ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-02-25 / 9. szám

nyögés a vége. — Fölösleges szószaporitással tehát Khuen a jelenben élni nem akart, mert ugy is tudja mindenki a munkapártban, hogy csak a vezérrel együttesen akarhatnak. Ha nem akarnak, akkor lesz új választás, mikor aztán minden dolognak nyögés lesz a vége. * * * Polónyi Géza panaszkodik, hogy sok az ügyvéd. Iyen fajta panaszhangokat a kormány dozsénjétől is hallottunk. Székely opportunitásból nem terjeszkedett ki az ügyvédek professiójára, Polónyi azonban minden kendőzés nélkül kimondotta, hogy őt főleg az bántja, mert a zsidó ügyvédek száma igen nagy. Melancholiába esve elkesereg, hogy 1871-ben, mikor ő ügyvédeskedni kezdett, Budapesten csak 400 ügyvéd működött. Ma a statisztika kétezerről emlékezik meg. Panaszkodik és ezt veszedelemnek tartja. Nézetünk szerint nem ez a veszedelem, hanem az, hogy ma már egyes ügyvédek a vasúti pályaházaknál fizetett ágenseket tartanak, kik a jogkereső népet egyik vagy másik ügyvédi iroda részére fogdossák. Skiz. Az alapítványi pénzek központi kezeléséről. A nagytapolcsányi takarékpénztár bukása, — hol mint most már kitűnt, negyed millió korona egyházi és alapítványi pénz veszett, — adta a tollat a kezembe, hogy az „Esztergom" mult évi 47-ik számában az egyházmegyei hatóság figyelmét felhívjam, nem tartaná-e időszerűnek az egyházi és alapítványi pénzek központi kezelését, melyről már annyiszor szó esett,'életbe léptetni? Azon idő óta a püspöki kar, vagy annak legalább egy része foglalkozott az eszmével; mert csak igy magyarázható ki az, hogy két magyar mágnás, mint a lapok hozták, „Hungária" cimü katolikus szinezetü bankot akart alapítani, hol az ország összes egyházi és alapítványi pénze központilag kezeltessék. Már pedig az ismeretlenség homályából előtörve, e két finánctudós ily merész eszmével elő nem tör, hacsak biztató jeleket nem észlelnek a levegőben. Ezen eszmének Rakovszky interpellációja és Zichy János miniszter válasza megadta a kegyelemdöfést. Mert hiszen banknál mágnás jó cégérnek ; — de bank alapításához és vezetéséhez egy kis finánctudomány is megkívántatik. — Már pedig mint mondják: mágnások születésüknél, a papok pedig hivatásuknál fogva előjoggal bírnak, hogy pénzügyekhez keveset értsenek . . . Tiszának is volt egy bankja s midőn pénzét bennefelejtette, még az sem adatott meg néki, hogy I. Ferencz francia királlyal elmondhassa : „Minden elveszett, csak a becsület ' maradt meg." Mert néhány lap még ezt is megtépte rajta. Különben is ily bankból az egyháznak haszna nem, hanem csak kára lehetett volna. Mert ha a bankalapítás sikerül és a bank haszonnal dolgovisszapillantson a multak sötét ködébe, miközben egyszer-kétszer megsodorta hosszú bajuszát és csak azután beszélt: — Valami negyven évvel ezelőtt hej de jobb világ volt, fiatal is voltam, meg dolgozni tudtam, hát bizony nem sokat törődtem a világ nagy bajával. Ugy éltem, mint valami kis király. Aztán helyre legény is voltam, hát bizony a fehér népek bolondultak is utánam. De én nékem olyan becsületem volt, hogy megelégedtem a sok szép vászoncseléd közül egygyel, mert, hogy ez volt legszebb a faluban. Szivem Juliskám, ez volt a legszebb leány, aki nekem legjobban tetszett. Ő is szeretett engem, én is kedveltem őt. Igy telt az idő. Egyszer csak parancsolat jött a császártól, melyben arról volt szó, hogy az ellenség pusztít az országban, akinek két erős karja van, álljon be katonának. Nagyon hamar meg volt a sorozás, engem bevittek katonának. Elvittek messze-messze a burkusok országa felé. Ahogy Bécset már elhagytuk, nagy mozgást véltünk észrevenni a lábunk alatt. Mondjuk, földrengés van. De az okosabbak mondják, hogy ez az ágyúzástól van. Elgondolkoztam nagyon. Vájjon a Juliska meg fog-e várni engem, hátha férjhez megy előbb. Higyjek-e neki. De én hittem neki, mert olyan jó lelkűnek ismertem. Meg aztán, hogy eljöttem hazulról, megfogadta, hogy meg fog várni engem zik: a hasznot zsebrevágták volna az alapítók és részvényesek. Ha kárral dolgozott volna, mi tekintve a körülményeket sokkal valószínűbb; az egész magyar katolikus egyház pénzével ugy jár, mint több esperesi kerület járt a nagytapolcsányi takarékpénztárnál. Nem kell tehát országos közös bank; de egyáltalán semmiféle bank; hanem csak az kívánatos, hogy az egyházmegyei hatóság a törzstőkéket vonja be és államkötvényekbe, esetleg föltétlen biztosságu óvadékképes záloglevelekbe vagy elsőbbségi kötvényekbe helyezze el. Mely pénzművelethez évek óta nem voltak oly kedvezőek a viszonyok, mint most; s ezek nem is fognak egyhamar megváltozni. Mert az államnak ujabb kölcsönre van szüksége; s hogy annak idején a kölcsön fedezésére kibocsájtandó járadék kötvényeket magasabb áron értékesíthesse; már most kisebb kényszervételekkel a börzén odahat, hogy a kínálat ne legyen nagyobb a keresletnél azaz : mesterségesen tartja fenn a létező járadék kötvények árát. S ha majd az üzlet az állam részéről megköttetik és az uj anyag, kivéve a zárolt jegyzéseket, piacra kerül: a visszahatás el nem marad ; mely nemcsak a járadékkötvények, hanem az összes fixkamatozásu értékek áresésében fog nyilvánulni. Igy, minthogy áremelkedés e nembeli értékekben több hónapig nem képzelhető, az egyházi hatóságnak elég ideje lenne a központi kezelést nyélbeütni, melynek előnyei közül csak a következőket említem meg: 1. Biztosítva lenne az egyház a tőkeveszteségek ellen, melyek ugy a pénzintézetek bukása, mint az ügyetlen vagy hűtlen házikezelés miatt eddig oly gyakran érte az egyházat. De a papság is meg lenne mentve azon ócsárlás és gyalázástól, mely ily veszteségek alkalmával az érdekelt hivek részéről nemcsak a bűnösöket, de sokszor az ártatlanokat is éri. 2. Sok munkaerőt lehetne megszerezni az egyház számára. Mert ha belenézünk a papi névtárba, láthatjuk, hogy nemcsak az egyházmegyéből távozottak, hanem a magánzók, sőt a nyugdijasok között is akadnak olyanok, kik működésük terét időnek előtte kénytelenek voltak elhagyni csak azért, mivel a tulajdonjogról téves fogalmuk volt és a „templom vagyonának kezeléséről" szóló szabályzattal összeütközésbe jöttek. Ha megszűnik a bünrevezető alkalom, nem lesz bűnös. 3. Az egyházi hatóság nem jönne többször azon kellemetlen helyzetbe, hogy plébániai javadalmakat pályázat kiírása nélkül, jóllehet ideiglenesen, oly egyéneknek adjon, kik hivatali elődük által elkezelt összeg megtérítésére magukat kötelezik. Hogy azután ezek, mint azon javadalomra legérdemesebbek investiturát is kapnak, ha esetleg az Isten őket élteti, ez csak természetes. De mint közelmúlt időben tapasztaltuk, az sem jár mindig sikerrel.. 4. A lelkészek sok gondtól, a kerületi esperesek pedig nagy felelősségtől szabadulnak meg. és ha bármi bajom esne is, azért csak az én feleségem fog lenni. Pár nap múlva már ellenséget is láttunk. De csak messziről. Egyszer csak újságolják ám a pajtások, hogy holnap meg fogunk ütközni az ellenséggel. Nem vagyok gyáva ember, de megborsódzott a hátam ennek hallatára. Másnap csakugyan összeverekedtünk a burkusokkal. Most már nem borsódzott a hátam; nem féltem. Mikor javában vagdalom a beste burkusságot, egy kósza ágyúgolyó nekem ütődvén, az egyik karomat leszakította. Erre már elveszítettem az eszméletemet s csak harmadnapra ébredtem fel ájulásomból. Ahogy felnyitom szemem, önkénytelenül a balkaromra tekintek. Jézus Mária ! Kiáltok föl. Hol a balkarom? Hát az orvosok megmutatják, ott volt az ágyam mellett egy kis asztalkán. Saját bajommal nem sokat törődtem, de rögtön az jutott eszembe, ha Juliska meglát engem balkéz nélkül, biztosan el fog hagyni. Az egyik orvos megvigasztalt, hogy ne féljek, fognak még a lányok szeretni! Megnyugodtam. Az orvos utasítására Bécsben egy kereskedőhöz mentem. Ott elaltattak s mire felébredtem, balkezem ismét volt. Az új balkezem gummiból volt, bévülröl üresen, de levegővel meg volt töltve. Nagyon hasonlított ez a műkéz az előbbihez, még mozgatni is tudtam. Most'már teljesen megnyugodtam. Biztattam magam, hátha nem fogja észrevenni ezt a hibát. Mert jóllehet az egyházmegyei hatóság által felállított fokozatos felelősség elvét a világi bíróság az egyházgondnok irányában — ki csak tiszteletbeli állást tölt be — nem szentesíti; az esperesnél azonban az egyházi hatóság ezen elvének érvényt is szerezhet. De eltekintve ezen előnyöktől, anyagi haszonnal is lenne a központi kezelés összekötve. Mert ha az egyházmegyei hatóság, mint mult cikkemben kifejtettem, a törzstőkéket bevonná és 4%-os kamat fizetése mellett azokat 4V2%-ot jövedelmező kötvényekbe helyezné el; eltekintve az árhullámzás kihasználásából elérhető haszontól,, még mindig V2°/o-os nyereséggel dolgozna . . . Vegyük alacsony számítással az egyházmegye törzstőkéit 15 millió koronában. Ennek 72°/o-a évenként 75 ezer koronát tesz ki. Ha most a kezelési költségekre 25 ezer koronát számitnánk is, maradna évenként tiszta nyereség 50 ezer korona. Mily szépen lehetne ebből a papi nyugdijalapot növelni, sok ifjú levitát nevelni, hogy ne legyen oly kicsiny a nyugdijalap és nagy paphiány s jövőre nyugdijat kaphassanak nemcsak a teljesen elaggottak és tüdővészesek, hanem azok is, kik izületi csuzban szenvednek, mint jó magam. Azért kár halasztani a dolgot! Ily alkalmas idő erre évek óta nem volt; egyhamar valószínűleg nem is lesz. Ha, mint köztudomású dolog, a központi kezelés sikerült több kisebb egyházmegyében, miért ne sikerülne az nálunk is, mindnyájunk örömére, bosszúságára legfeljebb annak, kinek nincs rendben a szénája. Jancsó Gyula. HÍREK. Gondolatok bokrétája. (Hervadatlan virágokból.) A jó barát vize jobban izlik, mint az ellenség bora. Mélyen tekints annak a lelkébe, kivel bizalmas akarsz lenni. Sokkal nemesebb egymást messziről becsülni, mint közelről megvetni. * Közönséges szelleműek között addig tart a barátság, míg zsíros a konyha. Hű barát többet ér a gyémántnál. Boldog, aki más kárán tanul. * A jó példa Isten előtt akkor is becses marad, ha nem követik mások. • * •.. Nem a kincs és a pompa boldogít, hanem a megelégedés. Haza értem. Mikor a kis falumba jutottam, legelső dolgom az volt, hogy láthassam az én rég nem látott Juliskámat. El mentem hozzájuk; ö a kis rezedás kertjében öntözgetett. Mikor engem meglátott, először megijedt, de aztán mégis mosolygósra vált a szája. Azért ijedt meg, mert már otthon azt újságolták, hogy én elestem a háborúban. Én boldogan rohantam feléje. Mindenről megfeledkezve, szenvedélyesen átkaroltam a Juliska derekát. Igy tartott ez néhány pillanatig. Valami nagyot pukkadt. Juliska megijedt erre, azt hitte valami pisztoly sült el a zsebembe. Egyszerre csak balkarom leesik a leány derekáról. Én elsápadtam szörnyen s iparkodtam a bajt elpalástolni, de már késő volt. Juliska észrevette az egész dolgot s rémülten kiszaladt a kertből s ott hagyott engem nagy bánatban. Az egésznek az volt oka, hogy a Juliska nagy keszkenő tűjébe akadt a balkarom s amint erősen átkaroltam a derekát, a hosszú tű belefúródott a gummiba s ettől volt a pukkanás és ezért esett le a balkarom. Fájó szívvel, keserűen váltam meg kis falunktól, hol nem volt maradásom. És megfogadtam, hogy sohse fogok hinni a leánynak, mert mind csak hiteget, csalogat. Elhallgatott ekkor János bácsi. Jóságos szeI meiben a visszaemlékezés ragyogó könnye csillogott és végig gördült barázdás arcán. Ez volt a története annak, hogy miért maradt szegény János bácsi agglegény. p p