ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-05-29 / 22. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. május 29, 22. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1910. május 21. — Szavazzunk! Nemcsak itt, hanem országszerte ez a képe a helyzetnek. A pártok vezéremberei futkosnak ide s tova, a hűségeseket erősitik, az ellenfeleket kapacitálják, ha szép szóval : Ígérettel nem megy, tényleges jótéteményekkel, sőt elég gyakran furkóval is. Az országban magasra csapkod a választási gyűlölet láza. Katonák, csendőrök szúrnak, lőnek. A szolgabirák hatalmaskodnak, a népek gyászolnak és sirnak. Közben folyik a vér s párája befödi az országot a gyűlölet fojtó ködével. Nálunk még, leszámítva az egy-két túldühös és beszámíthatatlan kortes verekedését, nem voltak véres háborúk, bár semmiképen sem mondhatjuk, hogy a közhangulat csöndes és barátságos volna, miután egyének és családok különböznek össze a fölött, hogy ki is éljen tulajdonképen: dr. Fehér Gyula-e, vagy Kálmán Gusztáv. A hivatalos nyomásról, a hivatalnokoknak és tisztviselőknek kiadott ukázokról mesélnek, regélnek. Azt is mondják, hogy egyik tekintélyes állású főkortes, akinek tulajdonképen semmi köze sincs az állami hivatalnokokhoz, berendelte őket a bírói karral egyetemben értekezletre s előadta, nem amit „Kossuth Lajos üzent", hanem a kormány üzenetét, hogy mindenki Kálmánra szavazzon. Persze, nem hittek el mindent az összegyűjtött jó urak és nem is fogadták el azt a legújabb tévtanitást, amelyet még a munkapárti kanonokok is vallanak, hogy „az állami hivatalnok a kormány alkalmazottja s mint ilyen élve-halva tartozik az uralmon levő kormányt támogatni, mert a kormány az állam." Hát kérem, hová lennénk, ha ezen felfogást az urak alkalmazottjaikkal szemben érvényre juttatnák ?! Különben már jóformán ott is vagyunk, mert hiszen a papi uradalmakon és hivatalokon kivül mindenütt van presszió, vagy legalább is „politikai irányítás"! Már a káptalanok és püspökségek is jól teszik, ha kitartó néppárti tiszti gárdát nevelnek, mert a közállapotokkal számolni kell. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Emlékül. Tegnap Még ott jártunk az álmok városában. Az esküvödre mirtuszt fontam én S hallgattam titkait remegve, lázban. Csak azt tudtam: velem, most még enyém vagy, S nincs senkim itt, csak te — a szeretet. . . S kialszom, megfagyok, ha ez is elhagy! És ma ? . . . Nagy ég! Már itt a nyár! . . . S te útra készen! Testvér! . . . Vagy menj csak! Vár a Mester ott. S akarja: őt szeresd, csak őt, egészen! P. Aki a mélységeket szerette. — Óh anyuskám, minő szépet láttam az éjjel! Ha te is velem lehettél volna s te is láthattad volna, amit én láttam, tudom repesne a szived édes elragadtatásában! Ily szavakkal futott János, a jó, csendes Zebedeus fia édes anyjához, a szép Saloméhoz, amikor az álom elrepült ragyogó szemecskéiből. Salome homlokon csókolta kicsi fiát s ölébe Szerkesztők: ROLKÓ BÉLA és DVIHALLY GÉZA. A nagy úr családi politikából szavaz, a földmives — tisztelet a kivételeknek — pénzért, a hivatalnok be van parancsolva, igy lett azután az alkotmányos életnek a gúnyja ez a szó: Szavazzunk ! F. A katholikusok és a munkapárt. Kettészakadt a gát. A koalició rombadöltével — akárcsak Parist a Szajna iszapos folyama — újra elöntötte országunkat az alkotmányválság. S előkerültek ismét a politikai világ apache-vitézei, hogy a zavarosban halásszanak. Ez az ő világuk ! A koalició uralma alatt a liberalizmus odúiba bújt baglyok újra szárnyra kaptak, hogy elfoglalják ismét sziklaváraikat. De tanultak a múltból. Nem hirdetik nyíltan elveiket. Üzletükben, hol régente csak a liberalizmus boldogító pilulái voltak kaphatók, most már szabad vásárt engednek s kirakatukban minden, amit csak szem-száj megkíván, látható. „Mi sok kelme, mennyi drága ékszer" s hozzá még a nagy reklám: „nemzeti munkapárt." A nemzet kíváncsian várta a programmbeszédet, azonban még mielőtt hallották volna, már akadtak minden részen férfiak, — köztük egy-két egyházi férfiú is díszeleg, — kik kötélnek álltak. De a programmbeszéd csak késett. S mikor végre a miniszterek ajkán nyilvánosságra került, máskép hangzik az fenn az egrieknél, máskép lenn a csikósok honában s újra máskép a nyugoti városokban. De nem is vagyunk kíváncsiak az ö programmjukra! Világosabban beszél mindennél a kormány maga. Nem tudjuk még, hogy mit rejteget, de a kiket ott látunk, kezeskednek róla, hogy nem sok jót. Mi már tisztában vagyunk velük, a mult megtanított rá. Hisz a liberalizmus legvéve, szőke göndör fürtjeit simogatta, mialatt a kis fiu kipirult arccal beszélt álmáról. — Tudod anyácskám, hogy én nagyon, de nagyon szeretem a kedves Genezárethet s minő boldog vagyok, ha atyám, Zebedeus és Jakab bátyám magukkal visznek a sima tiszta tóra, mikor halásznak. Ezek az én legboldogabb perceim ! Ilyenkor vagy a szép kék tiszta égbe, vagy a hullámok ölébe mélyesztem szemeimet és ekkor csak mosolyogni tudok . . . Azonban örömöm és boldogságom teljességéből mindig csak az hiányzik, hogy a mélységek belsejébe még sem tudok egészen belepillantani, pedig én ugy szomjazom a titkok tudását! . . . — Óh te kis bölcsem, szólt szelíden Salome, mit akarsz te keresni ott a mélységek fenekén? — Mit anyuskám? Hát nem ott a mélységekben lakik Jehova, s az ő angyalai? Gábor, Rafael és még sok más?! — No igen, igen, a mélységekben, de hogy mégis a tó mélységeiben, vagy a kék ég azúrja mögött keressük-e Jehovánkat angyalseregeivel együtt, azt magunk sem tudjuk. Annyit azonban tudunk fiacskám, hogy a jó Jehova mindenütt ott van, ahol a tiszta szív hozzá könyörög! Amig Salome igy csevegett kicsi Jánosával, azalatt Zebedeus korán elhunyt nővérének leánykája Jodina, kit ők neveltek, szintén felkelt s ő is Salome ölébe hajtván aranyos fejecskéjét, hallgatta a beszélgetést. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. kiérdemültebb alakjai ülnek ott: Lukács a merkantilista, Székely a többször aposztata, Serényi, agrárpolitikánk legádázabb ellensége.. S mit várhatunk főnöküktől ? Az ország látta már, de nem is kér többet belőle! Mit keresnek tehát kath. papok a munkapártban ? Talán szekularizációt ? Székelytől, aki a kongruát is visszatartá s rövid minisztersége alatt sietett az- arjáni perjelséget zsidókezekre játszani, ez is kitelhetik. Talán Lukácstól várnak valamit? Hisz azon töri már most is gyenge fejecskéjét, mint hiúsítsa meg annak az adótörvénynek életbeléptetését, melyet a koalició a szegény földmüvesnép kedvéért hozott. S mi jót adott valaha az országnak Tisza, aki ha még nincs is ott a bársonyszékben, de a kormánynak legerősebb hangú kortese s ott settenkedik a húsos fazék körül? Csak arra vár, hogy a tűzről a forró gesztenyét más kaparitsa ki neki. Bizony nem kapott az ország tőle semmi jót, csak darabontokat. Legkevésbbé mi katholikusok örülhettünk minisztersége alatt a szerencsének. Hisz nem is oly rég a „Ne Temere" kapcsán is beleavatkozott legautonomabb jogainkba. Vagy tőle várják tán az autonómiát? Ah, hic haeret aqua. — Talán mert Zichyt látják fenn a magas polcon, azt hiszik, hogy vele minden meglesz? Egri beszédjében férfiasan vallja régi nézetét. De vájjon mi biztosithat minket arról, hogy mire autonómiánk sorra kerül, ő lesz még a miniszteri székben. S aztán sok mindent ígérnek; Khuen a választóreformot, még pedig az általánosat, Tisza a régi liberális korszakkal kecsegteti társait; Székely a szabadgondolkozóknak nyújt reményt; Serényi és Lukács politikáját pedig már tapasztalatból ismerjük. S ha mindjárt kapnánk is autonómiát, ki tudja lenne-e köszönet benne. Nem mézes madzag-e pusztán, amellyel azt, ki élvezi, meg is fojthatják. — Látod anyácskám, a mi után oly régen vágytam, azt az éjjel meg is láttam! Álmomban a Genezáreten voltam Jakabbal s akkor is ugy néztem a mélységekbe s egyszerre megnyíltak előttem a vizek mélységei s én ott oly szép mindent, mindent láttam, hogy sohasem tudom elfeledni . . . Hogy tulajdonképen mi is volt ott, azt neked el sem tudom mondani, de hogy szép, nagyon szép volt minden, az bizonyos! — Ejnye, hát csak ennyit tudsz belőle elmesélni — szólott jóságos mosollyal Salome s a kis Jodina beszédes szemei is ugyanezt látszottak kérdezni . . . Azután forgott az idő kereke . . . Elrepültek az aranyos gyermekkor boldog percei; elmultak a mult ködébe a Genezáret partján, vidám kacagás s öröm közt végig élt gyermekévek s jöttek a munka nehéz, de édes napjai. János, a szép sugártermetű ifjú már fölváltotta a nehéz munkában atyját, Zebedeust s bátyjával Jakabbal húzták a nehéz hálót s fogták a halat . . . Ebédjöket Jodina hozta el a tó partjára, aki szintén szép hajadonná fejlett s talán Zebedeus és Salome is, amikor a jövőbe tekintettek, önkéntelenül is János oldalán képzelték Jodinájukat.... A gyermek, aki szerette a mélységeket, mint ifjú még jobban elmerült azokban . . . •Egyszer aztán az történt, hogy János nemcsak álmában, hanem a valóságban is a mélysé-