ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-15 / 11. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. március 15. 11. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymezö 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­kereskedésében. Esztergom, március 14. Istenem, hogy halad az idö!... íme, már­cius 15-ikének hatvanadik évfordulóját ünnepli ma már a magyar nemzet. Az 1848 március 15-iki szabadság for­rásából táplálkozó lelkesedés adja kezembe a tollat e nevezetes jubileumon, hogy meg­fessem képét röviden ama napoknak, melyek százados küzdelmek után váratlanul, csoda­számba menő vakmerőséggel lerakták alapját az uj Magyarországnak. Igen, hatvan éve annak, hogy nemze­tünk ifjú vezérei: Petőfi, Jókai, Vasvári és Bulyovszky közös megállapodás után meg­szerkesztették velős rövidséggel: minő kíván­ságai vannak az elnyomott, csupán tarto­mánynak tekintett magyar nemzetnek. Elhangzott a tizenkét pont, a néhány rövid sorban kifejezett nemzet-akarat. Meg kell valósítani! volt a jelszó, mert ettől függ a haza jóléte, boldogsága, dicsősége! És sikerült is. A bécsi forradalom hire ugyanis a cselekvés terére szólitotta a magyar nemzetet. Ha Bécs forrong, gyávaság volna a magyar nemzetnek veszteg maradnia. Igy gondolkoztak a márciusi ifjak és Jókai Mór a Pilvax kávéház asztalán nyomban fel is olvasta a polgársághoz intézett proklamációt, melyben a hires tizenkét pont is foglaltatott. Kossuth Lajosnak az ország több helyén tartott hazafias beszédei minden magyar ember szivébe hatottak. Az utcákon össze­sereglett néptömeg lassankint hatalommá vált, elég erös volt arra, hogy a kívánságként kifeje­zett sajtószabadságot a maga felelősségére életbe léptesse. A nép nevében lefoglaltak egy gépet s a nyomdatulajdonos parancsára a szedők nagy lelkesedéssel fogtak a munkához. Féltizenketföt ütött az óra, mikor Irinyi kezében a tizenkét pont első kinyomott pél­dányával az erkélyen megjelent. Éljen a sajtószabadság! ... . zúgta, har­sogta a tömeg. Nem kell többé a cenzor engedélye ! . . . Petőfi is fellépett az erkélyre és meg­mutatta a »Nemzeti dak-nak, a »Talpra magyar«-nak első kinyomott példányát. Hogy sirtak, hogy ujjongtak, akik hal­lották; hogy emelték fel jobbjukat szent esküre, s a költővel Isten szabad ege alatt esküvék, »hogy rabok tovább nem leszünk!« Megható látvány! A hamarjában kinyo­matott példányokat elkapkodták, szivökhez szorították, könnyeik peregtek reá ... de csak kevesen kaphattak, pedig mindenkinek kellett — emlékéül ennek a magasztos pil­lanatnak. A szabadsajtó e két első termékét el­helyezték a nemzeti múzeum levéltárában, örök időkre szóló emlékül. Azután Petőfinek még egyszer el kellett szavalnia a »Nemzeti da k-t. Gyönge az én tollam arra, hogy a lel­kesedésnek azt a mámorát méltóképpen fesse, mely megszállotta a hallgatókat, midőn újra hallották, újra együtt harsogták a költővel az eskünek meg-megismétlődő sorait. 1848 március 15-ike tehát főleg a sajtó felszabadításának ünnepe volt. A »szabadsag, egyenlőség, testvériség« jelmondatai valának sok helyütt olvashatók. Kivilágították a fővárost, hullámzott az ünneplő nép az utcán. Boldog­ság ragyogott az arcokon, mindenki egyfor­mának érezte magát, magyarnak szívvel­lélekkel. Kevéssel utána Bécsből örömhír kelt szárnyra: Metternich hatalmát a népakarat összetörte. Az a kancellár, aki negyven esz­tendeig őrködött az abszolút kormány zsá­molyánál, megérte bukását. Meg kellett érnie, mert a kor szelleme támadt ellene. A pozsonyi országgyűlés szereplői igy már bízvást remélhették, hogy a nemzet kíván­ságát a király nem fogja megtagadni . . . Olyan volt március Idusának ünneplő jellege, mint a mesebeli tündérpálota fénye; káprázatosan csillogott, megdobogtatta a szi­vet s ujabb eszmék megvalósulásának szép álmába ringatta a nemzetet, amelyből azonban, ha rövid időre is, mégis csak fel kellett ébrednie . . . És fel is ébredt . . . 1849! ... Be sokról tudnál beszélni!. . . De elég ebből ennyi is. Ne tépjük szét még jobban a vérző sebeket . . . * Hatvan év mult el a szabadság ünnepe óta! ... Hatvanadszor ünnepli a magyar nemzet a haza- és szabadságszeretet e fen­ségesen megnyilatkozó napját. Azóta a meg­változott idők megváltozott szelleme uj nem­zedéket nevelt fel, melynek szintén lelkesedni kell tudni a hazáért, az alkotmányért, a sza­badságért, mint lelkesedett a márciusi ifjúság és polgárság nagy tömege. Az eszmék és eszmények után való küzdelem teszi a nemzet ifjúságát és polgár­ságát méltóvá a becsülésre. Ez adja meg munkásságuknak az irányt, ez lehet csak igazi alapja a polgári kötelességek becsületes teljesítésének. De a márciusi napok emléke nemcsak lelkesítő, nemcsak munkára serkentő, hanem oktató is. A szívből felcsapó lángnak éltető sze­retetté kell változnia. Midőn ugyanis a szem megtelik az öröm könnyével; midőn a kebel­ben a nagy eszmék iránti rajongás hevülete támad; midőn a magyar nemzet múltja, mint egy fényes tükör meseszerű ragyogásban tükrözi vissza az elmúlt idők küzdelmeit: hintsen áldott magot a szivünkbe, melyből hadd sarjadjon ki a tettekben s nem hangza­tos szavakban, frázisokban nyilatkozó haza­szeretet. Magyarországnak erös jellemű, keresztény módon gondolkodó, munkálkodni és jótékonyan hatni tudó polgárokra volt mindenkor szüksége, hogy boldogulhasson és tovább vívhassa az előrehaladás küzdelmében nemzeti harcát. Ily erényekkel tündöklő polgárságra van manapság is szüksége. A mult példája acé­lozza meg tehát erőinket, hogy édes hazánk­nak mindnyájan derék, kötelességtudó pol­gáraivá válhassunk. Mikor pedig mi esztergomiak ma, a délutáni órákban kivonulunk majd a honvéd­temetőben elhantolt szabadsághősök sírjához, jusson eszünkbe, hogy ha bár jó hosszú idö, tejles 60 esztendő mult el már a nevezetes március Idusa óta; szivünkből, lelkünböl azért nem aludt ki az igazi, tetteken alapuló haza­szeretet tüze. Nem is szabad annak kialudnia mindaddig, mig a mi gyarló testünk is ott nem fog porladozni majd a nyirkos teme­tőben! . . . P-r. — A koalíció ellenségei. Fegyverkeztek a mult héten mindazok, kik ellenségei a koalíció­nak, ellenségei nemzetünk boldogulásának. Gyö­nyörű bokrétát lehet belőlük kötni. Vegyük csak sorba őket. Először jönnek a horvátok. Átlépve a Drávát hosszú libasorban vonultak be ismét a magyar parlamentbe. És ahogy körülnéztek, meglepetve vették észre, hogy idegenek léptek az ő örökükbe s hogy itt reájuk voltaképen alig van már szük­ség, az ő nemzetbontó politikájukat végzik helyet­tük mások: obstruálnak a Lengyel Zoltánék. E gyászos emlékű magyarkák settenkedve bújnak elő odúikból. Sötétséghez szokott szemük meglátja a sötét foltokat; Supilóékat, Vládékat. Azután pislogva sandítanak át a Lajtán. Darabontok szervezkednek, Kristóffy úr kilép a porondra és — risum teneatis amici — valami kicsiny, zárt szobában megalakul az »Orszagos radikális párt«. Nem tulajdonítunk ennek a politikai kloaká­ból való előbúvásnak semmi fontosságot. Egy­szerűen konstatáljuk azt, hogy a »fegyver barátok* megszaporodtak egygyel. ELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK,

Next

/
Thumbnails
Contents