ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-02-23 / 8. szám

A közgyűlés másik jelentőségét, a restaurációt, annál méltóságosabban láttuk megoldva. Az ügyvezető elnökök a központi szervei az egyesületnek mindenütt. A Pázmány-egylet eddigi alelnökei közül Kiss Jánost a tudomány-egyetem veszi nagyon igénybe, ezért mondott le. O volt az alapvetője, a bölcsőringatója ennek az egyletnek. Azért a kath. hirlapirók mindenkori hálája s szimpáthiája kiséri, aminek Prohászka Ottokár püspök mindnyájunknak visszhangja volt ünnepi toasztjában. A volt világi alelnök pihenni tért. Helyökbe egyházi alelnöknek Mihályfy Ákos, világinak Görcsöm Dénes kerültek. Az előbbi sava, az utóbbi tüze lesz az egyesületnek. Görcsöni a fortiter, Mihályfi a suaviter elv megszemélyesítője, hogy a küzdelemben s az adminisztrációban tapintatos s lelkes legyen az összhang. Egyben teljesen megegyeznek: incarnatus katholikus elvűek s tőről metszett bátor hirlapirók, ami jövő munkásságuknak legjobb bizonyítéka. Az egész katholikus sajtó velünk együtt örül az ő nevükkel felvirradó szellemnek s hisszük, hogy a folytonos orációt és traktát, a magyar közélet ezen két betegségét segíteni fognak leszorítani, hogy Pázmány életének programmja : a tett uralja a katholikus hirlapirás anyagi és erkölcsi előhaladását minden vonalon. A 60 tagu választmányba városunkból újból megválasztattak : dr. Andor György, Keményfy Kálmán s dr. Klinda Teofil. Végül azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy a Pázmány-egyletet közgyűlésével mielőbb lássuk viszont Esztergomban. Győr, Pécs, Nyitra, Székesfejérvár, stb. már látták szives meghívással. Majláth püspök a házasságról. Igazán szívből jövő, híveinek lelkiüdvéről lelkiismeretesen gondoskodó főpásztori körlevelet intézett e napokban Erdély apostoli lelkületű püspöke, gróf Majláth Gusztáv, szeretett híveihez. A körlevél különösen a házasulandóknak s a házastársaknak szól, ezeknek ad több fontos, főleg a mai kor keretébe vágó utasítást, figyelmeztetést és felvilágositást, ugy hogy azt hisszük, nem teljesítünk felesleges munkát, ha e kiváló körlevélnek a házasságra vonatkozó részével t. olvasóinkat is megismertetjük. Kétséget nem szenved, hogy a mai modern kornak különös nézetei vannak a házasság szentségéről. Az emberiség egy része — sajnos — különösen azóta, mióta a polgári házasságot behozták, semmiféle súlyt nem fektet a krisztusi házasságra, ezt is csak amolyan szerződésnek tartja, mint a polgárit, sőt vakmerőségében nem átallja kimondani: hogy a házasság nem is szentség, amint ezt uton-utfélen hangoztatják azok, akik a szabad szerelem lovagjainak csapnak fel és vörös cafrangot kötnek nyakukra oly célból, hogy az ember már messziről észrevehesse őket, a »felvilagosodottakat«, kik előtt semmi sem lévén szent, a házasság sem szentség, hanem csak tam, hogy ez kihoz bőbeszédűségével a sodromból s lepottyanok a magasztalásnak magas hegyéről, már pedig ha ez se sikerül, akkor ugyancsak bezárhatom az üzletet! Hát bizony mikor meglát, kezdi is ám csodálkozástól rezgő hangon a hosszura nyújtott: — Dicsírtessék az Ur Jézus szent neve ! A felelet csak egy hideg mindörökön amen volt s folytattam dolgom, melytől zöldelő koszorút vártam. De a lelkem Verka nénije folytatta ám tovább: — Adjon az Ur Isten mindnyájunknak szerencsés jó regge't! A válasz rá már egy kissé hangosabban mondott »adjon«. — Vájjon egisségire az ifijurnak az éjjeli nyugodalom, folytatta az öreg. Erre már egy mérges hanghordozásu »magának is!« röppent el ajkamról s éreztem, hogy kizökkentett a kerékvágásból, de még az utat tisztán láttam. — Hát mire végzi ? kérdezte tovább a lelkem. Hanem ezzel a kérdésével igazán összekuszálta minden gondolatomat s ugy éreztem magam azok tömkelegében, mint egy labirintus közepén. Rátekintettem mérgesen s ugyan a szegény öreg meg sem érdemelte, mégis rákiáltottam: »Végzi ám kend, amire végzi, de én már most nem végzem semmire!« Ezzel felugrottam helyemről, be az ágyba s ugy kilenc óra körül kezdtem ébredni, de egy magam sokkal hangosabban, mint az egész falu. amolyan »a csuhások által feltalált hókusz-pókusz, mint sok más egyházi cerimonia«. Nem csoda, hogy sokan közülök már valóságos állatokká aljasodtak le; nem a szellemiség, a józan gondolkodásmód emberei, hanem a testiség rabjai. A testiség eme rabjai közé tartoznak tehát mindazok — és itt az intelligencia is sok tekintetben hibás, nem csupán az alacsonyabb néprétegek, — akik a házasságra, mint szentségre fittyet hánynak és szabadon élik világukat, mintha semmiféle felelőséggel nem tartoznának egykor Annak, aki a házasságot szerezte, alapította. De térjünk át a körlevélre és idézzük annak egyes fontosabb részeit. »A közmondás vallja: »a jó házasság az égben köttetik.« — Az égben, vagyis az Isten kegyelmében: nem a táncvigalmaknál, mulató helyeken, nem a szülők háta mögött, nem puszta anyagi előnyök miatt, nem hosszú és bűnökkel telt ismeretségek után, hanem isteni félelemben, az égben. Ha igy nem történik, hamar beáll a csalódás, foszlik az örök paradicsom rózsás pírja, a koszorú elhervad és csak a tövisek maradnak vissza, melyek ama keserves sóhajt fakasszák: boldogtalan vagyok. Minden világos lessz, ha megadjátok a kellő feleletet e kérdésre: mi az ember és mi a rendeltetése ? Ha az ember magasabb fokú állat, melynek végső célja a földi jólét: akkor a vallás hiába való agyrém és a házasság nevetséges dolog; pogányok módjára lehet összeállani, vadházasságban, vagy ha tetszik merőben polgári házasságban, ami vele egyenértékű. De ha az ember több az állatnál és csak valamivel kevesebb az angyaloknál és végső célja az örökkétartó boldogság az Istenben: akkor a család megmérhetlen nagy dolog; mert az embert nemcsak földi jólétre, hanem mennyei életre is kell nevelnie. Itt kell megtudnia, hogy van Atyánk a mennyekben ; az anya ölén kell tudomására jutnia mennyei eredetének és rendeltetésének ; a szülők példáján kell megtanulnia, hogyan kell élnie Istenért és felebarátja javára, a szülők viselkedéséből kell elsajátítania a ker. élet szép erényeit. . . . Hogy a házasság megfelelhessen^ fontos rendeltetésének: Istent kell bevonnunk. Őt kell ünnepélyesen segítségül hívnunk, hogy legyen tanuja a kölcsönös szerződésnek, erősítse meg azt és - áldja meg kegyelmeivel. Ép ezen vallásos jellegen nyugszik a házasság méltósága és ez által különbözik a merőben természetes, ösztönszerű egyesüléstől. A vallásban, az Isten tekintélyén nyugszik az a benső szeretet, egymás átadása, a szüzesség odaáldozása egy magasabb célra. Tehát már lényegében magában zárja a felbonthatatlanságot, különben a családtagok szoros összekapcsolása lehetetlen. Jézus Krisztus újította meg a családot félreérthetetlen, ünnepélyes szavakkal erősítve a házasság egységét, felbonthatatlanságát, szentségét, mi által megmenti a családot a legnagyobb gyalázattól: a többnejüségtől, elválástól, eltaszitástól és a féktelen kéjelgéstől. . . . Kemény munka volt ez Jézus Krisztusra nézve : hogy ezt elérje, szenvednie kellett megmérhetleneket és meghalnia. De érdemesnek tartá annyit áldozni, mert szörnyű gyalázatnak kellett véget vetnie és a családban mennyei állapotokat teremteni. Amint hárman vannak az égben és ezek egyek: ugy hárman legyenek a földön is: apa, anya, gyermek és igy ezek is szívben egyek legyenek. Fájdalommal kell azonban megvallanunk, hogy a keresztény család már nem az, amilyennek lennie kellene. Elhagyta magasztos hivatását és azért vele együtt megbomlott a társadalom is. Eltűnt beelőle a vallásosság, az istenes élet meggyöngült, kihalt a hit és vele a szeretet és ezzel eltűnt az áldás, a béke, az Isten is. Már magának a házasságnak megkötése is sokszor nemtelen indokból történik. Vagy mi hozza össze a párokat? érzéki ösztön, anyagi érdek. Elégszer halljuk: előkelő legyen, szép legyen, más nem kell! Vallásos-e, törődik-e Istennel, teljesiti-e állapotának kötelmeit, él-e erényes életet: ezt most kevésbé kutatják. Pedig mit ér a szép test, önző, csúnya lélek mellett? Többet ér a szép lélek a szép testnél; mert az emberben csak az az érzület igazi, amely nem változik, a szellem, mely nem öregszik, az erény, melynek szépsége folytonos fokozódásra képes. És mivel az okos ember szerelmét nemcsak azon pontig terjeszti ki, hol a szerelem virágillata elpárolog, azért olyan menyasszonyt keres, kit erényei öreg korában is kedvessé tegyenek. Tegyük fel, hogy a legszebb lényt rossz érzületek, utálatos vágyak, vad szenvedélyek telitik : akkor szép ördögöt kaptál, fehérített koporsót. Ez nem igér boldog házasságot. Minden függ a házasság szentségének keresztény módon történt felvételétől; mert e pillanatban a házasulandók forrást nyitnak maguknak, mely egész életükre kegyelmet és áldást áraszt. Az első keresztények megértvén a házasság szentségét, egységét, felbonthatatlanságát, a benne kívánt egy »szivet és lelket«, óvakodtak az elhamarkodott egybekeléstől, tudván, hogy az csupán valamely mulandó érzéki hajlamnak eredménye, de sokszor hosszantartó bánatnak az okozója. Fontos lépésnek tartották a házasságot; azt hitték, hogy meggyalázzák az Istent és az egyházat, ha csupán a test és vér vagy földi haszon határozna a házasságban. Szent életű szüzek és ifjak voltak ők, készek bármely pillanatban etetőket adni Krisztusért. . . . Ezért vagyon annyi ifjú, kinek, ha volna lelkiismerete, nem is volna szabad házasodnia. A könnyelmű, erkölcstelen élet, a szeszes italok élvezete s egyéb szenvedélyek már rég megrontották vérüket. Beteg, nyomorék gyermekeknek adnak még nyomorultabb életet. Romlott vérök gyászos örökség gyanánt átmegy gyermekeikre, mert tapasztalat szerint iszákos és buja apának gyermeke is olyan lessz. Isten ítélőszéke előtt meg keilend vallaniok, hogy ők saját gyermekeiknek gyilkosai voltak, mert sok évi nyavalyát adtak nekik örökségbe és szerencsétlen gyermekeik átka kiséri emiéköket. Végtelenül szomoritó, hogy sok házas már arra se néz, hogy milyen vallású az, kit elvenni szándékozik. Gondolnak-e azok arra, hogy az örökkévalóságba sietünk és hogy a házasságnak is azon élet összes viszonyaira és örök rendeltetésünkre kell szolgálnia? Bensőségesebb és gyöngédebb viszony két egyén között nem képzelhető, mint az, amelyet a házasság létesit. Azért a boldog együttélés alapfeltétele az egyetértés a vallásos hitben. Hit és hitetlenség egymásnak ellenségei, kellemetlenség, veszekedés, egyenetlenség a következményei. A házas hűség és szeretet a vallásos talajban gyökereznek. Igazi vallásosság nélkül a vonzalom gyakran ellenszenvvé, a hűség hűtlenséggé, a szeretet gyűlöletté változik. Azért az egyház végtelenül fájlalja és mindenkor tiltotta a vegyes házasságokat. . . . Ne ütközzünk meg ezen szigorú tilalmon hiszen maguk a reformátusok hasonló törvényeket hoztak hiveik számára, mert félni kell — e; az ő törvényök — hogy a vegyes házasságbar élő református meginog hitében ; félnie kell, hog) a gyermeknevelés »hátrányt szenved.« Hát Í kath. félnek hite nincs veszélyben ? és a gyermel neveltetése nem fog hátrányt szenvedni a má: vallású házastárs mellett? Mennyire leszesz megszorítva vallásos kötél meid teljesítésében ! mennyi gúnyt, mennyi káromló szemrehányást keilend majd eltűrnöd vallásod gyakorlásában! Végre a béke kedveért is a más hitűnek életmódját fogod követni, vagyis tettben odahagyod vallásodat. És mi lesz a gyermekből, midőn két ellenkező példát lát szüleiben ? Ha látja, hogy az apja más templomba jár imádkozni, másba az anyja ; az egyik böjtölni, gyónni köteles, (a másik nem; az egyik tiszteletben tartja a képeket, az olvasót, a másik pedig azt babonaságnak gúnyolja ; ami szent az egyik előtt, azt megveti a másik! . . . És ha a kath. fél meghalna: kinek vallását fogná követni a még kiskorú gyermek? És ha végre más vallású párodnak eszébe jutna téged ott hagyni és más házasságra lépni: mi lessz veled és gyermekeiddel ? Az egy igaz hit mellett jámborság is kell a házasulandókban. Az esküvő keveset és ritkán változtat az ember életén. Aki legény vagy hajadon korában nem félt Istentől, nem volt munkás, mértékletes, hű, tiszta életű, az a házas életben is alig fog változni. Azért a hosszú ismeretségek a házasság előtt nagyon korholandók ; mert elhervasztják a szűzi koszorút és számtalan vétekre adnak alkalmat és nagy hibát követnek el a szülők, ha azt tűrik. A házasságot megelőző vétkes kihágások Isten átkát fogják hozni a házasságra. Valóban, aki aráját meg nem becsülte, az feleségét sem fogja megbecsülni. Nincs jobb készület a házasságra az istenfélő, tiszta életnél. Azért ker. jegyesek kerülik a bűnre szolgáló alkalmat és csakis a szülők sze-