ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-01-12 / 2. szám

A kieiviek még mindig büszkeséggel nevezték magukat Russia legősibb és legelőkelőbb fiainak: Ök I hajtsák meg hát alázatosan magukat és járjanak láncokban, mikor a többi oroszok, iszonyodva a megsemmisítéstől, inkább önszántukból hullottak el a harcokban? A Kieiviek megölték Mangu kán követeit és igy az ö vérükkel pecsételték meg azon ígéretüket, hogy szégyenletes békét el nem fogadnak. A nép bátrabb volt fejedelménél: Vszevolodovics Michael előrelátva a tatárok bosszúját, fia nyomában Magyarországba futott. Szmolenszkij Dávid unokája Mitiszlávics Rotiszláv sietett most a kievi fejedelmi széket elfoglalni: de a hires Galickij Dániel értesült erről Kievbe utazott és elfogta Rosztiszlávot. Dániel már ismerte a mongolokat, látta, hogy a kis számú sereg vitézsége föl nem tartóztathat oly nagy erőt és elhatározta, hogy hasonlóan Michaelhez, az akkor hatalmas és gazdag magyar királyhoz megy, ama reményben, hogy tőle hathatós segítséget nyer eme kegyetlen barbárok ellen. A városban, maga helyett, tapasztalt és bátor embert kellett hagynia. A választásban nem habozott sokáig; helyetteséül egy bojárt, Dimitrijt választotta. Rövid idö múlva Batu rémítő ereje, mint sötét zivatar, minden oldalról körülvette Kievet. A számtalan talyiga nyikorgása, a tevék és ökrök bőgése, a lovak nyerítése és az ellenség dühös kiáltásai miatt, a Krónikás leírása szerint, a lakósok egymás beszédét alig érthették meg. Dimitrij hideg vérrel őrködött és rendelkezett. Kgy tatár foglyot állítottak eléje, aki elmondta, hogy maga Batu áll, összes mongol vezéreivel, Kiev falai alatt; kik közül kiválóbbak: Hajuk, (a nagykán fia) Mangu, Bajdár, (Dzsingiszkhán unokái) Odru, Kadan, Szudaj — Bagadur, a kinai Niu legyőzője és Basztur a kazáni Bulgária és a szuzdáli fejedelemség meghódítója. Ez a fogoly Batu seregéről állandóan azt hajtogatta, hogy ellene szegülni nem lehet. De Dimitrij nem ismert félelmet. Az ostrom a lyátcki kapuk elleni rohammal kezdődött : a faltörő gépek ott éjjel-nappal működtek. Végül általános rohamot intéztek. A kieviek kézi tusára mentek az ellenséggel. Rettenetes küzdelem fejlődött ki: „nyilak záporában látni alig lehetett, kopjak recsegtek és ropogtak". A holtakat és haldoklókat lábaikkal taposták. A düh sokáig nem engedett erejéből; de estefelé a tatárok már uralkodtak a falak fölött. Az orosz harcosok még mindig nem veszítették el bátorságukat; a deszjatinai templomig hátráltak, éjjel sövényzettel megerősítve, várták újfent az ellenséget; a fegyvertelen polgárok pedig magában a templomban zárták el magukat értékesebb kincseikkel. Az ily gyenge védelem a várost többé már meg nem menthette; béketárgyalásokról mindazonáltal szó sem volt; senki sem gondolt arra, hogy bocsánatot és irgalmat kérjen Bat utói. A harcosok és polgárok előtt a dicső halál a hazáért és a hitért elkerülhetetlennek mutatkozott. Dimitrij több sebtől vérezve még erős kézzel tartotta kopjáját, gondolkozva a mó~ — Az valami más lenne — jegyezte meg a a tudós jókedvűen — ily formán a tapasztalat utján . . . — Sang-fö belevágott: „Ezt egészen ki kell kapcsolni, a feleletnek tisztán logikai következtetéseken kell fölépülnie. — Jól van, igen jól van — kiáltott fel Pang-koo-khen, kit a dolog mindjobban kezdett érdekelni — csakhamar közelebb jutunk egymáshoz ! Föltéve tehát, hogy a szőrszálak kéregsubstantiájának pigmentfoltjai . . . — Bocsáss meg, hogy ismét szavadba vágok, nagy mester, — monda Sang-fő — de ennek a a kérdésnek az enyémhez ebben az esetben semmi köze sincsen. Pang-koo-khen feszült arcvonásain gyenge árnyék futott végig. Szemüvegét megigazítva a kalitka felé fordult. Hirtelen vidáman kacagott fel. „Igen, igen, az ifjúság éles szemei! Most látom én is. A fehérek nagyobbak, következőleg több élelmet is fognak magukhoz venni. Sang-fő tagadólag rázta hajfonatát és ellenveté: „Ez optikai csalódás — és ezt, drága Titatám, neked mondom, ami azonban tudományosan még nincs teljesen bebizonyítva: egy ember fehér öltözetben mindig terjedelmesebbnek fog látszani, mint egy másik egyforma alkatú fekete öltözetben. — Különben is, nagy mester, az én szemeim, amelyek jó élesek, minden patkányt egyformának látnak a kalitkában. Menjünk azonban tovább és tegyük föl, hogy mindnyája matematikailag egy nagyságú. A tudósnak különben oly jóságos ábrázatán határozottan elkedvetlenedés látszott, midőn kijelentette: „Nos, akkor a feketék esznek többet, dókon, miként lehetne az ellenség győzelmét megI nehezíteni. Az ütközetben kifáradt mongolok a falak romjain pihentek; reggel megújították a rohamot és berontották az oroszok gyenge védmüveit, kik minden erejük megfeszítésével küzdöttek, megemlékezve arról, hogy mögöttük van Szent Vladimir sirja és hogy már csak a védmüvek között van számukra szabadság. A barbárok már elérték az Istenanya templomát, de az utat idáig hulláik fedték; itt rántották le a hős lelkű Dimitrijt és vezették Batu elé. Ez a gőgös és kegyetlen hóditó, fogalommal sem bírva az emberszeretet erényeiről, szokatlan bátorságot gondolt gyakorolni, mikor büszke önelégültséggel arcán mondotta az orosz vezérnek: „Életedet neked ajándékozom!*' Dimitrij elfogadta az ajándékot, mert a hazának még sok hasznosat remélt tenni. A mongolok több napon keresztül ünnepelték győzelmüket a pusztítás rémtetteivel, a város kultúrája gyümölcseinek kiirtásával. Az ősi Kiev elpusztult örökre, mivel ez az egykor hires szép város, az orosz városok anyja, a XIV. és XV. században még romokban állott és napjainkban is csak árnyéka létezik már előbbi nagyságának. Hasztalan kutat már a kíváncsi vándor az oroszok szent emlékei után: hol van Olga sirja ? Hol szent Vladimír csontjai? Batu a sírokat sem kímélte, a barbárok lábaikkal taposták az orosz fejedelmek koponyáit. Csupán Jaroszláv mausoleuma maradt meg, mintha azt akarta volna jelezni, hogy a népek bölcs törvényalkotóinak dicsősége örök . . . A görög építészetnek első nagyszabású alkotása orosz földön, a deszjatinai xram, alapjáig le lett rombolva : későbben, annak romjaiból ujat emeltek, falain most is láthatjuk a régi felírás töredékeit. A Pecserszkij Lavra ugyanazon sorsra jutott. Istenfélő szerzetesek és polgárok, kik védelmezték a hely szentségét, a védfalak között ellentállottak az ellenségnek. A mongolok faltörő kosokkal verték a kapukat, az összes kincseket elrabolták, a templom homlokzatáról levették a vert arany keresztet, a templomot az ablakokig, a monostort falaival és celláival teljesen lerombolták. Ha lehet hinni a XVII. század krónikásainak, ugy a Lavra régi épülete szépségével és nagyságával felülmulta az ujat. Ok mondják továbbá, hogy egyes szerzetesek Batu kardja elől az erdőkben rejtőztek el, itt éltek; a monostor romjai között egy kis épület épen maradt, ide gyűltek össze a puszták eme lakói egykor, itt végezték a szent misét, ha megszólalt a nagyharang szomorúan bugó hangja. Az orosz föld állapota valóban siralmas volt; el lehet mondani, hogy egyetlen nagy lángfolyam száguldott végig keleti határaitól a nyugatiig, hogy a dögvész, földrengés és a többi elemi csapások egyesülve pusztítottak az Oka partjaitól Szánig. Az orosz krónikások, siránkozva a haza romjai, a városok és a nép pusztulása fölött, még hozzáadják : Batu. mint a ragadozó vad, egész tartományokat falt föl, karmaival szakgatva annak maradványait. A legvitézebb orosz fejedelmek a harmert vadságukat még nem vetették le annyira, mint fehér társaik. A fiatal ember ellent akart mondani, hogy patkány patkány, és nézete szerint mindaz, ami patkány, utálatos szörnyeteg, de Titatára való tekintettel csak igy válaszolt: „Sajnos, uram és mesterem, ezen sem fordul meg a kérdés nyitja. Ellenkezőleg, a fogság inkább tunyává tesz, a tunyaság és a falánkság pedig mindig egy és ugyanabban a bőrben lakoznak. — Ugy, tehát ez sem helyes felelet — mormogá a tudós és kedveszegetten ráncolta össze homlokát, hogy csakhamar ujabb tüzességgel folytassa : „Tekintsünk el tehát a puszta hypothezisektöl. Lépjünk inkább a tudományos bizonyítás útjára a physiológiai és vegytani törvények segítségével. En most még egyszer állitom, hogy a fekete patkányoknak nagyobb mennyiségű élelemre van szükségük. Bizonyítom: a sötét szőrzet kétségtelenül nagyobb képességgel bir, hogy világosságot és meleget absorbeáljon, mint a fehér. Igazam van-e, Sang-fő? — Ez igaz, mester — és Titata ezt neked mondom csak, ami azonban még tudományos bizonyításra vár : a mit nagyatyád mond, az szemeid előtt nyer beigazolást. A sörfőzödének jégverme, ott szemben, ez okból van fehérre meszelve. Bocsánat, mester. — Jól van, Sang-fő, — monda Pang-kookhen — de engedd a bizonyítást befejeznem. A sötét szőrzet tehát több meleget emészt föl. Ez a nedvcirkulatió gyorsulását idézi elő, és ez oka azután az élénkebb anyagcserének és a bőségesebb élelemvételnek. Quod erat demonstrandum. Sang-fő elnyomta mosolyát és könyörgött: cokban estek el, mások idegen földön bolyongtak, oltalmat keresvén a máshitüeknél, de nem találtak ; előbb gazdagsággal dicsekedtek, most ettől megfosztattak. Az anyák gyermekeik fölött sírtak, kiket szemeik előtt tapostak le a tatár lovak. Arany ékszerekkel és selyem ruhákban ékeskedő bojár asszonyok, kik nem ismertek eddig nélkülözést, kik a szolgák seregével voltak körülvéve, a barbárok rabjai lettek, feleségeiknek vizet hordtak, kézi malmokkal őröltek; fehér kezeiket a tűzhelyek fölött égették, eledelt készitve a hitetleneknek . . . „Az élők megirigyelték a holtak nyugalmát". Egyszóval az orosz föld akkor végig szenvedte mindazon nyomorúságukat, milyeneket végig szenvedett a római birodalom nagy Theodoz korától a VII. századig, mikor az északi vad népek dúlták virágzó tartományait. A barbárok ugyanazon szabályok szerint folytatnak háborút és egymás között csak az erőben különböznek. Oroszból fordította: Födeles Cyrill. Vázlatok. Aqua Vitae. Egészen szokványos, unalmas kisvárosi lebuj korcsma volt, amely előtt megálltam egy nyirkos, téli estén. Gyáva lámpafény ömlött rá kopott, düledező ajtajára. Hosszú, magyar ház végén nyílott ez a kocsmaajtó s nekem olybá tűnt fel, mintha egy zöldszemü szörnyeteg varangyos szája lett volna : az alkoholé. Kopott, bokorból ugrott emberek cammogtak esténként ebbe a rongyoslámpásba, koldusok, ténfergő világnyomorultak, aljanép, éhes naplopók és éhes dolgozók. Akkor is egy ilyenfajta dűlt ki ócska ajtaján. Kalapja lehuppant a sárba, látszott kuszált időtől havas haja, szeme torzul keszegül nézett bele a pisla lámpafénybe. Átborzongtam. Hej, de sok szörnyűséget is hord ez a vénhedt föld a hátán! Rongyok lógtak le róla, mintha a nyomor apró, lobogó zászlai lettek volna, De kezében nagy fehér üveget melengetett, ujjai részeg erővel szorították ezt a kincset, mert pálinka csillogott benne. Az ember mohón nézte, édes pillantásokkal gyönyörködött benne, forgatta a lámpa fényénél, örült neki vad, utálatos, aljas örömmel. Véres szemei csillogtak, szinte táncolt már örömében. Azután keblére szorította, melengette, becézte hüdőtt szavakkal az üveget és vad erővel emelte hirtelen szájához. Ekkor nagyott botlott, lendült egyet, az üveg ívet irt a légben s csörrenve törött darabokra a sáros kövön. Osszecsikoritotta fogát. Aztán bődülve sirni kezdett. A falon antialkoholista plakát rikitott a lámpa fényénél. Ránéztem arra az emberre. Ránéztem arra a plakátra. Szegény néma plakát. „Ne haragé djál, fenkölt szellem, ha ellen kell mondanom. De póruljárt. „Sang-fő — kiáltá az öreg hevesen — haragudni ? Mi köze lenne ennek a magában véve igen érdekes esetnek az én haragomhoz, és egyáltalában mi köze van a tudománynak a világ összes érzelmeihez! Ne kertelj, mit tudsz bizonyítékom ellen felhozni ? — Először — felelt Sang-fő — igen kétségesnek tetszik nekem, hogy a sötét szőrzet által lekötött melegségtöbblet, ha egyáltalán mérhető nagysággal bir, mozgássá változik, amelyet a rágó izomzatról le lehetne olvasni. — Tovább! — morogta Pang-koo-khen, aki, mint azt Sang-fő igen jól tudta, nem volt barátja az úgynevezett tréfás kérdéseknek tanítványai részéről. — Továbbá — folytatta Sang-fő — erősen állitom, hogy, ha a melegség oly nagyra emelkednék, a betegségi tünetekről szóló tanításod és tapasztalatok szerint éppen az ellenkező eredménynek kellene beállania, t. i. láznak, az étvágy kisebbedésének és csekélyebb élelemvételnek. De mindettől eltekintve a döntő momentum egészen más helyen fordul meg. A tudós szótlanul nézett a fiatal emberre. Azután fölemelkedett és sokáig járt fel s alá a szobában. Titata kis szive dobogott, de Sang-fő győzelmes mosolya bizalmat öntött beléje. Végre Sang-fö előtt állt meg a tudós és szemüvege fölött nézett rá. „Halljad fiatal ember" -— kezdette — „a te kérdésed igen különös". Valójában nem is kérdés. Mit feleljen rá az ember? Ez éppen a kérdés. Komolyan mondva, nem