ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-11-15 / 46. szám
1908. november 15. ESZTERGOM 5 éneklő-kanonok Graeffel János prelátus végezte. Ez alkalommal Maszlaghy Ferenc őrkanonok, Roszival István dr. főszékesegyházi íőesperes, Kohl Medárd dr. püspök komáromi és Jedlicska Pál vikárius nyitrai főesperesek lettek. Minden egyes installáció előtt Eitner Elemér Ákos főszékesegyházi igazgató és succentor felolvasta a királyi kinevező okiratot, majd pedig az installáció végeztével hatalmas »vivat« kiáltás hangzott el, melyet a főszékesegyházi énekkar is szép akkordokban adott vissza. A végén Graeffel őrkanonok intonálta a Te Deumot s az ünnepélyes szentmisét Koperniczky Ferenc dr. az uj mesterkanonokok egyike celebrálta. Az installáción a kinevezett uj kanonokok rokonai, barátai és tisztelői is részt vettek, többi között Vaszary Mihály hgpr. uradalmi gazd. tanácsos, Magos Sándor kir. ítélőtáblai biró, Schweiz Vilmos kir. tanfelügyelő, Rothnágel Ferenc városi gazd. tanácsos nejével, Keményfy K. Dániel vizivárosi plébános káplánjával, Geiger Ferenc főkápt. gazd. felügyelő, Etter Gyula kéméndi intéző stb. s diszes hölgyközönség. A párkányi esperesi kerület papsága teljes számmal jelent meg szeretett volt esperese Koperniczky dr. installációján. Azonkívül ott láttuk a nagyölvedi hivek többtagú küldöttségét is. Délben Kohl Medárd dr. püspök a primási palotában, Kojerniczky Ferenc dr. pedig a »Fürdo« szállodában adtak ebédet, amelyen természetesen számos pohárköszöntő hangzott el mindkettőjük egészségére. * Csáky püspök Pozsonyban. Pozsonyi tudósítónk irja, hogy gróf Csáky Károly váci püspök f. hó 7-én rövid időre Pozsonyba érkezett, ahol látogatást tett rokonánál, gróf Csáky Vidornál és Szapáry grófnénál, majd automobilon a Pozsony melletti Ivánkára ment, hogy Hunyady grófnét is meglátogathassa. A püspök még aznap a 6 órai esti gyorsvonattal ceremoniariusa, Matzenauer Ottó dr. kiséretében utazott vissza Vácra. * Személyváltozás a bencés székházban. A szent Benedekrend esztergomi székházában a pannonhalmi főapát intézkedéséből kifolyólag személyi változás történt. Székely Damáz tanár ugyanis Esztergomból Tihanyba küldetett lelkésznek, mig helyette Szakács Béla tanár jön Esztergomba Győrből. A mult tanév végén Esztergomból Tihanyba helyezett Grátzer Piust most onnan lelkésznek Nyalkára küldte a főapát. * Eljegyzési értesités. A következő értesítést kaptuk: Dr. Bnrián János ügyvéd és felesége Hoffmann Irene valamint Geiger Ferenc főkáptalani jószágfelügyelő és felesége Majer Ilona örömmel tudatják, hogy Geiger Gyula, a Kisbirtokosok Orsz. Földhitelintézetének tisztviselője és Burtán Böske jegyet váltottak. Esztergom, Nána. 1908. november hó. * A főegyházmegyei papi nyugdíjintézet középponti bizottsága f. hó 24-én tartja ülését Rajner Lajos dr. püspök és ált. érseki helytartó lakásán. * Polónyi nem tette volna. Günther Antal igazságügyminiszter előterjesztésére dr. Neuberger Ignác és dr. Beck Hugó kúriai bírákat kúriai tanácselnökökké nevezték ki. Mind a kettő zsidó. Katholikus körökben (ugy a főúri, mint a középosztályban) nagy megütközéssel vették a promóciót. Nem elég, hogy az ügyvédi és orvosi pálya tömve van zsidókkal és pedig annyira, hogy a keresztények manapság már alig kereshetik meg mindennapi kenyerüket, még a kúriai tanácselnökök sorába is iktatnak két zsidót, tehát a köz- és államélet fontos pozícióját juttatják nekik. A Koczurek-ügyön bizony okulni kellett volna Günthernek. Kár Polónyiért. Bezzeg más szellem honolt volna nemcsak a kúriában, hanem az öszszes bíróságokban is! Günther ugy látszik, nagyon fél a »közvélemény«-től, mely Magyarországon — sajnos — teljesen zsidókézben van -4- a katholikusok nembánomsága miatt. * „A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Müve" egyesület köréből. Majláth György és neje (Zavar) 100—100 kor. adományukkal beléptek az egyesület alapitó tagjai közé. * Csernoch püspök öröme. Nagy öröme van Csanád fenkölt lelkű főpásztorának, Csernoch János dr. megyéspüspöknek. Mult vasárnap ugyanis az ő buzgósága és kezdeményezése, valamint áldozatkészsége folytán megalakult székhelyén, Temesvárott a kath. kör. Emlékszünk a főpásztor szavaira, mikor mint legkegyelmesebben kinevezett csanádi püspök mondotta esztergomi barátainak : »Hallom, hogy Temesvárott még kath. kör sincs, no azt okvetlenül meg kell alakítani.« S ugy is lett. Alig hogy installálták Csernochot, már is mozgalmat indított Temesvárott egy kath. kör szervezése ügyében, amelyre a kath. társadalomnak kétségkívül nagy szüksége van. Fáradozását, buzgóságát siker koronázta, mert miként a fővárosi sajtóban örömmel olvastuk, mult vasárnap már alakuló közgyűlését tartotta a kath. kör Temesvárott. Elnöke Steiner Ferenc orsz. képviselő lett, alelnökei pedig: Blaskovics Ferenc kanonok és dr. Kovácsics Gyula. A közgyűlés elnöke igen szép szavakkal köszönte meg Csernoch püspöknek a kör létesitése körül kifejtett buzgalmát. A tagok száma egyre szaporodik. E tanulságos példából is látható, hogy mennyit tehet egyházmegyéjében, és székhelyén a püspök, ha lelkesen karolja fel a katholicizmus ügyét. Csernoch püspöknek valóban nagy öröme lehet, hogy egyik hő óhaja és kívánsága teljesült. * A gyógyszertárak vasárnapja. A folyó hónapban a következő sorrendben vannak nyitva a gyógyszertárak vasárnapokon: 15-én a vizivárosi, 22-én a Kossuth Lajos-utcai, 29-én a Széchényi-téri gyógyszertárak. * Az igazságügyminiszter dicsérete. A közeli Mária-Nosztrán sokan voltak már olvasóink közül, mert minden évben búcsúsok mennek oda Esztergomból. A régi pálos-templom kegyelemképe vonza oda a hívőket. A templomhoz tartozó épület valamikor hires pálos-monostor volt, melyet Nagy Lajos királyunk is gyakran felkeresett. Az elhagyott kolostort 50 évvel ezelőtt fegyházzá alakították át megtévelyedett nők számára. Azóta ez a hely emberjavitó-intézet lett s hogy mennyire megfelelt a hivatásának, azt a társadalomnak megjavultan visszaadott nők százai bizonyítják. Günther Antal igazságügyminiszter az ötven éves forduló alkalmából a napokban meglátogatta a fegyintézetet s miután mindent megtekintett, megelégedésének és elismerésének a következő szavakban adott kifejezést az intézetet gondozó irgalmas nővérek előtt: »Mikor a biró ajkán elhangzik a rettenetes ítélet, azt hiheti az ember, hogy a pokol kapui nyílnak meg az elitélt előtt s rettenetes kínok hónába lép. Önök megváltoztatták ezt a nézetet, mert itt a lelkek tisztító tüze ég, melynek minden lángját az Önök szeretete ápolja. A jó és rossz küzdelmét naponta látjuk, legtöbbször a jót elnyomja a rossz, de e falak között a jó mindig diadalmaskodik a rossz fölött. Hogy Önök ezt képesek elérni, ez az Önök nagy kincse, amely az égből származik. Itt e falakon belül való áldásos működésükön felül azt a magasztos célt is szolgálják, hogy megjavult nőket adnak a társadalomnak, mert a megjavult nő sokkal többet ér, mint a megjavult férfi. Ezt tapasztalatból mondhatom. Ha az ember elmegy a férfi foglyok közé, láthatja, hogy az a fogoly vad gyűlölettel tekint az őrére, ezek a szerencsétlen teremtések pedig ugy néznek önökre, mint ápoló, szeretett testvérükre. Ezt önök tették. Lelkük melege valóságos szeretetházzá avatta föl ezt a szomorú épületet. Az Isten áldja meg az Önök működését.« Illetékesebb ajkakról nem jöhet ez elismerés, mintha maga az igazság legfőbb őre nyilatkozik igy az apácák áldásos működéséről. * Az esztergom-szenttamási és vizivárosi kath. polgári kör vigalmi bizottsága ezúton értesiti a közönséget, hogy a rendezőséggel mindent elkövet, hogy ma este fél 8 órakor a Fürdőben tartandó Katalin estélye a szokott módon fényesen sikerüljön és hogy az esetleges tolongást elkerüljék, a pénztárt már este 6 órakor megnyitják. * Kérelem, farabek József volt bakabányai adminisztrátor, jelenleg leszétei káplán tegnap levelet intézett szerkesztőségünkhöz, melyben arra kér, hogy juttassuk nyilvánosságra a bakabányai adminisztrátori állásától való felmentésének okát. Kérelmének szivesen teszünk eleget, amikor minden zavar és gyanúsítás elkerülése céljából kijelentjük, hogy Jarabeket a főegyházmegyei hatóság saját kérelmére mentette fel az adminisztrátori teendők alól és áthelyezte Leszétére segédlelkésznek. * Követendő példa. Számtalanszor lehet a lapokban is olvasni, mily kegyetlen pusztítást művel a falusi iskolásgyermekek korcsmázása. A hatóságok és a nép vezetői mintegy tehetetlenek azzal a rossz szokással szemben, hogy a nép ha mulatni megy búcsúra, vagy vasárnap a korcsmába, magával viszi gyermekeit is. A zsengí ártatlan lélekre aztán elképzelhetjük, mily hatás sal van a nagyok dorbézolása és nem ritkán vére verekedése is. A gyermekek ebbeli felvilágositá sának előharcosai — tisztelet a kivételnek -— falusi korcsmárosok, kik a gyermekek összetakai gatott filléreit sem hagyják jobb célra jövedelme; tetni, mint a saját zsebükre és még hitelbe : adnak bort és pálinkát a gyermekeknek. A gyei mekeknek a korcsmázástól való visszatartása bármilyen nehéz, igen egyszerűen, valóságc Kolumbus tojásaként lehet megoldani, csak á dozatos lélek és a népet szerető sziv kell hozz, A példát már megadta Bajóth község deré plébánosa, a módot pedig adja meg követőine lelkesedése. Tehát mit csinált Foltin János bajóti plébános? A község búcsújának napján, már regg' kihirdette, hogy ma, búcsú napján, a gyermeke az ő vendégei, mert ő rendez nekik a plébánia mulatságot. A szülők tehát küldjék gyermekeik' a plébániára. Már kora délután tele volt a plebán gyerekekkel s kevéssel rá megjelent köztük plébános és — nem tartott nekik beszédet, hane elmesélte nekik, hogy milyen nagy szomorúság okoznak a gyermekek a jó Istennek ha a korc mába mennek mulatni. Ezentúl búcsúkor mind( a plébánián lesz a külön gyerekbál. Itt ők leszn< az urak, itt ők parancsolnak és a nagyok ne lökdösik őket. A gyerekbál pedig abból állo hogy a plébános egész estig, mindig különfe játékokat talált ki, melyben a legügyesebb fine gyümölcsöt, süteményt vagy cukrot kapott. S még tánc is volt, mert került cigány, aki a »k< selyem ostya. . . <; kezdetű andalgót ropogósabb. húzta, mint a csárdást. A pihenő is olyan vc hogy a plébános vicceket meg apró mesék mondott. Igy ment ez egész estig, mikor is gyerekek úgy kifáradtak már a boldogságbí hogy maguk kívánkoztak aludni. A búcsú Bajóth a gyermekek alkoholmentes mulatságával ij ment végbe. A nép hálája és szeretete környt a plébánost. Meg is érdemli. * Műkedvelő színielőadás. Az esztergo keresztény szocialista egyesület földmives szc osztálya f. hó 22-én műkedvelői színielőadás; egybekötött mulatságot rendez a »Magyar Királ szálló dísztermében. Szinre kerül ez alkalomn »A vörös sapka« cimü 3 felvonásos népszinn A meghívókat a rendezőség a napokban küldi sz * Katalin-bál. Az Esztergomi Kath. Légér egyesület november hó 22-én, az egyesület hel ségeiben Katalin-estélyt rendez. Kezdete pont órakor. Belépti-díj: személyenként 1 kor., csak jegy (3 személyre) 2 kor. Felülfizetéseket kös nettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. * A vörheny-járvány miatt zárva tart elemi és polgári iskolák, valamint az óvodák rn nyitása a közeli napokban még nem várhat Sok gyermek fekszik betegen, az iskolák növ dékei még mindig ki lehetnek téve a fertőzés veszélyének. A járvány elleni védekezésben a teljes siker elérésére kell törekednünk. A betegség egyébként visszafejlődőben van, a gyógyulás az egész vonalon tartós. Minthogy az elkülönitést és fertőtlenítést minden egyes esetben szigorúan végrehajtják, remélhető, hogy a betegség járványos jellegét csakhamar elveszíti és az iskolák f. év november 23-ára már megnyithatók lesznek. * Tanügyi hirek. Stibló István kemencéi kántortanító, Stibló Ágoston báthi kerületi alesp. tanfelügyelő édes atyja, ki Kemencén harmincöt éven át példás buzgalommal töltötte be tanitói hivatását és az ottani keresztény szociális mozgalmakban tevékenyen vett részt, nyugalomba vonult. A község hivei, tanítványai előtt köztiszteletnek örvendett s mint valódi keresztény életű kántortanító vált meg állásától s vett bucsut híveitől. Adja Isten, hogy a nyugalom napjait nagyon soká élvezhesse kedves nejével, kivel papfiához Báthra költözött. Utódja Walcz Ferenc nógrádtolmácsi tanitó lett, ki a helyi tanítóképzőben végezte tanulmányait. — Ujabban megnyílt r. kath. leányiskola. Ludvlg Gusztáv szentszéki tanácsos, aranymisés áldozár, misérdi plébános a dénesdi, mísérdi és torcsi leánytankötelesek beiskoláztatása számára Dénesden egy leányiskolát létesített, a törvényes kellékeknek megfelelő iskolát építtetett s a tanitónők javadalmazására tizenkettő ezer korona alapítványt tett. A leányiskola óvodával áll kapcsolatban. A leányiskola vezetésével a Szent-