ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-02-11 / 7. szám

abban az igazságban, hogy a békét herceg­prímásunk teremtette. Nagy szerencsétlenség sújthatta volna hazánkat, ha Vaszary Kolos a szenvedély lángpallosát lobogtatja harcias kezében és nem az áldást biztositó béke olaj ágát. . Ma már vigasztalóbb helyzetünk. Éb­redni kezdenek a leghatalmasabb keresztény eszmék. Újjászületéssel kecsegtetnek Szent István hagyományai. Boldog megelégedéssel tekinthet tehát Vaszary Kolos hercegprímás a szebb jövőbe s az uj renaissance igéret földjére, mert az ő áldott szive vezérelte ide nemzetét. — Nem sikerül a kivégzés. A szem elé állított s hamis világításban feltüntetett tényekkel szemben az egyesek és a tömeg önálló gondolat nélkül, avagy épen eltévedt felfogással állanak. Mi sem természetesebb tehát, hogy a gonosz irá­nyú befolyásolás ledönti a lelkekben az ideálokat, a melyekben biztak, reméltek. Khuennek bécsi utja sikertelen volt. Ez egy tény. Most az a kérdés, hogy milyen világításban nézzük e tényt! A legtermészetesebb, ha a kudarcnak az okát a régi osztrák törekvéseknek avult gúnyája alatt sejtjük. Tudja jól még a legsötétebb kortesi koponya is, hogy miben áll Bécsnek örökös poli­tikája a magyarokkal szemben. És most előállanak éles látású, mély felfo­gású politikusok — igy nevezik magukat — a demokrata partvidékeken s kimondják az Ítéletet, hogy a legújabb bécsi kudarcnak Apponyi Albert gróf és Kossuth Ferenc az okai, mert ők küldték fel Khuent a királyhoz olyan pontokkal, amelyekre más felelet nem volt várható, mint a legsivárabb kiutasítás. Hát hiszen az igaz, hogy a politikának út­vesztőiben sok talányos dolog előadhatja magát, de hogy a miniszterelnök egy nagy párttól s a behódolt vármegyéknek seregével háta mögött egy ellenzéki párttöredéknek a megbízásával fut­kosna Bécsbe s ahhoz annyira ragaszkodnék, hogy még a dísztelen kiutasítást is hajlandó volna el­viselni, ez egyszerűen komikus, sőt nem is hihető. Más itt a baj! S a demokratikusuk tollából a sorok nyomán a tintával együtt ki is szalad a titok, amikor elkesergik, hogy mindez nem történ­nék meg, ha a szociáldemokratákkal egy elvi gyékényen áruló Justh Gyula tanácsa szerint cselekednék a miniszterelnök. Ki hiszi el nekik? Kaján, Kritika. Khuen azt mondotta, hogy az ő ügye nem sürgős. Ö várhat. Ma azt rebesgetik az ellenzéki lapok, hogy a politikában a terminus­talanság megszűnt, mert a magas égből, mint a villámcsapás csapott le az intéző körökre az sokára a berlini múzeum gazdag gyűjteményét fogja díszíteni. A későbbi kutatások kiderítették, hogy e tájon még egy másik leopárdot, valószínűleg a himet is látták, melyet hihetőleg le fognak teríteni a nélkül, hogy ily szerencsétlenséget okozhatna. A jeruzsálemi szent Pál múzeum körülbelül tavaly óta bir egy egészen hasonló leopárdot, melyet 1910. október 13-án Bethoronban, nem messsze Emmaus-Kubebe-től ejtettek el, még pedig hasonlóképen egy fiatal pásztor nem minden életveszélye nélkül. Itt egy széles völgyben három nyáj legelt. Hirtelen megjelenik egy leopárd és ráront egy visszamaradt kecskére. A fiatal pásztor abban a hiszemben, hogy idegen nagy kutya, félelem nélkül siet oda és pásztorbotjával kezdi döngetni az állatot. Erre ez elszalasztja zsákmányát és neki ugrik a fiúnak, ki maga elé tartott bunkójával távoltartja testétől, de egyik vállán és kezén mégis megsebesül. Eközben ő és a többi nyáj odasiető pásztorai kődobálás közben oly lármát csapnak, hogy a leopárd megfélemlítve lassan odébb áll. Egy puskával felfegyverkezett fellah abban a hiszemben, hogy viszály támadt a pásztorok között, szintén odasiet. De nemsokára meglátja a leopárdot; első lövése célt téveszt, a második is eldördül és az állat halálosan találva összerogy. Nemcsak leopárdot, hanem még gepárdot is lehet találni Palesztinában, ez utóbbit különösen óhaj: ősszel sorozunk. Tavasszal nem * soroz­hatunk, mert az ósdi módszer szerint és mére­tekben sorozni nem akarunk. Bevárjuk, mig a katonai reformjavaslatokból törvény lesz. Ez pedig őszig meg lesz, meg kell lennie, mert akkor már sorozni akarunk. Milyen rövidlátók vagyunk mi magyarok. Ujongunk örömünkben, mert a magyar álláspont Wienben győzött. Nem mernek tavasz­szal sorozni, ősszel soroznak. Örüljünk tehát, mert Wienben győztünk. Mi nem örülünk azon­ban semminek, hanem jelenben csak annak, hogy a kormány terminustalansága megszűnt. Az ellen­zék indefinitum nem obstruálhat. Ez is nagy eredményt jelentene a magyar politikában. Tisza István gróf leibzsurnálja az „Újság" kezd berzenkedni a kormánnyal szemben, sőt ujabb propozicióval áll elő. Azt mondja, hogy a kormány tűri az ellenzék diktálását, a véletlenre bizza a politikát és sorsára bizza az országot. Ha ez kor­mányzás, akkor egy segédgyakornokot is be lehet ültetni a miniszterelnöki székbe. Az, ha jobban nem, de bizonyára olcsóbban megcsinálja. Mi az „Újság"-ot eddig erősen munkapárti lapnak ismer­tük. Ez a színváltozás jelent valamit. Mi nem kutatjuk az indító okokat, mert olvassuk a fél­hivatalos cáfolatokat is. Ugy éljen a Szmetán feje, hogy a félhivatalosaknak igazuk van. Az igazság az nézetünk szerint, hogy a szél fordul és a kakas kukorékol, mert magára akarja vonni az emberek figyelmét. Mikor a boszniai okkupáció lett a poli­tika tengelyévé, akkor a felsőbb katonai körök úgy gondolták, hogy zeneszóval vonulnak be Boszniába. Mikor aztán már a magyar-osztrák külügyi politika a lébe került és belátta, hogy nem olyan lágy dió az okkupáció, mint amilyen­nek a téves információ alapján előre maguk elé képzelték, akkor elhallgatott a zene és mozgósí­tották a magyar hadtesteket. Igy történt aztán, hogy magyar vér szerezte meg Magyarországnak Boszniát. S ma azt a hirt hozza a szellő, hogy Boszniában minden osztrák módon formálódik át. Ma az olaszoknál szintén ismétlődik ez a komédia. Az olasz nemzet szertelen elbizakodottságában azt hitte, hogy a törökök és arabok az olasz név hallatára nyakukba szedik a lábukat és észnélkül fognak saját országukból kifutni. A hirek azt mutatják, hogy az olaszoknak itt is kemény diót kell feltörniök. Sokaknak betört már a foga ebbe a vállalkozásba s most úgy hallatszik, hogy az olasz véren meghódított tripoliszi tengerpart körül ott ólálkodik Franciaország, hogy a feltört dió ízletes gerezdjeit elkapkodja a győzelmi mámor­ban úszkáló kalóz politika elől. Ugylátszik a példa vonz. Magyarország még egyszer tanuja akar lenni annak, ami Boszniában történt. Most meg a kormány egész stratégiája abban csúcsosodik ki, hogy az ellenzék össze fog veszni és részekre szakadozottan meg fog futamodni a kormány akció elől. Ezen kormánytervnek az alapja mód fölött gyenge, mert a remény igen gyönge frázis. De mit is törődünk mi ezzel. Akit az Isten meg akar verni, előbb elveszi az eszét. Nekünk katholikusok­a Jordántól keletre. Az előző évben egy élőt ajándékozott a schönbrunni császári kastély állat­kertjének az itteni zarándokház előbbi rektora. Szép bundát szerzett e tavasszal a szent Pál múzeum. Egy gepárdtól származik, melyet egy beduin sejk ejtett el a Jordántól keletre. Meg­figyelte az állatot, amint épp egy gazellára vetette magát és hozzálátott az evéshez. Sikerült neki lóháton közeledni az állathoz. Egy pompás lövéssel a lóról leteríti az állatot és mivel lehetetlen volt magával cipelnie, legalább is a bundáját akarta zsákmányul. Sajnos, a koponya és a többi testrésze a ragadozóknak maradt táplálékul. A gepárdot a leopárdtól könnyen meg lehet különböztetni a foltok alakjáról, ha minden mástól el is tekintünk. A gepárd foltjai teljesek és meglehetősen szabá­lyosak, a leopárdéi ellenben rozetta alakban vannak felosztva. A fentebb emiitett leopárdok épp úgy, mint a palesztinai gepárdok más országok hasonnemü állatfajaival mindenben nem egyeznek meg. Ma­napság a meghatározásnak csak akkor van tudo­mányos értéke, ha valamely könnyen hozzáférhető múzeumnak van eredeti példánya a fejjel együtt, amelyen a jellegzetes különbségeket minden idő­ben meg lehet vizsgálni. Hihetőleg sikerül majd nemsokára a fentemiitett állatok fajait Palesztina számára is tudományosan megállapítani. nak nincs mit veszteni. Sokat semmi esetre sem, mert a guvernementális pártban mód fölött kevés barátunk van. Ki ennek az oka? Mi magunk. No persze, hogy mi magunk. * Nagy esemény történt a politikában. Justh Gyula 62 éves. Szép kor egy olyan ember­nek, ki a nemzeti küzdelemben mindig harcélben állott. Mi is gratulálunk neki, mint embernek, de mint politikussal szemben még ezen örvende­tes esemény alkalmával is foglalkoznunk kell. Nem akarunk mi visszatekinteni, hanem csak a jelent bíráljuk el. Kimondjuk, hogy Justh Gyula úrnak, mint politikusnak két balkeze van. Olykor­olykor a jobb lábát is felcseréli a ballal. Mi azt hisszük, hogy a mai áldatlan politikai harcnak is ő az oka. Ne gondolja azonban ezen kinyilvání­tott nézetünk dacára sem azt, hogy mi azért nem állunk a gratulánsok sorába, mert ellenkező párt­politikánk van, hanem azért nem, mert őszintéb­bek vagyunk, mint azok, kik a 62-ik születésnap alkalmából körülrajongták. Mi úgy érezzük, hogy a politikában a fogadalom aligha ér többet, mint a felköszöntő. A felköszöntőt pedig úgy karakteri­záljuk : fele hazugság, fele hízelgés és esetleg csak annyi az igaz benne, hogy az Isten éltesse. A felköszöntők alkalmával még ezen egyetlen való­ság is cseréplábon mozoghat, mert az ünnepeltet ki biztosítja arról, hogy az asztal körül vagy tisz­telgés közben nem találkozik valaki, aki titokban azt mormolja: „Pukkadj meg!" Mi tehát csak azt jelentjük ki, hogy hosszú életet kívánunk neki, mert szükség van arra, hogy az általa képviselt politikai irány megjavuljon. gj-j­Közgyülés. Pénteken, február 2-án tartotta az „Eszter­gom-Szenttamási és Vízivárosi Kath. Polgári Kör" a VIII-ik rendes közgyűlését a tagok számos rész­vétele mellett. A közgyűlés az elnöki megnyitóval kezdődött; Siposs Antal Félix tartalmas szép beszéd kíséretében foglalkozván a társalgási egyletek tör­ténetével, kijelentette, hogy az a legmesszebb időkre vezethető vissza. A régi keresztények még a ke­gyetlen césárok üldözése idejében is konventiku­lumokat, összejöveteleket tartottak. Valódi ősüknek tekinthető a szent Benedek által 528 ban Olasz­országban Monte-Casinon alapított rendház, ide jártak a keresztény ó- és középkor művészet és tudósai, de sőt még királyai is; mondhatni egész Európa művelődését innen dirigálták. Jeruzsálemi útja alkalmával pár évvel ezelőtt felkereste azt II. Vilmos német császár is és lutheránus létére a legnagyobb elismeréssel szólt a művelődés ezen régi váráról, az ott létező műkincsekről. Hasonló kaszinók voltak a középkorban a többi szerzetesek és barátok rendházai is. A mai modern értelem­ben vett egyletek őse, angol eredetű. A 18-ik századból származik. A kiubbok nemcsak szóra­kozás szempontjából, hanem a társadalmi élet irányítása tekintetében is fontosak voltak. Nem bántak épen keztyűs kézzel az ellenségükkel, ezt mondatja neve is. Club, mely annyit jelent mint bunkó. Hazánkban az első kaszinót a mult század 40-es éveiben gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar alapította. Mindjárt más' városokban is létesültek. A kath. körök még ezeknél is ujabbak. Ezeknek célja meghitt, bizalmas körben nyújtani nemes és olcsó szórakozást. Ezek után összetartásra, a kör érdekében való önzetlen közreműködésre kérte és buzdította a tagoRat. Az elnök szép szónokias beszédét zajos tapssal honorálták a tagok, mely után Gerley Denes titkár olvasta fel nagy gonddal összeállított jelentését. Ennek befejeztével Farkas Gyula pénztárnok ismertette a kör vagyoni állását, mely szerint az összes vagyon a házalappal együtt 4428 korona 83 fillért tesz ki. Számvizsgálók jelentése után Domaniczky József helyettes könyvtáros a könyvtár állagáról és működéséről tett magvas szavak kíséretében jelentést. Ezután a tisztikar a következőkép alakult meg: Közlelkesedéssel egyhangúlag Siposs Antal Félix képezdei hittanár lett újból • elnökké meg­választva; alelnökök: Bleszl Ferenc és Wiplinger Ödön dr.; titkárok: Gerley Dénes és Domaniczky József; a vigalmi bizottság előadója: Merényi Gyula; pénztáros : Brukács János; könyvtárosok: Fülöp Ferenc és Némethy László; háznagyok: Karácsonyi Sándor és Székely Mátyás; számvizs­gálók: Szoleczky János és Gabanitz Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents