ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-07-19 / 29. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. július 19. 29. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, július 18. — Vandalizmus. A fővárosi sajtó megemlékezett arról a vérlázító botrányról, mely szerdán Újpesten történt. Az Isten és a haza ellen törő szociáldemokrácia ismét oly brutális cselekedetre vetemedett, melynek gonoszságát nem lehet eléggé megbélyegezni. Az állatias, vérszopó fekete banda nagyszájú agitátorai által feltüzelve, betört egy újpesti vendéglőbe, hogy lehetetlenné tegye az újpesti keresztényszocialista munkások tervét, kik az állam által engedélyezett sorsjáték segítségével óhajtják felépiteni uj munkásotthonukat. Fütykösökkel, bikacsökökkel, kövekkel és boxerekkel felfegyverkezve jöttek az »elvtarsak«, mert a ^testvérisége, melyet hirdetnek, ily fegyvereket ad kezökbe. Megkezdődött a harc a »műveltseg« és »felvilágosultság« nevében. Mint a vadállatok, megrohanták a keresztényszocialistákat, leverték a gázlámpákat, összezúzták a székeket, beverték az ablakokat stb. Folyt a vér, mig végre a rendőrség szétkergette az állatias embereket. Megáll az embernek az esze ... Vájjon mit kerestek a szociáldemokraták az illető újpesti vendéglőben ? Senki sem hívta, senki sem csalogatta őket s a vérszopó hiénák, kosorrú s a munkások pénzén meghízott »vezéreik« bujtogatására embertelen módon megtámadják az ártatlan, nekik mit sem vétő keresztény munkásokat! Micsoda perfidia, micsoda elvetemedett gonoszság kell ehhez a gálád merénylethez! Jellemző, hogy a terrorizmus mire vetemedhetik ott, ahol a józan ész, a tisztesség és becsületesség ismeretlen fogalmak. Csak ki kell adni a parancsot: Elvtársak, törjetek, zúzzatok, öljetek, gyilkoljatok ! — és az anyagias tömeg vakon engedelmeskedik a Khóbiknak. Igy fest a magyarországi szociáldemokrácia. S aztán ilyeneknek adjon az ország választói jogot ? AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Tanulmányutam emlékei. Irta: Pauer Károly. (Útirány : Budapest—Debrecen—Kolozsvár—Brassó—AradTemesvár.) I. Ki ne látta volna a kalitkából kiszabadult kedves kis madárkát, amint örömmel repesve száll tova ágról-ágra s élvezi az aranyos szabadság kimondhatatlanul jóleső, boldog perceit ? Ily, a szabadban vidáman csicsergő kedves madárkának képzeli magát az ember akkor, midőn egy hosszú, fáradságos és főleg az idegzetre nyomasztóan ható munkában eltöltött esztendő után ismét a nyugalom, a pihenés édes napjára virrad. Nem tagadom, nekem is végtelenül jól esett a hőn óhajtott szabadság. Elhatározásomhoz hiven azonban ezidén is először egy kis tanulmányút előzte meg a tulajdonképeni pihenésre szánt időmet: megtekintettem ugyanis elsősorban hazánk több szép vidékét, azután a külföldön is iparkodtam lehetőleg bő tapasztolatokat gyűjteni. Legelőször a cívisek hazájára Debrecenre, vagy amint a mi kath. magyar népünk nevezi ez alföldi várost: a kálomista Rómára került a sor. Lakosságának (8o,ooo) két harmadát ugyanis református vallásúak képezik. Azért tévedtem e Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Az iskolaszék esküje. — Reflexiók. — Mult számunkban »Az iskolaszék esküje« cimen közölt cikkünkkel kapcsolatban vettük a következő hozzászólást: A most érvényben levő Püspökkari Rendszabályok a katholikus iskolaszék összes tagjainak esküjét elő nem irják, csak a gondnok eskütételét illetőleg intézkednek az I. fej. 17. §-ban. Ezzel szemben a népiskolai közoktatást rendező 1868. évi XXXVIII. és 1876. évi XXVIII. t.-c. végrehajtása tárgyában az 1876. évi szept. i-én 20311. sz. miniszteri rendelettel a polgári községek számára kiadott Utasítás 13. §-ának a) pontjában a községi iskolaszéki tagok számára előírja a kötelező esküt, még pedig ugy, hogy ha valaki ezen esküt letenni vonakodnék, az iskolaszék tagja lenni megszűnik (1885. márc. 9-én kelt 5235. sz. min. rend.). A fő- és székvárosi községi iskolai hatósáságok számára az 1877. évi szept. 10-én kelt 22126. sz. min. rendelettel kiadott Utasitás 22. §-a szintén előírja a fővárosi iskolaszéki tagoknak a kötelező esküt. Hasonlóképen kötelező az eskü az 1877. évi okt. -16-áról kelt, a volt határőrvidék területén levő népiskolák igazgatása tárgyában kiadott Szabályrendelet 7. §-a értelmében az ottani iskolaszéki tagokra. Az 1891. évi XV. t.«c. végrehajtása tárgyában a községi s állami kisdedóvodák s menhelyek felügyelő bizottsága számára az 1892. okt. 18-áról kelt 44000. min. sz. alatt kiadott Utasítások az 1. s 24. §-ban szintén előírják a kötelező esküt. Végül ugyancsak kötelezőleg irja elő az városba, mert itt lakik az én édes jó hugocskám férjével és három kis fiacskájával, kiket minden áron óhajtottam meglátogatni. Utam a nagy magyar alföldön keresztül vezetett a kolbász hirös hazájába. A serény magyar gazdanép már javában végezte aratási munkáját, de vajmi kevés örömmel, hiszen tudvalevő dolog, hogy a mostani nagy szárazság és a tikkasztó hőségek egészen kiszárították a gabonanemüeket. A hirös alföldi buza e vidéken alig nagyobb a köménymagnál. Debrecenbe érve azonnal hozzáláttam a nevezetességek megtekintéséhez. A város maga jó benyomást tesz a szemlélőre. Igaz, inkább »parasjtvarosnak« mondható, de azért van meglehetős sok szép tere, utcája és palotája is. Említésre méltó a ref. kollégium, továbbá a theologiai intézettel ellátott jogakadémia és főgimnázium. A kollégium mögött ott díszeleg Csokonai Vitéz Mihály születésháza, előtte pedig egy honvédemlék és Csokonainak álló szobra. Van azonkívül itt iparkamra, népbank, több takarékpénztár, remek szép városház, törvényszék, járásbiróság, pénzügyigazgatóság, fővámház stb. A főutcákat és tereket gőzmozdonyos városi vasút szeli át. A debreceniek még nem vitték annyira, hogy korunk modern igényeinek megfelelően, villamos vasútra tettek volna szert. Nagyokat pöfékel és füstölög olykor a mozdony kéménye, a kocsikban ülők pedig »élvezik« a füttyét s mikor betódul a füst, hát lenyelik szépen. Beszállván egy alkalommal a gőzvasut egyik kocsijába, kérdeztem a mellettem ülő cívist: Szerkesztőség

1

: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. esküt az állami népoktatási intézetek gondnoksági tagjai számára az 1896. évi febr. 17-érőlkelt 4964. sz. min. rendelet. Az »Esztergom« július 5-i számában az iskolaszék esküjére vonatkozólag alatt megjelent cikk 3. pontjában foglalt elméleti indokok s a szomorú gyakorlati tapasztalás volt az, mely gróf Csáky Károly váci püspököt arra birta, hogy 1907. szept. 3-áról kelt 4898. sz. körrendeletével az iskolaszéki tagok számára egyházmegyéjében a kötelező esküt előírja. Maga a körrendelet a következőképen hangzik: »A kötelesség szent érzete megkívánja tőlünk, hogy kegyelettel viseltessünk az Egyház intézkedései iránt, s amit az Egyház akar, azt akarjuk mi is, amit az Egyház elvet, azt vessük el mi is. Ezekből határozottan következik, hogy akik az Egyházzal ellentétes álláspontra helyezkednek, az Egyház elveivel ellenkező elveket vallanak s az Egyháztól tiltott vagy elitélt társulatok, egyesületek tagjai, nem lehetnek olyan testületeknek tagjai, melyek róm. kath. Egyházunk és róm. kath. iskolánk javának előmozdítására s a kath. hitközség híveinek képviseletére nyernek megbízatást. Ennélfogva az összes egyházközségek főgondnokai, gondnokai, az egyháztanács és iskolaszék tagjai részére a következő szövegű esküt ezennel kötelezőleg elrendelem: »En N. N. esküszöm az élő Istenre, a Boldogságos Szűz Máriára és Isten minden szentéire, hogy mint az n.-i egyház főgondnoka, (gondnoka, az egyháztanács, iskolaszék tagja), kötelességeimet a püspökkari s egyházhatósági szabályok és rendeletek szerint hiven és pontosan teljesítem, az egyház és iskola javait, jogait és javadalmait —

1 Ugyan bácsi, hát mikor lesz már egyszer Debrecenben villamos vasút ? — Kérem tiszteletes uram, (az ipse ugy látszik református papnak nézett) fönn az urak (és mutatott a szemben levő városházra) sehogy sem akarnak megbarátkozni az ördög masinájával. — Igy nevezte a jóképű gazdaember a villamost, majd folytatja: Hiszen már szó volt róla, hogy jövőre megszavazzák, de most hallgatnak róla, állítólag nincs pénzük. Mosolyogtam a cívis őszinte beszédén. Igen, az a pénz . . . mindig csak a pénzhiány oka minden késedelemnek s bajnak. Másnap Erdély gyöngyére, Brassó városára került a sor. Kedves olvasóim bizonyára csodálkozni fognak egy kissé, hogy Debrecenben lévén, nem rándultam ki mindjárt a Hortobágyra is. A nagy magyar alföld e hires pusztája ugyanis csak két órányira fekszik a cívisek fővárosától. Azonban ennek is meg van a maga oka. Egyrészt a nagy hőség tartott vissza a fárasztó úttól, másrészt viszont oly kedvezőtlen nyilatkozatokat hallottam mindenfelől a puszta jelenlegi állapotáról, hogy a tervbe vett hortobágyi kirándulásról még álmodni sem mertem. A vasúti kocsiban ugyanis megismerkedtem egy debreceni törvényszéki bíróval, aki nem rég hivatalból küldetett a puszta egyik falucskájába. Kérdem a birót, ki mellesleg mondva igen szívélyes, nyájas férfiú volt: — Kedvem volna Hortobágyot is meg-