ESZTERGOM XVIII. évfolyam 1913

1913-01-12 / 2. szám

Egy kisgyermek halálára. Azon a halovány verőfényes öszi délelőttön asszonyok, férfiak, gyerekek állongtak a mohos, szürkekapu előtt; néztek merően a kapubálványra s olvasták fekete keret közt szürke lapon a fekete betűket. „Élt három hónapot-" Igen, csak megnézte a napvilágot, azután behunyta picinke szemét, úgy, mint a hajnalka, mikor fényességgel jön a reggel az ártatlan emberekre. Óh három hónap! Fekszik már némán, mint friss hajtás, mit mord szél letörött; szemében az élet ottfagyott sugara, a lelke száll ártatlan, szennytelen, repül, mint fehér lehelet, talán zenél is, óh lélek zene! Egy ember közömbös szóval: „Szegény csak három hónapot", Csak száll, száll, magasba fel! Itten vitáznak fáradt emberek: — Ilyen korán szegény. S most Isten tárja ki felé kezét. — Hideg szó : Csak három hónapot szegény picinke. S most Isten öleli át őt fényben. — Most újra szó: szegény gyermek — egy ember sajnálkozik igy : És neki senki sem mondja: — Sajnálkozol óh te szegény ember. Mert fénybe száll ö s nem néz vissza, le ! Emlékbe. Nagy kegyetlen télen egy szomorú kísérteties estét töltöttem szegény emberek kalyibályában. És ezt a szomorú estét eltettem a lelkembe, belefestettem kitörölhetetlenül, hogy rágondolva legyen valami meleg, szép örömöm mert elmúlt. . . Odakünn ugy reszketett a lég a zordon, nagy hidegtől, odakünn reszketve álltak a fák, fáradtan csipogtak a verebek a nádereszes kismadár barlangjaiban és én bebújtam ott a szegény emberek közt homályos, terhes levegőjű szobába. Egy fáradt ember ült mellettem nagy némán, lomhán. Egy órája ültem már ott, még csak egy szót se váltottunk. Elfárad a testtel a szó is s megpihen a szívben . . . Csak egyszer szólt végre, ingerülten : — De elmarad az a gyerek, tanulhatna már . . . Várta a diákfiát, azt a vidám kis szőke gyermeket, akit ugy szerettem. A tűzhelyen halkan pattogott valami és egy fénykéve esett bele a sötétbe. Meggyulladt a rőzse. Ez világított. Abban a percben az ember felugrott, kutatni kezdett s abban a percben belépett a gyermek. — Nincsen világunk búgta az ember. Mi lesz a leckével ? A gyermek nem szólt, hallottam, amint topog a sötétben és a következő percben már ott hevert mellettem. A tűzhelyről fénykéve világított a hamulyukon át. És ott a fényben ált egy nyitudok más feleletet adni, mint amelyet már adtam, mert más, nem lehetséges. Egy tudós sem tudja az ó és uj világban! Avagy te tudsz talán? Mered-e állítani, hogy többet tudsz, mint én, mint Peking összes tanárai, mint a világ összes fakultásai? Mit? — Te hallgatsz? — Nos, Sang-fő, ha tehát azt hiszed, hogy ilyen ördög fia vagy, ugy felelj erre az úgynevezett kérdésre és jól okold meg feleletedet, ha nem akarod, hogy bambusz vesszőkkel kergessenek vissza az elemi iskolába. Mondd hát, mely patkányok esznek többet a fehérek vagy a feketék." Sang-fő önkéntelenül hátrált az ajtó felé. Azután kijelentette határozottan: „A fehérek esznek többet." „Bizonyítékot!" kiáltotta Pang-koo-khen. Szemei majdnem elhagyták üregeiket. „Negyvenkét patkányod közül" — felelt Sang-fő a legnagyobb nyugalommal — „csak hat fekete. Tehát a fehéreknek többet kell enniök" Titata jajkiáltással ugrott az öreghez, mert mintegy szélütéstől érve dőlt székébe. „Édes jó, atyám!" suttogta és simogatta elhalványodott orcáját. A tudós bágyadt mosollyal intette le leányának aggodalmát és megtörteknek látszó szemeit a fiatal emberre emelte. „Bocsáss meg, mester!" könyörgött Sang-fő. A tudós nagynehezen felemelkedett és megfogta Sang-fő kezét. „Nincs megbocsátani valóm, fiam, habár rászedtél. Különben igazad van. Nem mindig könnyű ostoba kérdésre okos feleletet adni. Egyet azonban igérj meg: ne mond meg soha annak a vén gazembernek, Kvang-kvi-pfangnak, hogy miképpen jutottál feleségedhez." Németből: Z. hett könyv. És ott a vak tüzhelyfényben a gyermek halkan emlézni kezdte — Ante, apud . . . ad . . . adversum . . . Rattatára. Akkoriban Pali, a szomszédunk fiacskája már harmadik évben egy ruhát hordott. És akkor egy tavaszi délután uj ruhát kapott. Mindjárt fel is öltötte. És megállt a szoba egyik falánál, kezét nagyosan hátra kulcsolta, kilépett nagybüszkén, szemét a cipője orrával hegyes szögbe fordította, aztán gangosán, katonásan végiglépdelve a szobát, tele torokkai dalolván — Rat tattára . . . Ez volt akkor az ő örömhimnusza. Mert ilyen is lehet az örömhimnusz. _ • , HÍREK. Karcolat. A cifra uniformisról. Két icipici máslisfejü verebecske csicsergett minapában egy nyitott ablaknál. Két afféle rövid szoknyás bakfis, akiknek noha még rövid a szoknyájuk, mégis nagy leányoknak képzelik magukat. Holmi ártatlan csacsiságokról csicseregnek, kalapról, blúzról. Utóbb pletykázni kezdenek s szappan nélkül is alaposan megmosdatnak sok jóbarátnét. Egyszer csak az egyik örömrepeső hangon kiált fel: — Jesszuskám, jön az édes! S azzal mindketten kihajolnak az ablakon. S jött is az „édes" egy bosztonozó járású, fakószemü kadét személyében. Kadét! Ah milyen varázs egy szó ez! Asszonyok és lányok szive lázba jön ettől a szótól. Hogyisne! mikor az a csillogó uniformis olyan káprázatos egy valami. A kis hadfi hosszas és lelkiismeretes hadászati terepszemle után tovább polkázott, amit a mi kis verebecskéink szemmel látható fájdalmas érzéssel vettek tudomásul. Utána nemsokára egy fiu, egy civil gyerek jött az ablak alá. (Valószínűleg elmélkedni Ámor országról) Az egyik (Vagy esetleg a másik) verebecske hangosan elcsicsergi magát: — Kiállhatatlan! Mit szemtelenkedik ez itt mindig! Aztán mérgesen becsapja az ablakokat, hogy csakúgy harsog az egész utca. — No szegény fiu, néked is kampec, gondoltam magamban. De úgy kell neki, mért nem lett kadét, mért nincs neki is csillogó egyenruhája s akkor — egy szó mint száz — nem csapódott volna be szemei előtt a rácsos ablak. Igy van ez kérem szépen az életben s nem máskép. Hiába tanulja végig egy civil bagázs az iskolák egész légióját, hiába szerzett sok keserves verejték után doktori diplomát: azért sose lesz neki akkora tekintélye, mint van az egy kadétnak, egy zászlósnak, vagy akár egy zupás őrmesternek is. Társadalmunknak egyik árnyoldala, hogy igazságtalanul tud bánni egyes társadalmi osztályokkal. Több jogot ad egyiknek-másiknak, mint amennyi azt valóban megilletné. De hát édes Istenem nem is lehet máskép. Mert hát annak a szegény civilnek csak olyan egyhangú, olyan megszokott burkolata van. Hanem már egy kadét, egy katonatiszt! Brrr! Az már más. Azok a ragyogó sárga gombok, csillagok, milyen mágneses erővel vannak felruházva. Az a feszes katonamundér! milyen csábítóan tud kacsintani. És a kard! Amint végig csörren az aszfaltos téren! Milyen isteni zene az a kard csörtetés; meg a sarkantyú pengés! Wagner és Liszt áriái kismiska ezekhez képest! És vájjon tudunk-e mi civil bagázsok olyan mézédes zengeményű bókokat megereszteni hölgyekkel szemben, mint a csillogó ruhájú tiszturak. Ugye hogy nem! Nohát akkor ne tessék annyira sápítozni, hogy száz civil tesz ki egy tisztet. (Tudniillik igy számíthatjuk és számítja is képletben a társadalom, ez a világnak legnagyobb uzsorása). Ha elgondoljuk, mégis csak kell a katonai intézmény és főképen a tisztúr. Ugyan kérem szépen, ha nem volnának a világon tiszturak, akkor a következő esetek állnának be: 1. Asszonyaink és leányaink halálra ásítozhatnának. A civil rendszerint unalmas, minden széptevésre alkalmatlan. 2. Feleslegessé válna a korzó. A gyengéd neműek pártolás hiányában beszüntetnék a korzózást. 3. Nem lenne az, aki jó uzsonna elvégeztével a mamának disputálását udvariasan végig élvezné. Azonfelül a rossz májúak azt szeretnék, ha a tiszturak nem hordanának kardot. Pedig hát a kard 1. főképen arra jó, hogy kövezeten csörögjön. Ezáltal jel adassék, hogy ur most kuss, civil bagázs. 2. Mit csinálna a jobb láb, ha kard nem volna. Ugyanis a jobb láb legalább 30° alatt felemelendő, nehogy a kardba botoljék a jobb láb. 3. Egy kis barátságos simogatásra is jó a kard. Például mit csinált volna a bécsi főhadnagy ur, ha kardja nem lett volna? Hogyan tanította volna móresre a konflis népséget? Nos hát mégis jó dolog az, ha fényes uniformis is van a világon ; és ha minden épkéz-láb ember a ragyogó egyenruhának hódol és tiszteletére konflisokat áldoznak. Fidibusz. Krónika. Beköszöntött már a FarsangVidámsággal, téllel És a belügyminisztertől Pecsétes levéllel. Két kapitányt hozott most Esztergom nyakára, Pedig görnyed eléggé Bottyán palotája. Csak még azt a minisztert is Ide hozta volna, Aki miatt nevet minket Baranya és Tolna: Hadd nézné meg, milyen rend Termett most az egyszer: Versenyezhetünk akár a Magyar parlamenttel. És itt a miniszter úr Megszánhatna nyomban, Hullhatnának könnyei A mély szánalomban. És nem szólna, ígérne, *— Csak ha visszatérne Dupla számot Írhatna Az államsegélyre ! (-0 * Személyi hirek. Dr. Rott Nándor prelátus papneveidei kormányzó a mai nap folyamán Esztergomba jött s több napot fog itt tölteni hivatalos ügyek végzésében. * Kohl püspök Vaszary mellett marad. Csernoch János dr. hercegprímás megengedte, hogy Kohl Medárd dr. félsz, püspök Vaszary Kolos bibornoknál maradhasson állandóan Budapesten. Kohl püspök Esztergomban is fog tartózkodni és püspöki funkciókat fog végezni. * A főkáptalan birtokvásárlása. Az esztergomi főkáptalan a mult év tavaszán eladta a somogyszobbi birtokát Hohenlohe hercegnek, mert a birtok, mely nagyobbrészt erdőből állott, nem hozta meg a legjobb gazdálkodás mellett sem azt a jövedelmet, amely a felajánlott vételárral arányban lett volna. A főkáptalan már eleve elhatározta, hogy a befolyandó pénzen ujabb birtokot fog vásárolni a központhoz közelebb eső vidéken. A főkáptalan választása gr. Draskovich Ivánnak Fejérmegyében fekvő enyingi 4000 holdas birtokára esett. Á királyi felsőbb jóváhagyás a napokban érkezett le és igy a vétel jogerős és befejezett dolog. A főkáptalan egy millió koronán felül menő költségtől sem riad vissza, hogy az ujonan vásárolt birtokot mintaszerűen szerelje fel. * Főegyházmegyei hirek. Bundala János nadlányi plébános nagytapolcsányi plébánossá neveztetett ki; Neszméry Gáspár plébános Nagybárkányból Nyitraegerszegre helyeztetett át; Falath Ágoston udvarnoki adminisztrátor ugyanott plébánossá lett; Tihanyi János káplán Magyardiószegről Érsekújvárba, Kovács Gyula segédlelkész Ipoly tölgyesről Magyardiószegre helyeztetett át. * Az érsekségi vagyon átadása. Az esztergomi érsekségi javak átadása e hó 10-én délelőtt vette kezdetét, amikor is az illetékes felek kiküldöttei mint bizottság hivatalosan megalakultak. Illetékes helyről nyert információnk szerint kijelenthetjük az eddigi téves híresztelésekkel szemben, hogy nincs több bizottság, hanem csak egy, amely bizottság az önmaga keretében mindjárt az első napon három albizottságot jelölt ki: a) gazdasági b) építészeti c) erdészeti albizottságokat. A minisztérium részéről Madách Emanuel miniszteri tanácsos, Stephanits István min. tanácsos, közalapítványi ügyigazgató, Dénes miniszteri számtanácsos és