ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-03-30 / 13. szám

gondosan elhelyezik az ellenséges sajtó orgánumaiban, amelyek azután leszedik a szegény lélekről a dicsőséget és az irigyelt becsületet. Igy kell azt érteni, hogy ami összes tevékenységünk a szeretetlen bírálatban és az emberi hibák feszegetésében merül ki. Hányszor fakadunk ki, hogy egy liberális, egy kálvinista, egy zsidó újság mit foglalkozik ami belső ügyeinkkel, miért tárgyalja a kath. föpásztorok ügyeit, mi köze van a kath. egyház belügyeihez? Hát az a köze van, hogy a meghasonlott egyének őket használják fel versengésük szócsöveiül és azok a seregek, amelyeknek ügyeit és vezéreit piszkolják, éhes sáskákként vetik magukat az ilyen szenzációs sajtótermékekre s dobálják szédülten, bódultan azt a pénzt, amelyből a kath. ügy fellendítésére egy árva fillért sem adnak szívesen. Ha bűnbakot akarunk fogni, fogjuk meg a magunk fülét s a keresztény érzület lanyhulásáért ne húzzuk kínpadra a kenyérért küzködö vidéki lelkészkedö papságot, amely a szociális munkából alaposan kiveszi a részét, mig az országos központokban irodalmárkodó és irodákban dolgozó vezérek és agitátorok csak a bizonyítványokat osztogatja részükre s egy kis óvatosságért hamarosan beírják az „elégtelent". Igazán csoda, hogy még akad ember, aki ki mer állani a nyilvánosság elé, mikor jól tudja, hogy az ellenségnél sokkal szeretetlenebb bírálatban fogja részesíteni a saját elvtársaiból álló sereg. Mindezen állapotok nem képeznek titkot ami ellenségeink előtt, söt jobban tisztában vannak velünk és Ízlésünkkel, mint mi magunk. Innen van az a nagy bátorság is, amelylyel tárgyalják az egyháznak legtiszteletreméltóbb ügyeit is. A húsvéti idő alkalmat ád nekik, hogy a kath. előfizetőknek az egyház tanításait triviális tréfálkozások keretében tálalják fel. Majd pedig a pápán vélnek egyet ütni, amikor megállapítják, hogy a hivatalos közegek és a nép az „eltörült" ünnepeket tüntető buzgósággal ünnepelik meg. Egyik sajtóorgánumuk a bécsi kormány hivatalos lapjának húsvéti rendeletét ily módon tálalja fel: szor mogorva s ilyenkor nem nagyon tanácsos a vele való érintkezés. Tudják ezt a vármegyebeliek s azért legelső dolga a referensnek Gyuri bácsihoz fordulni felvilágosításért : Lehet-e bemenni az öreghez. És Gyuri bácsi, mint egy pontos barometer felvilágosítást nyújt az alispán jó vagy rossz kedvéről. Ha véletlenül ballábával kel fel az alispán, úgy Gyuri bácsi vészt jósolva int: Nem tanácsos hozzá bemenni. De nagyon sürgős aktát kell aláíratnom vele. Akkor add ide fiam, válaszol s hóna alá csapva az aktákat, elintézi a referens dolgát. Megtörtént azonban, hogy egy heti vásár napján, mikor az egész vármegye tisztikara megszokott fordulni a központban, túlságosan sokan molesztálták az alispánt. Mikor 12 óra után az utolsó pasas is kiment, az alispán mogorván kiszól az ajtón: Vén szamár, már az egész világot nyakamba zúdítod ? Gyuri bácsi meghökkent. Negyven év alatt soha ilyen titulust nem kapott. Kérdőleg tekintett a dühöngő alispánra s midőn ez feleletül mérgesen becsapta maga után az ajtót, egy pillanatig megállott s gondolkodni kezdett. A következő pillanatban mérgesen oda kiáltott hivatalszolga társának: János, hozd el a cibil mundéromat. Ezzel oly cifra káromkodást kanyarított ki, akárcsak huszár őrmester korában. Majd leszakítva magáról dolmányát, sapkáját, sarokba dobálta a vármegye összes uniformisát. A káromkodásra és dobálásra az alispán is „A rendelet kimondja, hogy az eddig megtartott keresztény ünnepnapok ezentúl is ünnepnapoknak tekintendők, tehát a törvényszéken, más hatóságoknál és iskoláknál ezeken a napokon szünet van. Az osztrák kormány ezzel a rendelettel élesen szembehelyezkedett a pápa ismert motu propriójával, mely csökkenteni akarta a katholikus ünnepek számát. A közgazdasági tényezők Ausztriában nem helyeselték a munkanapok szaporítását és ezért a kormány a régi rend fentartását határozta el, ami az ausztriai klerikális pártoknál nagy elégedetlenséget kelt." Pedig épen az egyháznak legfőbb feje és maga az egyház örvendez leginkább azon, hogy a hivek nem akarnak élni a könnyebbségükre kiadott felmentvénnyel. Szembehelyezkedést senki sem lát az előbbi rendeletben, csak azok, akik éket akarnak verni a pápa és a hivő kath. világ elé. De hányan ülnek fel a katholikusok közül az ilyen nagyhangú közleményeknek s ha felvilágosítják is őket a kérdés igazi oldaláról, csak azért sem hiszik el, mert az már úgy van szokásban. S a verekedésre készen álló ellenség annál bátrabban üti a hátunkat, mert könnyű az olyan sereget ütlegelni, amelyben a harcosok egymást ütik s kivül az ellenséges közvéleménynél keresik igazukat és sebeikre a flastrornot. R. — A proporcionális választójog az igazi alkotmányosság legfőbb biztositéka. Jellemzi a nálunk dívó fölületességet, hogy még katholikus lapok is örömmel üdvözölték a proporcionális választójogi tervezet letörését Franciaországban s ugy fogták fel a dolgot, mintha a francia szenátus, a politikai hajótöröttek és panamisták e felső tanácsa konzervativizmusból, „nehogy még gyülevészebb népből álljon a francia parlament, mint eddig" buktatták volna meg Briandot proporcionális választójogi tervezetével együtt. Valóban ugy áll a dolog, hogy a proporcionális választójogtól várják a francia katholikusok a politikai megváltást, a szabadkőmives uralom alól való felszabadulást. Mert, bár igaz, hogy a szélső radikálisok forszírozzák a kisebbség méltányos képviseletét, vagyis a képviselőknek az egész országban leadott szavazatok szerinti választását, hogy egy szavazat se menjen kárba, mindazonáltal a katholikusok sokkal többet szenvedtek és figyelmes lett. Kitekintve az ajtón, maga előtt látja őrjöngő Gyuri bácsiját. Megbolondultál öreg ? Én bolondultam meg, vágott vissza — Gyuri bácsi. Én, aki 40 évig becsületesen szolgáltam s azt értem el, hogy köszönetképen leszamaraznak ? Egy percig sem maradok meg, még ha éhen is kellene halnom az utcán. Az alispán meghökkent s csitítani próbálta az öreget. De Gyuri bácsi annál dühösebben kiáltotta: Nem hoztátok még el cibil ruhámat? Nem maradt más hátra, minthogy kiengesztelje az önérzetében megsértett öreget. Ugyan Gyuri bácsi, hát nem ismersz, hogy ideges vagyok néha, de azért nem akartalak megsérteni. Az alispán kérlelő szava hatott. Gyuri bácsi szemrehányó tekintettel nézett gazdájára. No, ne haragudjál öregem, gyere igyunk meg egy papramorgót. Az öreg csak nagysokára viszonozta az alispán kézszorítását. Ugy-e bánod, hogy leszamaraztál engem — szól szemrehányó hangon. No, mondd fogsz-e még egyszer gorombáskodni? Nem, nem sértlek meg többé, engesztelte az alispán. Ezzel szobájába vonszolta s egy pohár konyak mellett pecsételték még a régi baráti jó viszonyt. És az alispán aznap beszélte el környezetének, mennyi fáradságába került, mig az öreg Gyuri bácsit kiengesztelhette. Gáspár Ármin. szenvednek az igazságtalan többségi uralom miatt, mint bármely frakció. Csak a legutolsó francia választást tekintve is a leadott szavazatok összaránya szerint 40 mandátummal több dukálna a katholikus pártnak. Hát hogyha e katholikusok a többi, sőt az összes kerületben is felléptetnek jelöltet, hol a többségi képviseleti rendszer miatt eddig nem volt érdemes jelöltet állítani — akkor a blokkrendszer mesterkélten összetákolt erődítménye egyszerre összedőlne. Ezt látta előre a francia szenátus, melynek Combes az atyamestere, azért fázik a proporcionális, az egyedül igazságos választási rendszertől. A kongregációkról. Lapunk mult számában ígéretet tettünk, hogy beszélni fogunk a kongregációkról. A kongregáció gyülekezést jelent, a rokonérzésü és gondolkozású lelkek gyülekezését, egyesülését. S ha van joguk manapság a kéményseprőknek, a bérkocsisoknak, de még az utcaseprőknek is egyesületet alkotniok, összejönniük és közös ügyüket megbeszélniük, miért ne legyen szabad éppen csak a kath. jellemű férfiaknak, nőknek egyesületeket alkotniok, vagyis férfi és női kongregációkba összegyülniök ? S ezt az elemi emberi jogot, melyet véres forradalmakban vivott ki az emberiség, miért akarják egyesek megvonni éppen azoktól, kik mindenütt ott vannak, midőn az emberiség, a társadalom, a nemzet, a család, az egyén legszentebb jogainak s e jogok legbiztosabb alapjának: az Istenbe vetett hitnek, a vallásnak és erkölcsnek megvédéséről, megalapozásáról van szó, mely védelem és alapozás nem ritkán nagy áldozatokat, sőt a válságos időkben az életnek feláldozását követeli? Miért kívánják ezeknek az üldözését, sot tovább megyek, miért üldözik a jó katholikus férfiakat és nőket, kik kongregációkban működnek, — miért csúfolják őket sötéteknek, klerikálisoknak, ultrámontánoknak s igyekeznek ezen jelzőkkel a társadalom előtt megbélyegezni s a közmegvetésnek kitenni, kipellengérezni, — aminek naponkint tanúi vagyunk az „Äz Est", a „Világ", a „Kelet", a „Pesti Hirlap", az „Az Újság", a Pesti Napló" stb. liberális lapok hasábjain, — mondom miért üldözik a kongregációs hölgyeket és urakat a liberális újságok s az ezen lapokból szellemi táplálékot merítő „liberális" gondolkodású egyének (köztük az u. n. „jó katholikusok", kikre a szellemes Schlauch bíboros azt mondta, hogy „jó madarak*)? Miért, mivel nem ismerik a kongregációkat. De azért ne gondoljuk, hogy ezeket a „liberális"-okat (nagyon ráhazudtolnak a „liberális" szóra, mivel ez tulajdonkép nemes és elfogulatlan gondolkodású, jótékony és szelid lelkű embert jelent, kitől távol esik minden gyűlölség) meg lehet győzni az igazságról. Ök ugy tesznek mint Pilátus, ki Krisztustól azt kérdezte: „Mi is az az igazság", de nem akarta tudni mi az igazság, mert midőn a választ meg kellett volna hallgatnia, egyszerűen ott hagyta az igazsághirdető Messiást. Most is ugy tesznek ezek a modern Pilátusok. Módjukban állana számtalan irodalmi műben, számtalan jó újságban (az „A!kotmány"-ban, az „Uj Lap"-ban, a különféle kongregációs lapokban) és könyvekben (Mohi Antal „A Mária kongregációk története. Győr. 1898.) a kongregációkat megismerni, de ők azt mondják, hogy ilyen „sötét" újságokat, müveket nem olvasnak. Ugy tesznek ők, mint az egyszeri deák, kihez midőn vizsgálaton azt a kérdést intézték: „melyek a vízimadár sajátosságai?" Azt felelte: „a vízimadár nem medve, mivel a medvének négy — mig a vizimadárnak csak két lába van", s rettenhetlenül beszélt a medvéről, mire azután a tanár is rettenhetlenül beírta a noteszbe a szekundát. Ez a diák nem tudott a természetrajzból semmit, csak a medvéről tanult be egy leckét s elhatározta, jöjjön bármi, ő a medvét ledarálja. Igy tesznek a liberálisok, igy tesznek a „jó katholikusok." Fogalmuk sincs arról, mik ezek a kongregációk, s mégis szidják azokat, mivel az élet könyvének leckéiből csak azt az egy leckét tanulták meg, amit már évtizedek óta előre darálnak s minden gondolkodás nélkül, tisztán a gyűlölség s nem ritkán a féktelen düh és haragtól indíttatva irnak le a liberális újságírók a lapokban, hogy t. i. a kongregációk a tudatlan, ultramontán, klerikális s több efféle jelzőkkel kigúnyolt irányzatnak terjesztői. Nekik ez elég. Ök ezt az egy leckét betanulták s a liberális újságírók után minden gondolkodás nélkül utánamondják. Ezekkel mi most nem polemizálunk. Mi csak azon elfogulatlan lelkekhez szólunk, kik az j,Esztergom"-ot is olvassák, kik nem tartják lapunkat