ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-03-10 / 11. szám

őt, de — sajnos — a gratulációt fájdalmas zokogás váltotta fel, szemükben ott csillogtak az őszinte mély részvét és sajgó fájdalom könnyei. A hatalmas menetet bezárta a nagyszámú hölgyközönség és mindazok, akiket csak valamelyes akadály vissza nem tartott a temetésen való jelenléttől. Az idő is nagyon kedvezett az impozáns temetésnek, amelynél szebbet, hatalmasabbat alig láttunk még városunkban. Ez-az általános mély részvét is bizonyította, mennyire szerették s becsülték az esztergomiak Takács Gedeont, de egyúttal fényes tanújele volt annak az őszinte tiszteletnek s ragaszkodásnak is, amellyel a város közönsége a bencésrend iránt állandóan viseltetik. A temetőbe érve Klinda prelátus mégegyszer beszentelte a halottat s a főgymnázium ifjúsága utolsó Istenhozzádot intézett a buzgó tanárhoz fájdalmasan hangzó gyászdalában. Szétoszlottunk ... Kiki otthonába sietett könnybe lábadt szemmel, szomorú tekintettel s bánatosan rebegte: Adj neki Uram örök nyugodalmat s az örök világosság fényeskedjék neki 1... Pauer Károly. HÍREK. Karcolat. Amikor az urak mulatnak. Ami azt illeti, hát bizony az esztergomi kakasok is épen olyan ébren kelők, akár például a párkányi, avagy a nánai kakasok, mégis azzal a különbséggel, hogy az esztergomi kakasok mégis műveltebbek annyiban, hogy nem olyan rekedten és kiállhatatlanul hirdetik a reggelt, mint a párkányi, vagy más hasonló falusi kakasok. Igy történt ez egy szép, verőfényes reggelen is. A szomszédunk csillogó farkú kakasa már vagy tízszer elkiáltotta a reggeli raportot, mig a kényes nap uraság is kiugrott paplanos, rubintokkal és fénylő gyémántokkal ékeskedő nyoszolyájából és borzas fejét kidugta a kukländeri dombok mögül, hogy végig tekintsen ébredező városunk felett. Majd ragyogó nagy álmos szemét egy-egy felhő foszlánnyal megdörzsölte, hogy ez által az álmot kiűzze a szeméből és azután egy mulató helyre pislantott, honnan — bár a reggeli tündér is már felölté harmatos csillogó ruháját — víg muzsikaszó akkordjai hullámzottak kecses füléig. Az emberek ennyi hálátlanságát, mert hogy ők hamarább mulatnak, mint ő maga, megutálta és szürke felhő köntösét magára húzta, de utóbb mást gondolt ugylátszik, mert egész fényerdejét a zajongó helyre varázsolta és végtől végigmérte, hogy valójában milyenek is ezek a rongyos földi lakók. Az utcasarkon egynéhány piszkos ruhájú napszámos ácsorgott, vállán kapával és ásóval, akik kora reggeltől várják a munkába fogadókat. A mulatóhely ablakából — jóllehet a napfény már szépen beözönlött a hatalmas nagy ablakokon — villanylámpák sárgás világossága terjengett ki az ébredő utcákra; belülről hangos rekedt orditozások és cigányzenével vegyült szék és asztal döntögetésektől eredő zuhanások hallatszottak. Az álmos cigánynépség már fáradtan húzta a tüzes, vérperzselő magyar nótákat, de a mulatozó urak ugylátszik még nem fáradtak el a handabandázásban és az iszonytató orditozástfan. Egyszer csak a mulatóhely bezárt vasajtaja megnyillott és azon először is egy hadonászó öreg úr lépett ki a friss reggeli levegőjű utcára. Kezében tele pezsgős palack ásítozik a bámészkodó paraszt napszámosokra, akik szájtátva, korgó gyomorral nézték a tántorgó öreg urat. Pár pillanat múlva egy virgonc fiatal úr jelenik meg a nyitott ajtóban, aki azonban a mámor hatása alatt rogyni készülő lábait akarata ellenére se tudta kormányozni és csak állt, állt mint valami földbe ásott útmutató. Ennek kezében pedig boros pohár unatkozott üresen, valószínűleg annak tartalmát már előbb érdemesítette a pártfogó úr. Az utána következő harmadik úr rettenetes jókedvében és hadonászása következtében oly mesteriesen lökte hátba, hogy a fiatal dandi hosszú terjedelmében végig vágódott a járda szélén, igazat adott a költő eme éneklésének: „nagyot koppan és aztán elhallgat*. Hallgatott is akár a hal. Hogy aztán a harmadik úr lépett a porondra, akarom mondani az utcára, ő meglátta a bámészkodó parasztokat, rájuk hördült selypítő haraggal: — Vongyos pavasztok! Mit bámultok mavhák! Ököv, szamáv pavasztok, mit tátjátok el nyomovult pofátokat, menjetek dolgozni, mevt végig vevlek benneteket. A napszámos emberek soraiban morgás, békétlenség hangjai omlettek végig és dühödt szemek villanása felelt ezen mogyorófa korszakba illő beszédmódokra. Az egyszerű napszámos emberekben volt annyi lelkiismeretesség, hogy hangos szóval nem nyilvánították a bántó, sértő szavaktól, felgerjesztett haragtól sugalmazott gondolatukat és csak álltak némán, elkeseredetten az utcasarkon. Eddig van. Pont. Szögezzük le az előbb emiitett uri mondásokat. Ugyan kérem uri mondások voltak-e ezek? A két fél között vájjon melyik volt az igazi úr? De igazán az igazi úr? Az egyik fél divatos ruhába van bujtatva. Elegánsan öltözködő gentleman, aki csak keztyűs kézzel érinti a foghagymás parasztot. Dolgozni nem vágyik és nem is akar. Pedig a munka nemesit. Tehát aki dolgozat az nemes, ha mindjárt kutyabőrös nemesi oklevele nincsen is. Nemes ember pedig csak úr lehet, ha mindjárt gatyában, tarisznyával a vállán jár is. A divatos ruhájú úr a dolog helyett a napot lopja a szó teljes értelmében. Éjjel züllik, szórja a pénzt, azt a vércsöppekkel, sós könnyekkel megáztatott pénzt könnyedén; festett arcú kasszatündéreket ölelget és pezsgőztet. És akkor azt a népet, mely esőben, fagyban, sárban, viharban és forró melegben izzad a száradt, íztelen kenyérért, mondom azt a népet becsmérli. A másik fél a dolgozó szolgai ember, akinek osztályrészül csak az Isten büntető szava jutott. „Töviseket és burjánt terem neked a föld. Arcod verejtékével fogod kenyeredet megkeresni." Nos ugyan melyik a valódi úr? Az-e aki szépen vasalt nadrágban, monoklival és parfümözött keztyűkben jár, avagy az, aki piszkos gatyával födi testét, aki formátlan, színehagyott mándliban jár? Hála Isten, már^lejárt a mogyorófa korszak ideje. De azt hiszem, hogy a mai paraszt nemzedék nem feküdne le oly baromi önmegtagadással a deresre, hogy a téns nemes úr ő rajta hegedülje el a Nagyidai cigányokat. Letűnt az úr hatalma a jobbágy felett. De csak azért épúgy kell véres verejtékkel megkeresni a mindennapi kenyerét, akár hajdan. A mogyorófa erdőket kiirtotta a jobbágyság felszabadító kegyelme, de azért némely urak még a „régi jó időkben" képzelik magukat, mert még arról sincs végkép fogalma annak, hogy mit rejt magában az imádság eme része: „És add meg nekünk a mindennapi kenyerünket". Őnekik nem kenyér kell, mert az a parasztot illeti, nekik foszlós kalács, illatos pecsenye, pezsgős éjjel és festett képű pillangók kellenek, mert nekik azok a hóbortos papok hiába prédikálják az igazságot, hisz az csak parasztnak való. íme tehát igy lesznek az elsőkből utolsók és az utolsókból elsők. i?;j;h„crr Krónika. Válaszul Fidibusz úrnak, mult heti kiszerkesztésére. — Az esztergomi korzó. — Este van, este van, ég a villanylámpa, Kimegy a korzóra, kinek ép a lába, . Amott zúg egy motor, benne ül két hadnagy, Weisz Mór előtt megáll, azután elhallgat. És mintha az aszfalt teremne virágot, Köröskörül száz szép kis leányt is látok, Csapong körülöttük Feri, Jancsi, Zoltán, S hatot üt az óra öregtemplom tornyán. A sarkon fehérlik bajusza egy vénnek, A kártyaasztalnál az imént fejék meg, Csöndesen ballag, mert igen jámbor fajta, Pedig odahaza kerülhet még bajba. Ballag egy cica is, fenn az Iparbankon, Óvakodva lépked, meglátják-e vájjon? Egy úr meg körülnéz s most kapja, hirtelen Egy iramodással (a) Takarékban terem. Nyitva áll az ajtó, a Központi fénye Hivogatólag süt a Rákóczi térre, Benn a kávéházban még gyantáz a Jani, De a Neubauer már elunta hallani. El is tűnik hátul a kártyaszobába, Amit a közgyűlés előre kívánna. Pedig elől kell a hely férfinak-nőnek, Eltüntetésére sok finom pezsgőnek. Egy eladó lány a Moskovits kirakat Tükörében nézi, horogra-e akad ? Hiába tüzesit két szeme parazsa, Azzal a partit ma meg nem babonázza. Körül az apróság és a nagyok járnak Itt van az ideje epés kritikáknak, Jár-kel a jobboldal, kel-jár a baloldal, S tele van az utca gömbölyű arcokkal. A legkisebb köztük még kenyeret hajszol, Átsiet a korzón, érkezve félbalról, Olvas a nagyobbik, most vett ép Az Est-et S a legnagyobb pap lesz, ki épen közelget. Legalább másfél öl, (mondaná az apjok, Ki már benn a körben sepri be a bankot,) Kedveli, dalolja a Fráter nótákat Effélét csinálni maga is próbálgat. Pendül a kard mostan, (a sétálók félre,) Csíkos uniformis lépett a nagy térre Nevet az apró nép, a nagyja meg bámul Fogalmat szerezhet a rendőrkutyákrul. Öt van már belőle Esztergomban most még, Nekik gyűlik össze a városi moslék, De lesz öröm, hogyha Esztergomban lehet Egy egész országos rendőrkutyatelep. Nem mese az kérem, komoly helyről halljuk, A kutyáknak nálunk felvirrad a napjuk, Igy terjed majd hire a városnak szerte, Őszintén kívánjuk: „Része legyen benne". Este van, este van, villany bár világit, Ámde hunyorgatja gyakran szempilláit, Majd félnyolcat mutat a Takarék-óra, És némaság borul újra a korzóra. (—.) * Érseki főbiztos. A budapesti középiskolák érseki főbiztosává, miután Molnár János prelátus, országgyűlési képviselő lemondott, a bibornokhercegprimás dr. Rott Nándor prelátus-kanonokot. a pesti központi papnevelde kormányzóját nevezte ki. * Főkáptalani tiszti előléptetések. A vármegye és a város közönsége előtt általánosan és előnyösen ismert gazdatiszt Szabó Géza legújabban szolgálati éveire való tekintettel előléptetésben részesült, amennyiben III. osztályú intézőből II. osztályú számvevővé nevezte ki a főkáptalan s ez évi január hó 1-től részére a II. osztályú intézőnek járó nagyobb fizetést folyósította. Szmatlik Antal III. osztályú intézőnek a számvevői cimet engedélyezte a főkáptalan, eddigi járandóságának meghagyásával. * Kisgazdáknak eladott birtok. Mindennek megjön a maga ideje s azért az idő előtti lármát és beavatkozást kár volt egyes budapesti újságoknak elkövetnie, midőn az esztergommegyei kisgazdák részére a papi birtokokból szántóföldek kiparcellását követelték. Az esztergomi főkáptalan saját jószántából nyilvános árlejtést hirdetett 300 holdon felüli páldi birtokára s a beérkezett ajánlatok közül 90 ezer koronával a páldi kisgazdák alánlatát fogadta el. A birtokvétel, tekintve a földek kitűnő minőségét s a rajta fekvő épületeket, szemben a vételárral a páldi földművesekre nézve nagyon előnyösnek mondható s a főkáptalan szociális érzékének tulajdonitható, hogy a népnek anyagi javát ily módon is törekszik előmozdítani. * Drágasági pótlék a vármegyei alkalmazottaknak. Esztergom vármegye közönsége az összes vármegyei alkalmazottak részére 1912. évre a katonabeszállásolási pótadó alap terhére némi drágasági pótlékot szavazott meg. Ugyanis tekintettel a vármegye vagyoni viszonyaira, a vármegye közönsége a pótlékot következőkép állapította meg: 10% drágasági pótlékot kapnak azon nős tisztviselők, akik legalább egy még neveltetésre szoruló gyermekkel bírnak. 5% drágasági pótlékot élveznek a többi nős, de gyermektelen és nőtlen vármegyei alkalmazottak. Tekintettel a dijnokok csekély javadalmazására, elhatározza a törvényhatósági bizottság, hogy azok részére tekintet nélkül azok nős, vagy nőtlen voltára, hasonlókép 10% drágasági pótlékot szavaz meg. Megbízza ehhez képest a vármegye alispánját, hogy jelen határozat jogerőre emelkedése után a most megszavazott drágasági pótléknak a vármegyei katonabeszállásolási pótadó alapból leendő kiutalása iránt a saját hatáskörében intézkedni szíveskedjék. Ezen határozat, bár csekély értékű és jelentőségű, mégis elvi tekintetben azon uj iránynak az úttörője, hogy a nős és családos tisztviselőket az agglegényekkel szemben feltűnő előnyökben kell részesíteni. Lehet, hogy idővel, a felmerülhető fizetésrendezésnél ez az elv már nagyobb mérvben fog érvényesülni.