ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-05-26 / 22. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. május 26. 22. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Pünkösdi megújulás. Esztergom, 1912. május 25. Az egyház közel kétezer éve harsogja az ö szószékéről minden pünkösd napján az emberek szivébe: „Ne oltsátok ki a Szentlelket." (I. Thessz. 5, 19.) Mert bölcsen azt tartja, hogy a világ nemcsak anyag. Erőit nem csupán a mechanizmus hajtja. Napsugárnál is nagyobb és felfoghatatlanabb finomsággal átjárják az anyagot a szellemiség realitásai. A mechanizmus kerekeire transzmissziós szíjak módjára rátapadnak titokzatos lágysággal s még ellenállhatatlanabb erősséggel etikai hatalmasságok: lelkiismeretesség, áldozatkészség, megértő és segitö szeretet stb., melyek nélkül nincs igazi haladás, előrejutás, hanem visszaesés, vagy legföljebb tespedő megállás. A vonaton nemcsak a gőz feszítő ereje röpíti előre az utasokat, hanem egyszersmind inkább a vonatvezetönek az utasok jóléteért remegő lelkiismeretessége, amely nélkül kész veszedelem volna rábízni magunkat az őrülten száguldó vasparipára. Nem csupán az Óceán hullámai és a hajó gépei irányítják az embert idegen földrészek partjai felé, hanem az utasok életét a saját szemevilágánál is többre becsülő kapitánynak virrasztó felelősségérzete, amely nélkül a világ csodájának kikiáltott hajó-óriás is világraszóló, fájdalmas tromfot kap a kószáló jéghegyektől és alattomos sziklazátonyoktól. Minthogy pedig ma nagyon is kevés van belőlük, ezen etikai erők híjján majdnem azt kellene mondanunk, hogy a modern kultúra voltaképen kultúraellenes. Mert amennyit halad előre önerejéből, ugyananyAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A vén svihák. Forró kánikulai meleg volt; az égen egy fikarcnyi felhő sem látszott, olyan tiszta kék volt az égboltozat. A poros dobrovai országúton vágtatva száguldott két feketés paripa könnyű homokfutóval. A kocsiban barna képű úrforma férfi ült s szemeit behunyva ugy tetszett mintha szunyókálnék. A szerb népviseletü gúnyába bujtatott kocsislegény nagy ostorpattogások közt nógatta gyorsabb futásra az amugyis széllel versenyző tüzes méneket. A kocsis néha hátrapislantott a szemére mélyen lehúzott kalap alól a gazdájára, aki azonban még mindig behunyt szemmel ült a kocsiban. A bánságban hires nevezetű fiskális volt- a szunyókáló ur. A kliensei csak vörös rókának hivták a furfangossága és ravaszsága miatt; különben pedig Mikovics Milán volt a neve. A város székhelyén, a törvényszéknél volt mára kitűzve egy nagy pere; s most annak eshetőségein töprengett. A száguldó lovak egyszerre csak hátrahőköltek. Még egyet-kettőt ágaskodtak s aztán mint valami földbe ásott cövek mozdulatlanul álltak meg az országút egyik fordulójánál. A szerb koFelelös szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. nyira veti hátra a technikának semmiféle erejével meg nem zabolázható anarchia. Egy kapitány azzal biztatta ugrásra katonáit : előbb a szivetekkel ugorjatok át. (Azaz necsak eszetekkel morfondírozzatok a távolság felett, mert a számító ész ugyanannyira rántja vissza a kantárt, amennyire nagynak látja az akadályt.) Ha a szivetek már odaát van, a test majd könnyen utána megy. A mai világból, kultúrából pedig épen ez hiányzik: nincs szive. Nincs nagyot akaró s mindent legyőző, mindent megértő és kielégítő szeretete. Hiányzik belőle az a szeretet, melyről M. Ebner von Eschenbach azt állítja, hogy „legyőzi a halált." Csakhogy a közönséges emberi szeretetet minden kis közbejött szeszély megölheti. Magasabb helyről jövő szeretetre van tehát szükségünk, hogy legyőzzük csakugyan a kultúra halálát. Ezen magasabb helyről jövő szeretet hiján olyan a mai kultúra, mint a csökönyös ló: se előre, se hátra menni nem akar. De inkább megy hátra, mint előre. Mert nem él elég intenzitással az áldozat szelleme, minden szüntelen kialszik a gyárak füstje, minduntalan megáll és összegabalyodik a politikai élet gépezete. Az etikai erőket nélkülöző kultúra csak ahhoz ért, hogy a kedves, jótevő szent Miklósok alakját undok, ijesztő krampuszokká gyúrja át. Még azt is elcsúfítja, amit Isten szépnek alkotott. Mert felsőbb erők helyett csak magában bízik, Münchhausen báróhoz lesz hasonlóvá, aki saját hajfonatánál fogva akarta magát kirántani a mocsárból. Abból a mocsaras, kulimászos állapotcsis rosszat sejtve leugrott a bakról s a futástól tajtékozó lovak előtt megállt. Nem kellett neki soká keresni a hirtelen megállás okát. Az ut szürke porában egy kalimpázó alakot vett észre. Azt hitte először, valami kóbor eb vonaglik haláltusájában, de ahogy egészen odaért, nem kis csodálkozással látja ám, hogy nem is kutya, hanem egy picinyke gyerek. Ott hentergetozött a bokáig érő országúti porban s rekedten visítozott. A kocsis babonás lévén, fölkapta a csöppnyi rugdalkozót s vitte a gazdájához. Mikovics ügyvéd ur észre se vette, hogy a kocsi áll, de azt se, hogy a kocsisa mit tart a kezében a kocsi mellett, ő még mindig a nagy pörön gondolkozott. . — Téns fiskális ur kérem átossággal mit tegyünk evvel a kis poronttyal? — ébreszti fel a gondolkodó urát. Mikovics felrezzen e szóra, felnyitja a szemeit, először majd kiugrik ijedtében a kocsiból, de utóbb mosolyra derül az arca. Jó jelnek vette a történteket. A kis porontyot szépen betakargatták mindketten s azután az ur odatette maga mellé az ülésbe és mint valami dajka, vigyázott rá. Nagy öröm érte Mikovics urat. Megnyerte a fél milliós pört, amely után busás perköltség ütötte a markát. Boldogan összecsókolgatta a Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. bői, mely a mindenség kezdetét jelzi, az irás szerint az Űr Lelke segítette ki a világot, aki ott lebegett a Tohuvabohus vizek felett, mint a madár a fészke felett s melegítő szeretetével szépséget formált az alaktalanságból, életet teremtett az élettelenségböl. Ugyanezen jótevő Lélekért sóhajtozik pünkösd napján az egyház isteni jegyeséhez : küldd el Szentlelkedet és újjászületünk s megújul a föld szine. Egyszer már megújította a föld-színét, hozott kitartó akaraterőt és lágy szeretetet az apostoloknak és követőiknek. Az első pünkösdkor beváltotta Jeremiás által tett igéretét: „Vas oszloppá, ércfallá teszlek téged". (Jerem. 1, 28.) Hasonlóképen valóra váltotta Ezechiel szavát: „Húsból való szivet adok nektek." (Ezech. 36, 26.) Ércből alkotta őket, hogy ellene állhassanak minden veszedelemnek és a halállal is dacoló állhatatos kitartással hordják szét a világba a Szentléleknek az egész föld szine megújítására hivatott kegyelmeit. S ugyanakkor húsból is alkotta őket, hogy a szeretet gyöngédségét se nélkülözzék világot reformáló apostolkodásukban. Midőn a Szentlélek leszállt, egy sokaság verődött össze. Hallják a zajt, hát összegyülekeznek. Mily sokaság ez? A szentírás igy nevezi: „megzavarodott sokaság". Véleményük nagyon is elütő. Egyik rész azt mondja: „mi ez?" Mások meg gúnyolódtak: „megrészegedtek", t. i. az apostolok. Pedig nagyon is józanok: íme a zavarodott sokaság. Bizonyos idő múlva másfajta sokaságot is látunk, rendezett, nyugodt sokaságot, melyben minden egy célra irányul, „ahol egy sziv és egy lélek van." Amaz csakhamar öldököl és gyereket és azután amint lehetett, rohant haza, egy szomszédos szerb faluba. Otthon a gazdasszony, mert még nőtlen volt az ügyvéd ur, nagy szemeket meresztett a kis jövevény láttára. Mikovics ur szép rendben elmondta az egész dolgot a megtalálástól végig a per megnyeréséig. No de most már Mikovics ur meg a gazdasszonya is azon töprengtek, mit csináljanak a kis poronttyal, mert hogy otthon nem tarthatják, mit beszélne a falu szája! Megegyeztek végül abban, hogy a kis leányt Mikovics ur beadja valami jófajta zárdába, költségeket majd ő fedezi, miután egészen gazdag lett a milliós pör megnyerése után. Benn a zárdában nevet is adtak neki, mert se vezeték, se kereszt neve nem volt. A protokóliumba beírták: Dobrovai Irén, nevelteti: Mikovics Milán ügyvéd. És az eset után az időgépen lepergett husz év. Sok idő ez már azoknál, akik közel érzik már a sir száját. Mikovics ur haja is őszbe kezdett vegyülni. Hogyne! Hatvan év nagy idő ! De azért termete és alakja még daliás maradt, csupán az arcvonások változtak el kissé. Ügyei és sorsa irigylésre méltók voltak. Leggazdagabb és legfélelmesebb alak volt Bánságban. De Mikovics ur eme nagy gazdasága mellett nem volt boldog. Nem volt