ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-11-15 / 46. szám
azokon holmi financiális ügyeket intézzenek el. Emiatt meg is kell őket tartani, de ne tulajdonítsunk nekik nagyobb fontosságot. Komolyabban csak akkor vehetnők őket, ha egyszersmind kerületi szociális népgyülésekkel volnának egybekötve, amire ezennel bátorkodom felhivni az illetékes tényezők figyelmét. Arra azonban, hogy Kainék dorongját föltartóztassák, ez idő szerint nem elég alkalmasak. Kainék támadása sokkal hatalmasabban nyilvánul. Népes gyűléseken ország-világ előtt szidalmaznak és vágnak arcunkba. E támadások visszaverésére tehát más módot kell keresnünk. Minőt ? Autonómiai gyűléseink nincsenek, pedig talán ez volna a legalkalmasabb mód. De sajnos, hogy autonómiánk minden jóakarat dacára még reményben is halaványan fest. Az orsz. kath. nagygyűlés pedig sokkal méltóságosabb, semhogy kizárólag az egyházat ért támadásokkal foglalkozzék. Vezéreink különben is megtették rajta, amit azidő szerint kellett. De a szemérmetlen, jogot és igazságot egyátalán nem ismerő támadások egyre ismétlődnek. Orsz. kath. nagygyűlést pedig az ő kedvükért nem lehet évenként többször összehívni. Nem is volna jó a kath. álláspont megnyilatkozásának e méltóságos módját lejáratni. Maradjon az oly ritka és oly méltóságos, miként eddig volt. Adja ki a jelszót, határozza meg a védekezés irányát, nyújtson táplálékot az ébredő kath öntudatnak. De hogy a jelszók ne hangozzanak el eredmény nélkül a pusztában, hogy a védekezés ne legyen egyesek kénye-kedvére bizva, hogy az önvédelemben ne csak a papság, hanem a világi elem is szerepeljen, hogy az orsz. kath. nagygyűléseken megindított irányzat a népet is áthassa, hogy az általuk nyújtott táplálék az egyház minden tagjában életté és vérré váljék, ezt kell keresztül vinni. Erre azonban, ismétlem, a »koronák«, legalább is a mai alakjukban nem alkalmasak. Szerény nézetem szerint erre szükségesek volnának a »koronák«-nál nagyobbszabásu részleges gyűlések, melyeken mind a papság, mind a világi vezető elem részt venne, például egyházmegyei gyűlés keretében. Ha egyházfőink, vagy az ő engedelmükkel esetleg más vezető emberek összehívnák az egyházmegye székhelyére az illető egyházmegye kath. közönségét s mintegy egyházmegyei nagygyűlést alkotva emelnék fel szavukat minden destructiv irányzat ellen. Kainék izzó gyűlölete, ízléstelen támadása kitűnő alkalmat szolgáltatna a kísérletnek. E gyűlések elég tekintélyes ellenlábasai volnának a konventeknek s egyszersmind érdeklődés központjaivá tennék a püspöki székhelyeket. Hisz' ma sok helyen a kevésbbé művelt kath. közönség azt sem tudja, hogy minő egyházmegyéhez tartozik. Az orsz. kath. nagygyűlések igy nem volnának kénytelenek arra, hogy Kainék maszlagjaival bővebben foglalkozzanak. Egyetlen ily egyházmegyei gyűlés nagyobb súllyal esnék latba, mint az összes kerületek tiltakozása. Nem kellene fellépniök támadó modorban, de határozottan védelmezhetnék a kath. ügyeket. Békitő felhívásukat, tiltakozó szavukat maga a nép vinné széjjel. Az ilyetén fellépő kath. közönség láttára holmiféle Balthazar, Zsilinszky és Masznyik Káinok alábbhagynának nyugtalan és mindenáron vallásharcot szitó törekvéseikkel, vagy legalább is erélyesebben utasítanák Őket rendre a vallásbékét komolyan becsülő és a szenvedélyek által el nem vakított világi vezérek, Tiszák és Darányiak. Ugyanezek az egyházmegyei gyűlések közelebb hoznák az orsz. kath. nagygyűlésnek csak ezrek előtt hangoztatott elveit, eszméit, irányzatait a katholikusok millióihoz ; hathatósan fölébresztenék a kath öntudatot, önérzetet. Igy s talán csakis igy fog megtörténhetni az a tragikomédia, hogy Kain kap ki az Ábelre emelt doronggal. Mészáros János. HIREK. Krónika. El-eltünődöm s felsóhajtok A régi jó idők felett; Midőn kopjával, kelevézzel Kaptak hajba az emberek. Ma olyan könnyű hajbakapni: Toll kell vagy nyelv és kész a harc .. . Nincsen oly ember, akivel te Össze nem vesznél, — ha akarsz ! És ha közelről vágyom nézni E lázongó, zajos Jelent: Egyszerre feltűnik előttem A dunaparti parlament I (-) Ingyen oktatás. Egyre erősebben tör elő az emberi lelkekből a tudás utáni vágy — s a felsőbb rétegekben csakúgy mint az alsókban, szinte lázas sietséggel iparkodnak e vágyat kielégíteni. Iskolákban, iskolán kivül folyik a tanitás szerte a hazában. Az ország politikai fejlődése, — a választói jog általánosítása is alkalmas lendítő erő, hogy legalább a tudás elemeit, az irást és olvasást elsajátítsa minden polgára e hazának. Városunk sem akar elmaradni; részt akar venni a tanitás és tanulás e nagy munkájában. Az elmúlt tél folyamán nagy sikerrel működő Népakadémia szervező bizottsága elhatározta, hogy tanfolyamot nyit az irni-olvasni nem tudók számára. A tanfolyamot a város buzgó tanitói közül: Burány Ferenc, Math Gyula és Hegedűs Ferenc fogják vezetni. A jelentkezők száma szerint három helyen fog folyni a tanitás az esti órákban. A népakadémia bizottsága felhívja tehát mindazokat a felnőtt férfiakat és nőket, akiknek nem állott módjukban fiatalabb éveikben az irás és olvasás mesterségét megtanulni, hogy félre téve minden szégyenkezést, nem törődve semmiféle előítélettel, ragadják meg a kínálkozó alkalmat és vegyenek részt a tanfolyamon ! Fölkéri egyúttal mindazokat, akiknél irni-olvasni nem tudó egyének vannak alkalmazásban, hogy azokat a tanfolyamon való részvételre buzdítani szíveskedjenek. Jelentkezni lehet: Szölgyémy Gyula tanítónál (lakik: Szent Anna-utca 21.) és a belvárosi plébánia hivatalban nov. 15-től 22-ig bezárólag. A tanítás teljesen ingyenes és Írószerekről szintén a bizottság gondoskodik / — Itt emiitjük meg, hogy tervbe van véve egy munkás gimnázium szervezése is és hogy a Kath. Legényegyesület helyiségében Advent első vasárnapjától kezdve ismét megtartatnak majd az ismeretterjesztő előadások. * Személyi hir. Brühl József prelátus-kanonok s főszékesegyházi plébános tegnap délben több napi tartózkodásra Ürménybe utazott, ahol ma a dr. Tóth Károly ürményi orvos által az ottani ifjúság nemes szórakoztatása céljából építtetett nagytermet ünnepélyesen fel fogja szentelni. * A pápa, aranymiséje. Holnap lesz a nagy nap. amikor O Szentsége, a dicsőségesen uralkodó X. Pius pápa aranymiséjét mondja az apostolfejedelmek sírja felette Az egész kath. világ örömmel tekint e fenséges napon Róma felé és fohászkodik az ég Urához, hogy Krisztus helytartója még sok éven át dicsőségesen kormányozza az egyházat. »Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját!« — hangzik holnap millió és millió ajakról. Adja Isten, hogy X. Pius még a gyémántmiséjét is bemutathassa az Urnák! * Főegyházmegyei hirek. Plébánosok lettek : Mischák István zsitvaapáti káplán Bozókon, Pór Sándor keszegfalvi adminisztrátor Keszegfalván és Jakábovics János felsőszőllősi adminisztrátor Felsőszőllősön. Adminisztrátori minőségben küldettek: Petrásek Ágoston leszétei káplán, Bakabányára és ifj. Pathy Gyula vágsellyei káplán Velsécre. Segédlelkészekké kineveztettek: Jarábek József bakabányai adminisztrátor Leszétére, ifj. Horváth János óbarsi káplán 7 Zsitvaapátiba, Urbán Pál velséci adminisztrátor Óbarsra és Bresztyák Sándor barslédeci káplán Érsekújvárra. * Kmety Károly kilépését nem vették tudomásul. A függetlenségi párt csütörtöki értekezletén többi között szóba került Kmety Károly dr. városunk képviselőjének kilépése is. Kmety ugyanis — miként ezt annak idején megírtuk — azért lépett ki a függetlenségi pártból, mert a delegációból kihagyták őt. Kilépését bejelentő levelét a függetlenségi párt elnökéhez intézte, a párt azonban nem vette tudomásul Kmety kilépését, hanem beválasztotta őt a választói reform-bizottságba. Kmety tehát ezek után remélhetőleg bent marad a pártban. * A főszékesegyházi kanonoki installációk. Tegnap, szombaton tartattak meg a helybeli főszékesegyházban a kanonoki installációk. A főkáptalan hat tagja, u. m. Rajner Lajos dr. püspök, Graeffel János, Maszlaghy Ferenc, Roszival István dr., Kohl Medárd dr. püspök és Jedlicska Pál prel.kanonokok fokozatosan előléptek, Hübner János tb. kanonok, hidaskürti esperes, Koperniczky Ferenc dr. nagyölvedi esperes és Rott Nándor dr. a wieni Augusztineum tanulmányi felügyelője és igazgatója pedig uj mesterkanonokoknak iktattattak be. Az installációk d. e. 9 órakor vették kezdetüket. Megelőzőleg az installálandók a kanonoki kápolnában letették az esküt, azután kimenvén a főszékesegyház szentélyébe, Blümelhuber Ferenc dr. nagyprépost rövid klasszikus latin beszédet intézett a főkáptalan tagjaihoz. Elsősorban dr. Csernoch János érdemeit méltatta, kit a magas királyi kegy Csanád főpásztorává nevezett ki, majd szép szavakkal elparentálta a főkáptalan két érdemes tagját, Szilányi Ferenc és Vézinger Károly prelátusokat és nagy örömének adott kifejezést, hogy az esztergomi főkáptalan az elvesztett társak helyett oly kiváló három férfiút nyert, mint aminők Hübner, Koperniczky és Rott. A beszéd elhangzása után kezdetét vette az installáció. Először Blümelhuber Ferenc dr. nagyprépost installálta Rajner püspököt, mint a főkáptalan uj olvasó-kanonokját, azután Rajner püspök installálta Graeffel prelátust, mint uj éneklőkanonokot, a többi installációkat pedig már az uj Igmándi líflCflPÍhn? az elrontott gyomrot 2—3 óra IvCoCI \X\\L a j a ^ t teljesen rendbe hozza. Reggelizés előtt fél pohár Schmidthauer-féle radio-activ Hathatós óvszer a belső betegségek elterjedésének meggátlására, úgyszintén kiváló gyógyhatású gyomor-, bél- és vérbajokban, továbbá elkbvéredés, szivelhájasodás és az azzal járó fulladásnál, sárgaság, máj- és lépdaganat, cukorbetegség, aranyér, csúz és köszvénynél, vérbőségnél s egyéb belszervezeti bajokhan. — Föszétküidés a forrástulajdonos: Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban. Kapható minden jobb gyógyszertár és füszerüzletben kis üveg 30 fillér, nagy üveg 50 fillér. — Össze nem tévesztendő más fajta keserű vizekkel. Vásárlásnál figyeljünk Schmidthauer névre! I i Sirolin Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. 99 Eoehe F. Hoffmann-La Roche & Co. Basel (Svájc).