ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-11-15 / 46. szám

eröt nyújtana az autonómiai követeléseknek, ha az ország összes katholikus egyesületei, élükön a katholikus körökkel, testületileg vagy feliratilag kérnék a magas püspöki kartól és a kormánytól az autonómia mielőbbi megalakítását. A társadalom eme mozgalma a nemzeti mozgalom jellegével bírna s nagyobb súlyt adna a magyar katholicizmus követelésének. A társadalom ezen akciója azonban nem menti fel az egyházat az autonómiai mozgalmak vezetésétől, irányításától s az ezekkel járó felelősségtől. Söt eltévesztett lenne magának az egyházi illetékes köröknek is a felfogása, ha gátolná, hogy a társadalom az autonómiával lelkét az egyházba helyezze. A tavasz melege fakasztja a rügyet, de a rügyet a fa nedvének keringése érleli meg s teszi élővé. Közéletünk hideg, a lelkek is mintha megfagynának, a csillagok se igen virrasztanak, azért az autonómia kivívásában nem lehet más jelszó, mint: » Vállat a vállhoz!« Keményfy K. D. — Majláth püspök és a »Ne temere." Majláth Gusztáv gróf püspök csütörtökön az erdélyi róm. kath. status közgyűlésén rendkívül fontos nyilatkozatot tett a »Ne temere« kezdetű pápai dekrétumra vonatkozólag. Kijelentette, hogy a Szentszék az egész egyházra szótő és érvényes rendelkezése alól kivételes intézkedést tett Magyarország számára, amennyiben a nem katholikus lelkész előtt kötött vegyes házasságok utólagos érvénye sit és ét engedélyezte. Az ügy végleges tisztázása pedig folyamatban van. A püspöknek ezen intézkedésre vonatkozó szavai igy hangzanak: »Mindenki beláthatja azt, hogy a világegyháznak az egész világra kiterjesztett szabályrendeletében az egyes nemzetek és vidékek különleges viszonyaira tekintettel lenni nem lehet; de viszont minden törvényhozó tudja azt, hogy különösen fontos okok a törvény egyik vagy másik rendelkezésének felfüggesztését vagy megmásitását szükségessé tehetik. Ez az eset forog fenn nálunk is, ahol ezen általános rendelettel szemben hosszas időn át eltérő gyakorlat állott fenn. S azért kezdettől fogva azon volt a magyar püspöki kar, hogy az apostoli Szentszéket sajátos viszonyainkról tájékoztassa és ezen általános érvényű szabályrendelet ezen pontjának alkalmazásából származható bonyodalmakra figyelmeztesse. Szentséges Atyánk az ő tanácsosaival együtt a kérdést beható tanulmány tárgyává tette, ugy, hogy annak tisztázása most van folyamatban, mert a nyári hónapok alatt Rómában a malaria miatt nem dolgoznak a hivatalok.« Majláth püspök ezen fontos nyilatkozata talán mégis ki fogja nyitni az ellenünk gyűlölettel eltelt reformátusok szemét ; kivehetik ezen szeretetteljes szavakból azt, hogy a katholikusok sohasem zavarják a felekezeti békét, nem avatkoznak illetéktelenül a protestánsok belügyeibe, a magyar püspöki kar pedig legfőbb törekvésének tartja a hullámok lecsendesitését. Különben nem is annyira a »Ne temere« miatt elégedetlenkedtek a reformátusok és illették tiszteletlenül a kath. egyház látható fejét, X. Pius pápát is, hanem kizárólag az irántunk való gyűlölet dominált náluk. Ez a gyűlölet vitte őket arra is, hogy a szerzetes-törvény eltörlése ügyében a parlamenthez felírjanak. S úgylátszik, még most sem lohadt le a farizeusok dühe, mert az erdélyi református egyházkerületben szóba került a jezsuita-rend recepciójának ügye, melyet a felekezetközi békére nézve veszedelmesnek tartanak, valamint a más országokból jött szerzeteseknek hazánkban való letelepítését is. Ez a telivér, vastagnyakú kálomista konvent még a »pápai túlkapásról« is regél és a »klerikális reakció« veszedelmeit hangoztatja. Más szóval gyűlölettől tajtékozó szájjal mondja el a »serelmeket.« Mennyivel máskép beszélt Majláth püspök, a szeretet apostola. A protestánsok igazán szégyenlhetik magukat, hogy a szeretet evangéliuma helyett a gyűlölet és viszálykodás »evangyeliumat«. irták zászlajukra s azt hirdetik mindenfelé / A parlamentben. — Andrássy javaslata. — Képviselőházi jelenetek. — Szerdán terjesztette Andrássy Gyula gróf belügyminiszter a képviselőház elé az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot. A nagy nap érdekesnek Ígérkezett, nosza tehát fogtam magam s a reggeli gyorssal a leutaztam Pestre, hogy az előterjesztés hatását a parlamentben megfigyeljem. Robognak a kocsik . . . Az egyikben Batthyány Tivadar gróf ül egy ismeretlen főúrral, nyomban utána érkezik Kossuth Ferenc Szterényivel . . . majd Andrássy Gyula gróf egészen egyedül. A parlament környéke megélénkül, sorban jönnek a képviselők, az újságírók, a kíváncsi hölgyek . . . Mindenki szidja a loccs-poccs időt. A napocska ugyanis már lassan-lassan olvasztani kezdte a havat. A folyosón. Belépek a folyosóra. Nagy sürgés-forgás mindenütt. Már tiz óra mult s a teremben alig van 20—30 honatya. Mind a folyosón sétálnak, ki szivarozva, ki cigarettázva. Körülállják Hollót, Batthyányt, mint akiknek sok kifogásuk van a javaslat ellen. Oda áll közéjök Wekerle s hallgatódzik, vájjon miről is súgnak-búgnak az elégedetlenkedők . . . A közönség részére fentartott folyosón végig mennek a feministák. Vagy húszan vannak, nagyobbrészt rüfkék. Az egyik újságot tart a kezében, a másik könyvet, a harmadik egy csomó röpiratot stb. Érdekes látvány . . . Egy függetlenségi képviselő megbámulja őket, majd oda siet a képviselők folyosójára Andrássyhoz és megszólítja őt. — Kegyelmes uram, ma feminista hallgatói is lesznek. Andrássy végigsimogatja szakállát, majd tréfásan megjegyzi: — Bizonyára azért jönnek, mert kihagytam őket a javaslatból. Volt nevetés, kacagás sine fine. Még a jó Günther Tóni is elmosolyogta magát. A folyosók egyre megtelnek, a képviselők lázasan sietnek a terembe, mert az erélyes Justh Gyula már megnyomta a csengőt. Megszólítom az egyik fiatal újságírót és bemegyek vele az újságírók karzatára. Jobbra-balra persze csupa unsere Leüt'. Látszik, kik csinálják nálunk a közvéleményt. A teremben. Negyed tizenegyre jár az idő. A terem megtelik s az elnök megnyitja az ülést. Zavartalanul folyik a beszélgetés, Justh pedig őrli a jelentéseket. Senki se figyel oda, mindenki Andrássyt bámulja. Apponyi valami sürgős levelet ir a helyén, Jekelfalussy irataiban keresgél, Zichy Aladár Darányival konferál, Wekerle pedig Rakovszky Istvánnal viccel. Csak Josipovich ül egész csendesen piros bársony székében. Végre belép maga Kossuth Ferenc is, kit élénk éljen kiáltással fogad a függetlenségi párt. Utána jön Szterényi egy nagy paksamétával. Leülnek. A néppárt szép számban van jelen, oszlopos tagjai mind ott vannak Csernoch püspök kivételével, ki az nap akadályozva volt a megjelenésben. Zboray a legutolsó padban foglal helyet s onnét szemléli az egyes jeleneteket. Kmety is ott ül Apponyi és Kossuth háta mögött a másodikharmadik padsorban s figyelmesen hallgatja az elnök jelentéseit. Végre az elnök Jekelfalussyt szólítja fel, ki törvényjavaslatot terjeszt be az 1904. óta megrendelt és beszállított ismétlő-puskák beszerzéséből felmerült költség fedezéséről és kéri ezt a pénzügyi bizottsághoz utasítani. A kedélyek már lázasak . . . Andrássy a központ, feléje irányul a figyelem. Főleg a nemzetiségiek, a balpártiak és a demokraták fészkelődnek. azt a tüskék közül, megigazítja a palástjával letakart, friss kenyérrel teli kosárkát, melynek fedele rendetlenül félrecsúszott, és haladt tovább, szelid mosollyal fehér angyalarcán és az irgalmasság édes, dús ragyogásával gyönyörűséges tiszta szemében . . . Megzörren ekkor a bokor és homályában kilép férje, Lajos. Villogó szeme szigorúan nézi neje elhalványuló arcát és megérintve a palástot, kurtán kérdezi: Mit viszel itt? Rózsát . . . susogja Erzsébet reszkető, sápadt ajkkal és két kis keze félve szorítja a kosárkát keblére. Mutasd! szól parancsolóan a gróf és Erzsébet alázatosan, engedelmesen fedi fel a palástot... És ?! Csodák csodája!! Rózsa hull ki a kosárból százával, édes illattal, bájjal, fehéren és pirosan . . . De, ha a szentséges fehérlelkü nő mondja, akkor mi is lehetett volna ott más, mint rózsa ?! Lajos gróf megszégyenítve, de megilletődve áll félre, kalapot emel és nejét sohasem bántja és zavarja többé irgalmas cselekedeteiben. Egyszer meg koldulni jött a vár irgalmas szivü úrnőjéhez szegény, nyomorék asszony, kinek beteg testén rongyokban, cafatokban, piszkosan, mocskosan lógott a ruha. Es Erzsébet mit tesz ? 1 Irgalmasságának szent felhevülésében odaadja a koldusnak egyetlen palástját . . . És később ? Később ünnepélyre kellene menni és nincs ruha, nincs palást! De az Ur nem hagyja zavarban kedves szentjét és angyalokkal küld Erzsébetnek egy uj palástot . . . Lovagok, apródok, katonák gyülekeznek a vár körül. Miért ? Thüringia grófja keresztet tűzött keblére és indul a szent sir felé. A vár erkélyén elbúcsúzik Erzsébettől, ki csendes zokogással borul ura vállára, egyetlen védőjére ez idegen hazában. Nem tud tőle elválni, lekíséri az erdőig, egy utolsót int ott a távozó seregnek, melyet az ut homálya lassan-lassan elfed . . . És a megtört Erzsébetet sirva kisérik vissza szobáiba hűséges cselédei. Hónapok múlnak és Erzsébet nem kap hirt urától, végre egyet, azt, hogy a kegyetlen halál kiragadta az élők sorából. Özvegy lett három piciny gyermekével.... Az éj sötétje borítja a tájat . . . Hó, fagy mindenütt ... A szél élesen sivít a vár tornyai és falai körül . . . Recsegve nyilik a vár hatalmas kapuja ... és szívtelen, Önző, kapzsi emberek kituszkolnak, kilöknek azon egy gyenge nőt, három piciny gyermekkel, — az éjbe, télbe, fagyba . . . Szent megadással türi Erzsébet e megaláztatást és legpicinyebbjét puha, meleg anyai keblére szorítva, a másik kettő ruhájába kapaszkodva hozzásimul, indul el a várból, az éjbe, télbe, fagyba, házról-házra, koldulva egy kis helyet, kenyeret, meleg ruhát, magának és picinyeinek ... A magyar föld visszahívja az idegenben nyomorgó leányát, de Erzsébet nem hallgat rá! Bizik az Urban, ki a benne bizót nem hagyja el! S nem csalatkozik! JÓSZÍVŰ emberek megkönyörülnek rajta és rokonai, belátva kegyetlenségüket és igazságtalanságukat, visszahelyezik méltóságaiba és gazdagságába. És Erzsébet ? Erzsébet örül, nem magáért, hanem három kicsiny gyermekéért, kik most már semmit sem nélkülöznek és hogy irgalmasságát újra gyakorolhatja. Szüntelen imádkozik, böjtöl, sanyargatja gyenge testét, magára veszi szent Ferenc harmadrendjének övét, ruháját és szegényes szobája négy fala között oly életet él, melyben az Urnák és minden angyalának öröme telik . . . Csendes, csillagragyogós az éj . . . A rácsos, kicsiny ablakon besurran a hold halvány fénye, nesztelenül, félve, gyengéden, és sugarai szeretettel öveznek körül egy egyszerű szegényes fekhelyet . . . Fehér ruhában, fehér kezét imára kulcsolva, valami megható, megdicsőült boldog mosollyal