ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-11-01 / 44. szám

gait emelte ki nagy hatást keltett, remek szép beszédében Andor György dr. prelátuskanonok, hercegprimási irodaigazgató. Valóságos tapsviharral és szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott beszédjét szószerint közöljük lapunkban, mert valóban méltó a megörökitésre. E beszédből kivehette mindenki, hogy X. Pius pápát csakugyan jogosan illeti meg a »nagy« jelző. De térjünk vissza magának az ünnepélynek a lefolyására. Az ünnepély lefolyása. A kath. kör nagytermét egészen megtöltötte az ünneplő közönség. Esztergom kath. társadalmának szine-java jelent meg ez alkalommal a körben. A széksorokat diszes hölgyközönség foglalta el. A főkáptalan tagjai közül megjelentek : Kohl Medárd dr. püspök, ált. érseki helynökhelyettes, továbbá Graeffel János, Maszlaghy Ferenc, Roszival István dr., Bogisich Mihály, Klinda Teofil dr., Horváth Ferenc dr., Andor György dr., Brühl József és Fehér Gyula dr. prelátuskanonokok; Mattyasovszky Lajos lovag, elnök, Vimmer Imre polgármester, Janits Imre dr. kir. közjegyző, Magos Sándor kir. ítélőtáblai biró, Magurányi József főkáptalani ügyész, Goszleth Ágoston kir. főmérnök, Schweiz Vilmos kir. tanfelügyelő, Seyler Vilmos főkáptalani főszámvevő, Hoffmann Ferenc városi pénzügyi tanácsos, Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató, Zemplényi Gyula postafőtiszt, az alsópapság teljes számban, több bencés tanár, megyei, városi tisztviselő, adótiszt, magánzó stb. Az ízlésesen és gondosan összeállított műsor első pontját Palesztrina : »Tu es Petrus« kezdetű motettája képezte. A hat szólamú vegyes karra irt fenséges éneket a mi jeles bazilikái énekkarunk énekelte el kiváló karnagyának, Kersch Ferencnek mesteri vezetésével. Lelkes taps és hatalmas éljen jutott a szereplőknek osztályrészül. Amikor végre már egy kissé lecsendesültek a kedélyek, előlépett Kersch karnagy kedves leánya, Magyarász Béláné urnő és elszavalta Jánossynak »Peter a szikla« cimü szép költeményét, melynek érzelemteljes, megható részeit nagyon ügyesen sikerült kiemelnie. Helyes hanghordozása és hangsúlyozása oly benyomást tett a hallgatóra, mintha gyakorolt szavalóval volna dolga, pedig Magyarásznénak ez volt az első fellépése, első szavalata. A jelenvoltak feszült figyelemmel hallgatták végig a szavalatot és a végén zajosan megtapsolták az előadót. Majd Brenner Juliska urleány művészi zongorajátékában gyönyörködött az ünneplő közönség. Sindig »Tavaszi hangulat«-át és Grig »Patak csobogása«-t játszotta el zongorán a jeles tanárnő. A diszünnepély főpontját azonban Andor György dr. prelátus gyönyörű beszéde képezte, melyben X. Pius életét, működését, intézkedéseit, s vezérszerepet játszott az akkori európai politikában. Síremlékén az Igazságosság fáklyával s karddal, a Caritas gyermekkel állanak. Ő maga trónon ül s bő ruháját térdén összefogja. — XIII. Gergely márvány sarkophagja a Bölcsességgel és Hit szobraival eszembe juttatja a naptárt s azon sok kollégiumot, melyet ő a papság neveltetése s a katholikus hit terjesztésére alapított. — A legnagyobb síremlékek közé tartozik XIII. Kele7nen Canovától. A képzőművészet ebben a szoborcsoportozatban a klasszikus formákhoz tér vissza. Egy egész épület dór stílű bemenettel. Lépcsőin a világ két legszebb faragott oroszlánja pihen. A szimbólumok közül a Halál géniusza fordított fáklyával ül, a Vallásé egy nagy kereszttel áll. A pápa a sirbolt tetején térdepel imára kulcsolt kezekkel, előtte a pápai tiara. Síremlékénél elgondoltam, hogy éppen ezen pápa alatt rendité meg a hitetlen bölcsészeti tudomány a tiara hatalmának tudós seregét, a jezsuita rendet. A bánatot és bensőséget találóan örökítette meg Canova a térdeplő pápa arcában. — Még egy síremlék előtt kellett áhítattal megpihennem. VII. Fiúsnak, az egykori Chiaramonti Barnabásnak a világ másik legnagyobb szoborművésze, Thorwaldsen alkotott. VII. Pius a szenvedés pápája. A » hófehér szarvas«-nak — mint Macaulay mondja a pápaságot — rendeltetése még nem volt a halál. Ezt más siremléke is kifejezi. Egyszerűség, finomság jellemzik; a korábbi síremlékek pompája eltűnik, mintha ezzel is jelképezné, hogy a pápaságnál abban a korszakban a szellemi és tanitó vonás az egyedüli cél. VII. Pius az emlékjellemét vázolta markáns vonásokban a nagy tudományú, képzett főpap. Beszéde szószerint igy hangzott: Andor prelátus beszéde. Az esztergomi Katholikus Kör mai ünnepélyén hódolattal irányítjuk tekintetünket Rómába, a szent Péter sírja mellett emelkedő ama palotára, melynek alapjai a pogányság romjain nyugszanak, s amelynek falait a keresztény századok legnagyobb lángelméi építették és ékesítették halhatatlan művekkel. E palotából kormányozza immár hatodik esztendeje birodalmát — a világot, és vezérli a lelkeket örök céljuk felé az a tiszteletreméltó aggastyán, kit most lélekben felkeresünk, hogy áldozópappá szenteltetésének ötvenedik örömesztendeje alkalmából az egész katholikus világ ünneplésével kapcsolatosan mi is kifejezésre juttassuk előtte fiúi szeretetünket és hűséges ragaszkodásunkat. Midőn ezt tesszük, szemünk előtt lebeg a Szentírás szava: Gloria hominis ex honore patris, et dedecus filii pater sine honore. (Eccl. 3, 13.) »Az ember dicsősége atyja tiszteletéből fakad és a tisztelet nélkül maradt atya szégyene a fiúnak.« Mert Sarto József, velencei pátriárka, midőn 1903. augusztus 4-én az Anyaszentegyház látható fejévé választatott és mint X. Pius szent Péter székét elfoglalta, minden népnek és minden léleknek atyjává is lett és mi mindnyájan az ő gyermekei lettünk. E naptól kezdve az ő lelkipásztori gondoktól és fáradalmaktól megszentelt, önfeláldozó szeretetben gazdag áldozópapi élete az egész katholikus Anyaszentegyházé lett. S azért ezen mindnyájunkra nézve nagy jelentőségűvé vált papi élet ötvenedik évének betöltésénél, a kereszténység atyjának aranymisés ünnepén a mi fiúi kegyeletünk sem hallgathat, a mi fiúi szivünk is kell, hogy önmagát megbecsülje, a szeretet és hála legnemesebb érzelmeinek feltárásában. Nem kell-e valóban bámulattal párosult tiszteletre gerjednünk X. Pius iránt, ha csak csodálatos élete folyására is gondolunk ? A szegény riesei földművesnek fia minden vágyát teljesülve látta, mídőn pappá szenteltetett, s midőn előbb TOL boló faluban, majd később az Adria mellett fekvő lagunás községben, Salzanóban plébánossá lett. De az isteni Gondviselésnek nagyobb tervei voltak az egyszerű falusi plébánossal. Tizenkét évi lelkipásztorkodás után a trevisoi püspök meghívta őt káptalanába és helynökévé tette. Nyolc évre rá XIII. Leo figyelme fordult Sarto József felé és átvitte őt a mantuai püspöki székbe. Itt sem volt megállapodása, mert kilenc évi püspöki működése után a pápa bizalma a velencei pátriárka méltóságára és az Egyház legfőbb tanácsába, a bibornokok kollégiumába emeli. Nem az ő akarata és kívánsága szerint történt mindez. Legjobban szeretett volna elrejtőzve műn önmagába mélyedve ül, mintha a francia fogságot élné át. Kezét, mintha tanítana, úgy emeli fel. Az alsó építményen az ErŐ és Hit állanak. Érzést lehelő alakok. Méltó jelképei e nagy pápa bámulatos lelki erejének és a hitért való küzdelmének. — Még egy pápai síremlék foglalkoztatá lelkemet, de már nem a Szt. Péterben, hanem a Maria Maggiore templomban. V. Sixtuse. Mikor ez a Peretti Felix, még mint pásztorgyermek, atyja sertéseit legeltette s később mint szt. ferencrendi Róma lelkeit hóditá meg a Santi Apostoli templomban tartott prédikációival, senki sem hitte volna, hogy valaha mint V. Sixtus milliók és fejedelmek fölött fog uralkodni s egyike lesz a legnagyobb pápáknak. Az ő alacsony sorsból való felemelkedése is azt bizonyítja, hogy az egyháznak nem a személyt, hanem a szellemet kell a polcra hivni. Csak öt évig volt pápa, de aránylag legtöbbet tett Róma újjáépítésében. Marius-féle jellem, vasakarat, aki a pápaság egyházi s politikai súlyát, mint egy monarcha, hatalmas színvonalra emelte. Valóságos harcosa volt a pápai világuralomnak s siremléke domborművei is nagyobbrészt politikai események. Valóban ezek a síremlékek tanítanak minket arra az igazságra, hogy az egész történelem se egyéb, mint a sirok szakadatlan sorozata . . . fc A Szt. Péter után Szt. Pál templomának és a katakombáknak szenteljük emlékeinket. Szt. Pál temploma a fejedelmi apostol sírjának helyén van. 1813-ban leégett, csak a del Sacramento és a maradni és csendben munkálkodni a lelkek üdvösségén. Az Ur azonban előszólította őt és mindig fénylőbb világossággá kívánta tenni országában. Midőn XIII. Leo halála után összeült a konklave, Sarto József nem volt a pápa-jelöltek sorában. A körülmények meglepő alakulása mégis őt tette XIII. Leo utódjává. Feledhetetlen marad előttem az a jelenet, melynek szerencsém volt tanuja lehetni a bibornokok utolsó skrutiniuma után. Mikor a szavazó helyiségül szolgáló sixtimi kápolna ajtai megnyíltak, ünnepíes menetben kisértük át a X. Pius néven pápává választott velencei vátriarkát a szt. Péter bazilikájának oszlopcsarnoka felett levő nagy boldoggáavatási terembe, hogy a templomot zsúfolásig megtöltő népre első pápai áldását adja. Megdöbbentő komolysággal és határozottsággal haladt e menetben X. Pius, de szemének fénye meg volt törve, jóságos, szelíd arcát a fájdalom, a benső lelki szenvedés fátyola takarta, homlokán mintha súlyos aggodalmak sötét felhői ültek volna. Egész megjelenése mutatta, hogy teljes tudatában van annak, hogy felmagasztaltatása, a dicsőség és hatalom tetőpontja reá nézve nem a vigaszok Táborhegyét, hanem az önfeláldozás és szenvedések Golgotháját jelenti. Az ellenséges áramlatok egyre hevesebb ostromának kitett pápai trónon X. Pius nem is maradt megkímélve a legnehezebb küzdelmektől és zajos szenvedésektől. De a lefolyt öt esztendő elég volt ahhoz, hogy a pápaság isteni hivatását és legfőbb szellemi hatalmát világtörténeti jelentőséggel biró tevékenységben és intézkedésekben juttassa érvényre. Miként az anyagi világ teremtésekor az Ur összegyűjtötte egy nagy fénycsomóba azokat a sugarakat, melyeket »Legyen vilagossag« szava szétöntött az egész mindenségben, hogy legyen az ég erősségében nap, mely világítson és melegítsen a földnek: ugy Krisztus Urunk az Anyaszentegyház természetfölötti világának megalkotásakor összefoglalja mindazt a világosságot, amit megtestesülése árasztott az emberiségre és megteremti szent Péterben és utódjában a pápaságot, hogy az emberiségnek szellemi égboltozatán is legyen fénylő nap, mely világítson a lelkeknek, hevítse a sziveket. X. Piusban az emberiségnek e szellemi napja, a pápaság, csodálatos erőben, fényben ragyog. A legfőbb tanitói hivatal sugaraival mindjárt első szózatában X. Pius világosságot vetett a modern világnak legfőbb bajára. A technikai haladás és a kultura jegyében áll a modern világ. De a technikai vívmányok gazdagsága, az ismeretek felhamozódása és szélesebb rétegekre való kiterjesztése mellett szegény és nyomorék maradt — a lélek. Kultúránk külsőségekbe merül és felszínes; hiányzik belőle a bensőség, nincs erkölcsi ereje. Az agyvelő, az idegzet zsarnokiasan leigázza a lelket. X. Pius megmutatta a modern kultúrának, mely uton kell haladnia, hogy az emberiségre del Crucifixo kápolnák maradtak épen. Azóta ujjá építtették a pápák s Szt. Péter és a Lateran templom mellett Róma harmadik legnagyobb és legszebb temploma öt hajóval. Ugyanaznap jártuk meg a Callixtus katakombáit és párhuzamot vontam a sz. Pál és a katakombák hatása között. A sz. Pálban megvannak ovál alakban az összes pápák mozaik arcképei, Giulio Romano kövekre csinált festményei, Péter és Pál kararai márványból faragott szobrai, az apostolok és sok szentnek szines képei, jáspisz- és agátkő oltárok, — a katakombákban pedig a homok renotafiumokon, a gyertya halvány világosságánál a hivek egyszerű ecsetjétől egy-egy téglára, vagy kőre rajzolt galamb, mely olajágat hoz, hal a görög kereszttel, imádságra kulcsolt kezekkel egyszerű, szemeiket égre vető alakok, a szomorúság, kétségbeesés és bűnbánás jelképei láthatók. A bazilikában csupa fény, a katakombákban szegénység honol; ott a márványpadozat csillogó, mint a tükör, itt véráztatta kavicspadló. Amott keleti gránitból, alabástromból oszlopok, az orosz cártól ajándékozott malachit urnák, emitt pedig fény és levegő nélküli talajon sirhalmazok, melyeket a császárok dühe elől elrejtettek. Es mégis, a művészet tündöklésétől eltekintve, a gazdag Szt. Pál bazilika nekem hidegnek tetszett, mint egy diszes és pompás síremlék, mig a sötét, átszellemült katakombákban kezünk Önkénytelenül is imára kulcsolódik, térdünk meghajlik s Isten a Sinainál is égőbb csipkebokorban, a fájdalom és önfeláldozás olthatatlan lángjában tűnik fel előttünk. Mindannyi megkövült maradványa