ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-11-03 / 45. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. november 3. 45. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség*, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A züllés útján. Esztergom, 1912. november 2. Az eseményekben megnyilatkozó fejetlenség és immoralitás feljogosíthatná a keresztény világnézet hirdetőit és harcosait arra, hogy a sok jóakaratú intés és kérlelés után a kárörvendés gúnyos mosolyával állják körül azt a megzavart, azt a fűhözfához kapkodó sereget, amely a liberalizmus eszméiből táplálkozó államtól, ettől a túlzók fejében megszületett jogi torzszülöttöl várják az emberek üdvösségét. Nagyobb hazugságot nem kiáltottak még eddig világgá, mint amikor a felfelé kapaszkodók megtették a népet „felséges népnek", a hatalom forrásának csak azért, hogy ettől az öntudatlan forrástól a tömegtől kicsikarják a hatalmat és a jogokat a politikai kalandorok s a saját tetszésük szerint táncolhassanak és tiporhassanak a mások, az egyesek, a társulatok, egyesületek és intézmények jogain s amig mindenki koldussá lesz körülöttük, ök maguk dúskálkodnak a vagyonban, a jómódban, a címekben, a tekintélyben és a kitüntetésekben. Nincs talán már oly picike község széles e hazában, amelybe el ne hatottak volna a népjogokról szóló elméletek hullámai. Nem a jó hir, nem a boldogitás eredményével és hatásával voltak a lelkekre, hanem ellenkezőleg, megtanították a kunyhójában zúgolódás nélkül meghúzódó igénytelenséget arra, hogy békétlenkedjék, rakoncátlankodjék s egy elérhetetlen célért mondjon le nemcsak lelkiismerete nyugalmáról, nemcsak nyugodt éjjeli álmáról, de egyszersmind hitéről és örök üdvösségéről is. Tagadhatatlan, hogy a zsupfedeles kis házakban olyan dolgok történnek, amik a falvak erkölcsi légkörében szörnyen stilszerütlenek, a lelki szörnyűségek kinézésével birnak s legfeljebb a világvárosok rendőri krónikáiban tudnánk elnézni az utálatnak bizonyos természetes megadásával. A lelki szörnyűségek mind a régi erkölcsi alaptól való elszakadást hirdetik s rámutatnak kíméletlenül a tényre: ezek a szegény emberek leszédültek a biztos útról s a népbolonditók karjaiban hánykolódnak és kínlódnak, mig csak a teljes anyagi és erkölcsi züllés után a börtönben nem végzik az életüket. Bizonyos, hogy a megmételyezésnek első sorban a szegényebb munkás nép van kitéve, mert vagy a kenyér, vagy a szórakozás utáni vágy viszi a demokrata eszmék és tanok földjére, a gyárak környékére. A munkás manapság már túlzó igényekkel lép föl. Ha találna is munkát a szülőfalujában, tovább megy, mert tetszik neki az utazás szabadsága, az ismeretlenségben felkínálkozó rakoncátlankodási alkalmak s az otthon semmiképen se látható és hallható újságok. Söt még ugyanezen okokból a vagyonnal bírók is elmennek próbálkozni s igy a szegények után megmételyezödik a többiek, a vagyonosok lelke is, akik már szavazati jogaik útján nemcsak a községek, de a megyék és az ország életében is szerepet játszanak, ha csak az atomok, a részecskék szerepét is. A kiforgatott lelkek azután abba a helyzetbe kerülnek, hogy ha gyermekeik lelki neveléséről van szó, vagy arról, hogy kit küldjenek a törvényhozás házába, a legnagyobb cinizmussal járnak el. A legérdekesebb azonban az egészben az, hogy a szociáldemokrácia által átgyúrt egyének, akiknek elvi álláspontjuknál fogva a jelen társadalmi és politikai rendnek, az osztályokon felépülő államnak hivatásos ellenségei volnának, a felekezetlen államot édes szülőik gyanánt tisztelik és készségesen odadobják halálra szorító karjaiba a népnevelést, gyermekeik nevelését, erkölcsét, lelkét s a nagyra becsült polgári jogokat. Innen magyarázható ki, hogy a mindenre képes politikusok minden ész és rátermettség nélkül egyedül az erkölcstelen vakmerőség segélyével mily tüneményes eredményeket és káprázatos pályafutásokat tudnak produkálni, míg az ország vagyoni helyzete teljesen felfordul, s jogainkon a hazai kalandorok és a külső ellenségek tipornak hahotázva és kárörvendezve. F. Egyről-másról. Oly annyira fölhagytam a politikával, hogy egész a mai napig a hírlapokat a „Gazdasági tudósítással" kezdtem olvasni. A világért sem ártottam volna be magam a mai csúfondáros politikába, legfeljebb a külpolitikába folytam be óhajommal, mint szenvedélyes börziáner, aki nem szántottam, nem vetettem, de az Isten különös gondoskodása folytán arathattam. Mint ilyen természetesen háborús párti voltam, de csak a buza árának fölemelkedéséig. Most már ismét csak a szt. békeszövetség tagja lettem. Mikor azonban AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Fiat pax in virtute tua. (Vaszary Kolos hercegprímás névnapjára.) Irta: Unger Lajos. Legyen enyhe szavam, Mint kis gyermekeknek halk szive verése, Mert ha O meghallja, Nem lesz nyugodalma, Pedig a nagy „Pax'-ot címerébe véste! Béke lágy szavával Ölelje körül Ót virágok hullása És susogja halkan, Énekelje dalban: Éljen Magyarország ősz hercegprímása! Virágok hullása Mint diadalzápor az útjait födje, Nagy útjait, melyek A hegyre vezetnek, Honnan látszik messze ... az ígéret földje. Nyolcvan év ez útját Szegélyezik áldón a világ árvái, Csöndes-vidám lelkek, Kiknek, mig szenvedtek, Szive nagyon tudott a Jézusért fájni. Ó Jézus munkása, Ki nemes kincseit a szivekből ássa S vissza százszor újra A sziveknek nyújtja: Üdvözlégy, magyarok ősz hercegprímása! Félre, ti vakok, kik Nem látjátok, mily nagy e kincs ragyogása! Ti nem láthatjátok, Mert napként tűz rátok! Éljen Magyarország ősz hercegprímása ! — Óh, de béke, béke! Legyen enyhe szavam, mint szivek verése, Mert ha 0 meghallja, Nem lesz nyugodalma, Pedig a nagy B

Pax"-ot címerébe véste! . . . Hullámzik az élet; De a tenger fölött nyitva pihen szived, Mindig nyitva-tárva Ez a csodabárka, Hogy mint Noé, odamentsed tieidet. — . . . Óh, ha majd sokára Kikötsz ama hegyen, hol vár a Nyugalom, S majd elfogja bánat Szavunkat utánad, Keresünk sóvárgón az őszi utakon: Akkor áldj meg minket, Hogy mint Te a béke országába higyjünk, Hol mécsei égnek Csöndes öröklétnek . . . S titkos rejtelmeit fürkéssze majd szivünk Akkor, mint az Isten Az ősi vizekre, boruljon ránk lelked Hajnali sugara, Hogy ezt a bús, árva Magyarország népét az égbe emeljed ! De addig dicsérjen Magas trónusodnál álló hódolatunk! Ezüstöt, aranyat A szivünk nem adhat Csak szeretetünk van : szeretetet adunk ! Jó Atyánk, maradj csak A jótékonyságnak első fejedelme, „Primus Princeps," akit Az ész el nem vakit, De a szive vezet csodás győzelmekre ! A jóságos Isten, Aki Téged nekünk adott, magyaroknak, Fizessen meg neked: írja be nevedet Oda, ahol fönt a csillagok ragyognak! * Béke lágy szavával Ölelje körül Ot virágok hullása És susogja halkan, Énekelje dalban: Éljen Magyarország ősz hercegprímása!