ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-03-24 / 13. szám

egyelőre más fontosabb kérdések is elintézetlenül hevernek az előtérben s azoknak a megoldása nem csak szükséges, de úgyszólván létkérdés a magyar gazdasági viszonyokra nézve. A városok szociáldemokrata munkássága valóságos dühhel harcol az általános választójogért, de ha ügyesen a galléruk mögé tekintünk, láthatjuk, hogy egy tervszerüleg felhajtott és betanított sereggel állunk szemközt, amely ném a maga kialakult véleményét kiáltja ki a világnak, hanem igenis gépileg ismétli azoknak a véleményét, hangoztatja azoknak a jelszavát, akik semmit sem törődnek a nép igazi javával s a szociális jólét emelésével, hanem miután már megszedték magukat pénzzel és gazdagsággal, a hatalom teljét akarják magukhoz ragadni a tömegek feluszitása által. Mondjuk ki nyíltan, hiszen világosan látjuk, hogy a jogok kiterjesztésének egyedüli, de rosszul leplezett célja nem más, mint a vallástalan és megrontott munkás elemeknek felvonultatása a kereszténység és elsősorban a klerikalizmusnak nevezett katholikus egyház ellen. Ez a csúnya cél lelkesíti és fanatizálja a városi tömegeket és épen az a felforgató szándék eredményezi azt is, hogy az izgatástól távol álló, tehát normálisan és higgadtan gondolkodó népe az országnak érdeklődés nélkül, sőt ellenszenvvel nézi az egész harcot, amely a közjó leple alatt gázol, rombol, akadályoz és mérhetetlen károkat okoz a nemzetnek. Tessék elhinni, hogy nagyobb örömmel olvasná az ország népe az ellenzéki politikusok beszédeit, ha azokban a választójogi reform helyett azt követelnék, hogy a bankoknak juttatott, 1 és fél %-ra elhelyezett s milliókra rugó állami pénzeket, a népnek adnák olcsó kölcsön gyanánt és igy a saját haszonra dolgozó altruista bank helyett önmaguk csinálhatnának a kisgazdák, a munkásnép a földbirtokosokkal előnyös parcellázásokat. A méltán elégedetlenkedő néptanítókat is az a körülmény hajtja be a szabadkőművesek udvarára, hogy a parlament törvényjavaslati szörnyek megszülésében pazarolja az időt ahelyett, hogy a nemzet szellemi munkásainak az ügyeivel foglalAz egyik látja, a másik éli és életben sugározza ki az igazságot. Az igazság pedig hatalom. Kétszeres hatalom, ha nem puszta tan, elmélet, hanem konkrét, földön járó, emberi életbe öltöző valóság. A legnagyobb valóság az élet és a leg- l szebb élet a szent élet. A történelem nagy mezőibe az isteni gondviselés egy-egy szentet állított be", akik önmagukban kivirágozták az istenes élet embert megdicsőítő vonásait és kifejezték a fölényes ember típusát. Sz. Pál, sz. Ágoston, sz. Ferenc, Paulai sz. Vince, kultúrát mozgató, életet • átalakító hatalmas természetfölötti energiák, akiknek szelleme medret ásott a történelem folyásában. Ma a tudomány szeme kinyilik és érzékenynyé válik a szent élet iránt. Látja, hogy nem csak a gőz, a szén, a villany erő-források, hanem a legbőségesebb erőforrás az életszentség és a mindenség legszebb értéke a szent. Mert a gőz, a villany hajt gépeket; teremt anyagi kultúrát; gazdaggá, fényűzővé teszi a népeket. De a szent emeli az erkölcsi világrend szintjét. Bepillantást nyújt az ember lappangó és még le nem leplezett képességeire. Arra a sz. Páltól emiitett sensusra, érzékre, mely Istent érez; Belőle merit erőt; Tőle kap életlendületet szebb és nemesebb vágyakra, hogy Isten fiai legyünk. Az ember titkos vágya volt mindig önmagát kiemelni és magasabb, tökéletesebb fokra lendülni. A görögök „szép" embere, a rómaiak „erős" embere; a keresztény középkor „lovagja""; a „renaissance" embere; a „felvilágosodott ember", Emmerson, Garlyle „több" embere mind e vágyat fejezi ki. De a „szép", az „erős", a „lovag", a „felvilágosodott" jelzőkkel feldíszített ember mindig csak az elvonás és az általánosítás koznak. Persze a radikális sajtó tévútra vezeti a közvéleményt s a bajok okául nem az épen általa megakasztott törvényhozást állítja bűnbakul a néptanítók elé, hanem a papságot, amely minden állami támogatás és elismerés nélkül, magára hagyatva egyedül dolgozik a nép gazdasági jólétének fellendítésén a különböző szövetkezetek felállítása és vezetése által. A féltékeny töke részéről ezért a munkáért is csak gyanúsítás, lekicsinylés és idétlen szitkozódás a kath. lelkipásztoroknak a jutalma. A bajoknak egész seregét lehetne felhozni, amelyeknek gyógyításában sokkal üdvösebben érvényesíthetnék tehetségüket a választójog érdekében dühöngő politikusok, mint most, amikor a szociáldemokraták felvonulásai alkalmával ünnepeltetik magukat és forradalmi szónoklatokkal korbácsolják fel az amúgy is dühöngő szenvedélyeket. A politikai vakságnak az átka megszállta a nemzet képviselőit, azért hajtják, űzik a népet a teljesíthetetlen követelések és lehetetlenségek zsákutcájába. F. — Hozzászólás a „Munkabénitás .. ."-hoz. Az „Esztergom" f. hó 17-én megjelent 12. számában olvastam Vágmenti úr tollából eredő panaszos sorokat, melyek bizony szomorú állapotokra engednek következtetni. Lehet, hogy nem vagyok hivatott arra, hogy e dologba beleszóljak, de azt hiszem, hogy a hivatott embereket, tehát a klérust érdekelni fogja egy laikus embernek a véleménye ez ügyben. A véletlen úgy hozza, hogy a „Munkabénitás egyik oká-"ban leirt állapotok teljesen födik községem állapotait. Nincs kizárva, hogy a sorok éppen az én szülőfalumról szólnak, amely szintén filia. A sorok olvasása ennek folytán örömet szerzett nekem. Látom, hogy akadt ember, akinek az izlése megütközött ez állapotokon s vett magának annyi fáradságot, hogy megütközését napvilágra hozza. Igy talán az illetékes személyek és körök tudomást szereznek a hitélet ezen afrikai állapotáról. A látszat olyan, hogy a kánonjog nem bir erővel s minden kegyuraság dacára a templomok föntartása, azaz jókarban tartása, a pap és a nép nyakába szakad. Gyűjtünk külföldi templomokra — ami dicséretre méltó tett •— s belföldi templomainkat a zord idő mostoha foga széjjel rágja. No, mert hiszen van kegyúr ! ? A katholicizmus nagy adminisztratív és disciplináris reform előtt áll, a figyelem mindenre utján elképzelt vérszegény alak maradt. A „szent" ellenében maga a hus-vér élet, a valóság. Előttünk él, beszél, tesz, dolgozik, szenved, ugy mint mi és mégis több mint mi. 0 az emberi természet legszebb képességeit, rátermettségét, vágyait hatalmas rímben csendíti ki. Ez az élet pedig vonz; magához huz mindenkit, aki sodrába kerül. Magához vonz ós átalakít, átlelkesit, erővel tölt el. A szent erőközpont; van bizonyos titokzatos kisugárzása, amely a lélekbe nyul be és ott dolgozik. Ezt a misztikusok nagyon jól látták, tudták és érezték; a tudomány pedig a vallásos tapasztalatok cimén most analizálja. Hofbauer sz. Kelemen életét is ebből a nézőpontból értjük meg. Istentől megáldott természet, kegyelemteljes lélek, akinek közelében mindenki boldog. Szivéből, lelkéből beszél és a kegyelem ereje hódit a gyóntató székben, a szószéken és otthon az ő lakásában. Annak az anyagelvü, felvilágosodást hencegő és az állami hatalomtól lenyűgözött korszellemnek szüksége volt krisztusi igazságra, evangéliumi szabadságra, és szüksége volt szentre, a kiből a szavak kegyelemteljesen és megszentelően zengenek. Az emberi természet régóta elhanyagolt, Istent szomjúhozó képességei felszabadultak, kitörtek ennek a szentnek érintésére. Hofbauer sz. Kelemen az elnyomott és lappangó vágyakat, a vallásos igényeket felszabadította és megtisztította a felvilágosodás, az anyagelvüség, a bizantinizmus salakjától. A vallásos romantika Bécsben hozzá fűződik. A szószéken Krisztus igéje hangzik el megint. Az egyetemi katedra újjászületik. A bemocskolt papnöveldék megtisztulnak. A jozefinizmus mindent átölelő s kiterjed, azért reméljük, hogy azok a dolgok, amelyek conditio sine qua non-ok, tehát a templomok sem kerülik el az egyházi hatóságok figyelmét. Községem temploma semmi vonzó erővel nem bir. Csak a lelkiismeret szava kényszerit arra, hogy látogassam. Szégyene a katholicizmusnak, hogy ily épületben akarja az Isten dicsőségét emelni, hogy ilyenben kénytelenek papjaink a legszentebb áldozatot bemutatni. Hányszor kell a más vallásúak gúnyját emiatt zsebre vágni, akik a katholikus templomot magtárnak cimzik, mert— fájdalom — néha bizony még annál is siralmasabb ... teszem pl. a mienk. Kérünk több érdeklődést a falvak iránt, mert valóban, ha azok elvesztek, elveszett minden s nem tudom milyen Regnum Marianum lesz ez akkor. A primási birtokok kezelése. Tekintetes Szerkesztő Ur! A „Budapesti Hírlap" minapi számában „A hercegprímás koadjutora" cimen közlemény jelent meg, amelynek rövid tartalma az volt, hogy Ö Emja a Hercegprímás nem sokára koadjutort kap és pedig azért, mert 0 Eminenciája, miután a primási „birtokokat rokonok és a jólelkű főpap bizalmát megnyert, de gazdálkodni nem tudó más vagyonkezelők foglalták el" — rossz anyagi körülmények közé jutott. E közleményre, miután azt illetékes helyen megcáfolták, nem reagáltam, de mert a Budapesti Hírlap mai számában „A hercegprímás és környezete" cimen megjelent hosszabb közlemény azt irja, „hogy különben a birtokok (primási) miért nem jövedelmeznek, annak okát megírtuk és állításunkat fentartjuk" — kötelességemnek tartom egyéni integritásom megóvása miatt a nyilvánosság elé lépni és az irányunkban tanúsított méltánytalan támadással szemben nyilatkozni. A mi a koadjutor kérdést illeti, ahhoz nincs semmi szavam ; különben is ugy látom, ez a dolog pathologiai része: foglalkozzanak vele a szakértők. Részemről csak azon kijelentésre kívánok válaszolni, amelyik azt mondja, hogy a prímás anyagi nehézségekkel küzd s ennek oka a rokonokban keresendő. A rokonok befolyásáról és szerepléséről szabad legyen a következő tájékozást nyújtani. Mint minden királyi adományozással járó javadalom, ugy az esztergomi érsekségi javadalmak is a kultuszminisztérium ellenőrzése alatt állanak. A javadalmas (e helyen a hercegprímás) ebbeli jogait és kötelességeit több legfelsőbb kir. kegyúri szentesítést nyert törvényerejű szabályrendelet szabályozza. E szabályrendeletek egyike, melyet 479/1890. sz. a. bocsájtott ki a kultuszminisztérium, IX. pontjában egész precíze körülírja az ellenőrzési eljárást is. E szabályrendeletek alapján az uradalom javairól a javadalmas a kultuszminisztérium által kiállított forma szerint számagyonfojtó vasabroncsa ketté pattan. Szóval nagy erkölcsi, társadalmi és szellemi újjászületés fakad az ő szelleme, működése nyomán. „Mert az Istentől származó balgaság bölcsebb az embereknél, és az Istentől származó gyengeség erősebb az embereknél." (Sz. Pál. Róm. 1. 25.) Mint minden szent, ugy Hofbauer Kelemen is azt az igazságot erősiti meg, hogy az egyház ereje szentjeiben van és nagy válságok idején a szentek ereje által működik az isteni gondviselés. Azért kell a szentek szellemét ismernünk, hogy belőlük erőt merítsünk. Szép a társadalmi tevékenység, szép a tudományos működés, számtalan irányiba ágazhatik el a lelkipásztori gondoskodás, de legjobb a szent élet. Ennek magja bennünk van ; hiszen „semen Dei" Isten magjai vagyunk. „Tudom — mondja Novalis — hogy erő van az emberben, amelyet, ha gonddal ápolunk, csodás energiában virágzik ki." A szent minden gondja ennek a titokzatos erőnek kifejlesztésére irányul. És ez a mi hivatásunk is, az unctió ápolása, A modern tudós ezt az erőt elemezi; a modern papnak ezt az erőt élnie kell. Benne van az egyház virágzásának záloga. És ezt a vágyat felszítja bennünk Breznaynak nagy szeretettel, kenetes lélekkel megirt könyve. A legszebb dicséretet bizonnyal azok fogják elsóhajtani, akik könyvét olvassák és belőle erőt, ihletet merítenek, mert erővel, kenettel és nagy szeretettel van megírva. A szent szelleméből és az író soraiból fakad minden lélek modern korának hajnala. DP. Trikál József.