ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-07-28 / 31. szám

amerikai kivándorlottak 90 percentje is, mint a boldogulás hajótöröttjei sóhajtoznak megtagadott hazájuk után s boldogok, ha visszajöhetnek szülőföldjükre. Az ipar és kereskedelem igenis lehet nemzetközi, de az annak szolgálatában álló népek nem; sőt minél fokozottabb mértékben hozzájárulnak az ipari és kereskedelmi élet fejlesztéséhez, annál erösebben kifejlik bennük nemzetiségük öntudata. Kereskedelmi érdekek, vagy ipari előnyök pl. az angol vagy a német nemzet életében létfeltételekké válnak, melyek a nemzetnek haladásával, vagy romlásával kapcsolatosak. Egykor a háborúk voltak sok tekintetben azon tényezők — mint a létért és a megélhetésért folytatott harcok — melyek a nemzetiségi vonásokat kiélezték. Ma az ipari szorgoskodás az, — mint a létért való küzdelem háborúk és harcok nélkül való békés módja, a haladásnak és a meggazdagodásnak legbiztosabb eszköze — mely a nemzetek határát megjelöli, féltékeny gonddal őrizteti és a haza fogalmát erőteljes módon kidomboritja. És épen az ipari és kereskedelmi munkásság akar e természetes folyamatnak gátat vetni nemzetközi jelszavak hangoztatása mellett?! Akkor a nemzettestben a szociáldemokrácia csak mint beteges tünet jelenhetik meg, melynek sorsa egy erőteljes, egészséges nemzetben csak a megsemmisülés lehet, gyenge népben pedig a nemzet halála. Hogy most nemzetközinek hirdeti magát a szociáldemokrácia s a hazát lomtárba való fogalomnak tartja, ezt sem természetes meggyőződéséből kifolyólag, hanem gyengeségének tudatában teszi. Gyenge, mert a tettek mezején csak júniusi vörös csütörtököket tud bemutatni a rombolás és pusztitás keretében; a lármában kitűnőnek bizonyult öblös szája, de destruktiv irányzatánál fogva egyéb tekintetekben csütörtököt mond; atheistikus és elérhetetlenül communistikus elvei produkcióra képtelenné teszik. Be nem vallja, de érzi veleszületett gyengeségét s ezért polypként nyújtogatja szipolyozó karjait az ország határán túl is segítségekért s hogy elfogadják ott nemzetközinek, itt hontalannak mondja magát. De jutna csak a hatalomra, akkor, amint elárulja most a hatalomért, úgy kizsákmányolná a hatalommal a megtagadott hazát. Zaehratka József. Rögtön ott termett az autó. A soffőr elővesz egy cédulát, amelyen angol nyelven voltak kinyomatva a város nevezetességei. A portás kezembe nyom egy irónt, hogy húzzam alá azt a | helyet, amelyet meg akarok tekinteni. Kezembe veszem a soffőr céduláját s látom a cimet: The Sights of London. (London látnivalói.) Miután aláhúztam a British-muzeumot, felültem az autóra s London legszebb utcáin keresztül robogva, leszálltam a múzeum előtt. Ä British-Múzeum. Az automobilt másnap reggel V28-ra odarendelve a „Hotel Keyser"-hez, beléptem a british-muzeumba. Legelőször is a gyönyörű előcsarnok lepett meg szebbnél szebb szobraival, gobelinjeivel és freskóival. Az angol festészet és szobrászat remekei itt vannak kiállítva. Egyik-másik szobornál tiz percig is időznek a látogatók, oly mesteri azok alkotása. Az előcsarnokból a múzeum óriási könyvtárába kerültem. Sok szép, nagy könyvtárt láttam már életemben, de ilyent, mint a minő az angoloké még soha. Egy millió kétszázezer kötet könyvet tartalmaz ez a világhírű könyvtár, melynél nagyobbat, gazdagabbat sehol sem találunk. Azután a kéziratok gyűjteményét tekintettem meg. Az egyes iratok természetesen üvegszekrényekben vannak elhelyezve, többi között itt látható az alexandriai kódex, valamint Home— A drágaság. Mindennap találkozunk ezzel a rémes szóval és mindennap érezzük azt a nyomasztó gondot, amit e szó jelent. Drágaságról panaszkodik a földmives, a kereskedő, a hivatalnok, a tőkepénzes éppen ugy, mint a szegény zsellér ember vagy gyárimunkás, pedig oly sok pénz van ma forgalomban, amennyi eddig sohasem volt, oly nagy a kínálat piacon és kereskedésben, amilyen eddig nem volt. Mi lehet akkor mégis az oka annak, hogy igazat adunk a panaszkodóknak, gondolkodunk komolyan arról, hogy miképen lehetne a bajon segíteni? Ha igazat is kell adnunk a drágaság feletti panaszoknak, tényként kell megállapítani azt, hogy azok a panaszok a társadalom különféle fokozatain nem egyenlő mértékben nyomasztók; nem pedig azért, mert a kéz kezet mos elvével fogva egyes társadalmi osztályoknak módjuk és alkalmuk van arra, hogy éppen az emelkedő drágaságra való hivatkozással mintegy rekompenzálják magukat, azaz amit elvesztenek a vámon, megnyerik a réven. Igaz, hogy végeredményben ezeknek nincsen tevőleges hasznuk az árak emelkedéséből, de viszont kárt sem szenvednek. Ilyenek a földmives, iparos és a munkás osztály. Ezekre nézve a drágaság tulajdonképen nem jelent helyzet változást, csupán azt eszközli, hogy a közvetítő eszköznek a pénznek nagyobb forgalmat ad. A földmives ugyanis, ha emelkedik az adója, ha az életfenntartáshoz szükséges cikkeket magasabb áron kénytelen beszerezni a kereskedőtől, felemeli a terménynek árát is. Természetesen ez az áremelés is a közvetítők kizárásával válhatik egészségessé, mig ha számításba a közvetítőket is felvesszük, akkor a haszon ezek zsebében marad. A kereskedő, a napszámos hasonlóképen cselekszik és a végeredmény az, hogy a drágaságról ezek nem mint nyomasztó megélhetési gondról beszélhetnek, hanem csak korjelenségről. Van azonban egy társadalmi osztály, amely semmiképen nem vonhatja ki magát a drágaság okozta gondok alól, ez a: hivatalnok osztály és általában mindazok, akik évi fizetést élveznek meghatározott mennyiségben. Itt van a legnagyobb baj azért is, mert a fizetés nem emelkedik, mig a legszükségesebb fogyasztási cikkek pedig naprólnapra drágábbak lesznek és a fődolog, hogy az igények is emelkednek olyannyira, hogy már-már nem tudják azokat kielégíteni. Ennek pedig az adósságcsinálás a következménye; az igy lekötött hivatalnokosztály elveszti függetlenségét, nincs ellentálló képessége és bekövetkezik az a züllés, ami szegyenitője minden tekintetben a magyar középosztálynak. Szomorú tapasztalás, hogy a törvénybe ütköző cselekedetek közül, amelyek a rendetlen vagyonszerzésre vonatkoznak, legnagyobb részben ebből az osztályból kerülnek ki. Már pedig ezen segíteni kell, mert ez a jelenség nem esetleges, nem a véletlen müve, hanem egy még nagyobb romlásnak ma még halvány előjele. De mikép lehet itt segíteni ? Csakis ugy, ha leteszünk az urhatnámságról és a régi magyar ros Iliásának és Odysseájának egyik legrégibb másolata (kópiája) is. 'Említésre méltó továbbá IV. György király I ajándéka: a Kings Library nevű értékes könyvtár, melyben 80,000 kötet könyv van közszemlére téve, köztük igen szép diszkötésü művek. A könyvtár után következnek az u. n. Gallery-k: a római és görög szobrászat remekei. Nem számláltam meg a termeket, csak annyit tudok, hogy mig ezeknek a galleryknak a végére jutottam, alaposan kifáradtam. Legnevezetesebb a Roman Gallery (Angolországban talált tömérdek sok római régiség), továbbá First Graeco-Roman Room (számos eredeti római szobor), a Mausoleum Room, mely a halikarnassi mausoleum maradványait tartalmazza. A maradványokat Newton fedezte fel és pedig 1852-ben. Igen értékes gyűjtemény még a Sepulchral Monument Room (római és görög síremlékek), továbbá az assyriai és phoeniciai szobrok és emlékek gazdag gyűjteménye. A Phoenician Room Karthago, Cyprus, Phoenicia és Palestina művészetét örökíti meg. Ebben a gyűjteményben látható az u. n. moab kő is, melyet F. Klein fedezett fel 1886-ban, mikor Moab földjén járt. A kövön hosszabb felirat látható Mesa, Moab királyának korából, ki Omri, Achab és Achazia zsidó királyok ellen harcolt. Az u. n. Assyrian Transept-hen még a Kr. előtti 720-ik esztendőből származó tárgyak is láthatók, hasonlóképen az Egyptian Central Saloon-h&n is. közmondás lesz vezérelve minden családnak: nem kell tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takaró ér. Ellenkező esetben nem találunk módot majd az anyagi, utóbb pedig az erkölcsi egyensúlynak a helyreállítására. Házasság és a szabad élet. Filosophia és pedagógia, művészet és irodalom alig végzett valahol eltérőbb erőpróbákat, mint a házasság és az érzelmek problémái körül. Pro és contra vonulnak fel a modern sexualtheoriák és a jajongó élet számára a vélemények útvesztőin keresztül keressük a boldog kijutást. Positivizmus és demokrácia, erkölcs és érosz jár a házasság szentélyében és kinál gyógyulást. Ennyi orvos közt a modern ember behunyt szemmel mozog arrafelé, amerre a vére, ösztöne és életismerete hajtja. Nem kér irányítást a tradicionális igazságoktól és nem ragadja meg az életrendezéseknek utópiás álmát. Tisztában van a maga erkölcsi, fizikai és gazdasági természetrajzával, épen ezért fél a házasélettől is. Rómának lex Julia és lex Papia-Popea-beli kora manapság is kisért. Szégyen lesz lassan férjnek és nagyobb szégyen apának lenni. Ez a felfogás, mely degenerál egyént, társadalmat és nemzetet, tápláló erejét a gyakorlati élet gyakorlati és ethikai viszonyaiból meriti. Az első ok az, amit uton útfélen a „drágaság" cimen hallunk hangoztatni. Az élelmiszereknek, ruházatnak, lakásnak, világitásnak napról napra emelkedő drágulása nincs arányban a kereső osztály fizetésével. Áll ez különösen a társadalom azon munkásaira, akik nem kézzel, hanem szellemi munkával szerzik kenyerüket. Tisztviselő, hivatalnok, tanitó stb. fizetésemelése nem tart lépést azzal a munkatöbblettel se, melyet 20—30 év óta különféle cimen a társadalom eme intelligens munkásainak vállára raktak, meglevő munkakörük mellett, — annál kevésbbé vonható méltányos arány az életfentartáshoz szükséges árucikkek drágulása és a fizetés emelkedés között. Szomorú paradoxon, de a kultúra kikiáltott aranykorában drágább a marhahús, mint az emberhús. A kenyér drágul, de a dolgozó, izzadó ember vére olcsóbbá lesz. Ezért az intelligencia proletárjai inkább tengetik életüket a legénylakás hideg négy fala között, semhogy megosszák a hitvessel, vagy a családdal azt a kevés kenyeret, amely maguknak is kevés. Inkább egyedül húzzák az élet jármát, semhogy többed-magukkal álljanak egy emberöltőre a nyomor szekere elé. A házasságtól való félelmet fokozza az a körülmény is, hogy a modernkor asszonya — kevés kivétellel — nincs tisztában a megélhetés nehézségével. Komolytalanságnak, könnyelműségnek, vagy nem tudom minek nevezzük azt a divatkórságot, amely a kisvárosi hivatalnokocska feleségében is benn van. Minél nehezebb az élet, annál inkább fölébred a nőben a hiúság, a felRövid lévén az időm, csak ugy futtában tekintettem meg az egyes termekben elhelyezett tárgyakat. A végén még az egyptomi múmiákat és a hatalmas pénzgyüjtemónyt bámultam, azután egy-két percet töltöttem a múzeum nagy olvasótermében (Reading Room), melynek hatalmas üveg- ós vaskupolája bámulatra ragadja a szemlélőt. Aki itt olvasni akar, a főkönyvtárostól kell engedélyt kérnie. Sok ezerért nem adnám, hogy sikerült valaha ilyet is látnom. A világ jeles művészei, rógiségbuvárai, történettudósai, szobrászai itt találkoznak mind. Jegyzeteket készítenek az egyes tárgyakról, a szobrászok és festők pedig az igazgatóság engedélyével kópiákat csinálnak az eredeti leletekről. A múzeum megtekintése után felültem a villamosra és egyenesen a Hotel Keyserbe vitettem magam, hogy este 729 órakor „megebédelhessek." Az esti „ebéd". A Keyser szálló három nagy étterme egészen megtelt vacsoráló vendégekkel. Alig kaptam már helyet. Végre az egyik német fecskefarkú pincér egy le nem foglalt kis asztalhoz kalauzolt és elhozta az étlapot. Elképedek, mikor látom azt a sok-sok angol ételt . . . Hm ! . . . Hát ezt ón itt most mind végigegyem?... Este l

/z9 órakor?... Hisz akkor vége az alvásnak?! Nézem az ételeket, de egyet sem értek belőlük, mert angolul vannak a lapon jelezve. Legfeljebb csak annyit tudtam kivenni a hosszú