ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-02-23 / 8. szám

Katholikus Népszövetség. Budapest, VIII., Szentkirályi-u. 28. Katholikusok / Akinek szeme nem lát tovább, mint amenynyire testének árnyéka vetődik, aki a bántalmakat csak akkor érzi, ha bunkóval kopogtatják a fejét, akinek önérzete nem olyan, mint a likacsos szivacs, hogy mindent magába fogad, az ugy látja, hogy semmi sem változott a világon. Ugy kél a nap, mint századokkal ezelőtt, ugy változnak az évszakok, nyilik és lehull a virág, mint ősapáink idejében. Pedig, hej de csalóka a látszat. Más világra, más viszonyokra, más emberekre süt ma az Isten napja. Megváltozott minden. E honnak, a Kárpátoktól az Adriáig terjedő hazának szent István volt a megalapítója, szent László a dicső királya, pogányverő Hunyadi János a hőse, Kapisztrán János az apostola, Mátyás az igazságos birája, Nagy Lajos a Mária-tisztelő királya, Rákóczi a szabadság önfeláldozó mártírja, katholikus az apraja, nagyja, törvénye, intézménye, szokása, tanácskozása, írása, tudománya. Századokig vérzettünk a pogányok kardjától. Koldusszegények lettünk. Elmaradtunk a művelődésben, a haladásban, mert őrt álltunk a Duna és Dráva partján, hogy megvédjük a katholikus hitet a hadverő pogány ellen. Mindent reánk foghattak ellenségeink, csak azt nem, hogy hitünket, vallásunkat, szentségünket nem védjük, nem becsüljük. Megérdemeltük, hogy Máriaországának hívjon a világ, hogy koronás királyunkat különös egyházi jogokkal ruházza föl a pápa, hogy példaképül állítsanak oda a többi nemzetek elé a hithüségben és szeretetben. Szép, de régi idők voltak ezek. Büszke őseink, ha ma nézhetnének szét a négy folyam honában, de más állapotokat találnának most! A királyi koronán még ott ragyog az apostoli kettős kereszt, de az állam már felekezetlen. Az egyetem még most is a katholikus uralkodók, püspökök, szerzetesek vagyonából él, de azért már divat ott a katholikus vallást gyalázni. Piklerek, Somló Bódogok rontják a lelkét annak az ifjúságnak, amelynek valamikor a nemzetet kell vezetnie. A választók többsége még ma is katholikus, de a törvényhozás már keresztényiden. Bankok, hivatalok, minisztériumok legmagasabb polcain olyanok ülnek, kiknek legszentebb jelvényük nem a kereszt, hanem a vakoló. Minden téren vissza vagyunk szorítva, minden téren diadalmasan nyomul előre a kisebbség szervezett tábora. Szervezett tábor! Ezzel meg is mondtuk az okát annak, hogy miért változtak hátrányunkra a dolgok. Mert mig mások szervezkedtek, míg mások szövetkezett, egyesült erővel feküdtek neki minden teendőjüknek, addig mi ahányan vagyunk, annyifelé húzunk. Abban a tudatban nevelődtünk, hogy nekünk nem kell védekezni, mert minket nem bánthat senki, hiszen többség vagyunk. És féltem én attól a felkeléstől! Az igaz, hogy fel lehetett volna kelni azonnal, mert oly veszedelmesen kezdett csörömpölni az a vekker, hogy ugy, talán mióta megvan még nem csörgött s hozzá még az alatta levő tálcán valóságos dübörgéssel járta a keringőt. Azért bizony én erre nem keltem ám fel, hanem első meglepetésemben kaptam a vekkert s benyomtam a párnám alá; de az átkozott jószág még ott is zakatolt s a tárca pedig oly busán, oly keservesen sírt utánna, mint a párját vesztett gerlice, csakhogy persze más hangon. De szerencsére, mielőtt a vekker szerepét eljátszotta volna, az eszembe jutott, hogy az nem merénylet, hanem Múzsám hivó szava, mire villámgyorsan kiugrottam az ágyamból, egy köpenyeget kaptam magamra s a verendán égő gyertya mellett vártam falunk ébredését. . . Már vagy hatszor kiszáradt tollamból a tinta s a falu csak hallgatott. Pedig ugy neki voltam buzdulva, hogy ha a falu rögtön kezdi ébredését, hát még igazán alkotok valamit. Fél három s még egy kuk sem az egész faluban. Kezdtem türelmetlenkedni s főkép szundikálni. Ohó! — jött a mentő gondolat — nem hiába jártam én hajdanában tornaórákra! Mellre a kezet! Föl . . . le . . . jobbra . . . balra s vagy egy negyed óráig úgy hadonáztam, hogy aki látott volna ott a gyertya fénynél, vagy kisértetnek, vagy félkegyelmünek gondolt volna. De meg is volt ám a hatása! Álmos nem voltam s mikor a kakasok kukorikulásának leírásához fogtam, rezgett^ a kezem, mint egy nyolcvan esztendős aggé. En persze egész biztosra vettem, hogy ennek folytán történhetett felőlünk bármi. Enge" dékenyek, türelmesek, elnézők, nagylelkűek voltunk. Ellenfeleink ki is használtak bennünket a maguk kénye és kedve szerint. Ha néha már kényelmetlen volt ez a ránk tukmált szerep, akkor sem álltunk fél, mint egy test. Itt-ott történt erőlködés. Egy-egy csoport felvette a harcot az elrablott jogok visszahóditásáért, de sikertelenül. Az egyesült ellenség rendesen leverte. A következmény az lett, hogy újból beletörődtünk sorsunkba, mint változhatatlanba. Sopánkodtunk, hogy nem tudunk magunkon segíteni. Csupa önbizalom hiányból képesek volnánk elvérezni anélkül, hogy erőnket kipróbálnánk. Nem ! Ennek nem szabad megtörténnie. Szt. István, szent László hónát ma is meg tudjuk mi tartani a kereszténységnek és magunknak, csak akarnunk kell komolyan, csak akarnunk kell erősen, csak akarnunk kell ugy, hogy az arra való fegyverek, eszközök használatától sem riadunk vissza. Ellenségeink példájára az összetartás, az egység erejét kell nekünk is latba vetni ott, ahol érdekeinkről van szó, legyen az községháza, megyeháza vagy akár az országgyűlés, legyen az tudományos vagy társadalmi mozgalom, legyen az bármi, ami a közéletet, a nemzet haladását, a magunk erkölcsi és anyagi javát illeti. A kérdés csak az, hogy van-e mód az egységes, egy táborban küzdő katholicizmus megteremtésére és célirányos kifejtésére. Van. Van egy kipróbált, egy fényesen bevált, egy tüzpróbáját kiállott mód s ez a katholikus népszövetségi szervezkedés. Hogy győztek a német katholikusok? Szakasztott olyan, sőt rosszabb sorsban sínylődtek néhány évvel ezelőtt a német katholikusok. Helyzetüket elképzelhetjük, ha figyelembe vesszük, hogy ők a kétharmad rész más vallásuakkal szemben a lakosságnak csak egyharmadát teszik ki. Nincs az a szenvedés, amelynek kelyhét fenékig ne kellett volna üriteniök a mult század vége felé. Egyesületekben, körökben, pártban próbálták szervezni a védelmet. A siker nem volt kielégítő. Végre rájöttek a katholikus erők tömörítésének legjobb módjára. Megalkották a Katholikus Népszövetséget (Volksverein). Ma 700.000 tagja van. Hétszázezer olyan ember, aki a katholikus vallásért tűzbe megy, aki ki van oktatva az ellenség minden csalafintaságára, aki ismeri a mai életnek mindazon eszközeit, amelyekkel védekezni, támadni egyformán lehet. A tüzpróbát a legutóbbi birodalmi választásokon állta ki a német Katholikus Népszövetség. A jelszó az volt, hogy ki kell irtani a katholikus pártot, a centrumot. Szövetkezni kell még a szociáldemokratákkal, sőt az ördöggel is, csak a katholikusok pártját lehessen megtörni. A centrum a Népszövetséghez fordult segítségért s a Népszövetség ámbár nem politikai szervezet, mivel látta, hogy a katholicizmusról van szó, kiadta tagjainak a jelszót, hogy minden erőt meg kell feszíteni a maga az én édes Múzsám vezeti kezem, azért ilyen az irásom. A kakasok hamar eljátszották szerepüket s most vártam a gerléket. Már elmúlik egy negyed óra s nem szólnak. Az öcsém pedig hányszor mondta, hogy már kakas szólás előtt kezdik siralmas bugásukat. A szép fröccsöket is kigondoltam már s mégsem szóltak. No — mondom — már csak megnézem, hogy mi a bajuk s ha még nem ébredtek föl, hát majd fölverem őket, de ugy, hogy azután ugyancsak búghatnak, siralmasan, keservesen. De uram fia! mikor odaérek a kalitkához, látom, hogy üres s eszembe is jutott mindjárt, hogy még tegnapelőtt ajándékozta el öcsém a szép gerlepárt. Visszamentem a verendára, leültem s mérgelődtem, hogy nem elég, hogy ily nyavalyásán kezd ébredni minden máma, hanem még tetejébe a gerlék is hiányoznak s igy kénytelen vagyok az igazság kedvéért egy igen szépnek Ígérkező pontot minden kárpótlás nélkül kihagyni. Nem bántam volna, ha mindjárt egy kutya is nyikkantja el magát, kápótlásul azt vehettem volna be a gerlebugás helyett. De azok is, mintha spongyát nyeltek volna, ugy hallgattak. Már negyed négy volt s még sehol semmi! Szinte izgatottan vártam már azt a csordást, hogy tülkével riassza föl ez álmaiból ébredni nem akaró falut. Ugy gondoltam, hogy ha az megkezdi tül- I kölesét, minden madár eltüttyenti magát, a kocsik majd robognak, a tehenek bőgnek s szóval lesz zaj, lárma olyan, hogy csak győzzem azokat sorban lejegyezni. Végre azután meg is fújta tülkét az én katholikus párt érdekében. S mi történt ? Az, hogy a centrum 92 képviselő helyett 110-et vitt be a birodalmi gyűlésbe s a német katholicizmus erősebb, mint volt valaha. Bebizonyosodott, hogy a szervezett katholicizmust nem lehet legyőzni, bármelyik oldalról is támadjanak reá. Szervezkedjünk mi is igyl Ami bevált Németországban, kell, hogy beváljon jobban és fényesebben nálunk is. Mert mi nem vagyunk kisebbség. Mi többség vagyunk. Legyen hát nekünk is Katholikus Népszövetségünk, legyen a mienk is olyan s mint szervezett tábor álljon őrt katholikus érdekeink mellett s érezze védő, áldásthozó erejét a katholicizmus, sújtó hatalmát minden ellensége. A mi Katholikus Népszövetségünk. Van már, hála Istennek, nekünk is Katholikus Népszövetségünk. Olyan, mint a német, csak fiatalabb. Egy katholikus szövetség eszméje már régen fölmerült Magyarországon is. Az első nyomot 1894-ben találjuk meg a székesfehérvári katholikus nagygyűlésen. Azután 1902-ben foglalkozott megint a katholikus sajtó egy népvédő keresztény népszövetség megalkotásával. 1905. végén az Országos Katholikus Szövetség kezdett az eszmével behatóbban foglalkozni. Már ekkor megindult a tagtoborzás, csak ugy próbaképen. 1906. év végén már 60 község ismerte a Népszövetséget. 1908-ben 10.000 főre szaporodott föl a tagok száma. Ezek már illetményt és jogi tanácsot is kaptak. A kísérletből, a próbából meggyőződött az Országos Katholikus Szövetség, hogy a magyar nép megérett már egy minden katholikust egybefoglaló szövetségre s önálló létet, alapszabályszerü szervezetet, önkormányzatot adott az addig saját kebelében működő népszövetségnek s ezzel megszületett a magyarországi Katholikus Népszövetség, melynek alapszabályait a m. kir. belügyminiszter 1908. január 25-én helyben hagyta. Tőlünk függ, hogy erőssé, hatalmassá tegyük a Népszövetséget, mert ha a tábor erős lesz, mienk a győzelem ! Adja Isten ! — A Pázmány-egylet közgyűlése. A katholikus hirlapirók nagy tekintélyű országos egyesülete Prohászka Ottokár püspök elnöklésével csütörtökön tartotta közgyűlését Budapesten a Szent-István-Társulat palotájának nagytermében. Az idei közgyűlésnek két körülmény adott jelentőséget : a tizéves jubileum és az egylet uj vezetőinek megválasztása. Az egyiket, a jubileumot igen helyesen, nem ünnepelte meg az egyesület. Tiz év se személynél, se egyesületnél még nem történeti mult s ha ünneplik, csak hiúság, fölfelé való észrevétetés, személyes kultusz s porhintés a világ szemébe, nem is szólva a titulus vivendiről. Igazi kultúrnépek s intézményeknél a nálunk szokásos 10 éves jubileumi láz ismeretlen. várva várt csordásom! Hogy ki ne maradjon semmi, hát biz én minden gondolkozás nélkül, villám gyorsasággal jegyeztem fel mindent, amit hallottam £ amit hallani véltem. »A csordás mélán bog«, »a tehenek hosszura nyújtott tülkölése hallatszik«, »a kutyák mind újra kukorekolnak« s sietségemben több effélét vetettem papírra, ugy, hogy mikor egy negyed óra múlva a siri csendben elolvastam a gyorsan lekapott jegyzetet, azt se tudtam, hogy mihez fogjak most már, oly dühös voltam. De hamar megbékültem. Jó hiszemü voltam én mindig. Még csak fél négy volt s reméltem, hogy még csak most jön az igazi ébredés s vártam nyugodtan .. . Négy ... fél öt, szolgálónk erre felkelt s igy ő az első, ki az ujraébredést megkezdi. Lemegy a konyhába, csöndben végzi a munkáját s igy én sehonnan egy nangot se hallok. Már közel álltam a »szétugráshoz« oly dühös voltam a falu lustaságára. A mérgemet még csak növelte az, hogy egy kósza rigó sem rikkantotta el magát, hogy legalább arról Írhattam volna valamit. Már e valóságos kínszenvedésben kezdtem kimerülni, mikor végre jött egy vigasztalóm, egy megmentőm. Öreg, vén szarka lehetett, mert oly erősen csörgött, akár csak két órakor a vekkerem. Meg is ragadtam az alkalmat s meghálálva jóságát, oly magasztaló fröccsöket irtam hangjáról, hogy olyant alig hiszem, hogy fülemüle is kapott volna már! Épen benne voltam a tűzben, a magasztalásnak magas hegyén, mikor kinyilik a kis kapu, csoszogó papucsában belép Verka néni s hozza a tejet. Mindjárt gondol-