ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-03-10 / 11. szám
XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. március 10. 11. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. WtT ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK, ~W valamint mindennemű szent képecskék legnagyobb választékban, különféle- alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében Esztergom. Mutatvány-képek és árjegyzékek ingyen és bérmentve. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kc Egyes szám ára 16 fillér. Felelj szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Busárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1912. március 2. — Felkinálkozás. A kormány bukása körül örvénylő zavarokból egyszerre és meglepetésszerűen merül fel előttünk az a megöbbentő valóság, hogy a magyar parlamentnek legnagyobb hangú és egészen a tulságig kuruckodó pártja, a Justh-párt egy politikai elvet vall a jelenlegi helyzetben a legmagyarfalóbb bécsi lappal a „Reichspost"-tal. Botránkozva nézte minden igaz hazafi a Justh által kezdett és a mellé állt párt által folytatott politikai kalandozást s mindeddig senki sem tudta nekik megbocsátani, hogy nemzetünk legjobbjait letúrták a hatalom mellől, megpiszkolták őket a nemzet előtt, bizonyára csakis azért, hogy az igy keletkezett romok közül diadalmasan ők támadjanak föl a hatalomra és miniszteri székekre. A sok rovás dacára is egy vigasztalásunk volt eddig, ha a Justh-párttal kellet számolnunk s ez a vigasztalás abban állott, hogy elhittük, miszerint a feltűnő kuruckodás mélyén, bár sok a fitogtatás benne, mégis csak igazi hazafiúi érzés lakik, amely, jóllehet szokatlanul nyilatkozik meg, mégis csak a haza javának megalapozására és fölépítésére törekszik. Ezen gondolkodásra alaposan rácáfolnak a Justh-pártiak, amikor a hazaellenes szociáldemokratákkal összeölelkeztek s amikor is az országnak általános botránkozása és lesajnálása követte ezen lépésüket, amelyből nyilvánvalóan az is kitűnt, hogy a tüntető hazfiság mélyén semmi más nincs, mint felfelé való törekvés, érvényesülni vágyás és a hatalomnak dísztelen szövetkezések utján való megszerzése. Az eddigi kis játékoknak méltó koronája pedig az a sejtett, de már mindinkább előtünedezö valóság, hogy míg itthon látszólag a túlzó hazafiság által hajtva felzavarták a parlamentet, bukásba kergették a minisztériumot s megrágalmazták, meggyanúsították az összes pártokat, addig Bécsben titokban beosontak az osztrák tábornokok lakásának és a magyarellenes lapok szerkesztőségének az ajtaján s ott felajánlkoztak még Khuennél is sokkal olcsóbban. Mondják, hogy a Justh-párt ezen legújabb sikerét az osztrák szociáldemokraták segítették elő. Kaján. Uj szabadságharc. — Március 15-iki gondolatok. — Irta: Pauer Károly. Hatvannégy év mult el a szabadság ünnepe óta! . . . Hatvannegyedszer ünnepli a magyar nemzet a haza- és szabadságszeretet e fenségesen megnyilatkozó napját. Azóta a nagy idők megváltozott szelleme uj nemzedéket nevelt fel, melynek szintén lelkesedni kell tudni a hazáért, az alkotmányért, a szabadságért, mint lelkesedett 1848-ban a márciusi ifjúság és polgárság nagy tömege. Az eszmék és eszmények után való küzdelem teszi a nemzet ifjúságát és polgárságát méltóvá a becsülésre. Ez adja meg munkásságuknak az irányt, ez lehet csak igazi alapja a polgári kötelességek becsületes teljesitésének. De a márciusi napok emléke nemcsak lelkesítő, nemcsak munkára serkentő, hanem oktató is. A szivböl felcsapó lángnak éltető szeretetté kell változnia. Midőn ugyanis a szem megtelik az öröm könnyével; midőn a kebelben a nagy eszmék iránti rajongás hevülete támad; midőn a magyar nemzet múltja, mint egy fényes tükör meseszerű ragyogásban tükrözi vissza az elmúlt idők küzdelmeit: hintsen áldott magot a szivünkbe, melyből hadd sarjadjon ki a tettekben s nem hangzatos szavakban, puffogó frázisokban nyilatkozó hazaszeretet. Magyarországnak erős jellemű, keresztény gondolkozású, munkálkodni és jótékonyan hatni tudó polgárokra volt mindenkor szüksége, hogy boldogulhasson és tovább vivhassa az előrehaladás küzdelmében nemzeti harcát. Ily erényekkel tündöklő polgárságra van manapság is szüksége. A mult példája acélozza meg tehát erőinket, hogy édes hazánknak mindnyájan derék, kötelességtudó polgáraivá válhassunk. Pénteken, mikor a délutáni órákban kivonulunk majd a honvédtemetöben elhantolt szabadsághősök sirjához, jusson eszünkbe, hogy ha bár hatvannégy esztendő mult el már a nevezetes március Idusa óta; szivünkből, lelkünkből azért nem aludt ki az igazi, tetteken alapuló hazaszeretet tüze. Nem is szabad annak kialudnia mindaddig, mig a mi gyarló testünk is ott nem fog porladozni majd a nyirkos temetőben! . . . De amint igy gondolataim lassan-lassan visszavarázsolják 1848 március 15-ikét, s a tettekben nyilvánuló igazi alkotmány-, haza- és szabadságszeretetre való buzditás ideája adja kezembe a tollat, fülemben megcsendül a nagy Petőfi márciusi költeményének két verssora: Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról Beteg, megzsibbadt gondolat! . . . AZ „E SZTERG OM" TÁRCÁJA. „Csirrripp!" . — Verebek a feszületen.* — A jó öreg plébános úr Nagyböjti beszédet tanul. Közben kinéz az ablakon, Ott messze-messze lát nagyon, A rónát (s ebbe kedve tel'!) Födi szeplőtelen lepel. Havaz, havaz! Már térdig ér! —• Bár lelkünk volna ily fehér ! . . . Sóhajt; s tanul, int, esd tovább: — Tartsatok penitenciát! . . . A hó künn a templom körött A piacon mindent beföd. Templom homlokzatába bú, S búg a galamb : — Oh, bú, oh, bú! . . . * Lévay Gyula színművész, a keresztény szinbáz kezdeményezőjének symbolikus költeménye. (Utánnyomás Köböl vésve alatta áll A feszület . . . S most rája száll Sok-sok veréb! . . . Mind mérgesek, Kötekedők! . . . Tán . . . mert > . . éhesek?! . . —• Csirripp galamb, csirripp! no lám, Befagytunk ! Még pedig bután! Könnyű neked: búgsz esteiig, S bendőd attól is megtelik! Hát csak béleld ki jól magad Széllel! . . . S dühében mind kacag .... Búg a galamb: — Bizzál bohó, Majd elolvad a hó, a hó. Nagyon jó helyre szálltatok: Az Isten függ alattatok: Oh, csak hozzá forduljatok!. Tudom, mindig vele vagyok: 0, 0 az úr minden fölött! Féljétek Őt! . . . S kérjétek Öt, Oh verebek, oh verebek, Hogy kétségbe ne essetek! Egész világ éheseit Ö tartja jól: majd megsegít Titeket is, öcsém, húgom; . Hisz' Tőle iön minden! . . . Tudom! . . . — Csirripp! Ne óbégass tovább! Tedd lóvá az öregapád! Hogy Isten van, nekünk ne mondd, Csirripp, sötétfejű bolond! „Véletlen"' ad azt, amit ad! S független a csirip ! S szabad! Mi nem félünk! Fenyegetünk! S nem kérünk, csirripcsipp, . . . veszünk; Rögtön veszünk! Van ám eszünk, Szekularizálunk: csenünk! Galamb bugása szomorú: — Hitetlenek! Oh bú, oh bú! Mind próba ez, s a próba jó: Hogy tűrjétek, arra való. Ö adta ezt, Ő küldi ezt, Mert jól tűrt szenvedés megedz ! . . . — Ah, úgy! ? . . . Hát ö eszelte ki, Hogy minket igy fog gyötreni! ? . . . Jó, hogy tudjuk mi, okosok, Ki az, ki ránk ily bajt hozott! . . . És felkiált: — Csirip, csitt — csitt Gyűlés! Tanácskozzunk kicsit! . . . S kémlelvén a feszületet, Most kapnak ám csak vérszemet.
