ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-05-31 / 22. szám

járatja a szemétlapot, összekuporgatott filléreit szépen a vezérek és titkárok zsebébe csúsztatja, maga pedig nyomorog, éhezik. Nem hiába mondotta Szmrecsányi interpellációja közben Fábry képviselő „a vezérek vájjon mit raktak zsebre", mikor heti 20 koronát is Ígértek azon munkásnak, a ki a sztrájktanyára jön. Mindennek, s igy a f. hó 23-iki Lujzautcai gálád gyilkosságnak, brutális merényletnek is csak eme szószátyárok, bandafőnökök, agitátorok az okai. Ök lázítják, ők izgatják állandóan a munkást; ök nyomják kezébe még a fegyvert is, hogy a rettenetes terrorizmus, mely csak a vezérek zsebét tömi meg bankókkal s a népet tovább is nyomorultan hagyja futni, embervér árán is elérhesse célját. Hiénák ezek és nem emberek! Ne mondják magukat müveiteknek, felvilágosodottaknak, öntudatosoknak, mert a művelt, a felvilágosodott ember nem öl, nem gyilkol, nem zúz, nem tör. Ezek a vadállatias cselekedetek csak olyan táborban találhatók, amelynek katonái Isteni, vallást, erkölcsöt, hazát nem ismernek. Munkások! Még most sem veszitek észre, mily táborban vagytok? Gyilkosok táborában! Csaplár Benedek ártatlanul kiontott vére boszúért kiált az egekbe s kiáltani fog ezentúl is, hát a Lujza-utcai gyilkosságot vájjon megboszulatlanul hagyja az Ur ? Óh nem! A gyilkos meglakol vétkeért. Mi legyen tehát mindebből a tanulság? Az, hogy olyan tábort, mely ily nemtelen fegyverekkel harcol s embervér után szomjúhozik, bojkottálni kell minden tisztességes munkásnak! Ha nem bojkottálja, rásütjük homlokára Kain bélyegét. Vagy-vagy. Vagy legyen tisztességes munkás és akkor gyilkosok között nem lehet helye, vagy pedig csatlakozzék csak a »hös« Jakabokhoz, de akkor ne mondja magát tisztességesnek. Mert a ki gyilkosokhoz szegődik, az ugyancsak nem tisztességes ember. Justus. — A Szent Adalbert Egylet jövője. Ami a magyar népnek a Szent István-Társulat, lehet mondani, hogy még sokkal több a tót népnek a Szent Adalbert Egylet, mert mig a Szent István-Társulat csak a valláserkölcsi irányt van hivatva föntartani és támogatni a magyar morú volt nagyon. Melléje ült, többen voltak a szobában, beszélgettek, ugy mint máskor ... a lámpa szürkés fényt vetett a szoba falára, a csodás, misztikus hatást csak fokozva, mely a szobában uralkodott. Lassan mult az idő, a szobában levők magukra hagyták a beszélgetőket. Azután csend állott be. A lovag önkénytelenül a leány keze után nyúlt, s lassan-lassan közelebb vonta magához a kis kezet, sokat, nagyon sokat akart mondani, de nem tudott, a pillanat varázsa elfojtotta hangját, csak ennyit kérdezett: — Kató, akar-e feleségem lenni? Kis Kató szeppenve, félénken ült helyén, fejét lehorgasztva, néhány pillanatig hallgatott, majd felemelte, felnézett s szépséges fekete szemeiben sürün csillogtak a meghatottság könnyei, szólni nem tudott, csak némán nézte a hallgató lovagot. A szoba csendes, bűvös némaságában lehajolt a lovag, hogy megcsókolja a kezében levő remegő kis kezet, amelyet oly csodás módon ott felejtett a könnyező kis Kató. A lebilincselő varázs, az édes sejtés tartotta fogva őket, s a boldogság kapcsa szilárdan összeforrott . . . Soká ültek igy, a lovag boldogan, átszellemült arccal — de már nem szomorúan — nézte a kis Katót, érezték az eltitkolt vágy hatalmát s felragyogni látták a jövő boldogságát . . . Odakünt pedig sűrűn havazott, fehér hópelyhek zavarták az alkony sötétségét, nemsokára a tájat vastag hólepel borította . . . Milyen ellentét! bent az ébredő boldogság, künt a haldokló természet . . . népben: addig a Szent Adalbert Egyletnek a hazához való hűséget is kell védelmeznie a Szakolcán és Turócszentmártonban megjelenő hazaellenes szennyiratokkal szemben. A Szent Adalbert Egylet kitűnően működik ; a kiadványai talán felül is múlják más társulatok kiadványait; valóban nagyszerűek és sokoldalúak azok. Nagyon helyesen teszi a püspöki kar, hogy védnöke ennek az egyletnek, melynek nagyon sok tagja van; van község, ahol 50—60 tagja is van. Az egyletnek vannak áldozatkész jótevői és csakis igy lehetséges, hogy oly olcsón adhatja könyveit a tagjainak. 6—8 koronát érő 3—4 könyvet kap minden tag évenkint 2 kor. 40 fill, fejében. De ezt a 2 kor. 40 fillért is csak tiz évig kell fizetni, azontúl ingyen kapja az ember az értékes évi tagilletményt. Az egyletet veszni hagyni, annyit jelentene, mint a lutheránus, pánszláv és demokrata agitátorok romboló útjából a legerősebb gátat, az egyedül komoly akadályt eltávolítani. Valóban leirhatlan és megbecsülhetlen, nagy haszonnal olvassa a nép ez üdvhozó egyletnek a kiadványait, melyekben sem politikát, sem nemzetiségi velleitást nem talál az ember és amelyek mindig az egyházi hatóság engedélyével szoktak megjelenni. Kérdhetné valaki, honnan van az, hogy ennek az egyletnek annyi az ellensége? Ennek több oka van. Az egyik ok az, hogy sokan annyira elfogultak, a sovinizmust annyira túlhajtják, hogy előttük minden haza- és nemzetellenes, vagy legalább is gyanút keltő dolog, ami tótul van irva, vagy mondva. A második ok pedig az, hogy a szabadkőmivesek látván, mekkora támasza az egylet működése a vallásnak és erkölcsnek, minden lehetőt elkövetnek, hogy az egylet be legyen feketítve, jól tudván azt: Calumniare audacter, semper aliquid haeret. Végre nagy hátrányára van az egyletnek az ő vezetősége. Az igazgatója Kollár, aki nemzetiségi képviselő; ügyésze Veszelovszky, a nemzetiségi agitátor. Ha ezen urak valóban a szivükön viselik az egylet exisztenciáját, egy percig sem haboznának a lemondás tekintetében. Az ő jelenlétük az egyletben egyenesen kompromittálja azt, akármily kifogástalanok is a kiadványai. Jó volna ezt meggondolniuk. Dr. Nyitrai. Amit nem lehet eléggé ajánlani. Akár akarjuk, akár nem, bele kell mennie a papságnak a szorosan vett lelkipásztorkodás mellett a társadalmi munkálkodásba is. Én is azt mondom ugyan, »nem szeretem a boltos papokat«, vagy ha jobban tetszik, a »papboltosokatc, de csakis oly értelemben, ha szociális tevékenységük cimén, vagy túlbuzgalmuk folytán elmulasztják papi teendőiket, — de viszont, el nem hagyva semmit sem ugy a szorosan személyes papi, mint lelkipásztori kötelességekből, kell a papnak, főleg a falusi plébánosnak a szociális téren is működnie, mert ha ezt nem teszi, arra virrad, hogy magára maradt. Elhagyják hivei szép prédikáció mellett is s Jakabék valamelyik fajtájának csapdájába kerülve, nem hallgatják már az ő szent igéit sem, nem járulnak a szentségekhez, szóval lelkileg-testileg tönkremennek. Ne ijedjen meg senki sem e bevezetés után, hogy a papság szociális feladatairól stb. fogok tudományosan vagy kevésbbé tudományosan értekezni. Csak egy alapkövet akartam a köztérre hengeríteni, amelyre felállva, hangos szóval kérjem paptársaimat arra, hogy akár személyesen, akár főpásztori engedély folytán a templo?npénztár révén lépjen be minden pap, vagy plébánia a Katholikus Egyesületek Országos Szövetségébe!

6

) Tehát, fogják mondani, ismét ujabb érvágás azokon a bizonyos erszényeken, ismét egy uj tagság — ajánlva a papoknak. S vájjon mire jó ez ? Kérem, aki igy beszélne, annak — sit venia verbo — egyszerűen dunsztja sincs arról, miről van szó s annál készségesebb füllel és szivvel hallja meg, mit akarunk. Ez a Kath. Országos Szövetség a gócpontja, a tiszta konyhája mindazon jóknak, amelyek tágabb értelemben vett szociális és katholikus ügyekben elénk tálaltatnak. Innen jönnek azok az eszmék, azok az irányitások, amelyek hallatára nem egyszer álmélkodva kérdezzük, hát ezt a kitűnő, praktikus dolgot már megint ki találta ki. *) Kath. Egyesületek Országos Szövetsége. Budapest, VIII., Szentkirályi u. 28. sz. Röviden: Országos Katholikus Szövetség. (Más, mint a » Szociális Egyesületek Országos Szövetsége.<) Évi tagsági dij 10 kor. Népszövetség, cselédotthon, patronázs, Kath. háziasszonyok lapja, szociális kurzusok stb. stb. mind itten születtek. Azt hiszem, maga ezen körülmény elegendő volna arra, hogy akinek csak egy parányi érzéke is van a katholikus és szociális ügyek iránt, oda tegye obulusát ezen — igazán oltárra, hogy igy legalább az anyagi gondoktól mentesítsük ezen központot s képessé tegyük hasznos munkálkodásának financirozására. Ámde van más ok is s ez képezi tulajdonképeni tárgyát cikkemnek. Alamizsnánk rögtön kamatostul megtérül. Van t. i. ennek a Kath. Szövetségnek egy havi folyóirata, a »Szövetségi Értesítőd, amely hivatalos lapja s készül a vezetőség számára, s ezen folyóiratot ingyen kapja meg az Országos Szövetség minden tagja. Azt mondja rá tán valaki: Oh! mi már ezen túl vagyunk. Van katholikus körünk, vagy ifjúsági egyletünk, fogyasztási boltunk is prosperál, hitelszövetkezetünk X ezer forgalommal dolgozik, a Népszövetség is megalakult már, szóval kinőttünk már a szociális téren is a gyermekcipőkből, Szép, szép, — de nem mindenhol van ám igy, sőt igen sok helyen nincs igy! Igaz, van katholikus kör, ifjúsági egylet, van Népszövetség — de csak a papíron. Olyan Ádám teste, csak lélek nincs benne ; a megerősített alapszabályokat mintegy régebbi szép álom emlékeit őrzi az asztalfiók s a jó alapító plébános egy szomorú tapasztalattal ismét gazdagabban keresi a tagokat — a korcsmában. Mert a körhelyiség üres s áll mint egy szomorú sirkő e felirattal: »Ilyet is kár kezdeményezni.« Ugyanez történik más népmentő akcióval is. Pedig ehhez a lemondó nyilatkozathoz szó fér s ha elkezdjük taglalni, oda jutunk, hogy igen sok helyen a vezetésen fordult meg a dolog, vagy legalább is nagyban hozzájárult annak, bár akaratlan hiányossága, népünknek e tekintetben való nem tagadható nehézkességéhez. Ha kutatjuk az okát, a jó plébános nyíltan bevallja azt. Barátim, én csak egy ember vagyok. Prédikációra készüljek, délután katekezisre, breviáriumot végezzek stb. s mellette még a kör, az egylet számára órákon, sőt napokon át keressek érdekes, uj témákat, erre fizikailag nem vagyok képes. S ez általában igazság. Már pedig, ha nincs érdekes, praktikus, napi tárgy, akkor mi vonzza a körbe, az egyletbe a tagokat ? Valami exhortatio, vagy álmothozó felolvasás, az a domino, vagy malom ? No azért nem gyúrja a sarat a mi jó magyarunk. O vasárnap valami frisset, őt érdeklő s a mindennapi életbe vágó ötletes előadást szeret hallani. Mivel pedig ilyet nem igen kap, — elmegy a korcsmába politizálni. Ime éppen e legfontosabb pontban nyul a »Szövetségi Értesítő« a vezetők hóna alá. Előadásokra és praktikus tevékenységre ad havonta elkészített anyagot, ugy, hogy felmentve a vezetőséget, a fáradságos, időt és nem egyszer a könyvek beszerzésében anyagi áldozatot is kivánó távolabbi előkészülettől, képessé teszi arra, hogy életben tartsa a kört, az intézményt, vagy Szentiványink hasonlatát véve — folyton pörögjön a pörgetyü. Mint a jó kukta »kézhez keszit« mindent, ugy, hogy a szakácsnak csak az utolsó intézkedéseket kell megtennie s kész az ízletes lakoma. Megjön az Értesítő s találunk benne 3—4 időszerű kész előadást. Alkoholizmus (nemcsak azt mondva, ne igyál, hanem pl. orvosi szempontból, ami inkább hat), állatbiztosítás, a katholikus egyház vagyonszerzési jogáról, iparról, szociáldemokráciáról stb. stb. De nem általánosságok, nem unalmas akadémikus fejtegetések, nem százszor elcsépelt szólamok, hanem csupa élet, csupa ötlet, fordulat, ügyesen csoportositott statisztika s ehez hasonlók. Kérem, ha ezekről és oly alakban beszélünk, mint itt találjuk, akkor eljön még nem tag is, s lassanként beletanul népünk az egyleti életbe. Azután a »Levél váltás« rovata. Ami a morálisban az casuistica, az a társadalmi téren ezen »Levélváltás«. Gyakorlati esetek (örökösödés, osztozkodás, kártérítés) megfejtése. A népszövetségi irodához intézett kérdésekre adott válaszok, amenynyiben általános érdeküek, itt közöltetnek. Sokat tanul itt még a tanult ember is s bizonyos uj tekintélyt nyerünk híveink előtt, midőn jogi ügyekben, a kenyér ügyében is határozott tanácsot s választ adhatunk s nem küldjük el a jóhiszemű bácsit a stereotyp válasszal: »kérdezd meg a jegyző urat«, vagy »menj a fiskálishoz«. Úgyis azt mondja manapság a nép, »a papunk csak a mennyországgal traktál bennünket«, mire a »Levelváltás«, a Szö-