ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-03-10 / 11. szám

Bomlik a tábor. A szél iránya is gyorsan megváltozik: egyszer innen, máskor amonnan fuj, de a munkapárt szélkakasszerű forgása már valósággal tüneményes. Khuen elmegy Bécsbe és még vagy 150 drb. hősi mungó lelkesedik érte. Kimondják a jelszót, hogy a párt Khuen mellett kitart, mert más miniszterelnököt a jelen helyzetben lehetetlennek tartanak. „Khuen megy, Khuen jön!" Ez volt a biztatás. Mire a bécsi hirek elterjedtek, a tábor már megbomlott s egy töredék kivételével kiki a maga szakállára tervezte ki a jövendő tennivalókat. Nem tudjuk, hogy mit Ítéljünk el jobban ez eljárásban ?! Vájjon azt a karakterrel összeférhetetlen sarkonfordulást-e, amellyel a lenyugvó napról, Khuenról a még sötét politikai kelet felé fordították tekintetüket, várva, hogy a felsőbb kegy miféle ábrázatra deriti fényességét. Lehet azonban, hogy a politikai morál egy kormánypártnál ebben semmi kivetni valót senj talál, söt talán inkább mint elmés stratégiai fordulatot könyveli el. A másik szempont, amely szerint nézhetjük a mungó-fordulást, már a legegyszerűbb üzleti előrelátással sem egyeztethető össze, mert ugyan lehet-e józan ésszel oly határozatot hozni a borús politikai ég dacára, amelylyel a jövendő miniszterelnöknek a bizalmatlansági fricska már akkor kiutaltatik, mielőtt megszületett volna. Lesz-e annyi önmérséklet a jövendő miniszterelnökben, hogy mindezek dacára kedvezően intézze a renitenskedők anyagi érdekeit. Mert hogy az önzetlen," az ideális és nyakig altruista képviselő igen kevés van a munkapártban, majdnem bizonyos. Jó lesz tehát a nyeregben nem fickándozni, mert jön a Mikulás. Lehet, hogy virgácsot hoz. F. Fattyuhajtás . . . 1848-ban volt, március tizenötöt irtak. A csendesen szitáló eső ellenére feltűnően élénk volt a pesti Hatvani-utca. Egyes csoportokba verődtek össze az emberek s élénk taglejtéssel tárgyaltak. Mindenünnen, minden csoportból e röpke szó pattant ki: szabadság. Különösen a Landerer és Heckenast nyomda előtt tolong egy nagy tömeg. Egy emelvényen sápadt ifjú áll, orcáján kigyúltak a nemes lelkesedés rózsái, vizes haját a szél lobogtatja. Kezében egy még nedves nyomtatványt tart, a sajtószabadság első termékét. Fennen lobog Petőfi kezében a nemzet 12 pontos memoranduma. Felolvassa az első pontot: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését." Kívánjuk, akarjuk — zug a nép, éljen a szabad magyar sajtó, éljen a sajtószabadság — hangzik mindenünnen . . . Sajtószabadság, mily fönséges dolog; ezentúl nem kell félni a cenzor kékceruzájától, ezentúl nem fogja ez az átkos szerszám kihúzni a legszebb részeket a műből. Ezután szabad lesz a sajtó utján is terjeszteni eszméket, gondolatokat. Azóta hatvannégy év pergett le az idő motóláján. Azóta magas, terebélyes fává nőtte ki magát, az akkor elültetett sajtószabadság kicsiny magja. Árnyas, hűsitő lombja sok dalos csalogánynak adott otthont, andalító, édes fülemile csattogás zengett ottan. De nőttek fattyuhajtások is, melyen a vércse s kuvik ütnek éktelen, diszharmonikus lármát. A sajtószabadság örve alatt felütötte a pornográfia is hidrafejét s polip módra nyálkás karjaival átöleli az egész világot. Ha végig megyünk Budapest körutain, minden antikvárium kirakatából az erkölcstelen könyvek áradata tekint reánk, háttérbe szorítva a művészi s tudományos értékű könyveket,'ha vannak ott ugyan. Hangzatos, nagyot mondó címekkel kínálják magukat s hogy még nagyobb kelendőségük legyen, a kereskedő nagy betűkkel kiirja: más országokban elkobozva. Erkölcsi pofonütése ez a magyar könyvkereskedelemnek, mely 'ahelyett, hogy kulturmissziót teljesítene, egy univerzális, kozmopolita szemét lerakodó helyet létesít. De nemcsak ott helyben terjesztik a pestist, hanem ezekről szóló árjegyzékekkel árasztják el a vidéket s a cim után fűzött rövid jegyzetekkel keltik fel az érdeklődést irántuk. A hírlapokban hirdetik szennyes vállalatukat, söt még prospektusokat is küldenek szét ezekről. Álljon itt egy példa, egy erkölcsileg elitélő, szomorú példája a sajtószabadság elfajulásának. Néhány évvel ezelőtt szemérmetlen plakátok, melyek egy félig meztelen női alakot ábrázoltak, rikító módon hirdették, hogy megjelent Arcübasev orosz iró nagyhírű — amennyiben mindenütt elkobozták — műve „Szanin" magyar fordításban. Már maga az érzékies plakát nagy feltűnést keltett, apró diák emberkék kipirult, lázas arccal szemlélték s elég nagy vevőközönséget csalogatott. Az ügyészség elkobozta a könyvet szemen szedett erkölcstelen tartalma miatt. Ámde a kiadók nem hagyták annyiban a dolgot, a sajtószabadság nagy tógájába burkolózva, a művészet „reális naturalitásába" kapaszkodva kieszközölték, hogy ez egész könyvet felolvassák az esküdtszék előtt. Több napon át olvasták a vaskos könyvet s az eredmény: felmentették az Írásbeli szemérem vétség vádja alól. Hiába zúdult fel ajóhirnévre féltékeny sajtó, vígan árulták tovább, sőt még az egész „hecc" csak jó reklám volt. Feltűnő nagy kelendőségnek örvendenek ezek az irodalmi szemetek. Egy alkalommal megkérdeztem egy könyvkereskedőt, miért tart ebből oly nagy készletet ? Azt felelte : hja kérem, ez jövedelmez a legjobban. Sajnos, igaza volt. Ez jövedelmez legtöbbet. Mohón kap utánnuk a hisztérikus világ, melynek valami érzékcsiklandó kell s azt bőven találja meg itt. S az a legnagyobb baj, hogy nemcsak a felnőttek táplálkoznak az effajta szellemi moslékkal, hanem még az ifjúság is. Hány ily könyvet koboznak el az iskolákban a tanulóktól, de még mennyi van kezükben, mikről nincs tudomásuk sem a szülőknek, sem a tanároknak. Ily tankönyvekből akarnak tanulni. Korán érett (?) ifjak, vagy jobban mondva férges gyümölcsök. Ez a fattyuhajtás, ezt kell nekünk, az olvasó közönségnek levágnunk, hogy ne szívja el az éltető erőt a nemes ágaktól. Nekünk saját magunknak kell ezen irodalmi eltorzulást amputálni. Igaz a kereskedők sokat tehetnek, ha nem árulják azokat, de azoknak fő a pénz s már Dioklecián is mondta: a pénz nem bűzlik. Tisztelni való s hivatása magaslatán áll az a könyvkereskedő, aki nem reflektál ily bevételre. De mi is sokat, nagyon sokat tehetünk: ne olvassunk ilyen fércelményeket, ne támogassuk filléreinkkel ezt az irodalmi pestist, sőt bojkottáljuk teljesen szerzőiket s terjesztőiket. Ne hallgassunk rájuk, hiába hozakodnak elő a művészettel, naturalizmussal. Köszönjük, nem vagyunk kíváncsiak a félvilági hölgyek memoárjaira, nem kell nekünk állati aljasság, tartsák csak meg. Nekünk szép, művészi szép kell. Nem vágyódunk vissza a cenzur ceruzája után, mi is örömmel kiáltjuk: éljen a sajtószabadság, de mi magunk legyünk cenzorok, ne engedjünk visszaélni a szabadság szent nevével az irodalom terén sem. Kedár. TAKÁCS GEDEON t Fiatal, törekvő, munkás életet oltott ki a kegyetlen halál vasárnap éjfél után: elragadta sz. Benedek egyik érdemes, példás életű fiát: Takács Gedeon tanárt. Halála mélyen lesújtotta szerető édes anyját, kinek a jó fiú támasza, vigasza volt; gyászba borította két fitestvérét, kik közül egyik honvédhadnagy, a másik orvosnövendék; elszomorította hűséges rendtársait, kik szerény kollegájukat, kedves oltártestvéröket nagyon szerették; őszinte részvétre indította tanítványait, kik a derék tanárért mindenkor lelkesedtek, a fájdalom könnyeit csalta ki Esztergom város közönségének szeméből, mely a népszerű tanárt tisztelte, szerette, becsülte. Halála hirtelen következett be. Vasárnap, a királyvárosi plébános névnapja alkalmából találkoztam vele, kérdem, hogy érzi magát? „Jobban is lehetnék" — mondotta, s gyomrára mutatva folytatá — „idebent egy idő óta nincsenek rendben." Ezek voltak Takács Gedeonnak utolsó szavai, melyeket csekélységemhez intézett. Bár látszólag jókedvű volt, s baját elpalástolta, sápadt arcszíne azonban mégis beteg voltára engedett következtetni. Csütörtökön még a katholikus körben szórakozott, de már ott is panaszkodott belső fájdalmakról. Hazajött s lefeküdt. Másnap a fájdalmak egyre hevesebbek lettek, hátgörcsök kínozták. Szombaton Molnár Szulpic dr. igazgató ellátta őt az utolsó szentségekkel. Példásan meggyónt s magához vette az Ur szent testét. Este a Kolos-kórházba kellett szállítani, ahol dr. Gönczy Béla főorvos műtétet ajánlott. A műtét sikerült ugyan, de a beteg oly nagyfokú szivgyengeségbe esett utána, hogy többé megmentéséről nem lehetett szó. Éjjeli 1 órakor adta vissza nemes lelkét Teremtőjének. Bélgümőkór s bélcsavarodás okozta halálát a még csak 33 éves fiatal férfiúnak. Halála alkalmából ugy a rokonság, mint a helybeli székház bocsátott ki gyászjelentést. Takács Gedeon egyike volt a helybeli derék tanári kar legképzettebb s legbuzgóbb tagjainak. Mint a VIII. osztály főnöke lassan-lassan már az érettségi vizsgálatra készítette elő szeretett tanítványait, de a jó Isten máskép rendelkezett vele, számításait, terveit keresztülhúzta s az utolsó számadásra szólította a lelkes, fáradhatatlan papot. Tanári pályáját Pápán kezdte, ahol aránylag igen rövid idő alatt számos jóbarátra és ismerősre tett szert. Mindenki szerette, tisztelte a fiatal, agilis bencéstanárt. Ifj. Grátzer János pápai tanítóval, Grátzer János helybeli hidmester derék fiával karöltve szerkesztette a „Pápa és vidéke" c. keresztényszellemü társadalmi hetilapot, számos cikket, balladát irt s a kath. sajtó lelkes barátja volt. Pártolta, támogatta a kath. intézményeket s másokat is kitartó kath. társadalmi munkára buzdított. Esztergomba kerülvén, csakhamar nagyon megkedveltette magát. Sokan ismerték mint kis diákot, ki szülővárosában töltötte fiatal éveinek legnagyobb részét s mikor mint tanár irodalmi munkásságával, lelkiismeretességével s kedves, szerény modorával tünt ki, általános tisztelet és szeretet környezte. Ez a tisztelet és szeretet állította öt Rózsa Vitái tanár távozásával a kereskedö-ifjak egyesületének élére, ahol tapintatos eljárásával, ügyes vezetésével s barátságos kedélyével egyszerre megnyerte az ifjak szeretetét és ragaszkodását. Szívesen vállalkozott tanulságos előadások tartására, az „Esztergoménak is hasznos szolgálatot tett értékes cikkeivel; szóval nem utasított vissza semmiféle kérelmet akkor, amikor látta, hogy tehetségével hasznára lehet a társadalomnak. S ezen készséges, szives szolgálatáért nagyon tudták becsülni az emberek. De ime, akire még oly szép jövő várt, aki még sokáig tudta volna érvényesíteni tehetségét a kath. társadalmi munkálkodás terén, annak szive megszűnt dobogni! . . . Kiesett kezéből a toll, ajka, amelyről sok nyájas, kedves és vigasztaló szó hangzott el, megkékült, nem hajthatja többé fejét szerető édesanyja kebelére, nem vigasztalhatja őt többé bujában, fájdalmában, ott pihen már a nyirkos temetőben, oltártestvérei mellett a csendes sírboltban, várván a boldog feltámadást ! . . . Temetése kedden délelőtt ment végbe. Holttestét vasárnap a bencés székház uj kápolnájában ravatalozták fel, majd átvitték a sz. Ferencrendiek templomába, hol 9 órakor Klinda Teofil dr. prel.kanonok, a főgimnázium érseki biztosa ünnepélyes gyászmisét mondott a boldogult lelki üdvéért. A szent misében, valamint az utána következő abszoluciós szertartásnál Polczer Jenő s Horváth Rezső belvárosi káplánok, továbbá a növendékpapok segédkeztek a főpapnak. A templomot zsúfolásig töltötte meg gyászoló közönség. A szép érckoporsót számos koszorú borította. Lassan-lassan megindult a menet. Elől mentek a főreáliskola, a tanitóképző-intézet, a főgimnázium és a vízivárosi nőnevelő-intézet növendékei gyászlobogóikkal, tanáraik vezetésével, azután a növendékpapság, az iparos és kereskedő világ, a tanítói kar, a pénzintézetek s egyéb hivatalok tisztviselői, a megyei és a városi tisztikar, több katonatiszt, köztük Tamássy és Hartmann tábornokok, majd a központi papság igen szép számmal, a főkáptalan tagjai közül: Horváth Ferenc dr., Schi/Ter Ferenc, Brühl József, Fehér Gyula dr. s Koperniczky Ferenc dr. prelátusok, azután az asszisztencia a temetési szertartást végző Klinda prelátussal, á gyászhintó a koporsóval, mely mellett a kereskedő ifjak fáklyát vittek. A koporsó után közvetlenül haladt a bánatos édesanya két fiától környezve; a rokonság, a boldogult helybeli kollégái s a többi rendtársak, kik közül ott láttuk Pannonhalmáról Mórocz Emilián alperjelt és Havadi Barnabás főiskolai tanárt; Győrből Orlitzky Frigyest és Szakács Bélát; Sopronból dr. Kocsiss Lénárdot, Komáromból Gidró Bonifácot és dr. Tihanyi Gált, Kőszegről: Wohlmuth Józsefet, Pápáról: Béri Zsigmondot s dr. Teli Anasztázot. Elkísérték a hűséges jóbarátot utolsó útjára a derék pápaiak is, kikkel néhány év előtt szorosabb barátságban volt. A küldöttségben részt vettek: Czigány János káplán, Süle Gábor tanitó és Zsilavy Sándor lapszerkesztő. Gratulálni szerettek volna inkább e jó barátok Takács Gedeonnak, abból az alkalomból, hogy a pápai kath. legényegylet a napokban diszelnökévé választotta