ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-12-08 / 50. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. december 8. 50. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Busárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Az egységes ellenzéki párt. Esztergom, 1912. dacember 7. A kassai ellenzéki gyűlés a legnevezetesebb gyűlések egyike, nemcsak a résztvevők impozáns száma miatt, hanem főleg az ott megjelent vezérférfiak kijelentései miatt. Maga a népgyűlés hatalmas argumentumokkal való csatározás szintere volt, az utána következő bankett pedig a haditerveket alkotó vezérkari szállás benyomását nyújtja. Gróf Andrássy Gyula és Rakovszky István a néppárt alelnökének alakjai lépnek elő ott, meglepő nyilatkozataikkal. Parlamentünk s általában közállapotaink betegségének diagnózisát Andrássy Gyula gróf a parlamenti váltógazdaság hiányában látja. Azért a jelenlegi kormánytöbbséggel szemben egy uj egységes ellenzéki pártnak alakulását tartja kívánatosnak, majd „szükségszerűnek", majd pedig „elkerülhetetlennek". Csak a keresztülvitelét nem tartja még időszerűnek. Rakovszky István azonban nem akar Andrássynak tétovázó, várakozó álláspontjára helyezkedni. Ö, ki egy idő óta politikai szereplésében a visszavonultság jeleit mutatta, mintha csak az áldatlan közállapotok feletti meditáció foglalta volna le idejét, kilép a tettek mezejére, poharat emel Andrássy eszméjére s felkínálja az uj párt zászlaját Andrássynak. Felhívja őt, hogy vegye kezébe azonnal és meglátja, hogy az uj párt alakítása nem időszerűtlen. Ez a két fellépés bizonyára elég gondolkozási anyagot szolgáltat azok számára, akik a magyar politikát nemcsak azon szempontból tekintik, mely a mostani Tisza-Lukács rezsimé folytán állott elő, hanem egyéb, soha meg nem szűnő elvek szempontjából is. Andrássy szemei előtt az angol parlamenti élet szolgál mintaképül, ahol a parlamenti váltógazdaság tényleges, s ahol az egészséges állapotok nagy mérvben e váltógazdaságnak köszönhetők. De ha jól szemügyre vesszük emez angol példát, úgy meggyőződünk arról, hogy ott egymással soha össze nem egyeztethető alapelvek alkották meg a két váltakozó pártot. A liberalizmusnak ott is, mint mindenütt alapelve: korlátokat — legyenek azok történelmiek, érzületiek, vallásiak, vagy gazdaságiak — nem ismerő haladás a független ész társadalmának megalkotása felé; mig ezzel szemben a konzervativizmust — mely egyéb nevek alatt is feltalálható — a becses, szükséges, vagy felsőbb eredésü határok közti haladás alkotja, az emberi ész és szív, tehát az egész ember társadalmának kiépítése felé. S vájjon Andrássy gróf ilyen két pártra gondolt, mikor a parlamenti váltógazdaság eszméjével előállott? Micsoda világnézleti alapelveket szán az alakítandó ellenzéki párt részére a meglevő kormánypárttal szemben? Mert teljes váltógazdaságot csak két alapelvileg ellenlábas párt mellett lehet elképzelni. A természet is számos példával illusztrálja ezt. A mozgást csak a megállás, a hideget csak a meleg, a sötétséget csak a fény válthatja fel teljesen. Ezek igazi változások. Léteznek átmeneti változások is, amelyek a két ellentét összevegyítéséből alakulnak. Ilyen a langyosság. S vájjon ilyen langyos pártot akar Andrássy összetoborozni, amikor az uj párt feltételéül kitűzi, hogy abban „sem egy párt sem egy egyén politikai becsülete ne szenvedjen." Ha a mai ellenzéki pártok ilyen összevegyítése lebeg szemei előtt, akkor lesz ugyan két párt a parlamentben, de nem lesz igazi és elvi váltógazdaság, hanem legfeljebb részletváltozás. Elképzelhető, és létezik is, hogy ugyanazon világnézleti alapelvek mellett több párt is alakuljon, amelyek bizonyos modalitások, vagy bizonyos szervezeti, helyzeti kérdések miatt elkülönöződnek, vagy esetleg szembe is helyezkednek. De az ilyen pártok ellenlábas pártoknak nem tekinthetők, egymást alapelvileg fel nem válthatják, mert hiszen ugyanazon világnézleti elveket képviselik. Az ilyenek csak parallel pártoknak tarthatók. A néppárt és a ker. szociális párt világnézletük szerint csak parallel pártok. A munkapárt zöme, a függetlenségiek nagy része, maga Andrássy gróf és a szociáldemokraták világnézletük szerint nem ellenlábasok, mert hisz mindnyájukat a sok fokozatú liberálismus köti össze. Az is elképzelhető, s a valóságban is látható, hogy két ellentétes világnézlet egy pártban foglaljon helyet a világnézletre indifíerensen ható munkakörrel. De vájjon az ilyen párt teljesen egységesnek minősithetö-e? Kérdem, világnézletileg teljesen egységes párt-e akár a függetlenségi pártok, akár a munkapárt ? Addig egységes, amig a világnézleti szempontok nem nyúlnak bele élesen a munkakörbe. Ma pedig kimondotta gróf Andrássy, hogy az uj párt egységes párt is legyen és ellenzéki is vagy ellentétes a jelenlegi munkapárttal szemben. A munkapárt bevallottan is, de a valóságban is — talán kis kivétellel — liberális párt. Ha ezzel szemben igazán ellenzéki pártot akarunk, lehet-e azt szintén liberális politikusokból összetoborozni ? Lenne-e akkor igazán és teljesen ellenzéki pártja a munkapártnak? (Mikor az a legmélyebben fekvő alapelvekben, a világnézletben AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Jules Verne. Az elmúlt nyáron a francia egyetemen előadást tartott az egyik tanár a francia regény fejlődéséről a tizenkilencedik században. Szép felolvasása után tapsvihar zúgott fel, csak egy pápaszemes, csontos, sovány, paprikahaju angol miss nem nyilvánított tetszést, hanem mirnixdirnix oda lépett a tanárhoz és igy szólt: „Uram, ön nem is emiitette Franciaország legkedveltebb és talán legnagyobb iróját? „Hát ki legyen az — kérdezte a meghökkent tanár Mr. Malye. — „hiszen beszéltem Flaubert, Balzac, Stendhal, Daudet, Zola, Maupassant, Loti, France s. a. t. müveiről, még Dumasról, Suerről, Ohnet-röl s más kisebb kaliberű emberekről is tettem említést! Nem mellőztem senkit sem!" „De, mégis!" — rikácsolta a pápaszemes miss „Jules Verne-t kifelejtette, ő pedig kedvenc íróm." — A tanár feltalálta magát: „Vous avez raison, Mademoiselle csakugyan udvariatlanság volt tőlem, hogy kedvenc poétáját nem méltányoltam. Holnapi előadásomban csak ö róla beszélek s megmagyarázom, hogy miért nem tárgyaltam ma őt is. Remélem, meg lesz elégedve !" Malye tanár másnap szintén előadást tartott, amelynek egyedüli tárgya Verne Gyula volt. Verne !! Ha e nevet halljuk, visszakívánjuk boldog diákkorunkat s mély ábrándozásba merülünk. Újra bejárjuk az éjszaki sark rettenetes hómezőit s mivel tilos cigarettára akarunk gyújtani, hát jégbői formálunk gyűjtőlencsét! Jéggel tüzet gyújtani, nem felséges eszme-e az! •— Á felhők közt nyargalunk a következő pillanatban a hóditó Robur léghajóján, néhány perc múlva pedig Florida őserdőjében hallgatjuk az ingoványban hemzsegő alligátorok zaját. Majd pedig tenger alatt járunk, Nemo kapitány „

Nautilus"-án s gyönyörködünk az óceán hátborzongató szörnyein, a nyolckarú óriás polypokon, résztveszünk a kanadai franciák szabadságharcában s hirtelen csak ott találjuk magunkat egy kósza üstökösön, amelyen beszáguldjuk az egész naprendszert s „Boldog aj évet" kívánunk a Sziriusnak. De mind ez csak hadján. Tündöklő koronája az egész ábrándozásnak a „Két évi vakáció" — be jó volna az, — sóhajtunk, felébredünk álmodásunkból s fájdalommal látjuk, hogy bizony kivénültünk már Verne tarka világából. — Hü maradtam hozzá mégis, husz év óta olvasom regényeit. Rajongok ma is érte és velem együtt néhány millió diák az egész földön. Nemcsak az ifjúság, hanem a felnőttek nagy százaléka szivesebben olvas olyan könyvet, a melyből valamit tanulhat, amely tiszta erkölcsű és nagy idealizmust sugároz, mint valami agyalágyult naturalista szennyes büztákolmányát, vagy valamilyen hóbortos symbolista érthetetlen nyögéseit. Vernének milliónyi olvasója van, neve azonban nem szerepel az irodalomban. Miért ? Megmagyarázta azt nekünk az emiitett francia tanár. Á stilus teszi az erőt és Vernének nem volt külön egyéni stílusa, továbbá nem csatlakozott egyik irói iskolához sem, nem törte fejét tudós problémákon, külön csapáson haladt, nem tartozott az irói „céh"-hez, nem volt litterateur. Félválról nézte őt a kritika, de a hálás közönség kitartott mellette. Jules Verne kályhamellett ülő nyárspolgár volt, szinte csodálkozunk, hogy hőseivel az egész világot bejáratja, mig ö nem tett soha sem nagyobb utazást. Élete folyása nagyjában a következő : Keményfejü, vallásos, az ősi tradíciókhoz nyakasán ragaszkodó breton családból származott, Nantesban született 1827-ben. Fiatalkorában Párizsba került joghallgatónak, hátsó gondolata az irodalmi pálya volt. Mint egyetemi polgár tárcacikkeket irogatott minden feltűnő siker nélkül. Belekerült egynehány fiatal író társaságába, akik nem vártak valami sokat a csendes fiútól. A fiatalabb Dumas-val színdarabot irt, amely nem igen tetszett. 1860-ban novellát adott ki, amely feléje fordította Hetzel, elzászi származású könyvkiadó figyelmét. A címe: „Dráma a levegőben". Tartalma: „Egy léghajós felszáll léghajójával s akkor veszi csak észre, hogy más valaki is utazik vele, aki titokban belopódzott a kosárba, ez a látogató igen kellemetlen, őrült, életveszélybe sodorja a léghajóst. Egy csomó izgató jelenet után az őrült útitárs kiesik a léghajó kosarából." Ez a kis novella élénk, izgalmas és drámai kimenetelével új, szokatlan húrt pendített meg. Hetzel éles szemével rögtön olyan emberre akadt Vernében, aki öt új vállalatában segíthetné. Hetzel ép, erkölcsös, egészséges és hazafias irodalmat akart létesíteni a család számára, mert