ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-06-23 / 26. szám

nélkül aláveti magát a párbaj kényszerének, de akad-e közöttük akár csak egy is, aki ezt azért teszi, mert a párviadalban ügyének logikus, avagy morális megoldását látná? Szó sincs róla. Egyszerűen hódol egy értelmetlen, de megrögzött szokásnak, amelyet könnyebb követni, mint negligálni. Ha a politikai becsületnek a magánbecsülettöl, vagy mondjuk a politikai legazemberezésnek a magánember legazemberezésétől való megkülönböztetésében sem kellene egyebet látnunk, mint ilyen társadalmi babonát, — vagy ha mindenki, nyilatkozók és passiv szereplők, úgy tudná, úgy érezné ilyen esetekben, hogy itt tuiajdonkép csupán az enyhítésnek egy konvencionális alakjáról van szó, amely egyszerűen ezt akarja mondani: amit mondtam, a politikai szenvedélyek viharában ejtett szó volt és nem azzal a súllyal bir, mint egyéb körülmények között, — az egész dolog nem érdemelné meg a tintát. 'Ámde itt nem formáról, hanem lényegbeli felfogásról van szó, mert ezek a nyilatkozatok a szószerinti értelem elfogadtatásának pretenziójával tétetnek és azzal a meggyőződéssel, hogy igenis lehet valaki politikai viselkedésében gazember, aki egyébként megkülönböztetett becsülésre érdemes, derék úriember. Ez a logikát és morált egyaránt feje tetejére állító felfogás pedig, ép mert komolyba vételt pretendáL rászolgál a komoly cáfolatra. Vizsgáljuk hát, milyen gyökerekből burjánozhatott fel az itt megtámadott nézet? Szinte önként kinálkozik az első feltevés: a politikai morálnak Macchiavelli szerinti felfogásából. Macchiavellinek, mint annyi más nagy írónak, legértékesebb tanítását csak kevesen ismerik, de közhellyé vált rémséges elve, mely szerint a politikában csak a cél szorul igazolásra s a jónak felismert cél érdekében válogatás nélkül alkalmazható bármily eszköz. Hogy ez az elv kárhoztatandó-e, vagy sem, az nem tartozik az itt tárgyalt kérdéshez. Bizonyos azonban, hogy Macchiavelli előtt és után számosak politikájában ráismerhetünk, viszont még nem akadt gyakorlati politikus, aki nyíltan proklamálni merje. De még ennek az elvnek a posványából nézve is logikai képtelenség marad a politikai és magánbecsület közötti megkülönböztetés; mert ha hive vagyok az elvnek, semmiképen sem találhatom az annak alkalmazásával csinált politikát becstelennek, irányítottam figyelmüket. A végén még az Oltáriszentségről, a szent áldozásról s az igazi istenfélő, jámbor keresztény életről mondottam egyet-mást s Isten segítségével befejeztem a missiót. Minden egyes szentbeszéd után litániát tartottunk. Elimádkoztuk a lorettómi litániát, elénekeltük az Antiphonát, a Tantum ergo-t, a Grenitori-t s részesültünk az áldásban. A litánia alatt a plébános s káplánjai mindig asszisztáltak nekem, a mi nagyban emelte a missió fényét és rendkívül megörvendeztette a munkásokat. Összesen 672-en járultak a szentségekkez, akiket mind magamnak kellett meggyóntatnom, mert a remscheidi papok nem - értenek tótul, a munkások pedig nagyon keveset tudtak németül, ugy hogy még a munkavezetők és felügyelők sem mertek németül gyónni, hanem inkább engem kerestek fel. A missió Pünkösd szerdájának reggelén ért véget, tehát ezen rövid idő alatt kellett 672 munkásnak a szent gyónását meghallgatnom. Alig volt szabad pillanatom. Pünkösd vasárnapján pl. már korán reggel V20 órakor ültem be a gyóntatószókbe s gyóntattam 6-ig, 6—7-ig miséztem és megáldoztattam vagy 400 hivőt (nagyobbrészt remscheidi német hivek voltak, köztük sok iskolásgyermek és a kath. kórház apácái) V28—11-ig ismét gyóntattam, 11—12-ig prédikáltam, 12—l-ig meggyóntattam még az utolsó szentmise után ott maradt munkásokat. Délután 4 órakor mondottam a második szentbeszédet és 5 órától kezdve x

/29-ig folyton gyóntattam, sőt még a vacsora után is, vagyis 9—11-ig. Másnap reggel 725-kor már ismét talpon kellett lennem. ha pedig visszariadok az elvtől, feltétlenül el kell ítélnem azt, aki politikája érdekében gaztettre is képes, még pedig nem mint politikust, hanem épen mint embert. Példával talán élesebben megvilágítható ez az állítás : Aki a kártyaasztalhoz ül s ezzel a kártyamorált elfogadja, mit sem szólhat, ha ezen morál korlátai között kifosztják; megrovásra csak annak lehet joga, aki le sem ült játszani, ép mert elitéli a kártyamorált. Ez viszont ítéletével nem a játékosokat mint ilyeneket sújtja, hanem az egyéneket, akik játék utján kizsákmányolják egymást. * * * X versenyistálló tulajdonosról kisül, hogy lovaival a tisztességbe ütköző módon manőverezett s ezen a réven, mások károsodása árán, tetemes pénzbeli nyereséghez jutott. Amikor ez megállapítást nyer, Y úr X-et gazembernek deklarálja. Később azonban in optima forma kijelenti, hogy ő a meggyalázó kitételt X úrnak csak versenyistállója és fogadásai körüli eljárására érti, egyébként személyében X urat kifogástalan gentlemennek tartja, aki csak lóversenyileg gazember. — Komolyan vehető-e Y úr viselkedése ? Hallom az ellenvetést: a példa rosz, mert itt az érintettnek nyilvánvaló érdeke forgott szóban, tehát nem állitható a politikai indító okokból cselekvő mellé. Jó. Mutassák meg a politikust, akinek viselkedéséből érdeke, énje ki van zárva. Nem kell anyagi, vagy a legközönségesebb hiúság által támasztott érdekekre gondolnunk, bár sajnos, ezek is irányították már nagynevű politikusok tetteit is. De tekintsünk el ettől teljesen. Hatalom, a legmagasabb kegy sugárzása, népszerűség, elismertetés, siker, boszu, önigazolás és mindaz az el nem sorolható eredmény, amit az emberi hiúság, gyöngeség, talán önérzet tetteinek jutalmául a maga számára kívánhat, vájjon lehetőnek tüntetik-e fel a teljesen önzetlen, kétségtelenül érdektelen cselekvést? Ilyen értelemben érdektelen politikus nincs. Ha volt, egy volt, de az rég a kerepesi sírkert mauzóleuma alatt pihen. Hisz ha az emberek kizárólag csak anyagi érdekeik szolgálatában vagy köznapi hiúságukat követve cselekednének elitélendő módon, akkor a fundált, nagy vagyonok urai, a társadalom ormain állók között csak színtiszta jellemeket találhatnánk. Kell-e bizonyítani, hogy nem igy van? Hisz az örökölt gazdagságban, dús javaik biztos élvezetében élőket, ha csak nem par excellence üzletVagy 100 munkás várt már a gyóntatószék előtt. Ilyenkor van az embernek világos fogalma az igazi missióról. Bár rendkívül igénybe vettek a munkások s nagyon ki voltam merülve, mégis nagy lelki örömmel teljesítettem minden egyes kötelességemet. Igen jó benyomást tett mindenkire a munkások komolysága, a missión való pontos megjelenésük, a szentgyónáshoz való buzgó készülésük s dicséretreméltó viselkedésük. A remscheidiek nagyon megdicsérték őket, főleg a templomban való példás jámborságuk nyerte meg tetszésöket. Még egy figyelemre méltó jelenséget kell megemlítenem, mely mindnyájunkat meghatotta s bizonyította a missió sikerült voltát. Ugyanis tudomásomra jutott, hogy egyes remscheidi tót munkások még mindig szeretik a pálinkát. Valamikor a tót felvidéken ez volt az egyetlen italuk a vizén kivül; megszokták a méreg élvezetét s káros szenvedélyüket itt, a porosz városban is folytatták. Ezen szerencsétlen emberek ellen nagyon kikeltem a szószéken, mikor a mértékletesség erényéről szónokoltam. S ime, az utolsó litánia után egyszerre önként, saját elhatározásukból kifolyólag fogadalmat tettek az Oltáriszentségben jelenlevő Ur Jézus előtt, hogy többé pálinkát nem fognak inni! Nagyon meghatott e jólelkű munkások erős elhatározása. Ily sok lelki örömet élveztem Remscheidben ! Egyik-másik jelenség annyira meghatott, hogy bizony könnyezésre indított. Pünkösd hétfőjén d. u. 5 órakor a remscheidi kath. legényegylet nagytermébe hivtam a munkásokat. El is jöttek mindnyájan. Itt egy emberek, vajmi kevéssé izgatják a pénzkérdések, köznapi hiúság szülte ambíciójuk pedig már születésükkel kielégítést nyert. Tagadható-e mégis, hogy ezek között is vannak becstelenséget elkövetők. Ezek cselekvésének rugói ezerfélék lehetnek s gyakran teljesen felismerhetlenek. Ha azután ezek a rugók egy irányban hatnak olyanokkal, amelyek helyes vagy helytelen, de sokak által elfogadott megítélés szerint a közérdek irányában fejtenek ki nyomást, előáll annak veszedelme, hogy az egyéni érdek teljesen eltűnik az előtérben álló közérdek mögött. A cselekvés politikai lévén, az ezen sorokban támadott felfogás alapeszméje szerint a cselekvő magánegyénisége felelőtlenné válik, mert hisz politikája őt csak politikailag diffamálhatja. Minthogy pedig a politikai arénában történteket más-más látószögből szemlélők a cselekvésnek más-más rugóit látják vagy sejtik, lehetetlen valamely politikai irány, magatartás vagy cselekmény egyforma megítélése. "Ezzel eljutottunk annak a felismeréséhez, miként fejlődhetett ki a politikai életben — a macchiavellizmus teljes félrevetésével is — az a képtelen felfogás, mely szerint a politika gazságai nem abszolút gazságok, amelyek az egyénhez tapadnak, hanem csak relativ gazságok, amelyek elkövetőik egyéniségét hófehéren hagyják. Ez a következtetés azonban mit sem ér. Ha ugyanis a politikai cselekedetek s a mögöttük rejlő jellemek felől elfogulatlanul ítélni rendkívülien nehéz és kockázatos dolog, ebből csupán az következhetik, hogy az ilyen ítéletben rendkívülien óvatosoknak, tartózkodóknak illik lennünk, de semmiképen sem az, hogy miután már akár alaposan, akár elhamarkodottan Ítéltünk, ezt az ítéletet fából való vaskarikává tegyük, kimondván, hogy az nem vonatkozik az elitéltnek személyiségére, csak épen politikai cselekedetére vagy magatartására. Felséges logika, amely szerint valaki, mint politikus a hatalom pénzen vett bérence, de a kaszinóban kifogástalan gentlemen, a másik a hatalom által elvakított dühöngő őrült, noha magánszemélyében mindenkinek jogait aggódón tisztelő, megfontolt és mérsékelt, a harmadik szolgalelkű lakáj, noha egyébként önérzetes úriember, a negyedik a nemzet és alkotmány gaz megrontója, kinek egyéni hazafiasságában azonban ki sem mer kételkedni . . . * * * kissé közelebb akartam fórkőzni a szivükhöz. Tudván ugyanis azt, hogy a szegény munkások nagyobbrészt olyan vasgyárakban dolgoznak, a hol sok a szociáldemokrata munkás, akik majdnem mind protestánsok, jónak láttam a keresztény szocializmusról is egyet-mást tudomásukra adni, hadd tartsanak ki hiven az Isten ós a haza mellett s ne esküdjenek fel soha a vörös zászlóra. A nagynevű és boldogemlékű Ketteler mainzi püspök életéből mondottam el egy részletet. Kettelert ugyanis egész Német- és Poroszország bámulja s a remscheidi munkások is sokat hallottak az ő szociális munkásságáról. Ketteler még csak falusi plébános volt, a mikor Frankfurtban a forradalmi mozgalmak dúltak. A nép barrikádokat emelt és fegyverkezett, közben pedig két előkelő férfiút meggyilkoltak. A két ember temetésére sok nép gyűlt össze és közóhajra Ketteler mondotta fölöttük a gyászbeszédet. A halottakra mutatva azt mondta, hogy az áldozatokért nem a nép felelős és nem a nép hibás, hanem a közöny, mely a néppel nem törődik és a nép hamis vezérei, kik a népet félrevezetik. Es ha ma a nép rabol, pusztít, lövöldöz, vagy tüntetések közben ablakokat ver be, ezért se hibás a nép, hanem a társadalom közönye, és a népet félrevezető ^vezérek, kik a nép közé furakodnak. A népért dolgozni, keresztény és szociális kötelesség. Minél több valakinek a földi java, vagy szellemi gazdagsága, annál nagyobb kötelessége a népért munkálkodni. És ebben a gondolatban kifejezzük a szociális eszmét. Ellenfeleink a szociáldemokraták nagy ve-