ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-09-11 / 37. szám
lat példákat állit eléje, hogy ott legalább lesz „seft". Csak legyen aztán elég büszke is hozzá. Ész a szenzációkeltéshez nem kell, csak érzelgés. Sőt ha nem is hódit eleget a kürt, majd kaphat még állami szubvenciót is, minek fejében csak kormánypártinak kell lennie. Mindez a „sajtószabadság" dicsőségére és diszére van. Reform kell igenis! Milyen ? Elsősorban hordja minden lap homlokán, hogy mennyi állami szubvenciót, pausálét kap. Ne legyen sötétség, hanem hadd lássa mindenki rögtön, hogy mily lappal van dolga s akkor megérti szellemi „függetlenségét" is. Hadd lássa az ország, mennyi pocsékolódik el pénzéből. Másodszor a szerkesztő neve mellett tüntessék ki azt is, hogy miféle szellemi képzettsége van, hogy a kellő fokra szállittassék le tudákossága az olvasók részéről, akik legtöbbször azt hiszik, hogy az az ujságiró legalább is miniszteri titkár volt és felülnek neki. Harmadszor az izgatás fogalma a törvényben határozottabb formában legyen meg és egy lap megitélésénél annak átlagos szelleme legyen irányadó, melyből megítélhető annak izgágasága, békebontó természete. Az már mégis hallatlan dolog és különösen Magyarországra nagyon rossz fényt vet, hogy éppen a katholikusoknak kell annyit türniök. Csak a katholikusság nagy higgadtságára és komolyságára vall az, hogy el nem törölte már rég a föld szinéröl az izgága szellemet, mely őrajta szeret rágódni. Midőn türt dolog az is az országban, hogy egyes sajtókalandorok katholikus férfiakat még oly cselekedet miatt is pellengérre állitsanak, amiben a törvény nyilt szabadságot biztosit számukra. Fejetlen az ország egész társadalmi békéje. A nyugat jókat kacag rajta. Következtetése csak az, hogy: barbár a magyar! Nincs igazuk ? Tőlük kell kérni a megokolást. K. Gy. S. Az országos politikából. Bizonyos sejtelemmel teljes aggodalom tölti el minden becsületes, igaz magyar lelkét, amidőn az ősszel megkezdődő politikai életre, vagy jobban mondva harcokra gondol és önmagában csendesen kérdi — inkább sóhajtja — vájjon mit terveztek a haza sorsa felől, a mi sorsunkról azok, akiknek a furfang és a felfelé törekvés adta kezébe a hatalmat. Az aggodalom, a sejtelem indokolt, mert valóban sok olyan alakot látunk a hatalom körül settenkedni, akiket a közvélemény jobban szeretne a politikai halál sirgödrében látni és akik mégis közöttünk járnak, rémitgetnek s nyirkos, dohos szagukkal bosszantják a becsület irányában érzékeny szagló szerveinket. Egy államtitkár kilengése. Némethy Károly belügyi államtitkárnak nagyváradi tartózkodása alkalmával egy feltűnést keltő incidens történt, amelyről a Nagyváradi Napló referense igy számol be: A csendőriskola keritése mellett Rimler Károly polgármester a távoli földek felé intett, hozzátéve, hogy ez mind káptalani birtok. Az államtitkár a tanácstagok felé fordult: — Biz, ez szomorú. Útját állja a város fejlődésének, mindennek. Olyan a leghaladóbb város is terület nélkül, holtkéz birtokok között, mint valami ország tenger nélkül. Elég baj ez! A „Tiszántúl" erre nagyon is tárgyilagosan a következőket jegyzi meg: Furcsán történt, ha igy történt. A csendöriskola körül tudvalevőleg a városnak van földje, nem a káptalannak. Ezt jól tudja a polgármester. A káptalannak ide legközelebb eső birtoka a Kommendánsrét, amelyből a város felé eső részeket parcellázta a káptalan, tehát nem állja a fejlődés útját. A másik oldalon van Osi, amelyből nagy területet adott a káptalan ingyen az árapasztó csatorna céljaira; a Körözs jobb partján pedig Micske puszta a káptalan birtoka, amelyből éppen most engedett át ingyen minden bérösszeg' nélkül 50 holdat a városi csatornázás teritő telepének céljaira. Ebből is látható, hogy ezeket az urakat az egyházzal szemben mind beszédben, mind viselkedésben és eljárásban nem a jólértesültség után fellépő igazságszeretet vezeti, hanem a rosszakarat, g, ferdítés és a nagyképüsködés. Indokolt az aggodalom! A választójog reformja. A koalíció idején legalább a nemzeti vívmányoknak langyos tavaszi szellője lengte át az országot, mostanában azonban úrrá lett ismét az osztrák valóság. A bankszabadalom megújítása iránt már e hónapban tárgyalnak a kormányok, Justh Gyula tehát az önálló bankkal bevonulhat a családi sírboltjába. Ezen felül a választói jog reformjával is nagy baj van egy jól értesült laptársunk szerint: A népszámlálás után sok egyéb dolog is nyilvánosságra kerül. Az idei népszámlálás olyan adatokat is gyűjt, amelyek a választójogi reformra vonatkoznak. Ez a kicsike kis hír nagyon sokat jelent. Jelenti mindenekelőtt, hogy a választójogi reformra vonatkozó törvényjavaslattól még nagyon távol állunk. Jelenti ez a hír, hogy a kormány még csak az év végén akarja összeírni azt, amire a választójogi reformhoz szüksége van. És mig ezen adatokat rendezi, ehhez körülbelül két évre van szüksége. Akkor kezdődik majd a számítás, hogy ugyanis igy lesz-e jobb, vagy amúgy ? Nyilvánvalóvá lett egyszeriben, hogy ez a kormány nem is gondol komolyan a választójogi reformra. És a saját szempontjából igaza is van. Ez a mostani választási.törvény neki nagyon jónak bizonyult. A mai választási törvény szülte őt és azt csak senki sem kívánhatja, hogy szülőgyilkossá legyen. A népszámlálásra vonatkozó apró jegyzetekből még mást is kiolvashatunk. Még mindig számokat keresnek nálunk, ha választójogi reformról van szó. Megint Barkóezy. Egy budapesti középiskolai c. főigazgató (Wagner Alajos) hosszabb szabadságolása alkalmából megint megharsant a jerichói kürt Izrael táborában s fújják azt a sajtó vitézek tele tüdővel, abban a hiedelemben, hogy ledől ettől Jericho fala és . . . ijedtében lemond állásáról a magyar középiskolai oktatás érdemes vezetője Barkóezy Sándor báró. Hogy ez a legújabb támadás is milyen igazságtalan és milyen alaptalan, mutatja az a sok ellenmondás, amibe a jerichói sajtó-vitézek már az első híradásnál keveredtek. Vádjuk szerint ugyanis jaj a nem katholikus tanároknak ! Barkóezy nyugdíjba küldi valamennyit és csupa pápistát nevez ki helyükbe! Konkrét alakjában pedig ez a vád oda zsugorodik össze, hogy a katholikus Wagnert szabadságra küldte s helyébe egy . . . lutheránust nevezett ki. Persze jön aztán a többi: kongregáció, inkvizíció, fekete kéz stb. stb. Ettől azonban aligha dől le Jerichó fala, — hamarabb megtörténhetik, hogy e fölötti bosszúságukban megpukkadnak Jerichó rogyott lábu kürtösei. Frey Ferenc lovag f „Mi egyéb az ember élete, mint hosszabb, rövidebb ideig tartó vándorlás a bölcsőtől a sírig.'* E szavakat monda két év előtt Frey Ferenc a katholikus körben, bizalmas barátoktól környezve, amikor ezek a jólelkű Vezinger prelátus hirtelen halála felett csodálkoztak s a buzgó főpap oly korai távozását rendkívül sajnálták. S íme, aki az emberi életet oly szépen meghatározta, aki maga is hűségesen vándorolt foglaltak helyet s bámulatraméltó ügyességgel voltak összecsoportositvá. Egyszerre csak megszólal a kürt, s a közönség a park legszebb helyére, a szökőkút felé siet. — Die Indianerbanda wird spielen! — Hangzik mindenfelé. Őrülten siettek az emberek a hangverseny színhelyére, ugy, hogy mikor odaértem, már nem kaptam ülőhelyet, állnom kellett. Síri csend. Mindenki a veranda felé néz, mert onnét vonulnak ki a rézbőrű indiánusok. Ötöt üt a hatalmas park órája. Kinyilik az ajtó s egymásután vonulnak be hangszereikkel az indiánusok. Húszan vannak. Fejükön hatalmas sapka, körös-körül tollakkal díszítve, testükön sárga zubbonyféle ruhadarab és különös módon szabott széles barna nadrág. Arcuk rézszinű, szemeik fénylők, orruk hegyes, homlokuk hátradőlt, ajkuk kissé duzzadt, járásuk fürge. Helyet foglalnak a köralakú csarnokban s karmesterük kezébe véve a karmesteri pálcát, megadja a taktust. A zenészek rákezdenek az indiánus indulóra. Bámult ott mindenki. Minő precizitás, minő fegyelem és betanítás 1 Akárcsak a mi esztergomi katonai zenekarunk játékát hallanám. Fúvó hangszereik csekély kivétellel ép olyanok voltak, mint a mieink. Észak-Amerikából származnak, ott tettek szert a zenében való jártasságra. Karmesterüket D. Russel Hill-nek hívják, ki az ottani Onondagas törzsnek egyik vezető férfia. A többiek az Iriquois, Sioux, Yaquis és Pueblas törzsekből származnak. Több indiánus zenekar nem létezik a világon, ők az egyedüliek. Bejárták már egész Amerikát, most Európába érkeztek. Megfordultak Parisban, Berlinben, Amsterdamban, Kopenhágában, nemsokára Budapestre is érkeznek, hogy a mi magyar fővárosunk közönsége előtt is bemutassák művészetüket. Különös figyelmet érdemelnek nemzeti zenedarabjaik, melyeket fütyüléssel, tapssal, énekkel s itt-ott bizony nem épen nagyon kellemes orditozással is kisérnek. Már kilenc felé járt az idő, mikor ezen érdekes helyről eltávoztam. Siettem a „Hotel Schweizerhof*-ba, hogy mielőbb kipihenhessem magam, mert másnap korán reggel Oherammer#au-ba szerettem volna indulni^J L ftH&y4****ß^p^ uncnen^Stanriber'íri pálya-JBgy is volt] A Münchc ergi pálya ^udvaron már három vonat várakozott az utasokra. * Négy óra 50 perckor indult a rendes gyorsított személyvonat, a másik kettő már különvonat volt, mert az nap, július 18-án, amikor a passiójátékot megismételték, körülbelül 4000-en utaztak Münchenből Oberammergauba. Bár már nem volt hely a rendes vonaton, mégis felszálltam rá, mert a másik kettő 10 percnyi időközökben indult el a müncheni pályaudvarról, s mig az elsővel már 7 óra 31 perckor kellett érkeznem Oberammergauba, addig a másik kettővel esetleg későn jutottam volna a színházba. Nem lévén tehát már több • hely a vonaton, állnom kellett. De szívesen hozfain meg az áldozatot, hiszen szent ut volt az. A közönség másról nem beszélt, csak a világhírű passiójátékról. Az öröm hangjaiba azonban csakhamar belevegyültek a fájdalom, a szomorúság mélabús akkordjai. A vonatot kísérő kalauzok j egyike ugyanis azt mondotta mindnyájunk legnagyobb fájdalmára, hogy az u. n. Nachspieltagra, vagyis utazásunk napján előadandó passiójátékra már nem kaphatók többé jegyek, mert a jul. 17-ikr Hauptspieltag estéjén már a még fennmaradt 1200 jegy is elkelt. Sokak szemében könnyek csillogtak. Istenem, gondoltam magamban, mi lesz velem! Ugyanis még Konstanzból írtam egy levelet Lang Antalnak, a Krisztust személyesítő jeles férfiúnak, hogy ha csak lehetséges, legyen oly kegyes és szerezzen, egy jegyet a 18-iki ismétlő előadásra. Lang nem válaszolhatott, mert Svájcban barangolván, állandó tartózkodási helyet nem jelölhettem meg a hozzá intézett levelemben. /^>>* v'o^jrpnaton szomorkodók bánatos hangulata tehát az én .szivemet is búsította, mert hiszen én sem voltam teljesen biztos abban, vájjon részesülök-e abban a nagy szerencsében, hogy megláthatom a fenséges passiójátékot. Oberammergauba érve egyenesen a pénztárhoz tartottunk. A pénztár ablakain e szomorú értesítés állott: „Alles ausverkauft". Minden jegy elkelt. Istenem, most egyedül csak a Lang segíthet rajtam! Ha levelemet még idejében kapta kézhez s teljesítette kérelmemet, akkor boldog vagyok, de ha nem? Hová forduljak, kihez menjek, mikor már az összes Hauptspieltagok le vannak foglalva egészen az utolsóig, mely szeptember 25-én tartatik. A színház körül óriási nagy volt a tolongás. Ember ember hátán tolongott mindenfelé. A közönség— nem kapván többé jegyet — legnagyobbrészt ott maradt Oberammergauban s lakást fogadott az egyes szállókban, míg a másik része még az nap délelőtt utazott vissza Münchenbe. Az Oberammergauban maradt utasok bevárták a jul. 21-iki Nachspieltagot. Mily áldozat és mennyi költség! Végre a nagy embertömegen keresztül törve, Lang Antal szép villájába értem. Maga a jeles
