ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-01-23 / 4. szám

zése. Jellemző a bécsiek hangulatára, hogy Khuent nagy szimpátiával fogadták, kühne Karl-nak nevezik s azt gondolják, a fesche Karl akaratát Magyarországgal szemben senki se hajthatja jobban végre, mint a kühne Karl, akiben mint mixtum compositumban, a horvát és német vér mellett a magyar neve csak adoptált. Mivel tarsolyában nincs párt, raegbizatása azt bizonyítja, hogy a korona az annyiszor hirdetett alkotmányos megoldás útjáról letért és deferált a kamarilla s az osztrák pártok felfogásának. Ez a felfogás azt hirdeti, hogy a magyar királyi hatalom önmagában subaltern tényező, annak ereje az osztrák császári hatalomban sarkallik. A magyar nemzet súlya a királyi hatalom mellett csak akkor jöhet számitásba, ha egyensúlyba igyekszik jönni az osztrák császári hatalom közjogi programmjával. Miután ez az egyensúly, csak a magyar közjog elvföladásával, a nemzeti szuverenitás fölfüggesztésével lenne csak elérhető, az uralkodó a nemzeti akarattal nem forr össze s a hatalmat annak adja, aki az ö speciális császári közjoga mellett kitart. És ha e közjoggal szemben a magyar államban alakul is többség, az — mint a koaliciónál láttuk — csak addig kapja a hatalmat, amig elveit komolyan nem érvényesiti. A magyar állami létnek alapja eszerint nem a törvény és az alkotmány, nem a magyar szent korona fölsége, hanem az alkalmazkodás, az abszorbeálás, a császári közjog szerint való forgolódás, A bécsi felfogás ezen recipéje szerint folyt le, mint láttuk, az egész válság. Ezért örül Bécs a koaliciós kormány távozásának és Khuen reaktiválásának. De örül másért is. Khuen politikai egyéniségéből, kormánya személyeiből, a Nemzeti Társaskörrel való összeköttetéseiből ugyanis látja, hogy kormányfoglalása a régi szabadelvű párt restitucióját jelenti. Ez a párt pedig mindenkor azért volt kedves, acceptabilis és udvarképes Bécsben, mert azon 36 év alatt, hogy Magyarország kormányzását uralta, az országot a pártkör szük horizontjából kormányozta, a közjogi reakciót a liberalizmus leple alatt szervezte. A királytól mindenkor elzárta az ellenzék vezéreinek meghallgatását, a67-es kiegyezést nem hajtotta végre, azt Ausztria vonzó eseményeinek dalba foglalásával elénk állitja a daliás időknek leghűbb és legszebb képét. A fény és büszkeség, a hatalmas német gyűlölet, a harci mámor, a tábori élet sok öröme, a vezérek és különösen a nagy fejedelem megható szeretete, majd a megtört szivű bujdosók meginditó panasza, melyet a költészet elénk tár: a kurucok életének és lelkének legmélyéit és összes nyilvánulásait világítja meg előttünk. Ami a kurucok szivét lelkesedésre gyújtotta, ami törekvéseiket irányította, lelki világukat felemelően vagy fájón érintette, amihez ragaszkodtak : minden a költészetből teljes bőséggel és szeretetreméltósággal bontakozik ki és bájjal, költői varázzsal átszőve idézi elénk a nagy alkotmányos küzdelmek korát. Nem az a célom, hogy a kuruc kor költészetét mélyebben jellemezzem, csak egyik legszebb és minket közelebbről érdeklő alkotását mutatom be . . . . . . Ahol a sebes vizű Garam a Dunába szakad, ott szállt meg a kurucok tábora. A vitézek a síkságon ütötték fel sátraikat. Fejedelmüknek azonban dombot emeltek, friss, kerek dombot, melynek „földjét kezekben süveggel hordották." E megható szeretetbe némi hiúság is vegyül, hogy t. i. a fejedelem „magas helyről" tekinthesse végig „szép" táborát, nyalka kurucait. A patyolat sátorban „Perzsia-szőnyegen, fényes tigrisbőrön" pihen Nagy Rákóczi. Sátrát palotások veszik körül. Élet, harcikedv, mozgalmasság lüktet a táborban. Pereg a rézdob, harsog, a trombita, a nyalka kurucok alatt sok szép paripa táncol. érdeke szerint kezelte, sőt a hatalom örökös birhatása szempontjából tűrte, hogy a kiegyezés több rendelkezése Bécs szája-ize szerint felfüggesztessék s igy a kiegyezés visszafejlesztessék. Nagyon természetes, hogy az ilyen párt kormánya legjobban megfelel a császári közjognak. Kétszeres örömmel fogadják tehát a restituciőt most is Bécsben, mert élénk emlékezetüek azok a választások, amelyeknél a megvesztegetés korrupciójával hozták össze a szabadelvű párti többséget, csakhogy a nemzeti, vagy keresztény felfogás alapján álló párt többségre ne jusson, a király és nemzet közt a közjogi megegyezés elkerültessék s a fejedelem ne árasszon fényt az egész alkotmányos területre. Tetszett és lojális dolog volt, hogy ha a kormányok változtak is, a parlamenti váltó-gazdaság ellenére, a kormány ugyanazon pártnál maradt. Egy-egy kormányválságnál a szabadelvű párt tulaj donképen csak megfejeltetett. Az egykori Deák-párti csizmaszárhoz hozzávarrták a fúzió liberális fejét, ehhez az opportunitási csizmasarkat; majd hozzátoldották az egyházpolitikával a radikális foltozást s a csizmaszárat magát később Ausztriával s az ellenzéki pártokkal szemben, az elalkuvás s a lavirozás paktumával kibélelték. Új csizmát azonban soha se kaptunk. Khuen is az általa alakítandó párttal, melyet ügyes szemfényvesztéssel fog megcsinálni, ilyen új fejelést akar a szabadelvű pártnak adni. Érdekes, hogy a szabadelvű párt restituálását miképen gondolják itt megerösiteni. Kétféle terv van. Mindkettőnél cél, hogy az ország figyelmét a közjogi s az önálló gazdasági törekvésektől elvonja. Az egyik taktikai, a másik komoly csomó. Az egyik arra való, hogy a görcsöket kibontsa, a másik, hogy ami még bognak marad, eloldja. Az első, a taktikai fogás abban áll, hogy konzervatív, sőt keresztény allűrökkel hozakodnak elő (Zichy János kultuszminisztersége, keresztény-szocialisták segítése), kikapcsolnák egy időre a vallást érintő dolgokat, úgy számítva, hogy ezzel elnémítják a katholikus tényezőket s azok — mint a Tisza-kormány alatt— a szabadelvű kormány szekerét fogják majd tolni, vagy legalább is A nagy fejedelem is körüllovagol a gyönyörű mezőn, villogó „rettenetes" kardjával felmutat Esztergom bástyáira és a vár tornyán lobogó császári zászlóra. Nem is buzdítja vitézeit; jól ismeri őket s beléjük vetett feltétlen bizalommal, nemes büszkeséggel mondja: „Mire a fényes nap háromszor felsütne, Hejh! magyar lobogó lesz oda feltűzve!" Az ismeretlen költőnek igen ügyes alakítása ez, mely mindennél hívebben jellemzi a kurucok vitézségét. íme, a fejedelem mennyire bizik benne! Rákóczi ágyúi megszólalnak, reng a Duna mindkét partja s meginganak Esztergom tornyai. Már a vár falai is omlanak, a német azonban még ellenáll. Rákóczi éjjel sem nyugszik. A végső elszánt ostromra készíti hiveit. Éjten-éjjel egyszerre csak hármat szól az ágyú s ezen előre megállapított jelre a kuruc vezérek a vár ellen viszik vitézeiket. „Tüzes garanáttól világos az éjjel, Hejh! sok anya fia borul ott bé vérrel!" Művészi tapintattal csak ennyit ir a költő a harcról s a következő sorokban már a kurucok győzelmét adja tudtunkra: „Hasad a szép hajnal, piros az hegyoldal... Esztergom várában Rákóczi felnyargal." A fejedelem bizalma, melyet vitézeibe vetett, e szép győzelemmel valóra vált. Övé lett a város, melynek „utcáin szikrát hány patkója;" övé a vár, melynek bástyáin már az ő zászlaja leng. passzive viselkednének az új alakulással szemben. Csakhogy, mintha előre látnák, hogy ez nem lesz elég az egész közvélemény foglalkoztatására s csak partialis eredményt várnak tőle, gondoskodnak arról, hogy ha már megtollasodnak, annak idején a másik tervvel a politikusok, a pártok, a társadalom nagyobb tömegét lekössék. Ezért radikális egyházpolitikát fognak hirdetni s csinálni, ami nálunk — sajnos — még mindig alkalmas módszer egyrészt a különféle szabadelvűek összefüzésére, másrészt a nemzeti követelmények iránt való törekvések elfordítására. Emlékezhetünk, hogy a mult század 90-es éveiben a szétzüllö szabadelvű párt megmentésére s talpraállitására az egyházpolitikát rántották elő Bécsben s sikerült az ellentétes pártok nagyrészét a szabadelvüpárt támogatására összehozni s az ország figyelmét, a még imént szinte forradalmi véderővita mozgalmaitól, a nemzeti követelések tüntetésétől elvonni. Még Kossuth Lajos is kiadta a jelszót, hogy az egyházpolitika támogatására „még az ördöggel is szövetkezni kell." És nincsen-e napjainkban is elég alkalmas egyházpolitikai téma a lelkek foglalkoztatására? Komoly és a jövőt csak némileg áttekintő politikai szemlélőt nem tévesztheti meg a megyék iménti állásfoglalása a szekularizáció ellen. Ez az ellenzés politika volt. Ugyanis az uralkodó koaliciós kormány adminisztratív skálája, a sok egyéb gond és baj mellett, ezt a kérdést nem tartotta helyénvalónak most bolygatni. A legtöbb törvényhatóság azonban az ellenzésnél oly megokolást használt, hogy a jelen viszonyok, a zavaros politikai helyzet miatt nem találja helyénvalónak Hajdú megye átiratának pártolását. Vagy napirendre tértek, ami az elvi megnyilatkozásnak s óvatosságnak szokott kibúvója lenni. Változó áramlat más szelet támaszt. Láttuk annak idején az egyházpolitikai törvényeknél. Hát az iskolák államosításának kérdése nem ül-e a lelkekben? Iskoláink nagy fokú államsegélye nem emeltyüje-e az államosítási törekvések elősegítésének? Szóval van szikra, amivel liberális egyházpolitikát lehet gyújtani. Ezen értesüléseink közvetlen és számottevő oldalról származnak, de a konklúzió Mikor a vár elfoglalása feletti örömet ágyúlövések hirdették, a költőt is megihlette a lelkesedés és „igaz örömében" a most ismertetett költeményben örökítette meg a kuruc dicsőség és harci szerencse egyik emlékét. Sajnos, magáról a költőről nem sokat tudunk! „Igaz magyar fi"-nak mondja magát és kiemeli, hogy „igaz Örömében" irta e verseket. Tehát a sok ismeretlen versszerző közé tartozik, akik nevüket megtagadták tőlünk, de olyan költői termékeket hagytak ránk, melyek nagyobb figyelmet és tiszteletet érdemelnek, mint sok ismert nevű költő alkotásai. Annyi őszinteség, művészi tapintat, közvetlenség, élet van versében, hogy igaz örömében, lelkesedésében nem is kételkedünk, de költői tehetségében sem! Néhány vonással érdekesen elénk állitja e kis költemény a kurucok életének, harcának, érzésvilágának a képét. Egyszersmind a kuruc költő költői eljárásával és sajátságaival is megismertet. Különös értéke, hogy Rákóczit cselekvőleg mutatja be, amint várat ostromol és elfoglal. A fejedelem iránti szeretet a kuruc költészetnek kedvelt motívuma. Számos költeményben van rá vonatkozás, de olyant, mely kizárólag az ő hadvezetését és győzelmét mutatja be, nem ismerünk többet! A fejedelem központja az egész költeménynek ! A sikon „torpadó" tábor szinte elenyészik a dombbal szemben, melyet gyengéd és hű kuruc kezek hordtak össze a szeretett vezérnek. Az ő sátrát mutatja be a költő fényben és pompában. A „gyönyörű mezőn" a „rettenetes" karddal