ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-05-31 / 22. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. május 31. 22. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A szociáldemokraták fegyverei. Esztergom, május 30. Ugyan miféle fegyverekkel küzdenek a szociáldemokraták? Egyszerű a felelet: Puska, revolver, tör, bicska, boxer, bot, dorong, ököl stb. van náluk napirenden; ezekkel hadakoznak a »szabadság, testvériség és egyen lös ég« nevében! A »felvilágosodott«, »öntudatos« munkások eme dicső fegyvereikkel, melyekkel a műveltséget terjesztik széles e hazában, f. hó 23-án a »jog és igazság nevében« megöltek egy embert s azonkivül többet súlyosan megsebesitettek. Történt pedig mindez Koszalik fővárosi hentesmester Lujza-utcai üzletében. A szociáldemokrata csorda, vadállatok módjára megrohanta az üzletet és revolverekből sortüzet intézett az ablakon keresztül az üzletben levő személyzet ellen. A brutális, igazi ázsiai sötétségre valló aljas cselekedetet szóvá tette szerdán a parlamentben Szmrecsányi György néppárti képviselő. Alaposan rántotta le a leplet a szociáldemokrata banda üzelmeiről, fényesen kimutatta, hogy igenis szakszervezeti » bizalmi férfiak « buzdították a merénylő munkásokat a gaztett elkövetésére. Hiába mosakodik a »Nepszava«, hiába háritja el a felelősséget a pártvezetöségröl és a szakszervezetekről; hiába szidja, átkozza annyira Szmrecsányit, a »csuhások neveltjét, csemetéjét«, itt kizárólag a ÁZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Kató szeretni tanul. Irta: Mészáros Antal. Ki ne látta volna a csodaszép tavaszi ébredést, mikor a nap arany sugarai elöntik hajnalban a bájos természetet, uj életet varázsolva az alvó földre! Ki ne látta volna már a virágfakadást, mikor a fák új mezbe öltözve megtelnek tarka, pompázó, szindús virággal, kábitó illattal töltve be a környezetet! Aki látta mindezt, s lelke érzékeny a báj iránt, s szive érez még, az ideál felé közelgve, az megérti kis regém, amely a hajnal pirkadásával s a virágfakadással egy időben született, bájos mezében, varázslatos egyszerűségében. Mindennapos ének, szól a kis Katóról, aki érezni kezdi szive árvaságát, vágyódik valami ismeretlen felé, nyugtalanul keresi az ismeretlen hiányzót, amelyet ha elér, érzi teljesebb lesz lelki összhangja a mostaninál. Poétikus álom, édes valóság szűrődjetek eggyé, regéljetek suttogva, ékesen: itt hallgatlak benneteket némán, csendesen, holdsugáros szép este, gondolataimba mélyedve. Lelkem szárnyait bontogatva repül felétek, hogy mámoros boldogsággal telve ébredjen életre s örüljön boldogságának. Zsenge korunkban hallottuk már e bájos mesét; az epedő király kisasszonyhoz elérkezett sóvárgó lovagja, s érezni kezdte kis szive azt, amit eddig nem ismert. Nem fordult el a lovagtól, mint sok más eddigitől, mert ellenállhatatlan varázs Alapító : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. szakszervezet a hibás. S ha Andrássy nem tartotta szükségesnek Szmrecsányi meggyőző beszéde után a szociáldemokraták szakszervezetét megrendszabályozni, hanem csak a tetteseket szigorúan megbüntetni, abból még nem következik, hogy Szmrecsányinak nincs igaza, hanem igenis az, hogy Andrássy nincsen jól informálva az egész ügy mibenlétéről. Mert a ki figyelemmel kisérte az utóbbi két hét mozgalmas életét — főleg a mióta a husipari munkások kimondották a sztrájkot — észrevehette, hogy a levegő puskaporos, és valami igenis készülőben van. A szociáldemokrata bandafönökök nem hiába tanácskoztak a VIII. ker. pártszervezetben; Frölich »elvtars« és »vezer« nem hiába biztatta a neki vakon engedelmeskedő munkásokat, hogy ha máskép nem, hát a testvériség nemes fegyvereivel szállnak szembe majd a hentes majszterrel. Frölich »vezer« pedig nagyon is számottevő tényező a szociáldemokrata pártban és pártszervezetben. Tehát mi következik ebből? Azonban ne kutassuk tovább a dolgot, állapodjunk meg magánál a gaztettnél. Mit akartak a vörösök a gyilkossággal ? Kimutatni azt, hogy ők a sztrájkban szolidárisak. Ha »igazságtalanságról« van szó, golyót kell röpiteni a majszter agyába s akkor helyre áll a rend, megszűnik a baj, a támadás. Mert a »húsuzsorások gaz támadást folytattak a munkások egyesülési és gyülekezési joga eilen«, erre pedig nekik felelniök kellett. Feleltek a bojkottal — előbb az általánossal, most azonban miután csúnyául felbilincselte le nyelvét, mikor talán a szokás hatalma folytán ismét tiltó szólammal akart élni. Milyen más ez a lovag, mint a többi, ilyen s ehhez hasonló gondolatok űzik egymást agyába, s minél tovább gondol e tárgyra, annál jobban szereti, becézi szive édes tikát és érzi, hogy a mult sivár képe tünő félben van, itt egy uj világ, fényes, káprázatos mese ország, ahol a szólamok se mindennapiak, de mint a szeráfhangok, ugy járják be kis szivét, s e bűvös varázs alatt még a környezet is szebb, vonzóbb, ami árnyék volt, az most csillogó, vonzó édes valami. Ilyen érzések uralták a kis Kató szivét is egy szép reggelen, mikor felpillantva édes álmából, látta azt az üres széket, hol még az este ott ült valaki, szomorúan, lemondóan, s aki a magányba hagyta őt, hogy gondolja át a távozó szomorúsága okát, hogy tudatára ébredjen annak, ami a távozónak fájt. Hirtelen eszébe jutottak az elmúlt est eseményei, s érezte, hogy az eltávozott szomorúságában része van neki is, s ugy összeszorult kis szive. Oh milyen szivesen vigasztalná most, ha itt lenne, milyen önfeláldozóan gondozná, csak hogy eltűnnék a szomorúság arcáról. .. ugy érezte, hogy nagyon, nagyon boldogtalan e percben, kicsiny szivecskéje hevesen dobogott, sóhajai csak a távol levő felé szálltak, hívogatván, csalogatván ismét vissza . . . Eljött az idő, visszatért a szomorú lovag, leült ugyanarra a székre, és beszélt sokat, nagyon sokat, hétköznapi közömbös dolgokról. Beszédének azonban a kis Katónál nem volt hatása, nem jól választott témája nem volt lebilincső, másról . . . szebbről, ismeretlenebbről szeretett volna hallani, amit a legmélyebb titokban sejtett csupán ; de a Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. sültek, elég a részleges is — s jaj annak az »elvtárs«-nak, ki oly henteshez mer szegődni, a ki szervezett munkásokkal dolgoztatni nem akar. Hogy pedig eme »elvszilárdságukról« tanúbizonyságot is tegyenek, boszút állottak a szervezett munkások »legnagyobb ellenségén«, Koszalikon, revolverekkel felfegyverkezve rohanták meg az üzletét. Vérnek kellett folynia, mert a cucilista igazság vér után szomjúhozik . . . S mindez a bandafönökök, a szájhősök, a pártvezérek parancsára! Mily vakság, mily iszonyú terrorizmus! Hatalmas teherként nehezedik e szörnyeteg a félrevezetett munkásság vállaira, ezren és ezren nyögnek alatta. A vezérek legtöbbje persze Jakab, másszóval zsidó. (Szmrecsányi meg is nevezte az izgatókat: Blau Ignác, Reisz Mór és Messinger személyében. Csitáry pedig nagy derültség közepette odaszólt Szmrecsányinak: Csupa angol!) A zsidónál természetesen első az üzérkedés, a gseftelés. Csak az ö zsebe legyen teli, az ö pénztárcája nehéz, a többi akár éhen ís veszhet. Érdekes megfigyelni ezeket a szószátyárokat főleg akkor, mikor valamely népgyűlésen »apostolkodnak.« Nagy hangon beszélnek, szinte kiadják tüdejüket; dicsérik portékájukat, mint a szatócs, de végre is kimondják: »ennyiért adom lelkem«; minden beszedőknek ez a vége: »elvtarsak legyetek áldozatkészek«, mert az első »hogy gazdag, hatalmas legyen a központ, a párttitkárság, a föorganum (a Népszava) stb. S a felizgatott munkásnép vakságában fizeti a pártadót, szomorú lovag beszéde folyamán ^megmaradt a kinzó mindennapiságban. A kis Kató ott ült mellette, szórakozottan hallgatta szavait — mélyen behúzódva a kényelmes zsöllye párnái közé, de lelke elkalandozott messzemessze, egy édes országba, idegeit lefegyverezte egy megmagyarázhatlan zsibbadás, s érezte, hogy a vele szemben ülő lovag neki valaki, s ha látja, szivén mondhatlan édes melegség fut át, s a közelség csak fokozza érzetét, a dédelgetett veszedelmet . . • Midőn lovagja elhagyta a szobát, magára hagyva az ábrándozót, megszólalt az eddig ismeretlen hang a lelkében, s a csodás alvó szikra lángot fogott, s lassan, lassan elcsukló kezére hajtotta fejét és keservesen sirt. Az idő mult, a szomorú lovag el-el jött, beszélt, ismét csak beszélt. A kis Kató pedig tovább is becézte édes újdonságát, s szivesen volt magányosan, töprengve azon a bizonyos első szomorú estén. Hosszú idő mult el, nem látták egymást, az ősz is elvitte a sárgult faleveleket, beköszöntött a tél. A fák lombtalan ágai csendesen susogtak, a rideg, fagyos szél mozgatta őket, s a kis Kató várt-várt, mikor jön a szomorú lovag, mikor változik mosolygóra ismét ajaka, mert most már igy szerette volna látni . . . boldogabban, mosolygóbban. Érezte azt, hogy neki ez a mosoly hiányzik, enélkül az élet nem vidám, nem boldog. De a szomorú lovag soká nem jött. Hol lehet ? merre járhat ? Talán baja esett, vagy látott más hasonló leánykát s már felvidult ott mellette a szomorú arca! Napokon át tépelődött hasonló gondolatokkal, mikor egyszer kinyílt az ajtó s jött akit oly régóta titkos sóvárgással óhajtott. Szo-