ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-02-23 / 8. szám

XIII. évfolyam Esztergom, 1908. február 23 8. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymezö 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Meg tudná-e nekem mondani? Esztergom, február 22. Mit? — Hogy miért nem adott még uraságod a kath. hirlapirás oltárára egy fillért sem?! Talán nincs pénze? Ha minden katholikus csak 10fillért adna, (8,000.000X10) már miénk volna a jövő! Talán nem tudja, hogy a hirlapirás mily fontos, hogy az eszmék a papiroson vivják meg ma csatájukat? Akkor kegyed a világtól nagyon elmaradt, fogadja ezen afrikai sötétség felett legmélyebb részvétemet és világosságul olvassa el X. Pius pápa szózatát. Talán nem is tudja, hogy kath. hirlapok, hirlapirás, hirlapirók léteznek, akkor hát kérdezze meg attól a kis gyerektől, aki minden reggel az »Uj Lap«-ot árulja, az majd bővebb felvilágositással szolgálhat, mert a nagyközönség előtt ennek magyarázásával nem akarjuk kegyedet csúffá tenni. De hány emberrel lehetne igy beszélni a Regnum Marianumban! A vád papokat •— kisebb mértékben — világiakat egyaránt illet. Egy piros cingulumos házában voltam s mit láttam? Azt, hogy csak az »Az Ujság«-ot járatja és abból meriti minden tudományát. Kath. lapot ugylátszik nem ismer, vagy nem akar ismerni. Sajnos, hogy ez az ember a kath. klérus tagja, de hát vigasztalódjunk, ezek a speciesek már kiveszőben vannak. Lassanként már csak muzeumokban lesznek találhatók. Ha végig nézem a referádát, hát látom, hogy plébánosok és káplánok teszik ki az adakozók névsorát a kath. sajtóegylet céljaira, néhány nagylelkű kanonok, egypár egyházfejedelem, ugy elvétve. S a világiak? Magyarország főurai? A történelmi nemesség? Iparos és kereskedő osztály? Ok papi ügynek, kasztügynek deklarálják az egész katholikus sajtót s rangjukhoz méltóbbnak Ítélik a »Pesti Hirlap «-ot, »A Nap«-ot, a »ßudapesti Napló«-t stb. olvasni és pártfogolni. Hej! pedig de jó volna, édes uraim, egy kissé gondolkodni! Ki védi a tekintély elvét a romboló és anarchisztikus elvek ellen? Nem a liberalizmus, mely féktelen szabadságot hirdet, hanem a kereszténység. Pedig a mai társadalom rákfenéje, visszás állapotok megteremtője épen a tekintély megvetése, abszolút tagadása. A kereszténység pedig védi a tekintélyt, mert nélküle nincs rend, nincs élet és biztonság. Az igaz kereszténység és alapjain álló sajtó szemébe vágja a hatalomnak is a hibát és bűnt, tüzzel-vassal irtja a visszaélést munkaadó és munkás, elüljáró és alattvaló között, de magát a tekintélyt föltétlenül szükségesnek mondja. De még egy szavam van Magyarország intelligenciájához! Nem olvassák-e az újságban, mikor szociáldemokratákat hallgat ki a biró, mivel védekeznek: A mi újságainkban, kalendáriumainkban, könyveinkben olvastam és tanultam, hogy gyűlöljem az »urakat«! Azok a rossz szellemű újságok elveszik a nép hitét, a felsőbbség megbecsülését kiirtják belőle, ezt pedig ellensúlyozni csakis megfelelő, tartalmas keresztény lapokkal lehet! Hogy pedig a lap tartalmas legyen, ahhoz munkatársak kellenek, segédeszközök kellenek, mindez pedig pénzbe kerül. Aki tehát a rombolás útját akarja állni és okosan tud gondolkozni, adakozzék a kath. hirlapirás céljaira. Nem a papoknak van szükségük a kath. hírlapirodalomra csupán, az egyház minden vészek közt fen marad, hanem sokkal inkább szükséges az a világiaknak, mert minden más sajtó a kételkedés, közönyösség sőt egyházgyűlölet és hitetlenség magvait szórja szét a lelkekben, még azok is, melyek „szintelenek", (Rudapesti Hirlap, Pesti Napló, Egyetértés, stb.) És tekintve, hogy ma már az alsóbb néposztály is olvas újságot, végtelen sok baj forrása a rossz hírlapirodalom. A müveit németek nem tartják bigottságnak keresztény politikát csinálni és keresztény hírlapirodalmat teremteni, a »Germania« keresztény világlap. Ausztriában a Piusverein 30—40—50 oldalas kath. lapokat ad ki, csak mi maradnánk el!? Mi, kiknek világtörténelmi hivatása volt a múltban a kereszténység védelme? Kik életünket és vérünket áldoztuk a kereszténységért? Szégyenletes volna, hogy a Regnum Marianum katholikusai ütni, gyalázni hagyják magukat százra menő ellenséges újság által és velük szemben még egy erős, dörgő szavú, tartalmas kath. lapot se tudjanak állítani. Az »Alkotmany« és más kath. napi- és heti lapok minden pénzügyi zavarok mellett is vitézül megállják helyüket, de mily hatalmat tudna képviselni irói gárdájuk, ha egy terjedelmes hirlap állana rendelkezésére! Itt a kath. sajtóegyesület! Most rögtön tedd föl a postára adományodat az egyesület számára! Ne késlekedjél, ne okoskodjál és légy munkása ezáltal Magyarország keresztény újjászületésének! Egy lelkes kath. sajtóbarát. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Anyám nevenapján. Virágot kerestem A késői tájon. Madár dalát lestem A lombtalan ágon; — Virágot, hogy kössek Kicsike füzérbe, Vidám dallal szálljak Mai nap Eledbe: Neved emlékére. Nincsen már virágja A bársonyos rétnek, Erdő fái között Nem hangzik az ének: Mindenütt lemondás S mint kisértő álom, Örömtelen élet Tükrözik a tájon, Merre utam járom. Elszáradt gályákból Kössek csokrot Néked, Ajkamon hogy szólna A bánatos ének? Szivem bú emésztné, Arcom pirban égne S a kislelkü világ? Kigúnyolna érte, Kacajjal kisérne! Az oltárhoz lépek, Az Úr zsámolyára. Megszólal a lelkem, — Száll szivem imája. S amit ugy kerestem E bús őszi tájon: Az »élet virágját* Végre megtalálom A csendes oltáron. Ezt kötöm csokorba — Ez leszen emlékem, Imádságos lelkem Dalom hangja légyen. Azt kérem az Úrtól: Éltedet hogy áldja, Teljesüljön szived Minden jámbor vágya S legyen boldogsága. Veszély Géza. Hogyan ébred a falu? Szép nyári este egyedül ültem vadszőlővel sürün befutott verendánkon. Siri esti csend ütött tanyát s talán a komondorok is hosszan elnyújtózva aludtak, mert csaholásukat ugyancsak nem lehetett hallani. E siri csendben gondolataim el-elkalandoztak, de hamar összpontosultak akörül, hogy mily szép lehet falunknak e némaságából való kibontakozása, ébredése. Ugy gondoltam, hogy a kakasok hajnali kukorikulása, öcsém gerléinek bugása s kedves nevetése kezdené jelezni az ébredést. Azután jönne a csordás tülkével s a karikás ostor durrogásával intené a gazdaasszonyokat, hogy eresszék ki teheneiket s azok hosszan elnyúló bőgésükkel már nagyobb zajt vernének a munkára vonulók Kocsizörgésével együtt. Több ilyíélét elgondoltam, mik csak széppé, festőivé, költőivé teszik egy falu ébredését. Hátha még ezt kora reggel mind hallja az ember s látja, mint pirkad, mint kel fel ágyából rózsapirosan a nap . . . nahát akkor kell, hogy megszállja az embert az ihletség! Én igy abban a reményben, hogy Múzsám csak nem hagy cserben, el is határoztam, hogy leirom falunk ébredését s azonnal hozzá is láttam az előkészületekhez. Azonban mindjárt az első dolog kényes volt. Hogy is ne! Nem tréfa dolog ám két órakor talpon lenni! Ez szöget is ütött a fejembe s majdnem dugába döntötte egész tervemet. De végre is győzött bennem a szellem, mely sokat várt a virradó reggeltől. Kaptam a vekkert s megigazítva ágyam mellé tettem egy tálcára. Azután papirt, tintát, uj tollat készítettem ki, hogy reggel mindjárt kéznél legyen; ezek után rögtön nyugalomra hajtottam fejem, mint olyan, kit holnap reggel megszáll az ihletség s alkot egy maradandót, egy eszményit, egy költőit ! . . . Evvel a gondolattal aludtam el s egész éjjel ébredéssel álmodtam. Mégis különös, hogy mikor ébredni kellett volna a nagy napra, melytől vártam, hogy számomra abból a hervadhatlan »laurus-koszoru«-ból legalább egy pár levelet hoz, hát alig-alig sikerült az ébredés! Nem is hiába