ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-01-30 / 5. szám

mozgató nagy érdekeket, bele kell vegyülnie a nemzeti élet mozgalmaiba, el kell lesnie az idők szükségleteit, melyek az ö portá­ján is bekopogtatnak. Az ilyen közéleti te­vékenység az erök és szellemek nagy tusá­jában természetesen politikát jelent. Minden püspök tehát politikával foglal­kozik, ha a társadalom alapját megszilár­ditja a krisztusi törvénnyel, kárhoztatja a választó polgárok ellen elkövetett eröszakot s védelmezi a jog és eskü erejét. A püspök politikával foglalkozik, mikor felsőbb szózatával tekintéllyel ruházza fel a nagy társadalmi s erkölcsi igazságokat. A püspök politikával foglalkozik, ha felvilágositja a lelkiismeretet, felemeli szavát az igazság és szabadság érdekében, melyek­ről a népek s kormányzóik annyira meg­feledkeznek. „Legyetek tökéletesek, mint tökéletes a ti mennyei Atyátok." Ezért a tökéletese­désért küzd a püspök, a papság is a hivek élén, ez az ö politikája. Ilyen politika érvényesülése nemcsak az egyház, hanem a haza érdeke is. Meg­felel annak a tradiciónak, melyhez a magyar főpapságot öröklött hivatása köti. A párttusák kiegyenlitésében, az abszolút­hatalom önkényének leszerelésében, a nem­zeti szenvedélyek, testvérharcok megfékezé­sében, elöl, a sorok élén Krisztus tanitásával harcoltak püspökeink. Valósággal erösitö, békéltető s közvetitö hatalom volt minden­kori nemzeti életünkben. A kalocsai érsek felemelő példája felidézi bennünk a magyar főpapság hagyományos politikai hivatásának s akciójának szükségét. Figyelmeztet arra, hogy mennyire életfeladat a politikai bátorság, mely a múlton okulva megerösiti a jelent a jövő biztositására. Szivünk hódolatával csatlakozunk azon ovációhoz, amellyel Kalocsa érsekét az ország katholikus hitbuzgalmának megnyilatkozása felkereste. " Keményfy K. D. — Marcali szorongása. Valahányszor a közélet terén huncutságban fogtak meg egy-egy zsidót, felszisszent a főrabbitól és a báróságra emelt többitől kezdve minden Mózes vallású pol­gártársunk le egészen a fütyülős rongyszedőig. Mi pedig jámborok csodálkozva olvastuk a függet­lenségi, alkotmány-párti, Tisza-párti és más egyéb párti, no meg a kálvinista felekezetű lapokat, hogy Abbáziában télen. Irta: Pauer Károly. Karácsony után néhány napi szabadságom lévén, előbb édesatyám látogatására indultam, majd pedig a tenger mellékére utaztam: Abbáziába. Hiába, a tenger nagyon vonzza az embert és ha valaki már egyszer sok kellemes percet töltött e gyönyörű vidéken, később ismét vissza­kívánkozik e bájos üdülőhelyre, mely főleg télen nyújt a fáradt embernek kellemes pihenőt. Nyáron az óriási hőség nyomasztóan hat a kedélyre. Igaz, hogy a kánikulás meleg ellensúlyo­zására rendkivül jót tesz a tengeri fürdő, de té­len mégis sokkal kellemesebb az abbáziai üdülés. December végén olyan a klímája, mint nálunk augusztus végén, vagy szeptember elején. A délelőtti gyorsvonattal érkeztem e remek helyre. Már előző napon is szemergett az eső, másnap korán reggel pedig alaposan megeredtek az ég csatornái. Zágráb előtt hatalmas tócsák voltak láthatók, a Karszt sziklás ormait is betakar­ták a felhők. Kedélyem nyomott volt, hangulatom meglehetős komor. Hiszen mikor az ember pihe­nés után vágyódik, inkább a napsugaras vidéke­ket keresi fel, ahol szive, lelke ujjong, ahol a kedvetlenséget, a lehangoltságot a vidék gyönyö­rűsége, az éghajlat kellemessége varázsolja igaz örömmé. Ejnye — gondoltam magamban — rossz napra találtam. Épp akkor köszön be ide a locs­pocs idő, mikor én bolyongok erre. miért van az, hogy ha egy keresztény mágnás vagy tudós gonoszságot követ el, hát gonosznak mondjuk mindnyájan, elítéljük a törvénysértő cselekedetét s elvárjuk a bíróságtól is, hogy a köztisztességet és közbiztonságot példás szigorúsággal védelmezze. Ezzel szemben honnan van hát joga a zsidó­nak, hogy a nyakunkra ülve a hatalom, vagy tudomány polcára kapaszkodva atyái talmud ízű erkölcseit kövesse, a közerkölcsöt, a köztisztessé­get arculverje, hitsorsosa!t álnok utakon felemelje az általa már bitorolt emelvényre? És honnan van az a megfejthetetlen nagy pártolás, az a cin­kos társságig sülyedő védelem, amelyben a keresz­tények egymás ellenében részesitik az ilyen ország­háboritókat?! Valljuk meg, hogy a hasznot, a szagtalan potya pénzt és a nagyon is szagos szemita mulat­ságok léhaságát kedvelő középosztályunk nemcsak az önérzetét, de már az igazságérzetnek legutolsó szikráját is feláldozta az úgynevezett modern val­lási türelem Káin-oltárán. Az ilyen Marcali-féle eseteknek fel kellene rázni az egész keresztény társadalmat! S ellenkezőleg mi történik? ! A zsidó kávéházak és sörcsarnokok törzsvendégkarát kitevő, szabad idejét semmittevésben töltő katholikus in­telligencia bárgyuan motyogja a fent emiitett jeles pártállásu lapok szellemében: „Már megint hecee­lődnek a klerikálisok"! Ezektől veszhet a keresztény erkölcs, felfor­dulhat a társadalom, mit törődnek tisztességgel, Istennel, hittel ?! Nem elég, hogy, amint egy ma­gas állású egyén mondotta: /2a diszmagyarban néhanapján megjelennek az Isten házában s kijövet már a templom kapujában cigarettára gyújtanak. Ezektől ugyan nem szorongna Marcali, de vannak még józan gondolkodású hősök is az igazság szolgálatában. Novus. Egységes párt nyilt közjogi és szociális tartalommal.* (M. J.) A politika nagy urak huncutsága, mondotta egy budapesti plébános Pozsonymegye egyik választó-kerületében a 48-as jelöltet kisérő útjában. S ő valóban egyike a legnevesebb poli­tikusoknak. Éljen a 48 ! ide jöjjenek uraim! Éljen a 67! ide jöjjenek uraim! Itt olcsóbb a belépti díj! Nagy a csődület! Tódul ki ide, ki oda, közbe a két numerus dicsősége körül össze is verekednek. Harci kedvtől ragyogó arccal mennek a komédiába s hosszú orral jönnek ki, kérdezve egymást : Koma, mit látott a 48-ban? Én semmit. Hát maga a 67-ben ? Én is semmit. 48—67. Olyan mint a komédia. Kivül recseg a réztányér. Itt uraim, itt a világ üdvössége. S mikor bemegy az ember, nem lát semmit. Jobban * Több pontban rokonszenvezünk a cikkíró eszméivel, de a merev egységet nem tartjuk abszolút szükségnek, mint múltkor is kifejtettük. (Szerk.) A fiumei állomáson nagy volt a tolongás. Sokan érkeztek a vonattal. Az omnibuszok sorban álltak fel a kijáratnál. Egyik portás jobban aján­lotta a szállót, mint a másik, sőt olykor ha nem abba a kocsiba szállt az utas, amelybe legelőször szeretett volna, valóságos veszekedés és szitkozó­dás támadt a portások között. Látván a nagy küzdelmet és utashalászást, inkább fiakkert fogadtam s egyenesen a hajóhoz hajtattam, persze zuhogó esőben. Az utasok lassan-lassan beszállottak már a hajóba. A tenger háborgott, hatalmas Sirocco hozta mozgásba a nagy vizet. A kapitány kedvet­lenül állt a kormánynál, itt-ott idegesen rázta a fejét, az utasok pedig minden pillanatban várták a jelentést. Mi lesz? Indul a hajó, vagy pedig ki­szállunk s Fiúméban ebédelünk ? .. Veszélyes lesz az út, avagy mégis nekigyűrközünk ? . , Sokáig habozott a kapitány, végre mégis csak ráadta a fejét. Egy-két gyengébb szervezetű hölgyecske kiszállott az elindulás előtt, úgyszintén vagy 3—4 korosabb férfiú és vagy öt gyermek is, kiket bonne-jok kisért a hajóhoz. Végre eloldják a köteleket. A hajó elhagyja a molot. A sirályok százai csoportosulnak kö­rénk, mintha már előre érezték volna a közeledő veszélyt, a tengeri betegséget. Alig hogy kibontakozunk a tengeri kikötőből, melyben feltűnő sok hajó állott, a többi között egy nagy kivándorlási hajó is, a Saxonia, a hullá­mok ide-oda kezdik hányni-vetni hajónkat. A fér­fiak sorban hasra feküsznek a „ Salondampfer" vörös-bársonyos padjain, a hölgyek hátrafelé támasz­mondva a 48-ban azt látja, amit a 67-ben, a 67-ben azt, amit a 48-ban. Rakovszky kuruc 48-as, Kossuth Ferenc pedig szelid 67-es. Rakovszky a székeket, vagy a tintatartókat vágja a 67 fejéhez, Kossuth pedig semmit sem vág a 67 fejéhez. Egyébként 48 és 67 helyett bátran mondhatunk 18-at és 27-et, semmivel sem leszünk se jobbak, se okosabbak. Magyarország Récsnek színpada. Ott fenn boldogan nézik a mi közjogi testvérharcunkat. Hiszen nem ő ellenük harcolunk mi, hanem egy­más ellen magyar nemzeti testvérharcot vivunk. Récsben akkor is tapsolnak, ha a 48 győz, mert akkor biztos, hogy a 67 iparkodik felülkerekedni, akkor is, ha a 67 győz, mert akkor meg a 48 tüzeli a büszke nemzeti vért. Egy a biztos: mig a kettő küzködik egymással meddő közjogi viták­ban, addig Récsben nyugodt lélekkel szürcsölhe­tik ebéd után a fekete kávét. Ebből a közjogi luftballon politikából kezd minderősebben kiemelkedni egy új irány, nem mondom: politikai, mert akkor piedesztáljáról rántanám le, hanem társadalmi közjólétet, nem­zeti megerősödést szolgáló elv : a szocializmus. Az emberek mindjobban kiábrándulnak a 48-as és 67-es jelszavakból. Már kiismerték, hogy levegő van csak bennük. S mindjobban érdeklőd­nek a szociális tartalom iránt a képviselők pro­grammbeszédjeiben. A letűnt nagy minisztérium, melyet sirva emleget a magyar nemzet, ezzel az éltető irány­zattal tette magát naggyá. Megérezte a néppárt is, hogy csak itt lehet ta­laja, gyökere, azért dolgozta ki programmjának szo­ciális tartalmát két év előtt nagyobb részletességgel. S mikor Giesswein a szocializmus számára tábort ütött, rátapintott korunk szivére, ütő erére s a magyar köznépnek megsebzett szive oda fog simulni hozzá. És ha nem lesz a programmja álmos, tudományos apparátus, hanem élet és lel­kesedés, akkor övé a jövő. Mondják, hogy „nem jól tette, hogy a néppártból kilépett, sőt tekintve, hogy két veszekedő között a harmadik szokott győzni, nagy veszedelmet is hozhat a keresztény politikára" ; a taktika lehet helytelen, — ezt a jövő mutatja meg — de a törekvés kor­szerű és helyes. A jelen választási rendszer mellett nincs jövője, de a kiterjesztett választójog sok mandátumot fog kezébe juttatni. Ha, mint a nép­pártnak egyik osztálya lépett volna fel a ker. szociális párt, vagy maga a néppárt alakult volna ilyenné, a „viribus unitis" nagyobb győzelmeket szerzett volna a keresztény politikának. A kibontott szociális zászló annál erőtelje­sebb, mert árnyékában össze lehet gyűjteni az egész keresztény Magyarországot valláskülönbség nélkül, mivel a társadalmi jólét mindenkit közö­sen érdeklő elv. Igaz, hogy baj az a körülmény, hogy a pártnak megalkotója pap, de ki tehet róla, hogy Magyarországon a laikus elem még alig mozog. Itt a szövetkezeti bolttól kezdve a politi­káig mindent a papnak kell csinálni. kodnak, a gyerekek a földre csücsülnek. Hiába minden elővigyázat, a tengeri betegséget ki nem kerülhették. Rámulatos ! Csak 30—35 percig tartott az út Fiuméból-Abbáziába, és mégis annyira meg­viselt minket, hogy az abbáziai parthoz érve, csak úgy ide-oda támolyogtunk, mint ősszel a legyek. Csekélységem egy citromot szopogatott. Hála Istennek, bajom nem támadt, bár erős gyomor­émelygéseim voltak. Lehet, hogy a citrom leve használt, bár mások szintén követték példámat és a betegség még sem kímélte meg őket. Örültünk, hálát adtunk az Istennek, hogy végre Abbáziába értünk. Az eső egyre zuhogott. Már 3 A 12-re járt az idő. Gyorsan siettem a „Villa Nina a-ba, ahol szobát fogadtam. Két év előtt a „Villa Habsburgé­ban szálltam meg, de annyi volt ott a zsidó, hogy többé nem kívánkoztam vissza, bár a szállással és az ellátással különben nagyon meg voltam elégedve. Ez egyszer egy kath. özvegy asszony villá­ját kerestem fel, melyet egy itteni ismerősöm ajánlott nekem. Szép szobába vezettek. Finom ágy, díszes szoba, karszékek, csinos ruhaszekrény, íróasztal, márványmosdó, földig érő tükör és egyéb dekorációk díszelegtek benne. Együtt járt a szobával mindjárt a teljes el­látás is. Reggelire kávé vagy tea, tojás, vajas­kenyér. Délben az ebéd 4 fogás finom ételből és gyümölcsből állott. Leves után halat vagy rákot adtak, este pedig két tál étel volt, azon­kívül sajt és gyümölcs. Szóval a penzió meglehe-

Next

/
Thumbnails
Contents