diki év uj tanulmányi rendszerrel lépett be. Az egész theologiai cursus négy évre szoríttatott. Az első évben taníttatott: 1. Mind az ó-, mind uj-testamentumi nyelvek és szent irási fejtegetések egy tanitó által. A nagy érdemű Viser Ádám hazabocsáttatott. 2. Az anyaszentegyház története. A második évben: 1 Az egész Dogmatica Klüppel után. 2. Az erkölcsi tudomány. A harmadikban: 1. Az egyházi törvény. 2. Pásztorkodási tudomány, diákul és németül; a' harmadik és negyedik éviekkel együtt. A negyedik-ben, az ötödik évieknek ez idén 1. Cathechetica; 2. természettudomány, házi orvossággal (Pankl Mátyás által). A polemica, liturgica megszűnt. Ányos József feljelentő levele ez évben, a' tavalihoz csaknem hasonló mozgalmat szült. Pleiner Taddé a hallgatóinak iratássali terheltetésétől eltiltatott; 's a' Pehemhez szoritkozásra utasíttatott. Mindazonáltal ő régi könnyüded módjával fölhagyni nem akart: ti i. Pehem-munkáját lapokra szegdelve, mindenikét x

h vagy 74 Ívnyivel megbővittette és fölváltva, hol Pehemet, hol maga toldalékait fölolvasta. E munkáját Alkorán-nak nevezték el tanítványai. Az idei harmadik és negyedik éviek azt követelték a császári parancsolatnál fogva, hogy : állana el koránjától, és tanítana az iskolai könyv szerint. De ő nem engedett; azért tanítványai odahagyták. Fölment ugyan panaszkodni Bécsbe, de a' tanítványok folyamodásaikkal megelőzték, 's ez időben nyertesek lettek. 1796-iki februarius 19-ikén fölséges urunk József császár kimúlt. Halálával az újításokra törekvés is csökkent. A német nyelv melletti buzgóság foglalta el a növendék-papságot. Az országgyűlés közeledése miatt a' második félévi próbatételek egy hónappal megelőztettek. Az egész növendékség Június első napján szét bocsájtatott; a' generale seminarium megszűnt és ismét érsekivé vált. A' ruházatok 's házi készületek a megyei seminariumok között elosztattak stb. Méltó, hogy az utolsó igazgatók, és tanítók neveit is föntartsuk. Voltak ezek: Főigazgató Frank György, mind a' tudományokban, mind a' nevelőházban. Tanítók: a nyelvek és a Hermeneutica tanítója Kaszanyiczky Ádám; egyházi történet tanitó: Szvorényi Mihály; Dogmaticát tanitó: Krammer Ferencz ; (az erkölcstudományi tanitószék üres) a' lelkipásztorkodást diákul tanította : Horváth Mihály ; németül: Seiffert József; egyházi törvényt tanitó Pleiner Taddé. Beligazgatók: Mayer József és Belik József. Tanulmányi elöljárók; Timonyi Ignácz, Pisztavszky Taddé, Rajner Károly, Benedikt Domonkos, Osvald József, Bernáth László és Calpestri Zsigmod; többnyire esztergom-megyei papok. Ezek a' generale seminarium eloszlatása után mentek, hová mehettek. Ezek' becsületére legyen mondva, hogy bölcs és gondos kormányuk alatt 1784—1790-ig semmi botránkoztató kicsapongás sem történt. Az itt neveltettek is tudtomra semmi botránkozásra, annál inkább hittől tántorodásra, mint szoros kötelességükben állott, nem vetemedtek. Az pedig dicsőségükre szolgál, hogy érdemeiknél fogva sokan főhivatalokra méltattak, u. m. Főméltós. Rudnay Sándor esztergomi' érsek, ország prímása és cardinalis; Szabó András kassai első, Alagovics Sándor zágrábi, Bélik József szepesi, Cseh István kassai, Böle András szombathelyi, Wurum József nyitrai, gróf Eszterházi László rozsnyói, Juranics Antal győri, Lajcsák Ferencz váradi, Horváth János fejérvári, báró Prényi Károly gróf Csáky László, Marits János, Madarassy Ferencz, Rajner Károly, Ponkrácz János, Jordánszky Elek, Sailer György, Ürményi Péter, Kollár István, Mikolczy Márton, Külley János, Várady József, püspök: prépostok, apáturak; kanonokok, még számosabbak. A lelkes, buzgó lelkipásztoroknak nincs számuk. Néhányan tudós irók és tanítók is találtattak közölük, nevezetesen; Korbélyi Mihály; Zsimányi Ignátz, Kis Ferencz, Tumpacher József, Predanóczy János, Fejér György; kik a' posoni seminariumnak az 1805-ikben, föléledt pesti központival összekötői, •— 's az ottani tanulmányok átvivőivé lettének. Némikép megvalósodott poétánk egyikének ama' jóslata: „Sacra Dei cultu, Regis secura favore Posonii montis culmina celsa tenens. Cohors, . . . Ex hac accipiet Rex cives, Patria natos, Virtus cultores, Ecclesiaeque Patres." Szabad legyen jegyzeteimet ezen igékkel berekesztenem: In den Priestern liegt die Fortdauer unseres heiligen Glaubens

; in den Priestern die sichern Burgschaft der Zukunft unserer heiligen Kirche ; sehenn das Sriftenthum in angemessener, und für die Bedürfnisse den Zeit genügender Weise sich er ganzt und fortpflanze." (Hirtenbaief der Hl. Ehrnd Kölner Erzbischofe. 1846.) Egy vén posoni növendékpap. HIREK. Csattanó. Esztergom, 1913. május 10. Nahát ne búsulj barátom, mert nem lesz háború. Hogy miért nem lesz? Nagyszerű, mert igy akarta az ég, no meg aztán a bécsi kupaktanács. Akaszd vissza a régi helyére — az almárium fogasára — fényesen kismirglizett kardodat, nem lesz arra semmi szükség. Ha ugy sokáig elgondoljuk, bizony szép dolog is az a béke. És hozzá humánus egy valami. S okos dolog volt felfedezni — sokak testi és lelki épülésére — a békét. Utóvégre minek is az a véres szamárság nekünk, amikor háború nélkül is ugy pusztulunk, mint ősszel a legyek. No meg aztán — ami azt illeti — mégis csak sokkal kellemesebb foglalkozás háborúsdi nélkül való katonáskodás, főleg az élvezet és kényelem szempontjából. Vájjon melyikünk vágyna okos ésszel olyan helyeken kóborolni, hol könnyen elpukkannak a bombák, meg aztán azt se tudja az ember, melyik hóbortos puskagolyó csiklandozza meg féltve őrzött bőrünket. Mert bizony nem könnyű dolog az a háború. De nem ám. Reggeltől estig nem valami kellemes dolog a büdös puskapor szagot finnyás orrunkban érezni. Ennél sokkal ideálisabb az orrunk előtt a valódi francia parfüm. S ki az ördög akarna a hepehupás kecskepásztorok országában lófrálni, mikor itthon aszfalton korzózhat az ember. Meg hát — szó a mi szó — ki az a botozni való, aki a kiálló pofacsontu cernagóci fehércselédek kedvéért ott fencterlizne, hol néha a puska is elsül, mikor a városi delnőink széptevésében nem kívánja senki a féltő gonddal őrzött bőrünket. No hanem paraszthajszál híja, hogy nem lett háború. Egy paraszthajszál! Ugye milyen közel voltunk a háborúhoz. S a mi tudós közös diplomáciánk megtalálta azt a bizonyos paraszthajszálat, mely fejünkről elhárította a véres veszedelmet. Mi laikusok vagyunk a diplomáciában. Mi csak az újságok révén tudjuk, hány hét a világ. S mi tagadás benne az újságok se mondanak igazat, már ahogy azt az illem megkivánja. Innen van aztán, hogy sokszor egész ellentétes dolgok a valóság tényezői. Nézzük csak hogyan támadhatott a konfliktus. Tán a monarchia érdeke volt az irányadó. Szépen! Érdek ide, érdek oda, mi köze a diplomáciának az érdekhez. Valószínűleg ugy történhetett a konlliktus, hogy a hadügyminiszter ur felesége egy szép verőfényes reggelen észrevette a férjuram fején, hogy a hajszálak erősen havazási évadot mutatnak. — Hallja uram, mondhatta a kegyelmes aszszony, a maga haja ezüstös lesz. Erre a célzásra a miniszter ur, több mint bizonyos dühbe gurult. Még hogy ő őszül. Ez vért kivan. Embervért. S estére kisütötte a hadügyminiszter ur, hogy ez a rongyos Montenegró nem akar megijedni. Nosza, rögtön hadi tanács lett összehiva. Meg kell fenyiteni azt a kecskepásztor nációt. Az újságok pedig siránkozva nyögték, hogy nem, nem lehet tűrni Montenegró szemtelenséget. Az emberek háborúra ébredtek, háborúra feküdtek. És a háború még se következett be. És miért? Istenem. Miért? Miért? Megfejthető az is könnyen. Valószínűleg a hadügyminiszter ur a bécsi patikában talált olyan szert, amely az őszülő hajat feketére fogja. A kegyelmes aszszony pedig erre a boldog hirre melegen borult a miniszter ur nyakába, mert mégse mult el az ifjúság egészen. Fekete haj! És ? És a kegyelmes ur arca mosolyra derült. Diplomatikus szegletén megjelent a mosoly. Hohó! Ezt a mosolyt meglátta valamelyik szemfüles riporter. A miniszter ur mosolyog! Vége a-háborúnak. És mindenki elkezdett mosolyogni. Hála Isten! Elmúlt a baj! Lelkünkből eltávozott a szomorúság. Aztán másnap az újságok kürtölték, hogy mekkora sikert aratott diplomáciánk. Vértelen háború, vértelen győzelem. Noshát barátom légy nyugodt. Legalább addig, mig a hadügyminiszter haja megint nem lesz havas, mert akkor bizonyosan elkövetkezik a háború. Fidibusz.