ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-01-14 / 2. szám

ügye, élelmiszer kérdése még mindig nem európai szellemű. Az ivóviz tisztaságát, a házudvarok egészségi viszonyait, a kenyér árát, a hus monopóliumát, az italok hamisítását, sőt még a tejhamisitást is falun semmiféle hatósági közeg nem tartja nyilván s nem bünteti a visszaéléseket. Ez az afrikai állapot azután elkeseríti a népet és megszomorítja mindazokat, akik a népet szeretik. Az országos képviselők — tisztelet a kivételnek! — csak addig koccintanak és fognak kezet a faluval, mig a mandátumot meg nem szerzik. A hatalmas ígéretek, a nagyszerű altatások, a rideg mellöztetés a falut kiábrándítják reményeiből s a választások erkölcstanából. Egy igazi népképviselő, aki nemcsak választás idején barátkozik a néppel, hanem folytonosan vele érez, vele dolgozik, érette küzd és sorsáért fárad. Az igazi népképviselő pótolhatja az egész megye mostoha bánásmódjából eredő bizalmi, erkölcsi, anyagi és ^szellemi veszteségeket s felvirágoztathatja az elhanyatlott s mellőzött népvilágot. Hová forduljon ma vigasztaló tanácsért a nép, mikor uzsorásai karmai közé került? Kinek panaszolja el, hogy a csalárd ügynökök rossz gépekkel, hitvány bútorokkal, ócska fehérneművel, de kitűnően kiállított váltókkal tették őket tönkre? Mikor még a büntetötör-, vénykönyv is inkább védi, vagy csak enyhén bünteti a kereskedelmi és ipari ügyekben csaló ügynököt, holott kérlelhetetlenül sújtja a sokkal veszélytelenebb verekedést, vagy az ártatlanabb kihágást, amelyre a nép gyakran rászolgál. Ez az összehasonlítás ma már a falu vérében van s méginkább fokozza az elkeseredést. Ragaszkodik a szegény paraszt az apja házához és földjéhez és nem is sejti, hogy a fiskális ur már hozzáfogott hontalansága előkészítéséhez, midőn néhány koronáért mindenét kockára téteti. Jön a drága bírósági költség, az embertelen végrehajtó számla, a nagy összegű ügyvédi kiadás és néhány száz korona miatt elpusztul néhány ezer koronát érő birtokocskája. Kinél keressen ilyenkor oltalmat? Hol várjon emberséget? Ragaszkodjék-e tovább is a megsiratott rögökhöz, lássa-e tovább is az elkótyavetyélt régi házat

9 Szégyenkezzék-e mindennap családjával együtt szerencsétlensége miatt? Elhagyja a falut, elhagyja hazáját és elmegy Amerikába, ahol megbecsülik a munkát s a munkás jogait. Igy fogy a falu, pusztul az ország s vele fonni arad ásunk alapja. gébb, majd erősebb minőségében a világos részletekre hozzuk, s az ecsettel addig mossuk az illető képrészletet, amig a fehérség kellő fokát el nem értük. Megjegyzendő, hogy minden ilyformán módosított képrészlet mindjárt itatóval felszárítandó, mert különben a gyengítő folyadék fehérítő hatása kelleténél tovább tartana. Ily módon elérjük a legváltozatosabb modulatiókat a képben. Telitett gyengítővel a legvilágosabb részletek fognak feltűnni; gyengéd árnyalatok, könnyű átmenetek, és félárnyékok pedig kevésbbé erős folyadékkal lesznek elérhetők. Tehát mintegy második képfejlesztést végzünk a gyengítővel; az ecset felhasználása s a folyadék különféle sűrűségi fokai a legváltozatosabb árnyékolást engedik meg. Az egyéni felfogás és izlés, a művészi érzék fogják a műkedvelőt eljárásában úgy vezetni, hogy munkája kielégítő lesz. A telitett folyadék használatánál óvatosak legyünk, hogy krétafehér foltok ne keletkezzenek a képen. A kész képet legalább félóráig vizben kell áztatni. Természetes, hogy ezen eljárás nemcsak a leirt technikai mód alkalmazásában rejlik, hanem az érzés, a látás, az árnyék és világosság egymás közti viszonyának ismerete a siker egyik főföltétele. Kákonyi János. . Nagy igazságot fejtegethetünk abban a tételben, hogy a kivándorlás okát országszerte első sorban a falu teljes elhanyagolásában kell keresnünk. Magyarországon a falu és város között nincsen sem érzelmi sem értelmi kapocs. Az ország intelligenciája: a város és az ország népe: a falu nem érez együtt és nem gondolkozik együtt. Mintha teljesen idegenek volnának egymásra nézve. A falu csak kiránduló helyünk, vagy legföljebb néhány földbirtokos munkatelepe, amelyet csak jövedelmi szempontból tart számon. A falusi élet ma már nem életcél. Aki falura jut, azt a »sors átkac( sújtja, azt a »kényszerűségei vagy »számüzetésec szenvedése gyötri. Ezt vallja nemcsak a városi elem, de az a falusi eredeti intelligens úriember is, aki a faluból kiemelkedett. A falura telepedett orvos, fiskális, jegyző, tanító jórészt városba viszi falun szerzett jövedelmeit s ritkán gondol többre, mint a maga jövedelmére, ha már falun kell »sínylődnie.« A falun időző intelligencia tehát csak kényszerhelyzetben érzi magát s ez az oka annak, hogy nem ér rá a nép lelkével törődni. Ez az oka, hogy nem irányit, tanácsol, mert nem érez szegény »alattvaloival.« — A főispán újévi üdvözlése. Horváth Bélát a megyei tisztikar nevében a szabadságon levő alispán rendelkezésére Perényi Kálmán alispán helyettes feliratban üdvözölte az újév alkalmából. A felirat maga beszél minden kommentár nélkül is. Hangzik pedig szószerint a következőkép : Méltóságos Főispán Úr! Mikor a vándor fáradságteljes útja után egyegy határdombhoz ér el, — megáll, hogy megpihenjen s hogy arra az útra, amelyre annyi verejték cseppje hullott, mégegyszer visszatekintsen. Az élet vándorai mindnyájan: mi is egy év határkövéhez értünk, amelyről ha visszatekintünk, konstatálhatjuk, hogy — sajnos! — az élet nem mindig a kellemes események rózsaláncolata. Sokszor remény felett lebegünk, — nehéz megpróbáltatásokon esünk keresztül, —• tövisekbe lépünk, — kemény göröngyökön kell keresztül taposnunk ! S mégis az elmúlt év nem szállt el felettünk teljesen eredménytelenül, — mert ha nem is hozott áldást, de meghozta ama biztató reményt, hogy — valamint ez a nem rég múltban történt, — ugy a közel jövőben is Méltóságoddal mindannyian egyetértően működhetünk a közügyek javára ! Adja a jóságos Ég, hogy nehéz viszonyaink közepette, mindenkor 'megtaláljuk azt a helyes utat, amelyen együtt haladhassunk, — s az egyetértés és egymás iránti ragaszkodás ne legyen sziveinkben mulandó, mint a vizbe esett kavics nyomán támadt hullámok, — de legyen inkább olyan, mint az a vándormadár, amely ha ősszel elszállott is, tavaszra, mikor a rügyek fakadnak s az ifjú nap felmosolyog, visszatér a régi, meleg fészekbe! Legyen ez igy ! S találjon Méltóságod az uj év küszöbén igaz örömet az egyetértés teljes helyreálltában, — édes hazánk felvirradásában, — vármegyéje békéjében, — családja boldogságában. S amidőn ezt tiszta szívből óhajtjuk : engedje egyszersmind, hogy a koronás király kezéből ért legmagasabb kitüntetés alkalmából is legőszintébb szerencsekivánatainkat tolmácsolhassam. Fogadja Méltóságos Főispán Úr kiváló tiszteletünk nyilvánítását. Esztergom, 1905. december 30. A megye tisztikara nevében: (Aláírás.) Horváth Béla ezen feliratra egyetlen szóval még nem felelt. A hercegprímás az újévi üdvözlésre már felelt, de Horváth Béla még nem s ezt nem lehet másra magyarázni, mint hogy vagy nem tetszik neki a felirat hazafias aggodalmakkal, kesernyés emlékezettel és jobb kort epedő reménységgel megirt üdvözlete, vagy pedig nem érzi magát hivatva ezt elfogadni mint Kristófy esztergomi megyefőnöke. A fővárosi lapok Esztergomból vett értesitéseikből kifolyólag megírták, hogy a méltóságos úr haragszik a megyére. Haragszik! ? Ám ! A vármegye nem haragszik rá. Láthatja Horváth Béla abból, hogy ínég a mai törvényeket ficamitó kormány képviselőjét is megköszönti, mint ahogy ez már szokása a tisztességtudó vármegyének. Ha pedig talán az a hiba, hogy a felirat nem a törvényhatóságból jött, ezt nem lehet csodálni, mert erre a vármegye közönsége nem adott utasítást senkinek s kérdés, utólagosan nem kifogásolta volna-e a feliratot ? Esztergom társasélete. — A kath. kör közgyűlése. — Az esztergomi társasélet gócpontja, a kath. kör f. hó 7-én délután tartotta meg XIV. rendes évi közgyűlését. K közgyűlésen Mattyasóvszky Lajos lovag elnökölt. A közgyűlésen a tagok közül mintegy 100-an lehettek jelen. A kör jeles elnöke elfoglalván helyét, a következő mély meggyőződésre valló tartalmas beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: M. t. Közgyűlés! Midőn a kath. körök annak idején megalakultak, hogy a magyar katholikusoknak társadalmi uton való tömörülését előmozdítsák, tevékenységét irányítsák és fejlesszék, a körök legnagyobb része — igy a mienk is — kifejezetten felvette alapszabályaiba, hogy politikával nem foglalkozik. Távol is tartotta magát mindig a politikai élet izgalmaitól; és igy sikerült az ellentétes nézetek mellett is egy zászló, a katholicizmus zászlaja alá sorakoznunk, hogy nemcsak az Istenházában egy hitben, de csendes hajlékunkban is egy érzelemben egyesülhettünk és a rendelkezésünkre álló szerény eszközökhöz mérten kitűzött célunkat szolgálhattuk. Most azonban ugylátszik fokozottabb mértékben veendi majd igénybe figyelmünket, tevékenységünket egy nem ugyan uj, de társadalmunk kapuit mindig erősebben zörgető kérdés, mely nemcsak vonatkozásaiban, de lényegében is valóban társadalmi kérdés. Bizonyára sejti a m. t. közgyűlés, merre óhajtom ezúttal nagybecsű figyelmét irányítani. A szocializmus kérdése az, amely nemcsak a külföldön, de szeretett hazánkban is az eddiginél fokozottabb mérvben foglalkoztatja az elméket és a sziveket. Az elméket, mert kétségkívül nagy elmék- nek nagy gondolataira van szükség, hogy ez a kérdés ugy megoldassék, hogy sem a társadalmi rendet föl ne forgassa, "sem a jogos igényeket lehető kielégítés nélkül ne hagyja. A sziveket pedig azért, mert oly kérdést, amely mélyen belenyúl az emberi életnek minden nyilvánulásaiba, sziv és pedig mélyen érző sziv nélkül nem lehet megoldani. Sőt talán mondhatnám, többet szívvel, mint ésszel, mert ahol az egyik részen bizonyos fokú lemondásról, a másik részről pedig eddig nem létezett, de egészen meg sem valósitható vágyak kielégítéséről van szó, ott a szívnek nagyobb feladat jut, mint az észnek. Tagadhatatlan tény, hogy eme legnagyobb társadalmi kérdésben, mint a neve is mutatja, a szocializmusban sok igazság rejlik és mindenekelőtt igaz maga a szó is. Az ó-világ urainak nyelvéből vétetvén, mutatja, hogy oly régi, mint a világmüveltség egykori hordozóinak léte. De sok nem igaz abból, amit az ujabb kor- ' ban, különösen a nagy francia-forradalom óta hozzá — hogy ugy mondjam — tapasztottak. Mert az a teljes egyenlőség, vagyon-közösség, az elért haszonban való egyforma osztozkodás semmi igazságon sem alapul és igy meg sem valósitható. Ez az elmélet oly embereket tételez föl, amelyek már e földön nem léteznek. Amily különbözők az emberek természete, egyéni tulajdonságai, ugy fog mindig egymástól különbözni az embereknek társadalmi helyzete is. A lustának, pazarlónak, az ügyetlennek soha sem lesz olyan dolga, mint a szorgalmasnak, takarékosnak és az ügyesnek. Elő fog természetszerűleg köztük állani bizonyos különbözet a társadalomban és a társadalomnak sohasem fog tehetségében állani ezt a különbözetet megszüntetni;