ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-04-19 / 16. szám

Egy szürke ruhába öltözött fiatal uri ember jön be rajta. Kabátja kopott, nadrágja cafatos; mellényén hamis aranylánc, fején ócska kemény kalap. Fiatal arca olyan volt, mintha ki volna festve, a szeme pedig bánatos. — Merre van itt kérem, a kiadó szoba ? — szól az udvaron mindenkihez, mire a szomszéd »pirosító« mesterasszonyok és fiatal menyecskék elfintorítják a szájukat. Seki se szól, csak Mari néni mondja: — Itt, itt, ifjú ur! Erre kérem. Tessék csak balra menni ... én Kerekes Mari vagyok, mindjárt hozom a kulcsot. Mire föláll, fürgén betipeg a konyhába és jön egy kulcscsal s kinyit egy gyöngyszinüre festett ajtót, melyen magas küszöbről kell belépni. Mindjárt az ajtóval szemközt egy aranyozott rámába szorított szomorú Krisztus-fej látszik a falon, melyre Mari néni fájdalmas pillantást vet. A szoba egyszerű és tiszta. A fal zöld csillagocskákkal van befestve, az ágyon fehér terítő, az ablakon csipkefüggöny és a régi divatú, zöld ripsz-széken is fehér terítő féle volt látható, hogy a por be ne lepje azokat. Mari néni mindjárt helylyel kínálja meg a kopott ruhás fiatal uri embert. — Tessék ifjú ur! Az úrfi megnézi jól a szobát s leül. — Jó tiszta szobácska — mondja. Az ára tizenöt forint, vagyis 30 korona . . . Drága ? Nem mondom épen, hogy olcsó, két hónapig diákok laktak benne, a kik a belvárosi gimnáziumot látogatták ... jó helyük volt, mert ez a városrész, lelkem, inkább falunak mondható, nézze a házakat, az utcán heverésző gyerekeket. . . Igaz, hogy azok a diákok csak nyolc forintot fizettek, de felmondtam nekik. . . Az ilyen diákgyerek-nép tetszik tudni nagyon hangos. Nagyon hangos lelkem. Még éjszaka is dalolnak. . . Igaz is, itt nem szabad lármázni, ifjú uracskám, se nappal, se éjszaka. Isten ments! ... Itt csöndes, tisztes népek laknak. Es a gyerekeknek, főleg az én kis unokáimnak itt nem szabad rossz példát látni. A gyerekekre vigyázni kell . . . Hát igen, a harminc korona. Az ifjú urak drágábban kapják. Mindenütt. Ez ugy van, lelkem ... Mi kell nekem ? Ide s tova egy koporsó és egy nyugodalmas sir. A mink van az Úrnak kegyelméből, azt visszaadjuk halálunk után az Urnák . . . Már tizenöt esztendő óta készen van a végrendelet. . . Mindent jótékony célokra hagyunk. A tiszteletreméltó papságnak is juttatunk egy pár ezer koron ácskát, hadd építsenek az Úrnak templomot a pénzünkből; szép, hűvös, aranyozott templomot, a hol a földi vándor lelke meg-megpihen . . . Maga elmegy, ifjú ur, néha a templomba ? . v Ezelőtt ? ... Ertem, értem ... Az jó pedig. Az Úr szánja a bűnös lelket és hivja magáhaz. Mindig hiyja . . . Nem élhet a lélek örökké a bűnben . . . Oh, hát igen a szoba . . . Nem adhatom olcsóbban. Az Urat rövidíteném meg ... Az ilyen ifjú urak, a kiknek mégis már meg van a mindennapi kenyerük, fizethetnek . . . Nem szívesen adnak nekik lakást . . . Az én f házam tiszta ház. Tizenöt esztendő óta miden Úrnapján oltár van felállítva a kapualjba ... Jó, hát kiveszi, ifjú ur, a szobát ? ... Jó. Én senkit sem vetek meg. A bűnöst különösen nem . . . Oh, lelkem, volt itt egy fiatal úrfi. Hivatalnok volt szegényke, havi 120 korona fizetéssel, a ki nagy bűnös volt. S a milyen volt az élete, olyan lett a halála is . . . De nem igy kell tenni. Élni kell, keresztény módon élni, dolgozni és imádkozni . . . Még ma este be akar hurcolkodni ? . . . Jó. Csak tessék vigyázni a bútorra, az Üdvözítő képére, hisz ő a bűnök bocsánata... Oh, az Isten áldja meg! Hát estére . . . Törölje meg a szemét, nem szégyen az, lelkem. A könny tisztítja a lelket. Volt itt egy fiatal hivatalnok úrfi . . . Elmondjam, lelkem ? Ha nem nagyon siet. El. Hát igen . . . nézze, milyen csodálatos! Épen ilyenkor húsvét táján, mikor húsvéti tojásokat festettünk az öregemmel, mint az imént, hát jön egy legényke. Szép magas, urasarcu és kiveszi a szobát . . . Bűnös volt szegényke borzasztóan . . . óh Uram, napjában hányszor vétkezett, de azért látszott szemén, hogy nem szívesen teszi . . . Este azon a helyen, a hol az öregem most künn ül a kis asztalkánál, akkor is ültünk . . . O jön a szobájából. Szép, finom uri ruha rajta, aranylánc a mellényén, csupa jóság ömlik róla és kérdi: — Mit csinál Mari néni ? — Készítem a festéket. Húsvéti tojásokat fogok festeni. Előbb azonban elvégzem az imámat, mert ma még nem fohászkodtam a jó Istenhez. És kezembe vettem kopott imakönyvemet. — Mari néni — úgymond — ugyan adja csak ide azt az imakönyvet. Lássa nekem nincsen, pedig de szeretnék én is imádkozni, hisz Üdvözítőnk feltámadásának ünnepére készülünk. Vagy nem ? — De igen, helyesen beszél ifjú ur — mondom — csakhogy az én imakönyvemet nem adhatom ám oda, mert az csak az én kezembe illik . . . Várjon csak, majd hozok egy másikat. És kihoztam Pista férjem csinos fedelű nagy imakönyvét. Az úrfi átveszi a könyvet, bemegy a szobába, magára csukja az ajtót és egész éjjel otthon marad. Másnap reggel kijön a szobából, a szeme kisírva, dagadt és kér, hogy meséljem el neki a nagyszombati feltámadási körmenetet. Több mint nyolc esztendeje ugyanis, hogy e fényes körmeneten nem vett részt, pedig elmehetett volna a templomba. Oh Istenem hányszor mehetett volna! . . . Szent misére is! Elbeszélem neki, mily megható volt a feltámadási szertartás, mily örömmel és lelkesedéssel énekelte a nép : Feltámadt Krisztus e napon .. . Könnybe lábadt a szeme, szinte kivettem egész viselkedéséből, hogy ott a szive mélyén van valami, ami őt bántja, nyugtalanítja . . . Köszönöm szívességét — monda — és bánatos arccal ismét szobájába vonult. A következő nap nem nyilik az ajtó. Bekopogtatok az ablakán, nem szól. Alszik, — gondoltam. Délben ismét; megint nem szól. Délután megint; de már akkor megijedek, lakatost hivatok . . . kinyittatom az ajtót, bemegyünk . . . Oh Uram Jézus! . . . Jaj! . . . Ott fekszik halva az ágyán, az imakönyv kezében ! . . . Orvost hivatok s az megállapítja a mérgezés következtében beállott halált .... Megmérgezte magát a szerencsétlen! . . . Megmotozkáljuk zsebeit és ime, rábukkanunk a levélre, melyet szüleihez intéz . . . »Édes Szüleim! Mivel nem egyeztek bele a tervbe vett házasságba, megyek a halálba. Isten velük, számomra már nincs kegyelem, az Isten is elhagyott. . .« S itt Mari néni nagyon elérzékenyült. Gondolkodni kezdett, ugyan miért kérte az úrfi anynyira az imakönyvét. Még mai napig sem tudja. Majd fájdalmas hangon kifakadt. »No e szerencsétlennek hiába meséltem el Krisztus feltámadásának emlékére szentelt ünnepi körmenet fenségét.« Lelkem, lássa ez az ember annyira elsülyedt bűneibe, rossz szokásaiba, hogy a hitét is teljesen elvesztette. Nem csoda, hogy Öngyilkos lett... Vájjon számára felvirrad-e a boldog feltámadás napja ? Pedig az az imakönyv oly szépen emlékezik meg az örök életről . . . S mi közben Mari néni elpanaszolta neki a fiatal ember életének rossz végét, apró szemeit többször megtörölte kék pettyes zsebkendőjével. A bánatos szemű kopott ruhás úrfi elgondolkozva nézett maga elé. Azután felállt. Megkérdezte, hol van az az imakönyv, kifizette a félhavi szobabért és eltávozott . . . A szeme könnyes volt, járása bizonytalan, de hogy is ne, hisz Mari néni egyik rég nem látott jó barátjának szomorú halálát beszélte el neki . . . Azóta már öt esztendő mult el s a jó Mari néniék, bár nagyon megöregedtek, azért még most sem hagyták abba régi, szép szokásukat. Szebbnél-szebb piros tojásokat festenek minden esztendőben húsvét napján kedves unokáiknak .. . Poin cT honneur! Megnémulok, mint »Tigris Róbert«-ben a királyleány, ha arra az eszeveszett társadalmi poin d' honneur-ra gondolok, melyből az emberek a mai korhadt társadalmi rend keretein belül keresik a megsértett becsületet. A nobel világ kedvelt dendije a ficsúr Peti báró természeti ösztönét meg nem tagadhatván, virágról virágra száll. Megtetszik neki egy kinyílt őszi rózsa; azzal minden megindulás nélkül kitűzi magát; a kertész tetten kapja a hívatlanul betolakodó bojtárt; első felindulásában méltó haragra lobban és nyakon törüli a hivalkodót. Ez, mert a poin d' honneur a fő, találkát ad a megkárosodott kertésznek a közel fekvő erdőszélen és, hogy a becsületen csorba ne essék, levágja annak a fülét. A megcsalatott férj ezzel elvesztette családi boldogságát; holtig viseli ráadásul a bélyeget, melyet a poin d' honneur nagyobb dicsőségére megsértett jogának védelmében nyert. Gyönyörű társadalmi conventio ! Hja a poin d' honneur ezt úgy kívánja. A családi boldogság elrablóját csak ezen feltétel alatt fogadja be kebelébe a művelt világ. Egyébként az összeférhetetlenség esete forog fenn, melyben a fraccseriumok verdictje bojkottot mondana ki a ficsúr felett. Mennyi visszásságnak, mennyi igazságtalanságnak, mennyi erkölcstelenségnek oka a modern poin d' honneur ! Nem lehetne ezen ósdi lovagkori intézményt szögre akasztani ?! * * * John Bull, mint a fashionábel világ d' honneurja a haute crém bálján a majom szigeten összeverődött gentlemannok közé vegyül és sorba kritizálja a hölgyeket és urakat. Tisztát nem hagy senkin, mert feljogosítva érzi magát arra, hogy Ítéletet mondhasson elevenek és holtak felett. A distinguált társaság a legparányibb részletekig a poin d' honneur mérlegére dob mindeneket, de John Bull fennhéjázó magaviselete fölött nem merészkedik Ítéletet kockáztatni, mert kifogástalan gavallérnak tartja, ki egész valóját a poin d' honneurra fekteti. Azt hiszi, hogy a fashionábel világ d' honneurjának joga van, sőt kötelessége véleményt nyilvánítani mindenek felett, mi esetleg az etiquette szabályaival a legparányibb méretekben is ellentétben áll. — John Bull ezen kényeztetés mellett a haute crém zsarnokává lesz, ki irányt jelel, mérlegel, Ítélkezik. Nem lehetne a poin d' honneurt más stilban a társadalmi conventiók között elhelyezni ? ! Kényszerítve vannak az emberek arra, hogy egy ilyen etiquette baba járszalagján járjanak ? ! Nem lehetne a haute crém társadalom ezen divat babáját familiárisabb zubbonyba rázni?! Ugy véljük, őszintébb és fesztelenebb volna a társadalmi érintkezés. Nagyobb volna a bizalom és összetartás. Igy az emberszeretet és baráti érzelem fenséges érzelme rideg formák között,-, mint a buzaszem a két malomkő között felőrlő^ * dik és porrá válik, melybe az élelmes világ nemcsak tiszta búzát, hanem rozsot, sőt babot is bekever. — Az ilyen emberszeretetnek és baráti érzelemnek az avatatlanok szemei előtt súlya lehet, de életereje, tartalma, tartóssága, megbíz-hatósága nincsen. * * Harry Biron rendkívül érzékeny. Hári János vadászkalandjait és nagy mondásait olvasgatja. Ezen szellemi (?) táplálékkal szaturált lelke szóáradattal önti el a társaságot. Megköveteli azonban, hogy a társaság minden tagja feltétlenül elhigyje mindazt, mit ledarál, mert a hazudozás nem kenyere ; ő azt a művelt világ conventióival összeegyeztethetőnek nem tartja. A társaság azért szívesen elmereng és szórakoztatja magát a nagy mondások fölött, mert a poin d' honneur nála az irányadó. Ha azután Harry Biron észreveszi, hogy valaki a képtelenségek chimborasszójára felkúszni nem akar, vagy látja, hogy szavaitól egyesek már megcsömörülni kezdenek, előrántja a poin d' honneurt és provocál mindeneket, kiknél balgaságai hitelre nem találtak. S a haute crém világ helyesli ezt, mert azt tartja, hogy senkit sem szabad meghazudtolni. Ha valaki a provocatió elől kitér és kézzel foghatóan beigazolja, hogy a képtelenségek elhivése ellenkezik a józan, komoly felfogással, azt a d' honneur-bálványt imádók elitélik és azt, aki provocál, gavallér embernek tartják. Helyes dolog ez ? Nincs itt a morál fejtetőre állítva? Ez volna csakugyan a poin d' honneur valódi értelme ? Ilyen üres, érzéketlen bálványa volna a poin d' honneur a művelt világnak ? Fájdalom igy van ez és nem másképpen. Igy is kell ennek maradni ? Nem volna már a mai társadalomban annyi életerő, hogy tisztogassa a közfelfogásokat ? Josep fene gyerek, ki ősjogonc korában a vicclapon Bukovai Absentiusa volt; ma örökös vőlegényjelölt. A nyomdák már belefáradtak a jegyesek hirüladását célzó kártyák gyártásába, de az esküvő, az rendesen elmarad, mert a poin d' honneur úgy kívánja, hogy Josep előkelő társadalmi állást foglaljon el; csak ezután házasodhatik. Ez köztudomású dolog s mégsem zárulnak be Josep előtt a leányos házak ajtai, mert mikép vélekednék a poin d' honneur-bálvány az olyan mamák fölött, kik bakfis leánykájukat fogolyként tartogatnák ? Ludmilla azért a kacsintgatás költészetét szabadon műveli és hódit,