ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-04-19 / 16. szám
mert azt kívánja a poin d' honneur, hogy a leányka folyton felszínen tartsa magát, egyébként otthon marad, vén leány lehet belőle. Euphemia aranyos kis menyecske, kit a férjecskéje őrültségig szeret; ki iránt a gyöngédség minden körülmények között eklatáns módon nyilatkozik meg. Közös elhatározásból kerülik a nyilvános helyeket; társaságokban csak nagy ritkán lehet őket látni. A nyelvecskék meg is latolgatják a helyzetet, mert a poin d' honneur úgy kívánja, hogy az asszonyka ne legyen hamupipőke, hanem legyen közkincs szellemével, bájaival; legyen világító fáklya a példaadás szempontjából, hogy a félszeg világ okulhasson boldogságukon. A szerető pár a poin d' honneur szélmalmának hajtó vitorláiba kapaszkodik ; belép a zajos világba; ott a stréber szellem ölébe kapja az aranyos kis menyecskét; eltűnik a béke angyala ; elbukik a férfiú; meginog a menyecske ; s a társaság, mely vágyva vágyakozott utánuk, elfordul tőlük, mert romlatlan szivük nem tudott jól takarni s mert a poin d' honneur megköveteli, hogy a jól nevelt emberek között, a finomult érzékkel biró társaságokban csak kifogástalan.jellemek legyenek. A becsaltak visszavonulnak, de késő, mert a művelt világ a poin d' honneur nevében követ dobott reájuk. S azok ellen, kik bent maradtak, nincs kifogása a poin d' honneur-bálványnak ? Lehet, hogy van egyik másik ellen, de ezt elárulni tiltja a poin d' honneur! * * Elitéljük a bálványimádást s mégis ambrózia illattal árasztjuk el a légkört, melyben a poin d' honneur bálványa uralkodik. Elitéljük a bálványimádást és mégis tömjént, aranyat és myrhát ajándékozunk a telhetetlen molochnak. E moloch a tömjént szívesen veszi, az aranyat zsebre vágja, a myrhát hódolatunk némi viszonzása fejében visszaadja. Azért olyan félszeg ítélkezésében a világ; azért a olyan bárgyú cselekedeteiben; azért van annyi nyomor és nyomorult felfogás sok családi körben. Mily másképpen festene a világ képe, ha az emberek nem hódolnának feltétlenül a poin d' honneurnak, hanem világító fáklyául fogadnák el a tiszta lelkiismeretet. Emberek! a poin d' honneur lehet cselekedeteinknek mérvesszője, de én jobban szeretném, ha a morálrőf sohase menne ki a divatból. A morálrőf és a poin d' honneur együtt sokat ér. Az utóbbi az előbbi nélkül üres illemszabály és semmi más. Karkecz Lajos. Gróf Széchenyi Ferenc végrendelete. Gróf Széchenyi Ferenc, a nemzeti múzeum nagylelkű alapitója, szívből jövő bölcs tanácsokat intézett fiához, Széchenyi Istvánhoz, a legnagyobb magyarhoz. Ezekből a tanácsokból adunk egy kis mutatót: Azt monda egy bölcs, hogy az ember élete olyan, mint valami könyv, amely, ha jól van megírva, egy jó iróra lehet következtetnünk. De, hogy ilyenné válhassunk, életünk folyamát a leghitelesebb tanok és példák szerint kell berendeznünk. A legrégibb és leghitelesebb kétségkívül a mi jó urunk Jézus Krisztus tanítása és élete. Ez legyen tehát a támasz, amellyel férfikort elérni s vénségedben magadat föntartani törekedjél. Ne szégyenld annak az Istenségnek mintaképét bevallani, akinek képmása lettél. Kerüld az olyan embert, könyvet, de még saját elméd sugallatát is, mely téged a te Teremtődtől elidegeníteni, jóltevőd iránt hálátlanná s jövendő birád irányában közömbössé tenni képes lehetne, mert csakis azt fogja|ama végzetes napon felismerni, aki őtet megismerte. Ha fölébredéskor eszedbe jut, hogy te semmi sem vagy, semmivel sem birsz, semmit sem tehetsz, ugy lehetetlen lesz arra nem gondolnod s hálával el nem telni az iránt, aki által vagy, aki által tehetsz valamit. Ez az egy kis gondolat kisérve e szavaktól: »Isten én hiszek, reménylek benned, szeretlek és dicsérlek téged« meg fogja adni neked Isten és embertársaid előtt is azt az alázatosságot, melyre bocsásd meg nekem azt, annál nagyobb szükséged lesz minden reggeltől napestig, egész életed utolsó napjáig, mert az Istentől érdemtelenül reád ruházott javak, úgymint születés, testalkat, ész és vagyon ugy is már nagyon felköltötték benned az önszeretetet s egyelőre ugyancsak az ifjúkori tetszeni vágyást, a becs és dicsőség szomját idézték elő, de később okvetlen gőgre, irigységre s a nagyravágyást kisérő minden egyéb bűnökre fognak vezetni. Igen jól mondja egy bölcs, hogy aki mindenektől dicsérve akar lenni, az szerfölött sok tisztelettel adózik a dicsőknek és kevéssel a tisztességes embereknek. Te csak az utóbbiak tiszteletét és a hithűek becsülését keresd és taszítsd el magadtól azt a mérget, amellyel vesztedre azok kínálgatnak, akik egyre tömjént hintenek talentumodnak, bátorságodnak és egyéb fényes tulajdonaidnak. Igaz, hogy a közvélemény mindnyájunk ítélőszéke, mely elől kitérnünk sem nem kell, sem nem szabad, de annak föltétlenül hódolnunk, csakis annak kedvébe járnunk még sem lehet, mert ezeknek az itélőbiráknak nagyobb része hízelgők, élősdiek, vagy irigyekből áll, kik csak addig vesznek részt ily tárgyalásokban, mig szavazataikból valami hasznot húzhatnak. Egy önérzetes ember megvet minden cégért. A papagálynak szüksége van cifra tollaira, hogy jó hirét fentarthassa, a fülemülének és pacsirtának nincs. Ugy fukarkodjál te is inkább Istentől nyert talentumaiddal, hogy azokat méltatlan és esztelen emberek, vagy gonoszok időelőtt kipellengérezve, be ne szennyezhessék, nehogy Isten tőled visszavegye és másoknak adja oda, akik majd takarékosabban tudnak vele bánni. Nincs nevetségesebb, mint mikor egy ember az ő születésével, vagy testalkatával páváskodik, mert ezekhez ő maga éppen semmivel sem járult hozzá, de igazán elronthatja s megbecstelenitheti mind a kettőt, ha az egyiket más, talán alatta álló embertársával érezteti, főleg érdemessel, a másikat pedig meggyöngíti és lealjasitja mindenféle kihágásokkal, akár erejének vakmerő túlfeszitése, akár határtalan kényeztetés által. Tartsd azért becsben fiam a te születésedet, hogy valami szégyent ne hozz reá s fordíts gondot a tested ápolására, hogy az abban lakó lélek és szellem szabadabban fejthesse ki jótékony működését. »Minden bölcsek között az a legbölcsebb, aki azt hiszi magáról, hogy semmit sem tud: de e semmit tudási önismerethez csakis az juthat el, aki folyvást több és több ismeretek után törekszik, nem pedig az, aki elhiteti magával, hogy már mindennek fenekére látott s bármiről szólhat és ítéletet mondhat. Igaz ugyan, hogy néha egy kis emberkének is elég nagy árnyéka van, de ezt csak a mélyen alászálló nap okozza. Azért igen találóan mondja Montaigne: »a tudomány és olvasottság némely kézben királyi pálca, de sokkal több kézben bohóc ostor.« — Te édes fiam inkább egy bölcsnek azzal az előrelátásával élj, aki azt javaslá: »mindarról, amit nem tudsz, soha ne beszélj s arról, amit tudsz is keveset, mert habár mindenkit abban a köntösben fogadunk, amelyben élőnkbe lép, de csak ahhoz a belátáshoz képest kisérjük tovább, melyet azután tanúsított.« Ebben leginkább szoktak hibázni azok az ifjak, kik a mostan divatban levő fesztelen és fecsegő modort követve, egy-két felületes fogalomtól megzavarva, tapsoló hallgatóktól s őket megbámuló léhütőktől körülvéve, a társaságban vezérszerepet visznek, tetteikben, ruházatukban mintául akarnak szolgálni s valóban annak is képzelik magokat mindaddig, mig őket más, divatosabb uracsok e polcról le nem szorítják, mint valami elviselt ruhát félredobják s testüket csak gyéren takargató tollaktól teljesen megkopasztják. Való, hogy a szerény visszahúzódás és az illemtudás olyan tulajdonok, melyek mai napság ritkán állapítják meg a szerencséjét valakinek, de biztosan s állandóan megóvják azt s melletted is, édes fiam, hiven meg fognak maradni sírodig, sőt halálod után is kísérőid lesznek, ha neved emlékéhez kötve hagyhatod utódaidra. A vakon ítéletet mondó világ mende-mondái fölé emeljen Téged önérzeted ! ismerd föl saját bensődben értékedet. Az irigyek és éretlen gyerkőcök gáncsolódásait pedig büszkén lenézheted. Egy dicsszomjas és becsvágyó fiatal emberre nézve nem kevésbé veszedelmes sziklát képez a gazdagság. Tégedet édes fiam e tekintetben is millió más embertársad felett kitüntetett a te jóságos teremtőd. Kiváló bizalmat helyezhetett benned s hű kezelésedben, mikor az ő kegyének, gondoskodásának a szegény árvák és özvegyek irányában kiosztójává tett. A pénzt ugy tekintsd, hogy az nálad csak letétben van és semmikép sem a te tulajdonod: s egykor nem azt fogod az ő ítélőszéke elé vinni, hanem csak arról való számadásodat. E tekintet indítson téged mindig a pénznek becsben tartására, ha netán annak könnyű megszerzése arra csábitana, hogy azt nem a szükséges és hasznos, illő, vagy bár kényelmi kiadásokra, hanem haszontalan, kérkedő, vagy éppen káros célokra fordítsd. A te alattvalóidnak verítéke s nem egy talán betegségben, Ínségben, étlen, szomjan élő munkásnak könye tapad ehhez a pénzhez. E könyek leszáritása végett, annak nem csekély részét ismét vissza kell hozzájok származtatni a minden szenvedők atyjának nevében. Ebből beláthatod, mily szigorúan kell a szegények pénztára kezelőjének, valamint az ő alárendeltjeinek is a takarékosság, rend és felügyelet elveihez ragaszkodni. Ha ez utóbbiak benned fogják a jó rendnek, belátásnak, szorgalomnak és jótékonyságnak példáját látni, ugy ők maguk is szorgalmatosan • és lelkiismeretesen fognak neked szolgálni s jobbágyaid iránt igazságosak és emberségesek lesznek. Távolítsd el szolgálatodból az erkölcstelen, rossz keresztény, káromkodó, könynyelmü életet folytató embereket. Ezek megfosztanak téged Isten áldásától, megbotránkoztatják alárendeltjeidet s utóbb mint csalók végzik pályájukat. Még egy nagy adományt kell felemlítenem, melyet a te jó Istenedtől ajándékba nyertél. Ezt én több alkalommal nem csekély örömömre, mint olyant ismertem fel, mely könyörülettel, jótékonysággal s igazán nemes érzelmekkel van eltelve, tartsd meg s hiven ápold magadban ezt a gyöngéd érzületet. Az Istenségnek egy szikrája az, melynek soha sem szabad kialudni, hanem mindig magasabban és áldásosabban kell fellobognia. De legyen gondod arra is, hogy azután gyöngeséggé ne fajuljon. Ebbe eshetik az ember könnyenhivőségből, hiúságból s szerfölött izgékony és hirtelen fellobbanó érzékenységből, melyet hízelgők szemben alázatos tömjénezők, a becsvágy és a népszerűség tetszésnyilvánításainak fölidézése által mindinkább ingerelni és túlfeszíteni szoktak. Ezektől óvakodjál édes fiam s szived minden gerjedelmével ahhoz fordulj, ki azt alkotá, Istenhez, O nem fogja tőled megvonni az ő ihletését, ha őt hivod segítségül s elibe teszed bármely emberi sugalmaknak. Minő tanácsot is adhatna egy ember, ki maga-magának sem tud a legtöbb esetben tanácsot adni, más embertársainak az isteni szellem ihletése nélkül. Jól mondja tehát egy tudós, hogy az emberek bár fölhúzzák a vitorlákat s rendezik a köteleket s hozzá oly komoly képeket vágnak, mintha e készülődések csalhatatlanok volnának, de egy magasabb ül ott a kormányrudnál s mosolyog hozzá, mondván: »Igy lesz ez és nem másképp.« Végzem most már édes fiam ! Ezek tán utolsó hozzád intézett szavaim, meg'áldalak újra s reménylem : hogy a siron tul is áldhatni foglak. Szived biztosit engem arról, hogy Isten előtt meg fogsz aztán emlékezni, hogy a legjobb anyának vigasztalója, a kedves testvérek öröme, az ország reménye, az ifjúság dísze, szolgáidnak ápolója, jobbágyaidnak jóltevője, a szegény özvegyek és árvák gyámola s mindenek fölött pedig hitsorsosaid mintaképe fog válni belőled. Hallgassa meg kérésem az Atyaisten, a Fiuisten s a Szentlélekisten. Amen, Amen, Amen.« A kaszárnya előtt. A kaszárnya előtt bakák üldögélnek, Rájuk tűz a tavasz első napsugara. Csak úgy üldögélnek . . . haza gondol M-ki Otthagyott akácos, kicsi falujára. Maguk elé meredt, tágranyílt szemekkel Álmodoznak csendben a fáradt legények S egyszerű lelkükben halk merengés közben SzÖvődnek-fonódnak együgyű regények. Nincsen álmaikban semmi nagyravágyás, Csak egy kis krumpliföld, meg egy barna lányka; De ahogyan ők azt együtt elgondolják, Mi ahhoz a király összes gazdagsága? . . . Apjuktól öröklött nádfedeles házban Ujborra vidám kis lakodalmat csapnak S az őszi termésből a köteles párbért Megfizetik rendjén a kántornak, papnak. . . . Vasárnap eljárnak majd öregmisére, Délután a kis ház lócáján tanyáznak S egy esztendő multán, — ha úgy fordul sorja, — Szabó Gyurit hivják majd keresztapának. ígyen álmodoznak a napsütött fiúk, Ajkukon ott mosolyg lelkük édes álma ... — Ha úgy a szivükbe nézhetne az ember, Én Istenem, de sok boldogságot látna! Szvoboda Komán.
