ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-11-10 / 46. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. november 10. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség-, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A demokrácia kilengései. Esztergom, 1912. november 2. A külső után Ítélve nagyon gyakran csalatkozunk s ahelyett, hogy a dolgok és tények valódi állását megismernök, hamis ismeretekkel és meggyőződéssel telitjük lelkünket. Nem mindig az egyén a hibás, ha hamis szinben látja a világot vagy az emberi életnek egyik-másik mozzanatát, hanem jóformán okolni kell az embereknek ravasz törekvéseit, melyek folytán az események arculata egészen elváltozik, kedvezőtlenül változik. A jelenleg uralkodó eszmeáramlatok vagy épen politikai felfogások között tekintélyes helyet foglal el a nép uralmát és fenségét hirdető demokrácia, amely bár idő és hely szerint más és másképen maszkírozza is magát, a végcélja egy és ugyanaz: kormányzás királyok nélkül. Minél alkotmányosabb az ország kormányzata, annál inkább érvényesül a demokrácia, de a legvirágzóbb állapotban a köztársaság életében kellene feltűnnie, mert ez a melegágya. És itt térünk rá arra a furcsa körülményre, hogy a demokrácia külsője sem olyan, hogy belőle a belső értékét fel tudnánk becsülni s innen van, hogy bár mindnyájan azt szeretnénk, hogy az emberi méltóság az állampolgári jogok széles mezején minél fényesebben felragyogjon, még sem állunk be azoknak csapatába, akik a népuralmat széles szájjal hirdetik, de szük kebellel és marokkal osztogatják. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Helyreasszony. Irta: Csite Károly. Cser Bálint vállára emelte a zsákot, melyben három malac búcsúzkodott hangos visitással a háztól. Megindul aztán a gazda a város felé. Alig tesz azonban előre három lépést, visszafordul: — No, né! mindent megbeszéltünk, csak azt nem, hogy mennyiért áruljam őket a piacon . . . Hé, Zsuzsi, gyere ki csak. no! A konyhaküszöbön hatalmas termetű, piros pozsgás, tüzrölpattant menyecske jelenik meg: — No, mi a szösz? Még most is itthon van kend ? ! Látom már, ugy kell kitolni a házból. — Csak azt akarom még kérdezni, hogy ingyen adjam-e, vagy pénzért ezeket a jószágokat; — szól tréfásan a gazda. — Ostoba kend. Maga-magát odaadhatja ingyért is. Pénzt ugy sem ér. De a malacok darabjának öt korona az ára. Azon alul ne adja. Aki drágálja, az ne egyék malacpecsenyét. — Jól beszélsz; elmehetsz követnek. Isten ildjon! — búcsúzik a gazda. — Kendet is! — mondja Zsuzsi asszony s befordul a konyhába. Cser gazda másfél óra múlva a városba ér. Hét koronáért árulja a malacok darabját a piacon. Az éhes városi nép szidja, mint a bokrot s hat koronát ígérnek egy-egy malacért. Cser Bálint Az az egy bizonyos, hogy bármennyire is hangoztatjuk a franciák példája után a szabadság forradalmi jelszavait, az alkotmányosság még mindig csak bamba csecsemő korát éli s vele szemben ez abszolutizmus, az önkénybe hajló egyeduralom még mindig igen nagy hatással van a lelkekre, söt a szolgálni vágyás szenvedélye még velük születik az emberekkel s nem csak kényszerűségből, hanem hivatásos fanatizmussal hajtják bele az önkénybe a hatalmat. Példa rá nálunk Tisza István. S mivel a népjogok világa még erősen a csecsemőkor sötétjében botorkál túlságos számban akadnak szegénylegények, iparlovagok, akik az emberi lelkek ébredésének hajnalát a saját kapaszkodásuk vagy épen gonoszságuk takarójául igyekeznek felhasználni. Bizonyos, hogy a vezérek kinézése, hire és hirneve seholsem jó ajánlólevél a demokrácia megkedveltetésére. Nálunk Magyarországon a demokráciának két fajtáját különböztetjük meg. Egyik a fényes kávéházakban virágzik Budapesten s egyik-másik nem keresztény ügyvéd szereplési vágya hivta életre; a másik nem a fényes kávéházak, nem a vasalt nadrágok és az óraláncok árnyékában él és terpeszkedik, hanem a gyárak füstös légkörében, a kalapácsok zajában mozgolódik durva ruhában de félelmetes erőben. Mindenütt csak az a legnagyobb és legvisszataszitóbb szépséghiba, hogy a felpaprikázott tömeg élén nem vezérek, hanem hamis szinnel bemázolt arcú komédiások állanak, akik megjelenésükkel és kétes szereplésükkel, ha nem is az utálatnak és megvetésnek, de bizonyára a gúnynak és a nevetségnek teszik ki az általuk kiszínezett és talán másképen életrevaló eszméket. A demokrácia az alkotmányos életnek annyira ideális formája, hogy az emberek között az megvalósítható nem is lesz soha, mert ha csak a legkisebb önzés is keveredik beléje, ha az egyik ember érdeke egy fél lófej jel előzi meg a másikét, már meg van hamisítva, már nem érvényesül egyenlően a közakarat, hanem a kizsákmányoló furfang s a csalásból élő üzleti szellem üli orgiáját. A most élő köztársaságok élet jelenségeiből sem lehetne levonni a népjogok meghatározását, mert hiszen mig egyes klikkek, csoportok az önkénnyel határos szabadságot élvezik, a nagy tömeg, az országnak zöme a keserves elnyomatásnak jármában nyög. Ezért oly váltakozó az egész felfogásnak az élete a földtekének egyes részein s innen van az is, hogy a fogalmak egészen más tényeket fednek Amerikában, mint Európában, másokat Franciaországban és még inkább másokat a mi hazánkban és kivált Budapesten. Európának a mostani eseményei a fegyvercsattogások zajában oly képet mutatnak, amely az antimilitarizmusnak hódoló demokráciának teljes vereségét dokumentálja s vele szemben virágzik a régi módszer, mely a fegyverek élével térképeket rajzol s áttöri a néprajzi választófalakat. boldogan sodorint egyet-egyet a kese bajuszán, elereszti füle mellett a szidalmakat. Gondolván azon goromba közmondásra, hogy : Ebugatás nem hallatszik a mennyországba. Végre mégis enged a hét koronából, ilyen formán: — Tudja mit ténsasszony ? .. . Ne legyen se nekem, sem magának igaza: Hat korona ötven fillér az ára. Ismét ujabb szidalmak érik Cser gazdát, de az eredmény mégis az, hogy pár perc múlva mind a három malac bucsut mond a zsáknak s az atyafinak ötven fillér hiján husz korona üti a a markát. Tehát négy korona ötven fillérrel több, mint amennyivel tartozik az asszonynak elszámolni. Megvalljuk őszintén, hogy Cser gazda nem a legegyenesebb ember, már mint lélekben. Azon sincs ugyan holmi nagyobb ferdeség, hanem csak egy kicsi göröngy. Az ugyanis, hogy ha csak szerét teheti, nem számol el minden fillérrel az asszonynak. Most is azt a négy korona ötven fillér többletet külön választva amazoktól, a mellénye jobb felőli zsebébe csúsztatta s betért a legközelebbi korcsmába. Az ivóban már minden asztalt körülültek rikitópiros nyakkendős legénykék. Nagy zajongás közt kocintgattak s ürítgették poharaikat. Cser Bálint vissza akart fordulni az ajtóból, hogy más, üresebb csárdát keres megának. Egy csupasz halvány képű, tizenhét év körüli legényke azonban felugrott helyéről s nem eresztette. — Ide, bácsi, ide. Adunk mi magának helyet! Cser gazda elfogadta a meghívást s helyet foglalt a fiatal urak között. Versenyt ivott velük, mialatt azok világmegváltó eszméikről tartottak neki előadást. Cser Bálintnak tetszettek a hangzatos jelszavak. Egész tűzbe jött tőlük. (Izzasztotta a bor is.) Főleg a földosztást találta legkitűnőbb gondolatnak. — Szent igazatok van öcséim! — helyeselt nyomatékul a bal öklével is. Ugy megütögette az asztalt, hogy a fiatal urak boros poharai felborultak. (Övé nem, mert a kezében tartotta.) Ez az egyedüli szent igazság, amit ti hirdettek! Lám nálunk is ott a tömérdek grófi birtok. Mennyi jutna abból nekem is! . . . Erre aztán igyunk is egyet. Vagy nincs borotok ? . . . Itt az enyém, jut ebből nektek is. Igyatok! Hisz' ugy szeretlek benneteket, mintha a fiaim volnátok . . . Főleg téged, aranyszájú kölykem, te! — ölelte át azt a tizenhét éves, vézna elvtársat s úgy megszorongatta szegényt, hogy ropogott a csontja. S jobbról, balról megcsókolta, szúrós állát (jól kinőtt már a szakálla) hozzá dörzsölte nagy szeretetében annak a csupasz arcához. — Szebben beszélsz, te huncut, aranyszájú fickó, mint otthon a papunk! folytatta Cser gazda. — Le a papokkal is ! kiáltották erre az elvtársak. — Nincs szükségünk azokra az ingyenélő, népbolonditó csuhásokra. Nem igaz abból semmi, amit ők tanítanak. Nekünk pedig nem hazugság kell, hanem kenyér. — De bor is, meg hus is! szólt közbe nagy hangon a szocialistává lett atyafi. — Különben én is azt mondom: le a papokkal! Legalább nem kell fizetni nekik. Cser Bálint megvárta a délutáni nagy nép-