ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-11-01 / 44. szám

nézve áldásos hatalommá váljék, hogy bensőséggel elteljék, hogy erkölcsi erővel töltekezzék. Ez az ut a Krisztushoz való megújhodás utja. Azt hirdeti, hogy az egyeseknek épp- ugy mint a nemzeteknek, az előkelőknek és a nép fiainak egyaránt bensejüket kell művelniök, lelküket kell Krisztussal összeköttetésbe hozniok. Ezért sürgeti X. Pius a természetfölöttinek beleillesztését kultúránkba és társadalmunkba. Ezért sürgeti a hitnek, Krisztusnak mennél mélyebb megismertetését a hitoktatásokban, a katechezisekben. Ezért buzdítja a kath. világot az Oltáriszentséggel, a Krisztus testével és vérével való mennél sürübb táplálkozásra, — a mindennapi szent áldozásra. Uj, meglepő világosságot gyújtott ezzel X. Pius még a theologiának és a papságnak is, mely a mindennapi szent áldozást, — eltérőleg az első keresztény századok gyakorlatától — csak a tökéletesebb lelkek kiváltságának tartotta. De még inkább látjuk X. Piust a pápaság isteni hivatásának magaslatán tündökölni a modernizmust elitélő »Lambentabili exitu« kezdetű Syllabusban és a »Pascendi Dominici gregis« kezdetű nagy világtörténeti jelentőségű enciklikában. Ismeretesek voltak a világ előtt azon tanok, melyek a legutóbbi évtizedekben az álbölcselet, a modern időszerűség és divat követelményeihez törekedtek alkalmazni a kinyilatkoztató Istentől eredő örök igazságokat, hogy a modern világot a katholicizmusnak könnyebben megnyerjék. Ismeretes volt a tudósok előtt Loisynak veszélyes tana az evangéliumokról, Krisztus Urunkról, az Egyházról. Ismeretes volt Tyrellnek tana a szentségekről, a pápaságról. Ismeretes volt Le Roynak és más egyéb francia és olasz bölcselőnek és theologusnak a relativizmusa. De hogy mindezen tanok egy teljes összefüggő rendszert alkotnak, hogy e tanok kétértelmű kifejezéseikkel, homályos fejtegetéseikkel valóságos aknamunkát végeznek a katholikus hit alapjainak aláásásában. hogy az egész keresztény világnézetet fenyegették a legnagyobb veszedelemmel, hogy mindezen tanok nem az igazi tárgyilagos kritika és történelem-tudományok folyományai, hanem az álbölcselet következtetései: ezt az örök igazságok fénysugaraival X. Pius tárta fel a bámuló világ, a bámuló tudósok előtt. Hiven a pápaság feladatához, megőrizni és megvédeni a hit tisztaságát és a kinyilatkoztatás letétét, X. Pius e hatalmas föllépésével megoltalmazta, a modern tanok rohamos terjedése ellenében hitünk ésszerűségét, megmentette egyszersmind hitünk természetfölöttiségét.Tekintélyének szózatával meghiúsította a kath. Egyház ellen intézett támadást, mely annál vészthozóbbnak jelentkezett, mert belső ellenségektől származott. A külső ellenségek — mondja szépen X. Pius enciklikájában — viharhoz hasonlíthatók, mely megtépi a fának gályáit, vagy fatolvajhoz, ki lenyesi ágait, mivel a törzzsel nem bir. A belső ellenségek ellenben másként járnak el. Mérget vezetnek a fa gyökerébe, szervezetének sejtjeibe, hogy tönkre tegyék a fa egész törzsét. E belső ellenségek pusztitáazon eszméknek, melyek a világot hajdan mozgatták . . . Az »Ecce homo« képére kell gondolnom, midőn a Scala Santa előtt állok. V. Sixtus az ő hires építőmesterétől, Fontanától, emelt kápolnában felállíttatta Pilatus jeruzsálemi palotájából elhozott lépcsősort, melyen Krisztus Urunk vérét hullatva a Kálváriára indult. Ez a »szent lépcső« Róma legszentebb Krisztus-emléke. Térden csúszva szabad a huszonnyolc lépcsőfokon feljutni a Capella Sancta Sanctorumba. A Scala Santa egyik tényezője egyházunk s hitünk alapításának. Az emberiség szenvedő megváltása ezeken a köveken kezdődött, melyek hallották a »Feszítsd meg« rémes kiáltását ... A pápák lateráni palotájával áll szemközt, azzal a Lateránnal, mely a pápaság diadalait átélte. Az ecclesiarum mater et caputnak, annak a templomnak közelében áll, mely pazar mozaik-aranyozású boltozatával, szentélyével és apostol-szobraival Róma legpompásabb temploma. Sok az ereklye ebben a gyönyörű templomban. Többek közt Szt. Péter és Pál fej-ereklye tartói, Szt. Péter miséző asztala. A szentély boltozatának mozaikirozására és aranyozására XIII. Leo milliókat költött. Valahányszor a pápák a Lateránból kitekintettek, vagy onnét áldást osztottak, mindig a Scala Sántát látták maguk előtt, mely arra tanította őket, hogy a Kálváriát Krisztusért és az egyházért nekik is innen hivatásuk megjárni. Keményfy K. Dániel. sainak vette elejét X. Pius a modernizmusról szóló enciklikájával. Maguk a protestánsok is elismerni kénytelenek, hogy X. Pius e tettében a pápaság ismét a kereszténység legbiztosabb védő várának bizonyult. »Vakoknak kellene lennünk — mondja egy anglikán folyóirat — ha tagadnók, hogy X. Pius e legújabb tettével a kereszténységet védelmezte meg.« Harnack, a hires protestáns theologus pedig megjegyezte, hogy ez az enciklika a világ legügyetlenebb irata volna, ha a pápaság hatalma és uralma érdekében jelent volna meg; de bevallja, hogy a legtávolabbról sem ezt célozza, hanem egyesegyedül a keresztény hit fentartását, híveinek lelki üdvösségét. (Internat. Wochenschrift 1907.) Hogy X. Piust valóban nem hatalmi szempontok vezérlik, azt mi sem bizonyítja egyébként fényesebben, mint pápaságának ama másik világtörténeti jelentőségű eseménye : a francia kultúrharc. A püspökök kinevezésének kérdése volt e küzdelem kiindulópontja. Ha X. Pius feláldozza az egyház szabadságát, ha lemond a döntő hozzászólás jogáról a püspökök kinevezésénél, ha szolgaságba engedi jutni az egyházat Franciaországban : hosszú időre biztosítja magának a francia köztársaság támaszát, mely kifelé csak növelhette volna a római Szentszék hatalmi állását. De X. Pius nem engedhetett az őrizetére bizott hitelvekből, nem adhatott fel semmit az Egyház isteni szervezetéből, ha mindjárt szenvedett is ez által külső hatalmi állása, ha mindjárt egy egész ország katholicizmusának sorsát és több száz milliónyi vagyonát is kellett kockára tennie. Ragyogóan hintette szét világosságának sugarait e küzdelemben X. Pius bölcsesége. E világosság mellett felismerhetők lettek azon ügyes cselszövények és rejtett hálók, melyekkel a francia kormány az egyesületi törvény révén ismételte meg az egyház szabadságának elfojtására irányuló kísérletét. Igy bizonyult X. Pius eddigi rövid pápasága alatt is a kultura igazi reformátorának, az isteni hit oltalmazójának, az Egyház szabadsága tántoríthatatlan védőjének. Igy emelkedik ő méltóképen a világtörténelem legnagyobb pápáinak fénylő sorába, a kik rettenhetetlen bátorsággal mondják ki a Non possumust ott, a hol az Egyház jogairól van szó. A jövendölés »ignis ardens«-nek égő tűznek jelezte X. Piust. E jövendölés benne szemmel láthatólag teljesült. Ő valóban ignis ardetis, világosságot és melegséget árasztó, lángokban égő tűz. Miként az igéret földje felé törekvő zsidó népet a pusztaságon át az éj sötétjében fénylő tűzoszlop vezérelte: ugy a pápaság X. Piusban is szellemi tűzoszlopa a modern emberiségnek, mely a tévelyek és küzdelmek sötétjén át elvezeti az örök igazság és boldogság hazájába. Adja Isten, hogy jubiláló pápánk bölcseségének fénysugaraival még sokáig világitsa meg a modern haladás útjait. Ezen hő óhajjal kérjük az Urat, hogy szentséges Atyánkat, X. Pius pápát áldja és tartsa meg sokáig Anyaszentegyházának. Adja Isten, hogy a modern kor gyermekei mindinkább megnyissák szivüket a melegségnek, melyet atyai szeretetének tüze kiáraszt.« Frenetikus tapsvihar és lelkes éljen-kiáltás követte a szép, válogatott stílusban előadott meggyőző beszédet, melyben X. Piust mint az egyház egyik legjelesebb, legnagyobb pápáját állította a hallgatók elé a kiváló szónok. A beszéd nagy hatást tett különösen a világi intelligenciára, mely élénk fogalmat szerzett magának arról, kicsoda voltaképen X. Pius. Az illusztris szónoknak számosan gratuláltak. Az ünnepély utolsó pontját a pápai himnusz eléneklése képezte. A közönség az énekkarral együtt énekelte el a fenséges himnuszt. Minden torokból e lelkes kívánság és óhaj szállt az ég felé: Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját! . . . Pauer Károly. — A keresztényszocialisták győzelme Alsó-Ausztriában. Fél millió polgárnál több szavazott le október 26-án az alsó-ausztriai tartománygyűlési választásokon és az eredmény ? A keresztényszocialisták ötvenkét mandátumot nyertek hat szociáldemokrata képviselővel sze?nben. Ekkora fényes győzelemre nem számított az osztrák vörösök bandája. Megfeszítették minden erejöket, féktelen agitációt fejtettek ki ugy a saját lapjaikban, mint a zsidó sajtó hasábjain ; kiadták a jelszót, hogy a keresztényszocialistákat meg kell fojtani, érvényesülésüket lehetetlenné tenni és ime, magában Wienben a legutóbbi birodalmi választások óta 57 ezer szavazatot nyertek a keresztényszocialisták és csak 7 ezret a szociáldemokraták. A józan gondolkodású osztrák nép máskép gondolkodik mint a magyarországi polgárok. Nem használ az itatás, a vesztegetés, itt mindenki elvből szavaz a jelöltre. Az osztrákok meg vannak győződve, hogy Ausztria csak ugy lehet boldog, ha a kereszténység alappára helyezkedik és végkép kivégzi az istentelen, hazátlan elemet. Bárcsak okulnának e fényes győzelmen a mi választóink is és ne adnák oda szavazataikat egy-két liter pálinkáért, vagy borért akármilyen jött-ment, kétes existenciáju egyénnek. Magyarország is csak akkor lesz igazi keresztény ország, ha keresztény gondolkodású képviselőt lesz?iek a parlamentben / A magyarországi sajtó — kivéve a zsidóliberálist — elismeréssel nyilatkozik a keresztényszocialisták győzelméről, csak a Népszamara kesereg és — mást nem hozhatván fel okul — nagy bölcsen kisüti, hogy a keresztényszocialisták azért győztek oly fényesen, mert csallak (?) Igazán érdekes. Hát még Leopoldstadtban, ebben a zsidófészekben is csaltak tisztelt »elvtársak « ? Csak kiáltsatok »mea culpa«-t, kongassátok a vészharangot, istentelen elveitek, hazaellenes törekvéseitek nem kellenek már senkinek sem. Elkeseredéstekben nem tudjátok másképpen befeketíteni a keresztényszocialistákat, hát perfid módon rágalmat szórtok reájok. Nem »gyártottak« ők hamis szavazatokat, nem szavaztak ők »elhordott igazolvanyokkal«, nem »hamisitottak meg a szavazólisztákat«, nem » raboltak meg«, nem »fosztottak meg« senkit sem szavazati jogától — hanem egyesegyedül a ti romboló törekvéstek, vallás- és erkölcsellenes szereplésiek nem kellett az osztrák választóknak, azért buktatták ki oly fényesen a ti jelöltjeiteket! Magyar nép, rajta, kövesd az osztrákok tanulságos példáját! A nagy „remegés". Fegyverbe honfiak! a katholicizmus szervezkedik; az oldott kévéket kötögetik a katholikus előkelőségek !! A »szavaló« katholicizmus jobblétre szenderült, a »tettek « katholicizmusának réme kisért!! Fegyverre honfiak! a protestantizmus veszedelemben forog, mert a hithű katholikusok száma emelkedik; a »jó katholikusok« értéke semmi. Fegyverre honfiak!! a katholikusok nagy tömege megmozdult, az »elokelo idegen« ébredezni kezd. Nagy baj történt! az »Olasz egyseg« nem tudta detronizálni a »hivalkodo pápát«; még most is kisért sorainkban az ő két ezredéves szellemi fensége. Fegyverre honfiak! ! elég volt már a türelemből, mellyel az általunk is szubveniált katholikusgyülölő sajtó tárgyalta a napi kérdéseket. Nekünk is a »tettek« mezejére kell lépni; bizottságot ké^0 szervezni, mely a budai várban peticionáljon a protestáns közfelfogás javára. Az mégsem járja, hogy Magyarországon nem mindenki gyűlöli az »elokelo idegen«-t. Fegyverre honfiak! eddig »a vallási és társadalmi béke magasztos érdekében (?) türelemmel (??) néztük a fejleményeket egészen ama. határig, amelyen túl már egyházi érdekeinknek elárulása és hivatalbeli eskünk megszegése kezdő' dlk. Összetett kezekkel (?) néztük és hallgattuk (? ?) róm. kath. testvéreink (mostohák ugy-e? Szerk.) szervezkedését a katholicizmus restaurálása céljából, hallgattuk vezéreik szónoklatait, melyek szerint a politikát be kell vinni az egyházba és az egyházat a politikába, a néptömegeket pedig fel kell hivni oly irányú tevékenységre, hogy vége legyen a szavaló katholicizmusnak, most már a tettek katholicizmusa kezdődik.« Fegyverre honfiak! »a vallási és társadalmi