ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912
1912-07-28 / 31. szám
XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. július 28. 31. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1912. július 27. — A hajdudorogi magyar püspökség-. A pápai breve után az apostoli király rendelkező szava hivja életre a magyarság uj bástyájául azt a gör. kath. püspökséget, melyért nemes harcát évtizedeken át vivta a vérben, szellemben, érzésben és törekvésben színtiszta magyar görög katholikusság. Örömtüzek fölcsapó lángjai gyúlhatnak ki a magyar szivekben. Mert uj erők acélos ökle segit keményen fogni azt a kardot, amelyet fáradtan tart már a nemzetiségek sürü támadásaitól meglankasztott turáni kéz. Mert válságos, nehéz bonyodalmak felhői kavarognak fölöttünk, amelyek már fojtogatják az ezeréves hitet harcálló erőinkben. Mert súlyos idők vigasztalanságában küldi felénk az apostoli király e rendelkezése azt a tudatot, hogy többen vagyunk, erőink nem fogynak már, a nemzetiségek közé ékelt magyarságot nem fogyasztja többé a románság. Azt jelenti ugyanis a pápai breve és az apostoli főkegyúr intézkedése az uj püspökség felállításával, hogy ezentúl megszűnik az a tudatos, szünet nélkül való támadás, amely ellen minden védekezés lehetetlen volt. Idegen nyelv, idegen szellemben nem fog vetni többé a magyar lelkek szántóján. Erdély szélein élő magyar testvéreink nem lesznek elvágva többé tőlünk. Az „elnémult harangok" fájó tragikuma nem facsarja már el szivünket. A nemzeti imádság ünnepi dallama fölzeng végre a magyar szót nem ismerő templomokban, amelyekben évszázadokon át zokogtak a magyar lelkek. Lekötött erők szabadulnak föl; védelmi harcot vivó karok állnak az általános nemzeti érdekek szolgálatába; a magyarság ritkuló sorai közé uj zászlóaljak állnak. Kipróbált seregek. A „pro libertate" lobogói látták őseiket. Megvan bennök a kitartás, nem ismerik a fegyverletételt. Eddig külön hadosztályban vivták guerilla harcukat. Most végre egyesülnek a fősereggel. Nem is mérlegelhető ma még, mit jelent e tusákban edzett sereg bevonulása a mi hadsorainkba. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA, Uti emlékeim. Közli: Pauer Károly. VII. A Hotel Keyser-ben Három óra 20 perckor indultunk el Doverből és 5 óra 10 perckor már London főállomásán a Charing Cross-on voltunk. Leszállva a vonatról a düsseldorfiakkal együtt felültem az autóra és elvitettem magam a Hotel Keyser-he. Öt perc alatt ott voltunk. A Hotel Keyser London egyik legnagyobb szállodája, körülbelül 700 szobája van. Főleg németek látogatják. Maga az épület négy emeletes s a Themse folyóra néz. Hatalmas kapuja előtt három díszruhás portás áll állandóan s kalauzolja a vendégeket. Az egyik angolul, a másik franciául s a harmadik németül beszól. Minket természetesen a német szólított meg. Kérdezte honnan jöttünk s mily sokáig akarunk tartózkodni a városban. A düsseldorfiak azt mondották, hogy egy hétig szándékoznak itt maradni, én ellenben — rövid lévén már a terminus — csak másfél napot jelentettem. — No sebaj •— mondja barátságosan a portás — másfél nap alatt is mindent lehet látni, de csak automobilon. — Helyes — mondom — akkor még ma délFelelős szerkesztő: R0LKÓ BÉLA. A bennök felgyülemlett vágyuk résztvenni az egész magyarság faji és kultúrharcaiban —• most egész odaadással küldik majd sortüzeiket a bástyáinkat vívókra. Eddig nélkülöztük őket: lefoglalták az önvédelem nehéz harcai. Uj kimeríthetetlen erőforrások nyílnak meg velők és bennök az egész magyarság számára. Győzelmek hosszú sorozata fog beszélni fajunk megújult életerejéről. Ezt érezték az uj püspökség felállítása hirére a románság egyházi és világi vezetői. Harcaik vereséget szenvedtek. A királyi szó elnémítja a vad támadások üvöltő hangjait. Szent István koronájának viselője a meggyöngült magyarság számára épített uj bástyát. És arról öblös ágyuk dörgése fog zengeni nemsokára. A hazátlan demokrácia. Istenért és hazáért! lelkesítette minden időben a magyar honfit a békének derűs napjaiban s a csaták vészes fergetegeiben; ez adott a harctereken erőt a lemondásra hitvesről, gyermekről, családról; ez nevelt annyi hőst, acélozott annyi szivet, edzett vasakaratot, törhetetlen kitartást tatárhordák, törökcsordák feltartóztatására, ez mentette meg nemcsak Árpád örökét, de Európát a nyugati kultúrának s adott uj erőt Mohács s százados török rabságok után. E két szó után mondhatta csak Széchenyi: Magyarország nem volt, hanem lesz. S a nagy elődök korcsunokái demokrata jelszavak alá rejtve s a szociális eszmék nevében kiáltják a mult idők felé: Isten ellen, haza ellen! S ha töltik függne egy népnek pusztulása, pedig nekik kiáltaná: Magyarország volt, de nem lesz. A szociáldemokratia feltűzte zászlajára a hazaárulás jelszavát. után megtekintem a British-muzeumot és holnap a többi nevezetességeket. Készen volt a terv. A portás rögtön bevezetett bennünket a hatalmas bureau-ba. Sok hivatalnok dolgozik itt állandóan, mert ahol 700 szoba áll a vendégekrendelkezésére, ott bizony nagy ám a forgalom. Megkapom a szobám számát: a 348-ük. számú II. emeleti szobát. 348! Tyhű az áldóját, ily magas számú szobában még nem aludtam életemben. Már úgyis egészen elbűvölt a hatalmas város, pedig csak 5 percig vitt ide az auto, s már is a 348-ik számú szobát adják !... No ilyet még nem tapasztaltam .. . Odavezetnek az egyik lifthez. Mert tetszik tudni nem egy lift van ám itt, hanem három, azért irom, hogy az egyikhez. A „lift kalóz" megnyomja a gombot s egy pillanat ott vagyok a II. emeleten. Kinyitják a szobát. Elképedek... Micsoda finom szalon !... Micsoda bútorzat... s a függönyök ... a mosdó ... a tükör!. .. Remek szép és csinos volt itt minden. A szobámat tehát már láttam, de az árát még nem. Pedig ez is érdekelt volna egy kicsit, sőt talán nagyon is. Mindegy, gondoltam, két éjszaka nem a világ! Már csak 100 schillinget nem fognak követelni érte. Egy kissé rendbe hozva a ruhámat, óvatosan lépkedtem a szobában, nehogy orra bukjam, mert a szoba parkettje itt is olyan fényes volt, mint a brüsszeli városház nagytermében. Kár hogy Haase bácsi nem jött el ide is, mindjárt mondta volna: Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Busárovits Gusztáv kön- <>•kereskedésében. Emberek, akik egy boldog gyermekkor és gondtalan ifjúság után annak tudatára ébrednek, hogy magyarok, jogtalan keserűségre nyitják meg szivüket hazájuk iránt, lelketlen agitátorok, zavarosban halászó demagóg népvezérek bujtogató sugallatára. Nem tudják miért, de beállanak annak a nagy összeesküvő társaságnak a kötelékébe, amely csak a hazát ócsárolni, Istent káromolni tanit. Ha hazátlanok az idegenből ideszakadt, otthonukban dolgozni nem akaró, itt a magyar munkás verejtékéből élö demokrata bujtogatok, az még érthető, de a magyar munkás, kinek büszkén kellene magát magyarnak nevezni, nagyszerű őseivel dicsekedni s annak öntudatával élni, hogy atyáink szerezték és tartották meg e hazát, a magyar munkás pedig verejtékével épiti és virágoztatja tovább; hogy ez a munkásság sem akarja ismerni hónát, ez érthetetlen! Hazafiasság és hősiesség: megvédeni a hazát, ha kell élet és vér árán, de ugyanolyan értékű hazafiasság: felvirágoztatni a hont kalapácscsal s pörölylyel. A szociáldemokrácia pedig, mint a világba taszított idegenszerű és beteges utópia, a nemzeti mult teljes megtagadásával a hazaszeretetet vad nacionalizmusnak, a honszeretet talaját, a vallást pedig sötétségnek merészeli nevezni. De hát miért kell a világot boldogítani akaró szociáldemokrátiának hazátlannak és istentagadónak lenni? Szükséges az egyén jólétéhez az, hogy az egész világ boldogulási köre legyen? Különösen a munkás nincsen-e arra utalva, hogy fix ponthoz kösse magát, ahol munkája gyümölcsét élvezze. Már az — Minek az a tükör itt a falon, hiszen a padlóban is látom a pofám !... Egy szép antik óra is ketyegett a falon, az íróasztalon pedig szebbnél szebb képeslapok állottak rendelkezésemre. Mikor már teljesen készen voltam a kis toilette-rendezéssel, bezártam a szobát és kimentem a folyosóra. Keresem a liftet, de nem találom. Megyek tovább, keresem a lépcsőt. Azt sem találom. Azt a kutyafáját, hát merre kell itt most lemenni? Végigjárom az egész folyosót, a 183-ik szobától kezdve egészen a 300-ig, de lépcső, lift sehol. Egyszerre csak ott terem melletem az egyik szobalány. Angolul szólít meg. Természetesen én németül feleltem. Szerencsére tudott valamit németül is. Egészen másfelé vezet és csenget. A „lift kalóz" nyomban megjelenik. Végre nagynehezen lejutottam a földszintre. Szinte megizzadtam, annyit járkáltam összevissza a szőnyeges folyosókon. Kérdem a portást mikor lesz a vacsora. — Nyolc után kezdődik az ebéd — mondja tiszteletteljesen a német. Nyolc után az ebéd? — Tyhű, azt a máját, hát itt 8 után fogunk ebédelni ? . .. De nagyszerű lesz, hát mikor lesz a vacsora ? Vagy talán itt nem is ebédelnek a leberetvált arcú angolok ?... Nem vetettem többé ügyet az ebédre, hanem kértem őt, hogy legyen szives egy automobilt rendelni, hogy még a délután folyamán megtekinthessen a hires brit muzeumot. A portás elővette rézsípját és fütyült egyet.