ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-02-25 / 9. szám

a katholikus tan félmillió szószékével, mint Ket­teler püspök mondta, ugy a nagyvárosok összes ledér színpadjai nem versenyezhetnének — még csak számra sem — a keresztény színpadokkal, ha minden katholikus egyesület állit színpadot és műveli is azt jó darabokkal. Két dolog tartja össze a keresztény egyesü­leteket, s visz abba pezsgő életet: 1. ha valami gazdasági érdek is bele illeszkedik programmjába; 2. a közös mulatság főkép színielőadás. Az egye­sületi színpadok révén sokkal szélesebb népréte­gekre lehet hatni, mint amennyire a profán vá­rosi színházak hatnak. Valamit tettek e téren már egyesületeink, de az édes kevés. Legtöbb helyen csak népszín­művek előadására szorítkoztak. A jól meg nem válogatott népszínmű azonban többet árt, mint használ, mert a köztisztesség dolgában oly sze­mérmetes katholikus falusi nép megtanul belőlük a városiak módjára flörtölni. Oly népszínmű, mely­nek nincs erkölcsi tanulsága, melyben ellenkező­leg a házasságtörés, gyilkosság és öngyilkosság főszerephez jut, nem a nép lelkéből való darab s nem is való kath. színpadra. Egy legényegylet­ben plana a Vígszínház „Deákélet"-ét volt sze­rencsém élvezni ledér nótáival együtt. A keresztény egyesületi színpad tehát csak ugy tölti be hivatását, ha tartalmas és nevelő hatású darabokat ad elő. Ide tartoznak elsősorban jó vallásos színmüvek (karácsonyi darab, eset­leg passiójáték). Azután az eddig nálunk teljesen elhanyagolt keresztény drámák. Azután társa­dalmi darabok és tisztességes vígjátékok. De azt fogják mondani: nincs elég magyar nyelven irt keresztény darabunk! Igaz, hogy a virágzó né­met keresztény színpadi irodalomhoz képest mi még nagyon szegények vagyunk. De azért van nekünk is már 5—6 évre való anyagunk, ha min­den ker. egyesület, mint illenék, évenkint leg­alább három darabot adna elő (egy karácsonyi darabot, egy komoly drámát és egy vigjátékot.) Kaphatók ker. irányú darabok a Szt. István-Tár­sulatnál, Buzárovitsnál, a „Kath. Ifjúságot védő Egyesületnél" (Nyitra) és a veszprémi Kath. Le­gényegylet elnökségénél. Aztán a színpad és a szinirodalom virágzása korrelativ dolgok, az egyik fellendülése a másikat vonja maga után. Nagyobb gondot okoz az egyesületi vezetők­nek a kellő helyiség és a színházi felszerelés megteremtése. A legtöbb egylet szinielőadásra nem rendelkezik kellő helyiséggel s bérelni kény­telen ily alkalommal. A színházi kuliszákat és Az éjféli strófa azonban hiányzott a többi közül. Ennek a magyarázata, hogy a bakter tizen­két órakor sorra járta a korcsmákat és hazalódi­totta a dorbézolókat. Néha az árokban is talált olyan elázott atyafiakat, akik nem tudtak volna maguktól hazatalálni. Persze ez a szolgálati ideje volt a legkeservesebb. Éjfél után már megint kedve szerint har­sogta : „Éjfél után ütött egyet, Már egy nappal értünk többet. Az Ur várja térésünket, Azér nyújtja életünket. Éjfél után ütött egyet. Dicsértessék Jézus Krisztus és az ő szent Anyja, Amen!" Az utolsó bakteri énekes verssorok pedig ezek voltak: „Éjfél után óra kettő, Dicsértessék a Teremtő! Mit haszna a kösségőrző, Ha az Isten nem lesz velünk, Erős bástya nem lesz mentőnk Ha az Isten nem lesz velünk! Dicsértessék Jézus Krisztus és az ő szent Anyja, Amen!" * * Följegyzéseim ma már csak visszhangok a múltból. Az éjjeli bakter, „a kösségőrző", a mult század örökre eltűnt alakjai közé tartozik. ruhákat is messze földről kölcsönzik. Ámde a templomonkivüli ker. szellemű felolvasások és színi­előadások lassankint oly szükségletté válnak, hogy minden nagyobb községben lassankint gondolni kell egy kath. egyesületi házra, melynek főrésze a nagy előadó (és színházra alkalmas) terem. A színházi készlet megszerzése nem kivan nagy be­fektetést. Jóravaló szobafestő is ügyes kulisszákat tud festeni és 6—7 változat úgyszólván minden­féle darabra elég. Ruha pedig csak a vallásos és történelmi színdarabokhoz szükséges, s apródon­kint szép garderobot lehet belőle gyűjteni. Egyéb­iránt ezek is korrelativ dolgok; nem egy egye­sület fizette ki már házát szinielőadásaiból. Fölösleges a jó színdarab nevelő hatását itt vázolnom. Mint mondják, egy jó színdarab felér tiz jó prédikációval. Mindenesetre nem tagadható, hogy a ker. színművészet, szinte az Isten-tiszte­leti aktusok missiójához emelkedhetik fel. És a tapasztalás azt mutatja, hogy ahol a ker. egye­sületi színpadok virágzanak, ott a vándor kisvá­rosi színészetnek felkopik az álla. A keresztény színpad tisztult légkörében nevelt publikum nem áhítozik modern trivialitások és pikantériák után. Érdemes volna tehát a keresztény színpad ügyét országosan, sőt egyházmegyénként központilag szervezni és vezetni. Pone«» Kritika. Csodálatos egy dolog ez a politika. Mikor az ellenzék nem akar a miniszterelnökkel szóba állani, akkor azt kell érteni, hogy a miniszterelnök figyelemre sem méltatja az ellenzék által képviselt nemzeti kívánalmakat. Mikor pedig a miniszter­elnök velük tárgyal, akkor pedig olyan nagyra­becsülik a leereszkedést, hogy az ember Egyptom­ban az istenek országában képzeli magát. Miért mondjuk mi ezt? Azért, mert látjuk, hogy a kö­zeli politikai pourpallék korában gróf Bathyányi Tivadar és társalgója a nagy Holló fontoskodva jártak-keltek a folyosón és annyira titkolódzottak, hogy azt hiszi az ember, talán a világ egy újabb megváltásáról volt szó. Nagyrabecsülték tehát a találkozást és az eszmecserét, melyet a miniszter­elnök úrral folytathattak. Találkozhatik-e még Magyarországon valaki, ki a magyar politikai hely­zetet nem tartja gyerekesnek? * * * Arról ad hirt a félhivatalos telefon, hogy az új horvát szábor államcsínyre készül. El akar végleg szakadni Magyarországtól,, hogy a ma még csak a levegőben lógó trialisztikus elv realizálód­jék. Ez lenne talán a Tomasich által nagy atro­citással összeverbuvált unionista párt politikájának a gerince? Ez lenne tehát azon SZÍVÓS bizalom­Nem tünl el azonban emlékezetünkből a megható bakter-poézis. Épen azért élvezettel meg­örökítettem az örökre elnémult éjjeli baktert a mai villanyos és repülőgépes nemzedéknek irt cseve­gésemben. DP. Kőrösy László. Miért maradt János bácsi agglegény? (Obsitos igazság.) Az öreg János bácsi szokása szerint kün ült az eresz alatti falócán. Hogy miért mondták a János bácsira, hogy öreg, azt sohse tudtam meg; de öreg ember valójában mégse lehetett, mert hiszen végig harcolta a porosz-osztrák-ma­gyar háborút. Ez pedig nem nagyon régen volt. János bácsi még egészséges volt, a vár­megyét szolgálta mint hajdú, de, hogy a várme­gyénél hasznát nem tudták venni, szegény János bácsit csekélyke nyugdíjjal menesztették. Azóta pedig visszavonultan éldegélt egyedül a nyugdíjból, meg kis vagyonkájából, melyet, hogy mívelni nem tudott, bérbe szokott adni. Egyedüli vigasztalói a huncut diákok voltak, kik óraszámra hallgatták az öreg János bácsi meséit, mondókáit. Hát mondom épen kin ül most is a falócán; deresedő bajusza, mint két hatalmas szarv kun­korodik fel az égnek, pipája soha ki nem alszik. Talán még akkor is ég, amikor ő elszunyókál, nak a gyümölcse, mellyel Khuen Tomasich iránt viselkedett? Cuvaj az új horvát bán ugyanezen az utakon akar haladni? Az új horvát szábor pénz­zel és erőszakkal megnagyságositott képviselői nem a nagy egységes Horvátországról álmodoz­nak, hanem független Horvát államocskát akarnak az európai koncertbe beállítani? Ezeket a kérdé­seket tette fel a napokban Polónyi Géza t. kép­viselő ur. Mi tehát e miatt nyugodtan alhatunk. * * * „Noch nie dagewesen." Ezt kell elrebeg­nünk már ma az általános titkosra. Volt idő, mi­kor Justh Gyula csak az általános mellett szállt sikra. Ma, miután Bokányi kitanította, az általá­noshoz a titkos is hozzájárult. — A békeakció azonban egy újabb motívummal gazdagította a politikát. Khuen jóindulata és őszintesége a béke kérdésében kezd nap nap után inkább és inkább kidomborodni. Félős tehát, hogy Khuen feje tény­leg ismét a vállai között marad. Előrelátónak kell tehát a politikában lenni, azért Justh Gyula ur progressiv lépésre határozta el magát és kimon­dotta, hogy nemcsak a városokban, hanem a pe­rifériákon is az általános titkos módszer szerint kell leszavaztatni a „polgártársak"-at. Egy ku­jón újságíró túl akarván még Justh Gyulát is licitálni, most a ponyváján javaslattal él és azt ajánlja a vörösökkel szövetkező függetlenségi cso­portnak, hogy az általános titkoshoz még törvény­hozásilag egy jelzőt kell csatolni: legyen általá­nos, titkos és álarcos legyen a szavazás, mert a hatalmasok egyébként még egyedül üdvözitő álta­lános-titkos dacára is befolyásolhatják a választó­kat. Mi még ezzel sem vagyunk megelégedve, hanem azt indítványozzuk, hogy az álarcos sza­vazók csak a hatóságilag fölülvizsgált álarcnál, a száj körül lakattal elzárható vashálószerű valamit alkalmazhassanak, mert egyébként, ha a száj sza­badon marad, még az általános-titkos-álarcos sza­vazás esetében sem lesz tiszta választás. Úgy halljuk, hogy tényleg Justh Gyula komolyan foglalkozik ilyenfajta preventív intézkedés életbe­léptetésével. — Istenem, hol fog még végződni a szavazás módjának meghatározása, ha a ge­mütlich Wien nem fog hasra vágódni hamarosan a választó reform priusa előtt ?! * -t= * Khuen a tiszteletére rendelt banketten vála­szában békés húrokat pengetett, de azért kijelen­tette, hogy a harctól sem riad vissza. Kijelentette, hogy a t. Ház feloszlatásának lehetősége sincsen kizárva. Bennünket ez nem lep meg, mert ma­gunk is abban a megggyöződésben élünk, hogy végre mégis kell valamit tenni, mert a t. Ház munkaképtelenségéből már elég volt ennyi is. — Itt azonban még egy mellékkörülményre ki kell térni. — Azt is mondotta a miniszterelnök ur a bankettén, hogy a békét „veletek és általatok" akarom biztosítani. Ezt egyszer Kossuth Lajos is mondotta, de még ezt is hozzá tette: „Ha akar­játok." — Ezt azonban Khuen tapintatból már kihagyta, mert jól tudja, hogy a nemakarásnak mert nagyfokú köszvénye miatt hosszabb ideig nem tud aludni. Zacskója ki nem ürül sohse, mert egyedüli gondja, hogy legalább abban ne szenvedjen hiányt. Nagyokat szipákol a hosszúszárú pipából, miközben bodor füstöt ereget nagy lelki gyönyö­rűséggel; mi pedig kis diákok köréje gyűltünk s mi is vele együtt gyönyörködtünk a felszálló kékes szinü pipafüstben. Egyszer egyikünk nagy félénken kérdezi a mélázó János bácsit: — Osztán János bácsinak nem volt sohse felesége ? János bácsinak az örökké nyájas arca egy­szerre elkomorult. Egy ideig némán, sötéten bámult bele a nagy semmibe. Mi végtelenül sajnáltuk már, hogy elvettük oktalanul János bácsi verőfényes jó kedvét, de hiába, az elmondott szót vissza szívni nem lehetett. Mikor már egészen belefáradt a maga elé bámulásba, mintha szemei előtt valami lelki harc vonult volna el, kérges nagy tenyerével végig simította redős homlokát, majd végre még egyet szippantott az ő kedves oldalbordájából, aztán ki­vette szájából azt, a háta megetti kis ablakba tette és csak ezután nyilt szóra ajaka: — Hej kis öcséim, de rossz helyen piszkál­játok a lelkemet; de hát Isten neki, nektek még azt is elmondom, amit még eddig sokan, vagy talán senkise tudja. Kis szünet következett. János bácsi ezt a kis szünetet arra használta fel, hogy még egyszer

Next

/
Thumbnails
Contents