ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-01-30 / 5. szám

A szociális politikai tevékenység gyönyörű zöld mező, telve virágokkal. A szociális munkást Örömtől könyező szemek hálája fogja mindig kisérni. Magyarország igen rászorul erősebb mentő politikára. A magyar nép nagyon szegény és folyton szegényedik. Vele szemben a zsidófaj túlságosan elhatalmasodott. Egész járásokon át utazhatunk és a birtokokat mind zsidókézen találjuk. Fájó szívvel hallja az ember, mint mondja a zsidó bérlő a dolgozni akaró magyarnak: „Ha a belüket húzzák utánnam, akkor sem adok idevalónak munkát." Ezt az elbizakodottságot 48 és 67 meg nem töri soha, de megtörheti az erőteljes és öntudatos szociális politika. Meg lehetne rendszabályozni a nagybirtokok bérbeadását is. Talán azokat a kényelmeskedő főurakat, kik a birtokból csak a készpénzt várják, sokszor csak azért, hogy minél előbb elkártyázzák, rá lehetne szorítani, hogy tessék komolyabban venni az életet és gazdálkodni. Ahol a birtokosok maguk gazdálkodnak, mindenütt jobba munkás helyzete, mint ahol a zsidó bérlő üti fel sátorát. A nemzet jobblétének, vagyonosodásának számtalan forrását lehetne megnyitni erős, törtető szociális politika által. Legyen ez a politika merev és küzdő, nem alkudozó és 50 °/o-os, mert akkor vége van. A jelenben — nem ismerve a jövőt — nem fog vajmi rohamosan terjedni az új keresztény párt, mert a magyar középosztály, kezdve ott, ahol az embernek csak 2 krajcár van a zsebében, elvből ellensége minden szocializmusnak, mivel a demokrácia ostobasága diszkreditálta nálunk a szocializmust, de igenis a néppárt kebelében szeretnők kifejlődve látni az erősebb, pezsgőbb szociális politikát, hogy ez a párt a magasabb, középés alsóosztályt is ki tudja elégíteni. Széchenyi gondolata az volt: legyen Magyarország először gazdag, azután magától is független lesz. Tehát nem 48, nem 67 teszi Magyarországot boldoggá, hanem az anyagi megerősödés. Széchenyi nem volt 48-as, mert a 48-tól megörült, nem volt 67-es, mert 60-ban meghalt, de igenis a legnagyobb hazafi volt. A legnagyobbtól pedig tanulnunk kell: és ő szociális politikát hirdetett. Dobjon el a néppárt minden sablont; legyen benne 48, 67. szociális irányzat nyilt kérdés és akkor győzedelmesen fog előhaladni. Giesswein ker. szocializmusa, az Alföld 48-as pártja mind úgy szerepeljenek, mint az egységes néppártnak — lehet a neve más is, mint a „Néppárt" újságnak máris más lett a neve — szervei s akkor a keresztény restauráció óriási lépéssel fog előhaladni Magyarországon. — Mizériák a tanitói fizetések körül. Nem azt az igazságos panaszt akarom ismételni, hogy az 1907-iki fizetésrendezési törvény különbséget tesz tanító és tanitó között, többet juttat az állam morzsáiból az állami, mint a hitvallásos tanítóknak, hanem magának ennek a tényleg éltős finom, jó volt és amellett nem is nagyon drága. Két napi ott tartózkodásomért — leszámítva egy ebédet, melyet az előbb emiitett ismerősömnél fogyasztottam el — 21 koronát fizettem. Természetesen az italon kivül. Tekintve azt, hogy Abbáziában mindjárt az ünnepek után kezdődik a téli idény, amikor mindennek az ára majdnem 100%-ra szökik fel, az étkezés és a szállás meglehetős olcsó volt. Szinte csodálkoztam rajta. Délután úgy négy óra felé végre elállt az eső. Abbázia üdülő vendégei mind kijöttek a partra. Csak úgy nyüzsgött a sok Izraelfi a tengerparti korzón. A hölgyek nem röstelték a vizes járdán való sétálást. Akárhánynak jó sáros volt már a szoknyája, de azért ott feszelegtek a parton és fixirozták az idegeneket. Öt óra lehetett, amikor felültem a villamosra, hogy meglátogathassam lkában üdülő jó barátomat, Számord Ignác esztergomi óvónőképzőintézeti igazgatót, ki torokbajára jött ide enyhülést keresni. Az u. n. ,,Priesterheim"-ban (papi otthon) volt szállva. Szép, igen ízlésesen berendezett és meglehetős nagy terjedelmű villa ez, melyet szent Vince leányai, a gráci anyaházhoz tartozó kedves nővérek gondoznak nagy szeretettel és lelkiismeretes pontossággal. Télen kevesebb vendég tartózkodik e szanatóriumban, nyáron azonban 27—30-an is felkeresik. Minden üdülő papnak van egy kis szépen bebútorozott szobáeskája, reggel minden vendég misézhet a kedves kápolnácskában, melynek főoltára fölött az Immakulata vezett fizetéskiegészitésnek keserves kálváriájáról szól az ének, mig végre a tanítók zsebébe kerül. A törvény szerint a tanitó előre fizettetik havonta, s minden hónap elsején fizetése esedékes. S vájjon megkapja-e minden hónap elsején ? Soha . . . Ha igen kulans a magy. kir. adóhivatal, mint például (minden hizelgés nélkül legyen mondva) az esztergomi, akkor is 8—10-ike felé jut a tanitó havi fizetéséhez, hát a hol meg azt mondják: „tessék csak beküldeni a nyugtát, majd ha ráérünk, kiküldjük a pénzt", bizony ott a tanítóknál elseje nem egyszer 15-ére esik s addig táplálkozhatnak •— reménységgel s biztathatják kosztadóikat, hogy „jó pénz" — csak várjanak. Igaz, hogy a kultuszminiszter nem igy kontemplálta a dolgot, azért megengedi, hogy már az előző hónap 25-én láttamozhassa az iskolaszéki elnök a nyugtát s elsején tovaröpithesse az adóhivatal a pénzt, — de hát, ha nem lehet. Tessék csak elsején, vagy másodikán betekinteni az adóhivatalba (betekinteni mondom készakarva, mert bemenni életveszéllyel jár), mi tárul szemeink elé? Az összes hivatalnoksereg jön fizetéseért — mert elsején esedékes; a közelebb lakó tanítók jönnek fizetésükért, mert esedékes s szorongnak, várnak reggeltől délig, délutáni pénztárzárásig, mert hiába, egyszerre csak egy nyugtát likvidálhat az adótiszt s egyszerre csak egynek fizethet a pénztárnok, tehát 40—50 et egymásután kiszolgálván, fizikai lehetetlenség, hogy a postára is feladja 40—50, vagy 100 otthonmaradtnak pénzét, hogy legalább 2-án, vagy 3-án megkaphassák. Miért? Mert midőn a kultuszminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértőleg elrendelte ezt az új fizetési módozatot, az illetékes faktor egyetértőleg, vagy egyet nem értöleg elfelejtette a megszaporodott munkákra a munkaerőt is szaporítani s igy most ugyanannyi adóhivatalnok háromszor, négyszer annyi munkát elvégezni kénytelen — volna, ha birna. Igaz, hogy maga a tanítóság kívánta azt igy, hogy ne legyen kitéve az iskolaszéki elnökök „zsarnokoskodásának" — de bizonnyal nem gondolták, hogy igy üt ki a „felszabadítás", mert tényleg a mostani állapot sérelmes. Azelőtt félévenként felvették az iskolaszéki elnökök az egész összeget s igy elsején néhány lépésébe került a tanítóságnak s kezében volt a fizetése. Lehetséges, hogy voltak itt-ott kellemetlenségek — engedjük meg, hiszen az iskolaszéki elnökök is emberek, de nem volt a rendetlenség intézményes és általános, mint ma. E. K. Politikai apróságok. Khuen, mielőtt a t. Házban bemutatkozott volna, sorra vizitelte a pártok elnökeit, hogy kidomboríthassa a politikai udvariasságot. No jó I mert van szive. Ugy illik, az dukál, hogy a politikai élet porondján játszó gyermekek kellő időben remek szép képe díszeleg. A főoltártól jobbra és balra még egy-egy oltár van a kápolnában, úgy hogy egyszerre hárman mutathatják be a szent mise-áldozatot. Van az otthonban egy közös ebédlő, olvasóterem és társalgó is. Az egész épület magas fák között terül el és pedig közvetlenül a tenger partján. Nyáron kellemes fürdőhelyül szolgál e sziklás partrész, melyet hatalmas hullámok csapkodtak aznap este, mikor az otthon hozzátartozó részeit szemléltem. Minden rekonvalescens oltártestvéremnek a legjobb lelkiismerettel ajánlhatom e kedves otthont, ahol a buzgó, rendkívül szorgalmas és igen előzékeny apácák a lehető leggondosabb ápolásban részesitik a vendégeket. Mondhatom, Őszintén sajnálom, hogy nem itt szálltam meg. De megígértem a főnöknőnek, ki igen tiszteletreméltó, szerény, müveit és kedves nő, hogy ha legközelebb e vidékre vetődöm, okvetlenül itt fogadok szállást, a Priesterheimban. Számord barátom igen megörült látogatásomnak. Torokbaja már javulófélben volt s a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott úgy a házirendről, mint a gondos ápolásról. Elmondta körülményesebben is az otthon előnyeit, de mindenre már nem emlékszem. Annyit tudok, hogy az eltartás és az ápolás diját meglehetős olcsónak találta. Finom és ízletes ozsonna után, melyet maga a főnöknő hozott be Számord barátom szobájába, barátságosan diskuráltunk. Ott volt főegyházmegyénk egy másik derék papja is, Szabó János, megérthessék egymást. Ezt nevezzük mi kulisszatitkoknak. A nagy nyilvánosság azonban csak azt látja mindebből, hogy a felborult helyzet dacára nincs nagy baj, mert korrektül és udvariasan megyünk neki a legvadabb háborúnak, mely valaha az országban garázdálkodott. # # * Kossuth visszatért elemébe. Felcsapott újságírónak. Eddig a lapja támogatta őt, most ő támogatja a lapját. A sok támogatásban erős lesz a nemzeti ellenállás és a politikai becsület. Ez is valami. Valami különösen most, mikor még Khuen sem tudja, hogy vájjon van-e a markában valami. Azt mondják, hogy van: királyi kézirat a ház feloszlatására; a belügyminiszteri szakreferensek kimutatása a választó kerületekben felléptetendő óliberálisokról; az osztrák és hazai kulisszatitkok csekjei, felkínálkozó levelek azoktól, kik főispánok szeretnének lenni az uj rezsim alatt. A 48-asok váltig meg vannak győződve, hogy ezek értékkel birnak ugyan, de angolna természetűek. Minél jobban szorongatja Khuen, annál hamarébb kisiklik markából a hatalom, illetve a gournementalis többségi párt. Khuen és Andrássy abban megegyeznek, hogy a közel jövő harca háború lesz a 67 és a 48 között. Azt azonban száz ember sem tudja, hogy melyik oldalt boldogítja a győzelem? Ha a nemzetet megkérdezik, de nem választással, akkor az azt fogja mondani, hogy neki már mindegy. A 67-es alapon éppen olyan veszedelembe került az alkotmány, mint Kossuth apánk fiának a kezében. A nemzet ma már bizalmatlan a pártok iránt s attól mód fölött fél, hogy a pártok torzsalkodásának a nemzet issza meg a levét. Széltében beszélik már az egyszerű emberek is, hogy rothadt már nálunk a politikai élet. Itt volna az ideje, hogy egészségesebb pártalakulások összhangja állna sorompóba az osztrák invázió ellen, De hát az elv, az elv a fő és nem a haza sorsa! Itt fekszik a kutya, mely erősen ugatja a holdat, mert attól fél, hogy a koncot eleszi előle. Egy riporter meginterjúvolta az uj miniszternéket és az égig magasztalta azokat. Jó helyen tapogatódzik, mert a nő, még ha milliószor nyilatkozik is, hogy politikával nem foglalkozik, mégis vezet. Az újságírónak pedig a finom női kezek irányítása mindig igen kedves, különösen akkor, mikor napirendre esik az évi szubvenció kérdése. Ebből az interjúból egyet megtanuljunk, azt, hogy a majdnem miniszterelnök lett Lukács László pénzügyminiszter úr ö nagyméltóságának a kedves kis felesége bécsi származású s hogy nem birja jól a magyar nyelvet. Evvel az osztrák politikai szeretkezés és a nagy alarm Lukács László mellett kellő világításba került. De azért az aszszonyok politikával nem foglalkoznak, hanem csak zsurjaikon egészen csendben végzik azt, mit férjeik a zöld asztal mellett elhatároznak, az ujságfővárosi hitoktató, ki szintén egy kissé üdülni jött ide, e balzsamos levegőjű tengerparthoz. Fél hét órakor hagytam el e kedves otthont, miután meleg kézszorítással és forró öleléssel búcsúztam el két jó barátomtól. Felültem a villamosra és vagy 20 perc múlva ismét Abbáziában termettem. Röviden megvacsorálva s a többiek példáját követve, kimentem én is sétálni a partra. Az idő kellemes volt, vagy 14 fok meleg lehetett. A tenger fodros tükrén üstökös gyanánt messze tündöklött a fiumei világító-toronyból minden 15 másodperc után jövő egy-egy fénysugár. Teljes óráig bámultam e fenséges jelenetet, elgondolkodva a parton. Este kilenckor elvégeztem még hátralevő zsolozsma imámat, mely után álomra hajtám fáradt tagjaimat. Ki voltam merülve, de hogy is ne, hisz az éjjeli utazás nagyon megviseli az embert. Bár I. osztályú fülkében utaztam és majdnem az egész időt átaludtam, az alvás mégsem esett oly jól és kellemesen, mint otthon, a puha ágyban. Hiába, a jó ágyat nem pótolja ezer fülke ruganyos pamlagja sem. Másnap korán reggel gyönyörű napra virradtunk. Az égen egyetlen felhő sem volt látható. Abbázia gyönyörű idomzatú terraszai, magas plateaui, elegánsabbnál elegánsabb villái és szállodái, pompás babér-berkei, melyek télen is megtartják szép, üde zöld színüket, egyszerre tárják fel a szemlélő előtt a hely összes szépségeit. Ez a szceneria valóban felülmúlhatatlanul, leírhatatlanul kedves és lebilincselő. Fantáziát és szellemet lehel itt minden. A valóság és varázs kezet fog-