ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-11-01 / 44. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. november 1. 44. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Halottak napjának előestéjén, Esztergom, október 31. Halottak napjának előestéje van ma. A mulandóságra figyelmeztető nap. Már a természel haldoklása is erre emlékeztet. Tavasz után nyár azután ősz — a lassú haldoklás ideje — s végre az elmúlás: a tél. Tavaszi, őszi viharok, verőfényes s boruí napok tarkitják földi életünk folyását s a vége a folytonos küzdelmeknek — hamarább, vag) később — de biztosan — az elmúlás. A halál Ez a kegyetlen kaszás megfosztott szeretteinktől. Ott nyugosznak ők a nyirkos temetőben a sötét sirban . . . Nincs köztük már rangkülönbség. Egyforma mindegyikök: por és hamu. Túl vannak a földküzdelmeken s lelkük a Teremtőnél. Mily boldogok ! Mi még csak most egyengetjük az odavezető utat . . . Aki egyengeti . . . Mert a vallástalanság korában — ma — nagyon kevés, aki azt teszi. Kevesen gondolnak a holnapra. Csak a jelenre, az élvezetekre, a földi jólétre. Megfeledkeznek a természetfölöttiről, a lélekről, mely örökké él. Halottak napjának előestéjén vagyunk. Kinek utja nem vezetne ilyenkor a holtak birodalmába I Kinek ne volna halottja ? Mindenkinek! Mindenkinek van kiért imádkoznia, kit siratnia. De számtalan nyugszik itt olyan, akinek nincs »élője«. Magányosan, behorpadva állanak a temetc hátterében az elhagyott sírhalmok. Nincs hitves nincs szülő, vagy gyermek, aki fölkeresse őket Sötéten merednek reánk s beszélnek szívszaggató meséket. Senki egy könnyűt nem ejt rájuk. Ne rösteljünk oda menni. Oda, hátra a temető »ismeretlen« részébe. S ha egy sirhalom ötlik szemünkbe, amely minden inkább mint »sirhalom«, álljunk meg néhány percre s gondolkozzunk a mulandóság fölött. Azután ereszkedjünk térdre s egy rövid imát mondjunk a szegény »ismeretlen« lelki üdvéért. S bizonyosak lehetünk arról, hogy amikor majd egyszer bennünket kiszólít az Úr, ez a rövid ima javunkra billenti a jócselekedetek mérlegét a nagy leszámolásnál, midőn föltámadunk ! Szeretett halottjainkon kivül tehát ne feledkezzünk meg ma este azokról sem, akikről senki sem emlékezik meg! W. Gy. Az Esztergomi Kath. Kör hódoló ünnepélye X. Pius pápa aranymiséje alkalmából. Ünnepe volt Esztergom kath. társadalmának vasárnap. E napon hódolt ugyanis Krisztus helytartójának, az aranymisés X. Pius pápának egy szépen sikerült diszünnepély keretében. Aki csak tehette, örömmel sietett a katholikus körbe, melynek nagytermében nyilvánitotta mély tiszteletét, gyermeki szeretetét a nagy pápa iránt Esztergom katholikus világa. 1903. augusztus 4-ike volt ugyanis az a boldog nap, melyen Sarto József, a velenceiek rajongásig szeretett pátriárkája pápává választatott. Alig öt éve, hogy kormányozza Krisztus egyházát és uralkodik a katholikusok milliói fölött s máris a nagy pápák közé sorozza öt a katholicizmus, mert világtörténelmi jelentőségű intézkedéseivel, bölcs rendeleteivel, erélyes fellépésével, nemesen érző atyai szivével valóban mindenkinek figyelmét vonta magára, még a más vallásuakét is. Elismerik róla mindnyájan — még az ellenség is — hogy a katholicizmus erős bástyát nyert X. Piusban, ki ismeretes jeligéjével („Instaurare omnia in Christo" — mindent megújítani Krisztusban) tényleg azon az uton halad, amelyet magának pápaságának első napján kijelölt. Akár nézzük a Pascendi dominici gregis kezdetű enciklikáját, melyben erős, törhetlen hitre buzditja a katholikusokat és kárhoztatja az u. n. modernistáknak a tanítását, kik egyes hitigazságok szabadabb magyarázásával eltérnek az igaz hittől, annak egységétől, felforgatják az evangélium értelmét és a hitetlenség örvényébe sodorják a katholikus hivők milliónyi seregét; akár tekintjük a „Netemere" kezdetű dekrétumát, melyben az egyházi házasságjogot reformálja bölcsen és korszerűen ; vagy a „Lamentabili sane exitu" kezdetű nagyszabású enciklikáját, mely 65 téves tantételt kárhoztat; akár a kettős Motu proprio-i&t, melyben az egyházi ének és zene reformját sürgeti és elrendeli; vagy a legutóbb aranymiséje alkalmából megjelent és a kath. világ összes papjaihoz intézett „Baerent animo penitus" kezdetű hosszú levelét, melyben tiszta, buzgó, szent, szóval igazi apostoli életre serkenti és buzditja a papságot, — mindezen enciklikákból, dekrétumokból és levelekből kidomborodik a pápa szellemének nagysága, a kath. egyház és a hivők iránti mélységes szeretete, az igaz, krisztusi hit tántoríthatatlan hirdetője, őrzője. X. Pius eme kiváló, jeles tulajdonsaAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A Pázmány-egylet római zarándok-útja. — Visszaemlékezések. — II. A régi Szt. Péter templom helyén a világ legnagyobb templomát megépíteni, már a görög klasszikái irodalom megmentőjének, a renaissance nagy pápájának,, V. Miklósnak volt eszméje, de hozzá fogni csak II. Gyula mert Donato Lazzari, máskép Bramante tervei szerint. Befejezője V. Pál volt. Több mint 200 évig építették, természetesen hol rövidebb, hol hosszabb megszakítással, amint a háborúk, a hitviszályok engedték. Megépítésében 28 épitőművész fáradozott, 60 millió scudiba került s napjainkban is 200.000 líra az évi költségvetése. Szent Péter temploma a katholikus hitnek a hitújítás fölött való győzelmét, a XVI. és XVII. század szellemi harcai között, legméltóbban szimbolizálja. Óriási arányait Bernini hires oszlopcsarnoka impozánsan emeli. Mikor belépünk, úgy érezzük magunkat, mintha természeti szépségekkel megrakott, magas sziklahegytől övezett pompás völgyben volnánk, ahol emberi gyarlóságunkat és törpeségünket igazán látjuk. Ezen érzés hatása alatt vágyódunk soha sem látott tájakra, felfelé az égbe, az örökkévalóság mélységébe hatolni. A renaissance igazi épitő stílusa nyilatkozik meg vonalai tisztaságában, egysége magasztosságában s méreteinek összhangjában. Minden részében az életnedv kering, melyet a szellem fényétől gyújtott ihlet és az eleven eszme adnak a műalkotásoknak. A benne felhalmozott tárgyak különfélesége nem árt az egész impozáns egységének. Tulzottsága természetes, mint a renaissance tulságai. Benne tartózkodva huzamosabb ideig, tüstént ráismerünk Rafael, Michel Angelo, Bramante, Bermini Guglielmo della Porta, Canova, Ercole Ferrata, Pietro Bracci vállalkozó s vakmerő szellemére. A szinek, a csillogás, az élet változatossága tűnik elő mindenütt e nagyszerű templom berendezésében. A padozat fényes, különféle szinü kövekből vagy mozaikból van összeállítva. A színárnyalaton az aranyozás, a márvány csillogásának változatossága a bazilikának szinte fantasztikus képet ad. Midőn a fény megtörik a magas boltozatokon, melyeket a kupola ablakain behatoló napsugarak aranyoznak be, azt hisszük, hogy egy eddig meg nem teremtett bolygó fényes egét látjuk, melyet angyalok népesítenek be s rózsaszárnyaikon dicskoronával övezett szenteket visznek. Mennyi mindennemű művésztől, mily sokasága az alakoknak ! Egynéhány mélységesen liturgikus, másik szinte világias; egyesek a titokzatos keresztény martirium korából, mások a pogányságból. S mindez annyi változatos fényben és színben, hogy a hárfákat s pálmákat mozgató-angyalok, cherubok, vértanuk és szüzek vallási eszméktől eltelve, mindnyájan egy kimondhatlan »Te Deum«-ba egyesülnek, melynek hangjai, mint a lelkek sóhaja, az egek térségében és az Örökkévaló ölében vesznek el ... Mi is zarándokok a Szt. Péterben imádkoztunk legtöbbet, különösen a Confessional, azokért, kik hozzánk, szivünkhöz oly közel állanak . . . Amik engemet a Szt. Péterben egyebek mellett különösen érdekeltek, azok a 17, 18 és 19-ik századbeli pápák síremlékei voltak. Megvillant előttem egy pillanatra a pápaság ürömbenörömben gazdag múltja. Egy egész világtörténet. A régi római emlékeknél épületekben, hatalmas mauzóleumokban látjuk az emlékjelet megvalósítva. A kereszténységben ugyanez szobrászati alakot öltött. Igy kevesebb helyet foglalt el, jobban lehetett megőrizni az idő viszontagságaitól s a művészet is jobban érvényesült. A Szt. Péterben levő pápai síremlékeket alig néhány lépés választja el egymástól. A rajtuk levő szobrok, alakok, domborművek az illető pápa jelentőségét, életének fontosabb részleteit jelenítik meg. A halál valóságos színváltozás. Még a közönséges lény is megnagyobbul a sirban s az erény illatát leheli . . . Maguk az emlékek különböző képzőművészeti irányok képviselői s a pápáknak egész egyéniségét iparkodtak megörökiteni. Néhányra még élénken emlékszem. Előttem lebeg például VIII. Orbáné, a hires Barberini családból, azé a hatalmas szervező pápáé, aki nagy energiával a pápai állam utolsó gyarapítója volt. Nagy szenvedéllyel épített, Róma nagyszerű kutjai közül többet s Szt. Péter Confessióját is ő építtette. Politikus pápa, aki a pápai állam függetlenségét és tekintélyét a külhatalmakkal szemben emelte